Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-09 / 260. szám

www.ujszo.com | 2020. november 9. PANORÁMA 119 Szinte bergamói a helyzet a magyar kórházakban ÖSSZEFOGLALÓ A világon már 50 millió ember fertőződött mér meg a koro­­navírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1,255 millió. A magyar orvosszakszervezet elnöke szerint már bergamói helyzet van a kórházakban. Egyre gyorsuló ütemben terjed a kór: korábban 32 nap kellett ahhoz, hogy a fertőzöttek száma 30-ról 40 millióra nőjön, legutóbb viszont a 10 milliós ugráshoz már 10 nap is elég volt. Európa a 12 millió fertőzöttel a leginkább sújtott kontinens. Legutóbb meghalt 81 magyar be­teg, és újabb 4673 magyar állampol­gárnál mutatták ki a koronavírus­fertőzést. Kásler Miklós emberi­­erőforrás-miniszter elrendelte, kedd­től minden halasztható műtétet fel kell függeszteni és az összes kórháznak fogadnia kell a koronavírusos bete­geket. Emellett a kórházi ágyak 40 százalékát a fertőzöttek gyógyítására kell felhasználni vagy fenntartani. Az utasításban elrendelte a halasztható műtétek - ideértve az egynapos se­bészetet is - felfüggesztését. Szijjártó orosz vakcinája „Nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások. Hiába ne­veznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember. Olyanokat nem lehet csak úgy leakasztani vala­honnan” - mondta Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének új elnöke, aki szerint már a magyar kórházakban is olyan a helyzet, mint annak idején az olaszországi Berga­­móban. Mindezt csak azért nem lát­hatja a nyilvánosság, mert a sajtó nem juthat be az intézményekbe, a mun­kavállalókat pedig titoktartás köti. A koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkő­höz érkezik e héten, ami lehetővé te­heti, hogy Magyarország december­től kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából - mondta a koronavíru­sos Szijjártó Péter külügyminiszter. Zavargásba fulladt Lipcsében a korlátozások elleni demonstráció (TASR/AP) Ezer halott 6 nap alatt Csehországban a járvány kezdete óta 4681 ember halt meg a koronavírus-fertőzés miatt. Az elha­lálozások száma főleg az utóbbi idő­ben gyorsan emelkedik. A múlt hé­ten, hétfőtől szombat estig 1065 ví­rusos halálesetet regisztrálnak a ha­tóságok. Háromszor napi 200 vagy több volt a halálesetek száma, a ked­di 240 elhalálozás pedig az eddigi re­kordot jelenti. Járványügyi szakértők szerint aggodalomra ad okot, hogy a pozitív tesztek aránya változatlanul nagyon magas. A múlt heti napi átlag 30,5%. A vasárnapi kimutatás sze­rint 8283 személy van kórházban, közülük mintegy 1200 állapota sú­lyos. Csehországban november 20- áig szükségállapot van érvényben. Több mint 20 ezerre nőtt Lengyel­­országban a vírus miatt kórházban ápolt személyek száma, Mateusz Morawiecki miniszterelnök további 6000 kórházi férőhely létesítését he­lyezte kilátásba. 20 249-en szorul­nak kórházi kezelésre a fertőzöttek közül, 1813 beteg van lélegeztető­gépen. Országszerte jelenleg még 10 647 szabad kórházi ágy, illetve 544 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Texas: 1 millió fertőzött 127 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szombaton, ez negye­dik napja rekord az Egyesült Álla­mokban, ahol most már összesen kö­zel 10 millióan kapták el a Covid-19- et, a járvány következtében pedig 237 ezren vesztették életüket. A pan­­démia az elnökválasztási kampány­ban is központi téma volt, Joe Biden első feladatának nevezte a járvány elleni fellépést. Texasban - az USA tagállamai közül elsőként - átlépte szombatra a vírussal bizonyítottan fertőzöttek száma az egymilliót, mi­után egy nap alatt ismét százezer új esetet regisztráltak. A 29 millió la­kosú Texasban immár harmadik al­kalommaljegyeztek fel egy nap alatt több mint százezer új fertőzöttet. Fertőzött lett a Fehér Ház kabinet­­főnöke, Mark Meadows is. Nem de­rült ki, Meadows mikor fertőződhe­tett meg a koronavírussal. Kedd dél­után azonban Donald Trump elnök­kel együtt látogatott el a virginiai Ar­­lingtonba, a republikánusok válasz­tási kampányának központjába, és ott nem viselt szájmaszkot. Francia vaaztaaégak Franciaországban 40 ezer fölé emelkedett a vírusfertőzés követ­keztében elhunytak száma. Péntek­ről szombatra további 306 beteg halt meg a Covid-19 miatt, és velük 40 169-re emelkedett a járvány eddigi halottainak száma. Az újonnan azo­nosított fertőzöttek száma ismét re­kordot döntött, 86 852 volt. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1,75 millió fő kapta el Franciaországban a Covid-19-et. Franciaország kor­mánya október 30-án a tavaszihoz hasonló országos zárlatot hirdetett ki egészen december elejéig. Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Portugália egyes részein a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében, miután az esetek száma rekordot döntött - je­lentette be tegnap António Costa mi­niszterelnök. Az este 11 órától hajnal 5-ig tartó kijárási tilalmat mától az ország 308 közigazgatási körzete kö­zül 121-ben vezetik be, köztük Lisszabonban és Portóban, a rendel­kezés az éjszaka munkát végzőkre nem vonatkozik. A több mint 10 mil­lió lakosú Portugáliában szombaton 6640 újabb, igazoltan koronavírus­­fertőzöttet jegyeztek fel, a legtöbbet egy nap alatt a járvány kezdete óta az országban. A tesztelést fokozták. Zavargások Lipcsében Zavargásba torkollt Lipcsében egy demonstráció, amelyet a járvány las­sítására bevezetett korlátozások ellen tartottak, a Mitteldeutscher Rund­funk médiacég szerint fékevesztett tüntetők rendőrök mellett újságírókra is rárontottak. A Szászország tarto­mányi nagyváros központjában szombaton tartott demonstráció bé­kés volt, de le kellett állítani, mert a nagyjából 20 ezer résztvevő többsége nem tartotta be a járvány elleni sza­bályokat. A tömegben sokan petár­dák, tűzijátékok révén fejezték ki elé­gedetlenségüket. A főpályaudvarnál tüntetők egy csoportja - amelyet ri­porterek „erőszakra hajlamos huligá­nok és a szélsőjobboldali küzdősport­szubkultúrának az egész országból összesereglett tagjai összességeként” jellemeztek - átszakította a kordont, kikényszerítve ezzel, hogy megtart­hassák a felvonulást. A rendőrök nem akadályozták meg a vonulást, arra tö­rekedtek, hogy távol tartsák egymás­tól a tüntetőket és a megmozdulás el­len tiltakozókat. (MTI, TASR, Népsz., 444) NAPTÁR November 9 ► NÉVNAP Tivadar ATivadar a Teodor magyar alakja. Fejlődési alakja: Teo­dor, Tiodor, Tiadar, Tivadar. Jelentése: Isten ajándéka. ► MAI ÉVFORDULÓINK 400 éve a Mayflower fedél­zetén utazó első új-angliai telepesek először pillantot­ták meg az amerikai száraz­földet. (1620) 125 éve született Uray Tiva­dar Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. 105 éve született André Francois magyar származá­sú francia grafikus, festő, plakáttervező. ► NAPI VICC- Mester! Maga szerint mi a hosszú élet titka?- Az fiam, hogy soha ne vitat­kozz idiótákkal.- Szerintem ez hülyeség! -Igazad van. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Reggelre sok­­felé sűrű köd képződik, amely napközben sem oszlikfel.A fényszegény időben mentális panaszok jelentkezhetnek, gyakori lesz a fáradékonyság, a tompaság és a kedvetlen­ség. Atüneteken a fényterá­pia alkalmazása segíthet. ßi mk tfü* m awmfcftf fi ■> VaimAdwidfcibaw.«»»..-...-.» . v i iMi<aBMMiÉBMÉtfijaÉ*MÉiMN>>iw'i Ail ■ wilii» i >., Főbb feladatok: / ujszo.com weboldal tartalmi szerkesztése ✓ cikkek készítése, cikkek fordítása / Új Szó Facebook-oldal szerkesztése Elvárások: / jó íráskészség (online vagy print szerkesztőségben szerzett szerkesztői, újságírói tapasztalat komoly előnyt jelent) / szlováknyelv-tudás / kreativitás, önállóság ............................................................ Jelentkezni lehet e-mailben az önéletrajz elküldésével: Amit kínálunk- i mark.macsicza@ujszo.coni ✓ fizetés munkaszerződéssel: bruttó 960 € i Beküldési határidő' / szociális juttatások 2020. november 13, / fiatalos környezet ✓ lehetőség a szakmai fejlődésre / a munkavégzés helye Pozsony és home office U1SZ0 com ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o.,Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIŐ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szóvegek nyilvános terjesztését I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom