Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-02 / 228. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. október 2.1 www.ujszo.com Navalnij: Putyin mérgeztetett meg Berlin/Moszkva. „Vlagyimir Putyin áll a bűncselekmény mögött, nincs semmilyen másik verzió arra, ami történt” - mondta a német Spiegelnek adott interjújában Alekszej Navalnij, aki két hétig volt kómában, miután Novicsokkal mérgezték meg. Az orosz ellenzéki Navalnijt Németországba kellett szállítani Oroszországból, ahol a helyi orvosok azt is letagadták, hogy mérgezés történt volna. A 44 éves Navalnij úgy írta le a Novicsok hatását, hogy „nem érzel fájdalmat, de tudod, hogy haldokolsz”, viszont az eset ellenére is biztos benne, hogy visszatér Oroszországba teljes felépülése után: „Az a dolgom, hogy az a figura maradjak, aki nem fél. És nem félek” - mondta Navalnij. Moszkva provokatívnak tartja Heiko Maas német külügyminiszternek az ENSZ Közgyűlése 75. ülésszakának általános vitája keretében tett bejelentését. „Provokatívnak tűnik, hogy az Alekszej Navalnij állítólagos, a vegyifegyver-tilalmi egyezmény által betiltott harci vegyi fegyverrel történt megmérgezésével kapcsolatos alaptalan vádjainak megismétléséhez Németország ezúttal az ENSZ szónoki emelvényét használta fel” - olvasható az orosz külügyminisztériumi kommentárban. (MTI, 444) RÖVIDEN Brexit: felszólító levél a briteknek Brüsszel. Az Európai Bizottság felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, mert álláspontja szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről (brexit) szóló megállapodásból eredő kötelezettségeit - közölte az uniós bizottság elnöke. A testület azért küldte a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelentő felszólítólevelet, mert a brit kormány szeptemberben olyan törvényjavaslatot terjesztett be a belső piacáról, amely az elfogadása esetén sértené a brexitről szóló megállapodás Írországról és Észak- Irországról szóló jegyzőkönyvének rendelkezéseit. (MTI) Nők elleni erőszak, indiai tüntetések Újdelhi. Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades államban, az áldozat belehalt a sérüléseibe - a férfiakat letartóztatták, több politikai párt tüntetést jelentett be. A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy- szintén Uttar Prades államban- kedden belehalt a sérüléseibe egy másik, legalacsonyabb hindu kasztnak számító dalit közösségből származó lány, akin négy férfi követett el erőszakot. Az indiai kormány szerint 2019- ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, azonban ez csupán a bejelentett eseteket jelenti, a valódi szám vélhetően sokkal magasabb, az erőszak terén kiemelten veszélyeztetettek a dalit nők. (MTI) Lelőtt három azeri helikoptert a karabahi haderő Vasárnap óta már házak százait rombolták le Hegyi-Karabahban (TASR/ap) Nem csillapodott az összecsapások hevessége az örmény és az azeri erők között a vitatott hovatartozásé Hegyi-Karabahban. A karabahi hadsereg lelőtte az azeri hadsereg 3 helikopterét - közölte Arcrun Ovanniszjén, az örmény védelmi tárca szóvivője. Jereván/Baku. Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium tegnap arról számolt be, hogy csapataik előző nap estétől folyamatosan tüzérségi csapásokat mértek az örmények állásaira. Jelentése szerint az örmények ágyútűzében meghalt egy civil Terter városában, amely a hegyi-karabahi háborút 1994-ben lezáró tűzszünet által lefektetett demarkációs vonal közelében fekszik. Súlyosan megrongálódott a terteri vasútállomás is. Az azeri főügyészség bejelentette, a harcok szeptember 27-i kezdete óta 16 azeri állampolgár meghalt és 55 megsebesült az örmény fegyveres erők ágyúzásában a harcok dúlta területen, 163 lakóházban és 36 polgári létesítményben keletkeztek súlyos károk. Az örmény védelmi tárca tegnapi közleményében azt írta, hogy a szemben álló feleket elválasztó vonal mentén továbbra is feszült a helyzet, folytatódik a tüzérségi fegyverekkel és más eszközökkel vívott konfliktus. Susan Sztyepanján szóvivő közölte, hogy egész éjszaka folyt a harc Arcah Örmény Autonóm Területen (Hegyi-Karabah örmény neve). Az azeri erők több csapásirány mentén törekedtek erőik átcsoportosítására, hogy kedvezőbb állásokat foglaljanak el, de az örmény erők ezt igyekeztek megakadályozni. A szakadár Hegyi-Karabah hadserege lelőtte az azeri hadsereg három helikopterét - közölte Arcrun Ovanniszján, az örmény védelmi tárca szóvivője. Hozzátette, az azeriek a vasárnap kezdődött harcokban 350- 360 katonát veszítettek, illetve a három helikopteren kívül 15 páncélozott járművet, egy Szmercs típusú rakéta-sorozatvetőt és hat drónt is. A szóvivő elmondta azt is, hogy a Hegyi-Karabahban folyó harcok ellenére a helyzet viszonylag nyugodt Örményország és Azerbajdzsán államhatárán. Egy másik minisztériumi illetékes arról számolt be, hogy az egyik lelőtt helikoptert Azerbajdzsán Lele Tepe (Varazatumb-magaslatok) körzetében érte találat, és a gép Irán területén zuhant le. Iráni részről ezt ; egyelőre nem erősítették meg. Az ; azeri védelmi minisztérium azonban szinte azonnal reagált a jereváni be; jelentésre, de egy helikopter és egy i repülőgép lelövését tagadta. A Baku és Jereván között vitatott Hegyi-Karabah térségében sürgősen be ke 11 szüntetni a harcokat, csak diplomáciai úton lehet megoldást találni a konfliktusra - olvasható abban a közleményben, amelyet Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetése után adtak ki. Macron egyben aggodalmát fejezte ki a Törökország által tett és Azerbajdzsánt Hegyi-Karabah visszafoglalására biztató harcias kijelentések miatt. SZFE: virrasztás, őrláng, sztrájk ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Tegnaptól sztrájkolnak az egyetemi autonómia megszüntetóse ellen tiltakozó dolgozók, több szakszervezet, iskola is csatlakozott hozzájuk. Az új kancellár - eredetileg katonatiszt - nem jutott be a Színház- ós Filmművószeti Egyetem ópületóbe. Az SZFE Szentkirályi utcai ópiiletót is elfoglalták a hallgatók. Egy hónappal azután, hogy a Színház és Filmművészeti Égy etem (SZFE) hallgatói blokád alá vették az egyetem Vas utcai épületét, elfoglalták a filmes képzéseknek otthont adó Szentkirályi utcai épületét is. A hallgatók közleménye szerint erről azután döntöttek, hogy szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest. Szerda éjfélkor járt le az egyetem lemondott vezetőségének megbízatása, a távozó vezetők az utolsó estén kiálltak a Vas utcai épület bejárata fölötti tetőre őrködni, alattuk pedig felsorakoztak az egyetem hallgatói. Az éjszaka során az SZFE hallgatói őrlángot is gyújtottak a magyarországi egyetemek szabadságáért, ezt a hétvégén fáklyás váltófutók viszik el öt egyetemi városba. Csemai Mihály és Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnöke és elnökhelyettese kijelentette, hogy tovább harcolnak: „Ha kicsit is engedünk, és nem állunk bele, akkor van olyan erőszakos és arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött.” Vidnyánszkyfenyeget Ezzel párhuzamosan az SZFE kuratóriumának vezetője, Vidnyánszky Attila bejelentette, Novák Emil filmrendező és Zalán János színész lesznek az SZFE új rektorhelyettesei, akik pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül tölthetik majd be a pozíciójukat - erre azután nyílt lehetőségük, hogy a kuratórium saját, augusztus végén kiadott alapdokumentumát módosították. Vidnyánszky szerint a hallgatók azt kockáztatják, hogy érvénytelenné válik ez a félév. „Fájó lesz a kijózanodás” - fogalmazott arról, amikor a hallgatók majd azzal szembesülnek, hogy „elment” egy hónap. A kuratórium elnöke szerint az egyetemen tegnap kezdődött sztrájk jogszerűtlen, és mint mondta, reméli, hogy a bíróság is így dönt. Rohamozott az ezredes Az új kancellár, Szarka Gábor ezredes katonásan kezdte működését: „ a militarizált egyetemi pedellus” az egyetem parkolóján keresztül indított rohamot, de a hallgatók feltartóztatták a bejáratnál. Csató Kata mesteroktató elmondása szerint azonban a kancellár újabb hadműveletbe kezdett: találkozóra hívta az egyetem középvezetőit, és közölte velük, hogy ha nem jöhet be az egyetemre, akkor nem ír alá semmit, nem lesznek fizetések sem. Lekenyerezés pénzzel Összesen 3 milliárd forint lesz á színművészeti egyetem jövő évi költségvetése az intézményt vezető, Vidnyánszky vezette kuratórium kérésére -jelentette be a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter részletezte, hogy a pénzt mire szánják: 1,5 milliárdot a képzésre, 500 milliót infrastruktúra-fejlesztésre, 200 milliót bérrendezésre, de jut belőle a campus építésére, bérlésére és marad tartalék is. A miniszter szerint ez az összeg kétszerese az intézmény eddigi költségvetésének. A miniszter az újabb épületfoglalásról csak annyit mondott, hogy „tudomásul veszik”, majd ismét arra hivatkozott, hogy a kuratóriumnak kell az oktatással foglalkozni. (hvg, 444.hu, MaHa) Nemzeti szégyen Trump és Biden durva szócsatája Kis híján az elnökjelölti tévévita díszlete is leesett az indulatok hevében (tasr/ap) Az amerikai média egyöntetűen negatívan ítélte meg Donald Trump elnök és Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje első elnökjelölti vitáját, amelyet kedden az ohiói Clevelandben tartottak. Washington. A sajtó elsősorban az elnökjelölti vita hangnemét kifogásolta, és széles körű egyetértés mutatkozott abban, hogy zűrzavaros és kínos pillanatokkal, sértésekkel terhelt volt a kedd esti másfél óra. A The Wall Street Journal című lap „kaotikusnak” minősítette, a Politico „a nemzeti szégyen pillanatairól” írt, a USA Today „fájdalmasnak” nevezte a vitát. Az MSNBC televízióban még azt is felvetették, hogy Joe Biden elnökjelöltnek nem kellene részt vennie a következő két - október 15-én és október 22-én tartandó - elnökjelölti vitán. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint nagyon alacsony színvonalú vitát láthattak, kevés tartalommal, de annál több személyeskedéssel. A kutatások Bident látták egyébként jobbnak, őt hozták ki nyertesnek. Trump igyekezett minden párbeszédet szétrombolni, ezért Joe Biden szinte egyetlen gondolatát sem tudta kifejteni. Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság máris bejelentette: intézkedéseket hoznak, hogy a további vitákon „rend” uralkodjék. „A kedd esti vita nyilvánvalóvá tette, hogy a következő vitákra további intézkedéseket kell foganatosítanunk” - fogalmazott közleményében a bizottság. Közben több republikánus politikus is bírálta Trumpot azért, mert a vitában nem foglalt állást a fehér felsőbbrendűséget hirdető erők ellen, sőt óvatosan még biztatta is őket. Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátor - aki afroamerikai politikus - úgy fogalmazott: „szerintem az elnöknek korrigálnia kell ezt, ha nem teszi meg, akkor nem csak egyszerűen rosszul fogalmazott”. Mike Rounds dél-dakotai republikánus szenátor szerint Trumpnak „egyértelművé kellett volna tennie, hogy a szélsőbaloldalnak és a szélsőjobboldalnak nincs helye.” (MTI, HTV)