Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-17 / 241. szám
2020. október 17., szombat, 13. évfolyam, 41. szám %l évig tartó útja vegén visszaérkezett az Északi-sarkról kiindulási pontjára a Polarstern német kutatóhajó, amely minden idők legjelentősebb expedícióján kutatta a sarkvidék klímáját. A bremerhaveni Lloyd hajógyárban számos érdeklődő mellett Anja Karliczek tudományos kutatásokért felelős német miniszter és az Alfréd Wegener Intézet igazgatója, Antje Boedus várta a visszatérő nemzetközi kutatócsoportot és a hajó legénységét. A MOSAiC nevet viselő expedícióra a Polarstern 2019. szeptember 20-án indult útnak Norvégia irányába. Az expedíció vezetője, Markus Rex a megérkezést követően elmondta, útjuk teljes siker volt, rengeteg adatot gyűjtöttek, melyek évekre, ha nem évtizedekre adnak kutatási alapot. Mint mondta, annak is nagyon örül, hogy a fedélzeten senki sem veszítette el egyetlen ujját sem, holott egyiküket fenyegette ez a veszély. Az Arktiszon ugyanis télen mínusz 65 Celsiusfok alá is süllyedt a hőmérséklet. A jégtörő csaknem tíz hónapon keresztül sodródott a Jeges-tengeren egy jégtáblába fogyva, csakúgy, mint 125 éve a Fram nevű hajó a norvég Fridtjof Nansen vezetésével. Visszatért kiindulási helyére a Polarstern kutatóhajó Egy év után tért vissza az Északi-sarkvidékről a Polarstem hajó Az útvonalat és a sebességet így a szél és az áramlatok által hajtott jégtábla sodródása határozta meg. A 20 ország 80 kutatója így mérni és dokumentálni tudta a jég teljes ciklusát fogyástól az olvadásig. Az Északi-sarkvidék télen másképp megközelítheteden lenne. A jégből és hóból vett minták a tudósoknak új, az óceánokra és a légkörre vonatkozó információkat jelenthetnek. A méréseknek jelentős hatásuk van a sarkvidék kutatására - mondta Rex. Az Északi-sarkvidék a klíma változásait korábban jelzi, az elmúlt évtizedekben ez a terület melegedett legerőteljesebb a Föld régiói közül. Nansen idejében a telek még tíz Celsius-fokkal hűvösebbek voltak. Egy év után újra a bremerhaveni kikötőben A nyarak már jégmentesek lesznek a sarkkörön is Az expedíció tagjai — akik hónapokat töltöttek totális sötétségben - annyit elárultak, ha minden így folytatódik, néhány évtized múlva a nyarak már jégmentesek lesznek a sarkkörön is. A helyi lakosok közül sokan várakoztak a kikötőben, hogy üdvözöljék a visszatérő hajót. „Nagyon örülök, hogy a Polarstern visszatért, és nagyon várom a tapasztalataik publikálását. Örülök annak, hogy in, Bremerhavenben ilyen nagyszerű kutatóintézetünk van” - lelkeseden egy helyi érdeklődő. Egy másik idősebb férfi, aki a feleségével várta a hajót, azt mondta az Euronews riporterének, hogy azért jönek ki üdvözölni az expedíciót, men a kezdetektől figyelemmel kísérték a munkájukat. „Ilyen kutatási munka nem mindennap történik” - állapította meg. A MOSAiC 140 millió eurós költségével az eddigi legdrágább és logisztikailag legösszetettebb expedíció volt, amely az Arktisz középső területeit célozta meg. Anja Karliczek bejelentette, hogy további 10 millió euróval finanszírozzák az adatok kiértékelését, hogy minél előbb rendelkezésre állhassanak az eredmények. ,Akkor leszünk csak abban a helyzetben, hogy nálunk, Németországban is óvintézkedéseket tegyünk a klímaváltozás ellen és hatékonyan lépjünk fel vele szemben, amikor megtudjuk, hogyan változik a klíma az Északi-sarkvidéken. Az Arktisz a klímaváltozás gócpontja” — mondta a miniszter. Az expedíció során egymást szakaszosan váltva összesen 450, a világ minden tájáról érkezett ember dolgozott a Polarstern fedélzetén. A hajót más jégtörők látták el rendszeresen új személyzettel, élelmiszerrel, üzemanyaggal és eszközökkel. A Jeges-tenger jégtakarója idén nyáron volt a legvékonyabb 2012 óta. Markus Rex, a MOSAiC expedíció vezetője szerint útjuk teljes siker volt, rengeteg adatot gyűjtöttek, melyek évekre, ha nem évtizedekre adnak kutatási alapot (Fotók: TASR/AP) A MOSAiC expedíció sarkköri kísérleteit egy amerikai műholdas rendszer segítette. Ennek adatai szerint a Jeges-tenger jégtakarója idén nyáron volt a legvékonyabb 2012 óta. (MTI, Euronews)