Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-28 / 250. szám

www.ujszo.com | 2020. október 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Fico, akárcsak a liba Az érinthetetlennek hitt bűnszervezet utolsó bástyája omlott le S okan ismerjük azt a szlovák mondást, mely szerint az a liba gágog, amelyiket elta­lálták. Ez a népi bölcsesség jutott eszembe, mikor utánanéztem, milyen visszhangja lett Dusán Kovácik különleges ügyész letartóz­tatásának a legismertebb ellenzéki politikusok körében. Robert Fico volt az egyetlen, aki védelmébe vette, méghozzá nagy hangon. A Smer el­nöke szerint a sajtó nyomására induló koncepciós perek egyik áldozata le­het. Peter Pellegrini visszafogottabb volt, csupán annyit mondott, érvé­nyes az ártatlanság vélelme, és re­méli, a rendőrség bizonyítékok alap­ján, nem pedig politikai megrende­lésre cselekedett. Több szlovák pub­licista úgy véli: Fico azért hangosko­dott, mert érzi, hogy egyre szorul a hurok. Eveken át legalábbis szemet hunyt afelett, hogy a pártja holdud­varához tartozó sötét alakok valósá­gos maffiahálózatként harácsoltak és szinte mindent ellenőriztek. Rend­őrök, ügyészek, bírák biztosítottak nekik kiváltságokat és védelmet. így váltak háborítatlanul milliárdosokká, akik aztán a pártkasszába, magán­­bankszámlákra nem kevés hálapénzt juttattak. Kovácik letartóztatásával az érinthetetlennek hitt bűnszervezet utolsó bástyája omlott le. Ráadásul a nemrég ugyancsak vizsgálati fog­ságba került Eudovit Makó, a pénz­ügyőrség bűnügyi osztályának volt vezetője és újabb magas rangú rend­őrtiszt, Norbert Paksi is együttmű­ködik a nyomozókkal. Hétfon fel­mentették a titoktartás alól azokat az ügyészeket, akiket egyelőre tanúként hallgatnak ki. így derülhet fény azokra a súlyos bűncselekményekre, korrupciós ügyekre, a pártkasszában, magánszámlákon landoló pénzekre és más törvénytelenségekre, ame­lyeket éppen a hűvösre került külön­leges ügyész igyekezett a szőnyeg alá söpörni. Tizenhat évig bitorolta a posztot, ezalatt 65 súlyos törvényte­lenség kivizsgálását akadályozta meg. Az első országos botrányt nem sokkal hivatalba lépése után keltette, amikor 2005-ben leállította a nyo­mozást az adócsalások révén több milliárd koronát bezsebelő olajmaf­fia ellen, amelynek csallóközi tagjai is voltak. Három éve megpróbálko­zott a Robert Ficónak luxuslakással kedveskedő Ladislav Bastemák két­millió eurós áfacsalásának eltussolá­­sával, ám akkora volt a felháborodás, hogy mesterkedéseivel ebben az esetben nem járt sikerrel. Közben ő is slamasztikába került, mert 204 ezer eurót helyezett el készpénzben a bankszámláján, amivel törvényt sér­tett, mert ekkora összeget csak át­utalni lehet. Hitelt érdemlően nem tudta megmagyarázni, honnan ez a sok pénz. Sokan kérdezik most e lajstrom láttán, miért maradhatott ilyen sokáig ebben a fontos tisztség­ben. Tevékenységét áttekintve elég egyértelmű a válasz: mindig igyeke­zett a regnáló hatalmat kiszolgálni. Hivatalba lépése előtt Vladimír Meciart, majd Mikulás Dzurindát. Aztán Robert Ficót és embereit szol­gálta és védte. A nyomozók a Makó, Kovácik és a társai elleni akciónak találóan az Isten malmai fedőnevet adták. Amelyek ugyebár lassan, de őrölnek. Nyilván mások is lebukhat­nak, ha a kormánynak marad ereje és ideje valóra váltani azt, amit ígért: közéletünk megtisztítását. Minden szinten, nemcsak a kis halak, hanem a cápák között is. Tavasszal Fico a parlamentben hevesen bírálta a kabinetet. A kor­mányfő azzal vágott vissza, hogy a helyében csendben várná, mikor ko­pog be hozzá is aNAKA, a bűnüldö­ző hatóság. Belátható időn belül ki­derülhet, Igor Matovic csak ijeszt­gette-e ellenfelét, vagy előrelátó volt. Duáan Kováöik (Kotrha) Járvány: sajnos gyorsan kiürülnek a szervezetből az antitestek Ez azért baj, mert így rövid időn belül az is újra megfertőződhet, aki átesett a betegségen. A koronavírus ellen termelt anti­testek szintje egészen gyorsan csök­ken a megfertőződés után - állapí­tották meg az Imperial College Lon­don kutatói. A pozitív ellenanyag­tesztet produkáló emberek száma 26 százalékkal csökkent június és szep­tember között Nagy-Britanniában. A jelek szerint gyengül az immunitás és fennáll a kockázata a vírussal való gyors újrafertőződésnek. Angliában több mint 350 ezer emberen végeztek ilyen tesztet a tanulmány részeként. A június vége és július eleje közötti első teszteléskor 1000 emberből 60- nál észleltek antitesteket. A szeptem­beri második körben már csak 44-nél. ,Az immunitás egészen gyorsan gyengül, mindössze három hónappal vagyunk az első tesztelés után és már most 26 százalékos csökkenést mu­tattunk ki az antitestekben” - mondta Helen Ward professzor, a tanulmány egyik készítője. Általában azoknál volt nagyobb a csökkenés, akik tü­netmentesen vészelték át a Covid-19- et, a korcsoportok szerint pedig a 65 éven felülieknél. Az igazolt újrafertőzöttek száma viszont egyelőre alacsony. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy az immunitás csupán a márciusi-áprilisi tetőzés óta kezdett csökkenni. A szakemberek szerint a második fer­tőzés lefolyása enyhébb lehet az el­sőnél, még ha az immunitás csökkent is, mivel a szervezetnek kell, hogy le­gyen egy „immunemléke” a vírussal való első találkozásról, és tudnia kell, hogyan védekezzen ellene. (mti) A teljes leállás küszöbén? DUDÁSTAMÁS S okan nem hitték, hogy a koronavírus-járvány második hulláma valódi fenyegetés, de a fertőzések számának növekedését nézve ma már kevesen vitatják, hogy nagy a baj. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet szerint ismét Európa a világjárvány fő gócpontja, és újabb korlátozások nélkül a fertőzöttek számát nem lehet kordában tarta­ni. A kormányok próbálták elkerülni a kijárási korlátozások bevezetését, de sok európai országban már a tényleges éjszakai kijárási tilalom is élet­be lépett. Bár a kormányok nem szívesen hallanak róla, de az új fertőzés ütemét látva ismét előkerült a lockdown, ami a gazdaság részleges vagy teljes leállását jelenti. Ez a végső fegyver a járvány elleni harcban: jó eséllyel erősen visszaszorítaná a vírus terjedését, de hatalmas gazdasági áldozattal jár. A teljes lockdownnál az egész gazdaság leállna és néhány hétig drasztikus kijárási tilalom lenne. Csak a kulcsfontosságú infrastruk­túra és ipar működne, ami a vállalatok többségének tetemes veszteség, nem csoda hát, hogy ezt mindenki el akarja kerülni. Ez jól látható Szlová­kiában is, ahol az epidemiológusok ilyen drasztikus megoldást javasoltak, de a kormány csak a puhább formájára volt hajlandó. Ugyan kijárási kor­látozás van, de az emberek járhatnak munkába, a gazdaság nagy része to­vábbra is működik. A kormány ezt a sokat vitatott össznépi teszteléssel ötvözte, melynek célja az aktív vírushordozók többségének kiszűrése és karanténba helyezése. Ezzel időt nyer az összeomlás szélére került egész­ségügyi ellátás, és a remények szerint elkerülhető a teljes lockdown. Hogy mit jelentene a gazdaság teljes leállása, az már jól látható a ven­déglátói szektorban, amely már több mint egy hete rendkívül korlátozot­tan működik, ha egyáltalán működik. Az állami eKasa-rendszer adatai szerint a gasztronómiai egységek bevételei a korlátozások bevezetése óta a normális szint 40 százalékára estek vissza. Még rosszabb a helyzet a szállodaiparban: október második felében a járvány előtti bevételei 20 százalékát érte el. A következők a sorban a kiskereskedelmi egységek, melyek ugyan nyitva tarthatnak, de... a vásárlók nem léphetnek be az üz­letbe. A kormány ugyan hisz az általa nyújtott gazdasági segítség erejé­ben, de a második hullámban nőni fog azoknak a vendéglátói és kiskeres­kedelmi egységeknek a száma, melyek ezt már nem élik túl. Nagy kérdés az is, hogy az össznépi tesztelésen kiszűrt fertőzöttek ka­ranténba vonulása mennyire bénít meg egyes üzemeket, ágazatokat. A múlt heti próbatesztelés eredményeit nézve országosan százezer fertőzött is karanténba kerülhet, a családtagjaival együtt. Az árvái régióban több nagyvállalatnak már a múlt hétvégén improvizálnia kellett az alkalma­zottak karanténba kerülése miatt, de hétfőre mindenkinek sikerült helyre­állítani a termelést, ami reményt ad az országos teszt előtt. Az elkövetkező két hét mindenképp nehéz lesz, de ha el tudjuk kerülni a teljes leállást, akkor ezt mindenképpen győzelemként lehet elkönyvelni. Sajnos azonban elképzelhető, hogy pirruszi győzelem lesz, és ha néhány hét után újabb hullámmal csap le ránk a járvány, nem marad más, mint a határok teljes lezárása és a teljes leállás. FIGYELŐ A románok bezártak egy diplomagyárat A rengeteg plágium miatt bezárták a bukaresti rendőr-akadémia jogi és közbiztonsági iskoláját, írta a román sajtó. A döntést Monica Anisie oktatási miniszter hozta meg: öt évre megvonta a rendőr­akadémia doktori iskoláinak működési engedélyét. Ez azt je­lenti, hogy a jelenlegi doktorandu­­szok sem tudják megvédeni dol­gozatukat. Emilia Sercan oknyo­mozó újságíró derítette ki, magas rangú politikai és közigazgatási pozíciókat betöltő személyek sze­reztek érdemtelenül címet úgy, hogy a doktori dolgozatuk nem fe­lelt meg a tudományos követelmé­nyeknek, megjelölés nélkül emel­tek át saját dolgozatukba teijedel­­mes szövegrészeket más tanulmá­nyokból. Az ellenőrzések során 61 dolgozatnál bizonyosodott be a plágiumgyanú, amelyeket 2011 és 2016 írtak. A román média szerint történelmi döntésről van szó, hi­szen plágiumbotrány miatt (ame­lyek más egyetemeket is érintenek) először függesztik fel egy felsőok­tatási intézmény doktori iskolájá­nak működését. Sercan rámutatott, hogy más egyetemek is valóságos diplomagyárakká váltak, és ellen­őrizetlenül osztogatták a doktori címeket, amelyekért Romámban magasabb bérezés jár az állami szektorban. A rendőr-akadémia csak a doktori iskolái újjászerve­zése után kérheti újbóli akkreditá­lását. Eddig a két leghangzatosabb plágiumbotrány Victor Ponta ko­rábbi miniszterelnöké és Gabriel Oprea korábbi miniszterelnök­­helyettesé volt, akiknek doktori cí­mét elvették, mert dolgozatukban idézetek feltüntetése nélkül emel­tek át szövegeket. (mti) Ez a vóg: szúnyogok az Antarktiszon Az Antarktisz turisták által ked­velt György király-szigetén meg­jelentek a közönséges szúnyogok - közölte Alekszandr Klepikov, a déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője. Klepikov szerint ez az emberi tényező következménye: az Antarktiszon most nyár van, és regionális körülményekhez képest egyébként is enyhe klímájú György király-szigeten (ahol hét országnak van megfigyelőállo­mása) sok a turista is. Ä patakok és a folyók ott nyáron 3, télen mínusz 5 fokosak. A nemzeti sarkvidéki kutatócsoportok vezetői tanulmá­nyozzák a helyzetet és kidolgoz­zák az eljárást, hogyan ejtsék csapdába a vérszívókat. Az orosz állomást fertőtleníteni kellett a szúnyogok miatt. (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom