Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-23 / 246. szám
4 RÉGIÓ 2020. október 23. lwww.ujszo.com Alsó-csallóközi közlekedési gondok VATAŐÖIN PÉTER Még nem teljesen egyértelmű, hogy mennyire növekedett meg a Monostori híd átadása éta a szlovákiai oldal forgalomterhelése. Tényként kell viszont kezelni az elkerülő utak hiányát és az útburkolatok rossz állapotát az Alsé- Csallóközben. KOMÄROM/KESZEGFALU/ GÚTA/TANY 1 Nem egyszerű eldönteni a Komárom és Guta között az I/63-as első osztályú út alsó-csallóközi szakaszán végighaladva, hogy az elmúlt egy hónapban több kamion halad-e el erre, mint korábban. A jelenségre érzékeny lakosok azonnal igent mondanak, az apatikusabbak szerint nem sok minden változott, ami viszont szintén intenzív forgalmat jelent. Pataki Dezső (MKP), Keszegfalu és Bugár Imre (független),Tany polgármestere szerint falvaikban a főút mellett élő lakosok házai sínylik meg leginkább azt, hogy a településeket a szó szoros értelmében átszelik az országutak. Csak megerősítés A Gúta és Komárom között található Keszegfalun egyes lakosok szerint akár 30%-kal is több tehergépjármű haladhat át az 573-as másodrendű úton mint korábban, ami akkor sem volt kevés. Az önkormányzat már egy ideje foglalkozik a használaton kívüli vasúti sín nyomvonalán megépitendő nyugati elkerülő út ötletével, amely fel is fedezhető a 2015-ös megyei területrendezési tervben. Pataki Dezső polgármester lapunknak elmondta, a megyei hivatal jelenleg elvetette ezt a javaslatot. A megye inkább a falu déli bejáratánál található, több helyen rossz állapotú, de az 573-as út részét képező töltésszakaszt szeretné megerősíteni. Pataki szerint ez a munka viszont legalább annyiba kerülne, mint az elkerülő út megépítése, ráadásul több tulajdonjogi és műszaki problémát is felvet a töltés megerősítése. Mindenképpen szeretnének még tárgyalni az állami vasúttársasággal is az elkerülő úttal kapcsolatban. A főút legyen rendben A Keszegfalu és Gúta közötti 573- as útnak számos hiányossága van, ráadásul az úgynevezett Lohóti hídnál található egy balesetveszélyes útszűkület is. Horváth Árpád (MKP), Gúta polgármestere érdeklődésünkre elmondta, számukra most az a legfontosabb, hogy a teljes szakasz minél hamarabb felújítsák. Talán nőtt a város szívén is áthaladó teherforgalom, azonban Horváth szerint a komáromi Vág-híd 2021 -re esedékes, s akár 2-3 hónapig is tartó felújítása szabadíthatja rá csak igazán újra a kamionokat Gútára. A megyei képviselőként is tevékenykedő polgármester elmondta, a Komárom-Gúta szakasz rendbetétele 2,1 millió euróba fog kerülni, a kivitelezését pedig az idei járványhullám késlelteti. Pénz valamilyen forrásból biztosan lesz a munkálatokra, ha a megye nem tud pályázat útján forrásokhoz jutni, akkor önerőből fogja finanszírozni az útépítést. A megyei területrendezési tervben ugyan régóta szerepel egy elkerülő út Gúta körül is, azonban Horváth szerint ennek kivitelezése jelenleg nem reális, annak először Komáromnál kellene megépülnie. Kis falu, nagy forgalom A mintegy 750 fős Tany főút mellett lakó polgárai nap mint nap óriási forgalommal szembesülnek az 1/63- as elsőrendű úton. Bugár Imre polgármester szerint náluk az lenne a legfontosabb, hogy a Szlovák Közútkezelő Vállalat végre felújítsa a belterületi szakaszt. Információi szerint már megtörtént a versenykiírás, de még nem világos, hogy tulajdonképpen mikor kezdődhetne el a kivitelezése. Ugyancsak homályos, hogy a Tany és Csallóközaranyos közti útszakasz felújítására mikor kerülhet sor. Tany - ahogyan a szomszédos Bogya is - már évtizedek óta vár az elkerülő útra, Bugár Imre tudomása szerint már a 70-es évek óta vannak ilyen irányú tervek, de jelen helyzetben aligha van esély a megvalósításra, ráadásul az útépítést egy bonyolult kisajátítási folyamatnak kellene megelőznie. Még felfutóban van Lapzártánkig a Monostori híd kapcsán nem válaszolt a Szlovák Közútkezelő Vállalat a teherforgalom növekedését firtató kérdésünkre, valamint arra, hogy idén mérték vagy mérik-e a forgalmi terhelést Komáromban. Keszegh Béla (független), Komárom polgármestere szerint érezhetően több a tehergépjármű az új híd átadása óta. „Lehet látni, hogy a fuvarozó cégek folyamatosan fedezik fel a Monostori hidat, s így tervezik meg az utakat. Ez még felfutóban van” - mondta. Hozzátette, mindenképpen szükség lesz a pontos forgalomszámlálási adatokra egy átfogó kép kialakításához, ugyanis a Monostori hídról Nagymegyer és Gúta irányába térhetnek le a kamionok - Komáromot nem vagy alig érintve -, míg a várost azok a tehergépjárművek szelik át, amelyek Érsekújvár vagy Párkány felé haladnak tovább. Ugyanakkor a város részben tehermentesül is, mivel a Nagymegyer irányából érkező sofőrök, ha Magyarországon van úti céljuk, már a Monostori hidat használják az Erzsébet híd helyett. Keszegh szerint pár hónap múlva lehetnek már erre vonatkozó pontos adataik. Négy személynek is megtartják a szentmisét MAROSI BIANKA A családtagokért felajánlott miséket 4 személynek is megtartják több helyen, máshol felvételről közvetítenek misét. A súlyos fertőzöttekhez egyelőre kimennek a papok, azonban ebben változást szeretnének. A kormány által hozott járványellenes intézkedések miatt október közepétől a katolikus szentmiséket legfeljebb 6 fő részvételével lehet megtartani. Több településen ennek ellenére is megtartják azokat úgy, hogy a papon és a segédjén kívül csupán négyen lehetnek jelen. Üzennek a híveknek Elek László esperes elmondta, meglehetősen nehézkes így misézni, de megoldható. „Ha valakinek már volt bejelentve szentmiseszándék, azt bemutatjuk. Az emberek tudják, hogy négyen jöhetnek a családból, így ők maguk eldöntik, ki legyen az a négy személy. Ez hétköznap és vasárnap is így működik. Ha van olyan nap, amikor nincs előre bejelentve szentmiseszándék, akkor azoknak igyekszünk szólni, üzenni, akikről tudjuk, hogy általában hétköznap is járnak templomba. Igyekszünk úgy variálni, hogy mindig mások vehessenek részt a szentmiséken” - fogalmazott Elek László. Hozzátette, ugyan a keresztelőknél nincs számbeli korlátozás, de igyekeznek minél kisebb létszámú résztvevővel megtartani azokat, lehetőleg csak a gyermek szüleinek és keresztszüleinek részvételével. „A keresztelőkre és esküvőkre az a szabály érvényes, hogy 15 négyzetméterenként egy személy lehet jelen a szertartáson. A nádszegi templomba ez alapján 30-40-en jöhetnének be. A legtöbb esküvőt azonban már áttették a jövő évre, mert a házasulandóknak fontos, hogy jelen legyenek a rokonok, barátok. Kérdés, hogy mi lesz jövőre” - jegyezte meg az esperes. Veszélyes a beteglátogatás Nagy Péter János plébános kifejtette, azon kívül, hogy ugyancsak 4 személy jelenlétével tartja a szentmiséket, előre meghatározott időpontokban kinyitja a felsőszeli, az alsószeli és a taksonyfalvai templomot a hívek előtt. „Egyénenként betérhetnek, meggyónhatnak és áldozhatnak. Összehasonlítva a járvány első hullámával most jobban kihasználják az emberek ezt a lehetőséget. Egyrészt idegesebbek, elégedetlenebbek, másrészt mégis jobban kezdik érteni a szentségeket, jobban értékelik azok fontosságát. Az oltáriszentség előtt csendes szentségimádásra is lehetőség van folyamatosan. A rendelkezések nem arról szólnak, hogy zárjuk be a templomokat, csupán az emberek csoportosulása nem megengedett. Azzal, hogy valaki egyénileg érkezik a templomba és betartja a megfelelő távolságot, imádkozik, majd hazamegy, nem sért meg semmilyen Az óvintézkedéseket betartva misézne szabályt” - fogalmazott a plébános. Nagy Péter János egyike azoknak a papoknak, akik a koronavírus-fertőzötteket látogathatja.„Az egyházmegyében nyolcán vagyunk kijelölve lelkészek, akik elláthatjuk a Covid- 19-cel fertőzött, súlyos állapotban lévő betegeket, illetve kiszolgáltathatjuk számukra a szentségeket. Az első hullám alatt az idősotthonokban és más szociális intézményekben látogattuk a fertőzötteket. Most viszont egyre több a kórházi ápolásra, esetenként mesterséges lélegeztetésre szoruló súlyos eset. Ilyen látogatások során megfelelő védőruhát kell felvenni, a találkozó után komoly biztonsági eljárásnak kell magam aláverni, mindent fertőtleníteni. Szeretnénk megoldást találni arra, hegy a betegek kenete alól általános feloldozást adjon az egyház, hogy ne kelljen ilyen helyekre bemennünk, hiszen ezzel nemcsak a saját egészségünket veszélyeztetjük, hanem azokét is, akikkel később találkozunk annak ellenére, hogy maximálisan betartjuk az óvintézkedéseket” - mondta el Nagy Péter János. Elektronikus formában Édes Ákos református lelkész az előre felvett istentiszteleteket közvetíti az internet segítségével. Elmondása alapján így tud leginkább kapcsolatban maradni az egyházközösség tagjaival anélkül, hogy a fertőzéstől kellene tartaniuk. „A saját Facebook-profilomat használom gyülekezeti célokra is, és kör-emailben küldöm a felvett videókat körülbelül 100-150 gyülekezeti tagnak. Emellett telefonon tartjuk a kapcsolatot az emberekkel, újságokat, folyóiratokat, például a Kálvinista Szemlét, a Református Újságot és a Presbiter havilapot hordjuk nekik. A hitoktatás továbbra is folyik 5 iskolában, illetve óvodában Deákin, Vágsellyén és Galántán” - mondta el Édes Ákos. A tiszteletes a gyülekezetének egy saját weboldalt szeretne készíteni, jelenleg azon dolgozik. „Most ez a legtöbb, amit tenni tudunk, személyesen nem nagyon akarunk érintkezni, főleg az idősebbekkel, akik egyébként ezt igényelnék, de megértik, hogy nem tanácsos. Nagy hagyománya vannak annak, hogy a lelkész meglátogassa a közössége tagjait, de a helyzetre való tekintettel most ezt egy ideig kihagyjuk. A fiatalabbakkal időnként összefutunk, például az iskolában, és nagy segítséget nyújtanak az elektronikus kapcsolódási lehetőségek. Hat személlyel nem is akarunk istentiszteleteket tartani, hiszen a családommal már eleve öten vagyunk, csupán egy ember jöhetne rajtunk kívül, annak viszont nincs értelme” - fejtette ki Édes Ákos. A komáromi Rákóczi utca folyamatosan jelentős kamionforgalomnak van kitéve (As;