Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-12 / 263. szám

Tokár Géza (balra), a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának szóvivője és Kovács Balázs (jobbra), a kampány koordinátora (Somogyi Tibor felvétele) Népszámlálási kampány készül CZÍMER GÁBOR Pozsony. Népszámlálási kampányt indítottak a szlovákiai magyar civil szervezetek. Mivel a felmérésben két nemzetiséget is meg lehet jelölni, a magyarokat arra biztatják, hogy csak az első kérdésnél adják meg a nemzetiségüket, de a magyar felmenőkkel, kulturális kötődéssel rendelkezőkről sem feledkeznek meg. „A magyarság szempontjából egyértelműen az a legjobb megol­dás, ha a magyar nemzetiséget ki­zárólag első helyen és egyedüliként jelöljük meg” - fogalmazott Ko­vács Balázs, a Szlovákiai Magya­rok Kerekasztala által szervezett népszámlálási kampány koordiná­tora. Ezt azzal indokolta, hogy je­lenleg nem világos, az állami szer­vek a kisebbségi jogok megállapí­tásakor miként értelmezik majd a két kérdésre érkező válaszokat. Mindenki számít Kovács azonban arról is beszélt, a nemzetiségre vonatkozó második kérdés pozitív hozadéka, hogy azoknak, akik nemzetiségi felme­nőkkel is rendelkeznek, de aktívan nem kötődnek a magyar közösség­hez, lehetőséget ad kulturális gyö­kereik bevallására. „A lehető leg-A jövő év elején kerül sor a népszámlálásra, amelynek kérdőívét az országban élő minden személynek, ki kell töltenie. A tízévente esedékes népszámlá­lás lebonyolításáért felelős Statisz­tikai Hivatal már idén októberben elindította a folyamatban szerepet vállaló önkormányzatok munkatár­sainak iskolázását, illetve egy felvi­lágosító kampányt is szervez, amely segítségével közvetlenül a lakossá­got szeretné tájékoztatni. A népszámlálás jövő február 15- től március 31-ig tart, és most elő­ször mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy elektronikusan töltse ki a felmérés kérdőívét. Ennek kö­szönhetően ebben az időszakban a polgárok önállóan vagy egy hozzá­juk közel álló személy segitségével akár otthonról is kitölthetik az ívet. több magyarhoz, magyar szárma­zással bíró személyhez és a kultú­ránkhoz kötődő emberhez kell el­juttatnunk azt az üzenetet, hogy a népszámláláskor vállalják nemze­tiségüket és az anyanyelvűket” - mondta Kovács. Hozzátette, egy befogadó magyarságképben gon­dolkodnak. „A magyar közösség tagjainak számítanak a magyar aj­kú romák, a részben magyar felme­nőkkel bírók, de a vegyes házas­ságban és külföldön élők is” - ma­gyarázta a tájékoztató kampány koordinátora. Szerinte a két nem­zetiség bejelölésének lehetősége a magyar ajkú romák esetében is hozzáadott értéket jelenthet, hiszen sokszor elsődlegesen magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Kiemelte, hogy a nagyvárosokban élő, részben magyar felmenőkkel bíró személyek tájékoztatására kü­lön odafigyelnek majd. „Figyelni kell arra, hogy felhívjuk a figyel­müket, a második kérdésben jelöl­jék meg a nemzetiségi gyökerei­ket” - mondta. Hozzátette, a kér­dőív kitöltésével kapcsolatos rész­letes magyar nyelvű táj ékoztatást az állami szervek nem végzik el. „így ez a feladat is a szlovákiai magyar szervezetekre hárul” - jelentette ki azzal, hogy úgy látják, sokak szá­mára nem egyértelmű, a magyar nemzetiség megjelölése hátránnyal nem, előnnyel azonban annál in­kább jár. A népszámlálás adataiból vezetik le többek közt a kisebbségi nyelvi jogokat. Ehhez mindössze egy az internetre kapcsolt számítógépre, táblagépre vagy okostelefonra van szükségük. A kérdőív a www.scitanie.sk honla­pon, illetve az erre a célra létrehozott okostelefonos applikáción keresztül érhető el. Az applikáció az Android és az iOS operációs rendszerű készü­lékek számára is rendelkezésre áll. Az így kitölthető, önbevalláson ala­puló kérdőív a polgárok kényelmét is szolgálja, hiszen a felmérésben otthonról is részt vehetnek. Asszisztensek is segítenek Ha egy polgár nem tudja az inter­netes felületen saját maga vagy egy hozzátartozója segítségével kitölteni az ívet, akkor jelezheti, hogy úgyne­vezett asszisztált adatfelvételre tart igényt. Jasmína Stauder, a Statisz­Jövőre tartják a népszámlálást ► A népszámlálást Szlovákiában jövő február 15. és március 30. között tartják. ► Az ilyen felmérés először valósul meg legnagyobbrészt elektronikus formában. ► A magyar civil szervezetek a www.nepszamlalas.sk címen egy honlapot indítottak, ahol a felvilágosító kampánnyal kapcsolatos információkat teszik közzé. Itt érhető el egy jelentkezési felület is, amelyen keresztül aktivistákat szeretnének a kezdeményezésbe bevonni, de adományokat is várnak, amelyekből a kampány költségeit szeretnék fedezni. Keresik a forrásokat Tokár Géza, a Szlovákiai Magya­rok Kerékasztalának szóvivője sze­rint a demográfiai adatokból látható, hogy a magyar nemzetiségűek száma Szlovákiában fokozatosan fogy. tikai Hivatal szóvivője elmondta, minden önkormányzat biztosít egy konkrét helyiséget, egy adatfelvételi pontot, ahová az asszisztált adat­­felvételre igényt tartó személyek ellátogathatnak. Itt egy asszisztens segítségével tölthetik ki az elektro­nikus kérdőívet. “A községekben lesznek majd úgynevezett mobil asszisztensek is, akik a polgárokat az otthonaikban is felkereshetik, amennyiben azok azt kérvényezik” - közölte a szóvivő. Hozzátette, ez utóbbira elsősorban azok esetében kerülhet sor, akik például egész­ségügyi oknál fogva nem tudnak az önkormányzat által létesített adat­­felvételi pontra látogatni. Mobil asszisztenst igényelni telefonon, az önkormányzatnál vagy a népszám­lálás központi ügyfélszolgálatán „Nehéz megbecsülni, hogy mennyi­vel fog csökkenni a magukat elsőd­legesen magyar nemzetiségűeknek valló személyek száma” - mondta azzal, hogy a helyzetet az etnikai ho­vatartozásra vonatkozó két kérdés most tovább bonyolítja. „Én a ma­gam részéről örülnék annak, ha az el­sődlegesen magyar nemzetiségűek száma nem csökkenne jobban, mint a korábbi népszámlálások alkalmával” -tette hozzá. Tokár elmondta, a kam­pányban részt vesz a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szövetség a Közös Célokért, a Fórum intézet, a Diákhálózat, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége, illetve a re­formátus egyház képviselői, de más aktivisták és szakemberek is csatla­koztak. „A kisebbségi kormánybiz­tos is figyelemmel követi a kampány alakulását” - tette hozzá azzal, hogy a népszámlálást előkészítő Statiszti­kai Hivatallal is kapcsolatban van­nak. Arról is beszélt, hogy a kam­pányt a Kisebbségi Kulturális Alap forrásaiból és egyéb adományokból szeretnék finanszírozni, de a magyar állam segítségére is számítanak. Az eddigi kiadásokat a Kerekasztal költ­ségvetésének átütemezéséből fedez­ték. Tokár arra is rámutatott, a két nemzetiségre vonatkozó kérdés miatt a kampánynak többféle üzenetet kell egyszerre közvetítenie. Egyben arra is törekedni szeretnének, hogy mini­malizálják azok számát, akik nem töltik ki az ívet. lehet, amelynek telefonszámát a na­pokban hozzák nyilvánosságra. Csak 14 kórdós Maga az elektronikus népszámlálási kérdőív az internetes felületen az után érhető el, hogy a polgár azonosította magát. Az így megjelenő ív mindösz­­sze 14 kérdést tartalmaz. Eudmila Ivanéíková, a Statisztikai Hivatal de­mográfiai osztályának vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy minden kér­déshez egy rövid magyarázó szöveg is tartozik, ami jelentősen megkönnyíti az ív kitöltését. A szakember elmond­ta, a mostani felmérésben nem csak az lesz az újdonság, hogy elektroni­kusan zajlik, hanem az is, hogy most először kerül sor úgynevezett integ­rált népszámlálásra. Ennek lényege, hogy azokat az adatokat, amelyek INESS: aggályos a VsZP-nek adott támogatás Pozsony. Az októberi 100 millió euró után most újabb 98 millió euróval finanszírozza az állam az Általános Egészségbiz­tosítót (VsZP). Az egészségügyi tárca szerint az állami egészség­­biztosító támogatása a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen volt, az állam jó tulajdonosként ugyanis nem engedheti meg ma­gának, hogy veszélybe kerüljön a lakosság 58 százalékát ellátó in­tézmény gazdálkodása. Az egészségbiztositási piac két má­sik szereplője, a Penta pénzügyi csoport tulajdonában levő Dővera és a holland tulajdonban levő Union magán-egész­ségbiztosítók igazságtalannak tartják és bírálják ezt a lépést, ar­ra hivatkozva, hogy a kormány ezzel deformálja a piaci környe­zetet. Nekik ad igazat az INESS gazdaságkutató intézet is. „Ez csak egy újabb lépés ahhoz, hogy az állami egészségbiztosítónak továbbra se kelljen felelősen gazdálkodnia. A biztosító évek óta anyagi gondokkal küszködik. Ehhez nem kis mértékben járul hozzá a pazarló gazdálkodása, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy míg az Általános Egészségbiztosítónál egymillió ügyfélre 660 alkalmazott jut, a magánbiztosítóknál csupán 450” —nyilatkozta Martin Vlachynsky, az INESS elemzője. A támogatás miatt már a koalíciós pártok is összezörrentek. Az állami egész­ségbiztosító újabb feltőkésítését ugyanis teljesen elhibázott lé­pésnek tartja Jana Bittó Cigáni­­ková (SaS), a parlament egész­ségügyi bizottságának az elnöke is, aki ezzel a kijelentésével ala­posan felbosszantotta Igor Matovic kormányfőt. „Jana Bittó Cigániková a Penta nehézsúlyú lobbistája, aki a Penta főnöké­nek, Jaroslav Hascáknak és a magán-egészségbiztosítóknak az érdekeit képviseli” - monda el Matovic, aki többször is hangoz­tatta, hogy Cigánikovát nem te­kinti koalíciós képviselőnek. A kormányfő szerint Cigániková ott tesz keresztbe az egészségügyi miniszternek, ahol csak tud. „Én Igor Matoviéot továbbra is kor­mányfőnek tartom, még ha időn­ként nem is viselkedik kormány­főhöz méltóan” - reagált Matovic ellene irányuló kirohanására az SaS képviselője a közösségi há­lón. (mi.TASR) _____________________[3 már az egyes állami adatbázisokban rendelkezésre állnak, a hivatal ezektől az intézményektől közvetlenül hív­ja le, és nem a polgárnak kell azokat megadniuk. A népszámlálásban részt­vevő személyeknek ezért csak az em­lített 14 kérdést kell megválaszolnia. A kitöltés kötelező Az ország minden lakosának köte­lező részt vennie az elektronikus úton történő népszámláláson. A felmérés szempontjából az ország lakosának számít mindenki, akinek Szlovákiában van állandó vagy átmeneti lakhelye, de az is, akinek átmeneti tartózkodási engedélye van. Ezen felül a felmérés­ben részt kell vennie minden olyan uniós polgárnak, aki hosszabb ideig az országban szokott tartózkodni. A kiskorúak és azon személyek he­lyett, akik nem tudják a kérdéseket ön­állóan megválaszolni, az ívet a szülő, vagy törvényes képviselő tölti ki. (czg) DP200589 Februárban indul a népszámlálás

Next

/
Oldalképek
Tartalom