Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-15 / 239. szám

PANORÁMA www.ujszo.com I 2020. október 15. 119 Gyerekeknél is engedélyeznék az eutanáziát Hága. Hollandiában az egy és 12 év közötti, halálos beteg gyer­mekek számára is engedélyeznék az eutanáziát - jelentette be Hugo de Jonge egészségügyi miniszter. A tárcavezető hozzátette: a mó­dosítás évente öt-tíz gyereket é­­rinthet Hollandiában. Egy tanul­mány szerint a szülők és az or­vosok is igénylik a lehetőséget a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, nagy fájdalmakkal élő gyermekek halálba segítésére. A kormánykoalíció miniszte­rei hónapokig tartó vitát követő­en - és a keresztény pártok heves tiltakozása ellenére - elfogadták a javaslatot. Annak életbe lépésé­hez nincs szükség a hatályos tör­vények módosítására, mindössze a korosztály tagjain eutanáziát végző orvosok büntethetőségét kell kizárni. Hollandiában már lehetőség van a 12 évnél időseb­bek és az egy évnél fiatalabb ba­bák halálba segítésére. A 12 év­nél idősebbek esetében az érin­tett, a csecsemők esetében a szü­lők beleegyezése szükséges az eutanáziához. (MTI) A becsült ár több mint duplájáért, 3 millió euróért kelt el egy több mint 150 millió éves dinoszaurusz-csontváz egy pá­rizsi árverésen. A Binoche et Giquello aukciósház által eladásra kínált dinoszaurusz-csontváz egy tíz méter hosszú és 3,5 méter magas alloszaurusz maradványa. Ritkaságát az adja, hogy az őshüllő csontjainak szokatlanul nagy arányát, 70 százalékát megtalálták, ráadásul sorjában, ami megkönnyítette az összeillesztésüket. Az állat bordacsontjain egy rivális alloszaurusz vagy egy ragadozó támadásának nyomai láthatók. A rettegett Tyrannosaurus rex nagyapjának tar­tott alloszauruszokat a nagy theropodák közé sorolják, a jura korban éltek, főleg a mai Észak-Amerika területén. A két lábon járó húsevők a korszak csúcsragadozói közé tartoztak. (TASR/AP-feivétei) Ismét szigorít az olasz kormány MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Olaszországban március óta nem látott mértékben nőtt az egy nap alatt kiszűrt koro­­navírus-fertőzöttek száma. A kormány ismét szigorította az évintézkedéseket. Olaszországban egy nap alatt 5901 új beteget regisztráltak, ez a legna­gyobb szám március 28. óta, amikor is 5974 volt a kiszűrt fertőzöttek szá­ma. A halottak száma kedden 41 volt, így az elhunytak száma 36 246-ra emelkedett. A kormány a tavasszal 3 hónapig tartó szigorú korlátozások májusi oldása óta most először veze­tett be korlátozásokat. Az egyelőre 30 napig érvényes rendelkezések között szerepel a bárok, presszók, szórako­zóhelyek este 9 órai bezárása a fiata­lok utcai tömörüléseinek felszámolá­sára. Az óvintézkedések betartására szólítottak fel a lakásokban is a nem egy fedél alatt élők közötti szájmaszk­viselés szorgalmazásával. Tanácsolt, hogy a lakásokban se tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy. El kell kerülni a tragédiát A koronavírus-járvány „tragédiá­val fenyegető” második hullámának megfékezésére Emmanuel Macron francia államfő sokkoló bejelentése­ket tesz - hívta fel a figyelmet az el­nöki hivatal a tegnap estére tervezett államfői beszédre. Kijárási korláto­zás, ágazatonkénti célzott szigorítá­sok, a tömegközlekedés korlátozása mellett minden lehetőség az asztalon van - jelezte az Elysée-palota a vé­delmi tanács keddi ülése után. Saj­tóértesülések szerint a regionális, il­letve helyi karantén bevezetése egyelőre nincs napirenden, de Mac­ron olyan szigorú intézkedéseket fontolgat, mint amilyen a Francia Guyanán március óta érvényben lé­vő kijárási korlátozás. A BFM hírtévé szerint jóllehet a kérdés még nem dőlt el, az elnöki hi­vatal azt vizsgálja, hogy Párizsban bevezethető-e este 8 órától kijárási ti­lalom. Az intézkedés hatékonyságát illetően azonban kérdéses, hogy mennyire fogadnák el a párizsiak, il­letve, milyen gazdasági károkat o­­kozna az éttermek, a színházak, a mo­zik korai bezárása, a tömegközleke­dés leállítása. Az egészségügyi tárca kedd esti adatai szerint az elmúlt 24 órában 12 993 új fertőzöttet regiszt­ráltak, az elhunytak száma 117-tel 32 942-re emelkedett. Tovább tart a zárlat Meghosszabbították vasárnapig a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos zárlatot Izraelben, de a kor­mány engedélyezett némi könnyítést a közel 4 hete tartó országos karantén után a javuló járványügyi adatok nyo­mán. Feloldották a tilalmat, amely csak a lakóhelytől számított ezer mé­teren belül engedélyezett tüntetések­re és közös imádkozásra vonatkozott. Sőt, engedélyezték a messzebbre uta­zást a közeli rokon esküvőjére is. Mára halasztották annak megvitatá­sát is, hogy jövő héten újranyithatnak-Újabb amerikai gyógyszergyártó, az Eli Lilly függesztette fel a koronavírus okoz­ta Covid-19 kísérleti kezelésének klinikai tesztelését. Az Eli Lilly szóvivője le­szögezte: a kísérleti kezelés klinikai vizsgálatait felügyelő független bizottság elővigyázatosságból azt javasolta, hogy egyelőre ne kérjenek fel újabb kísérleti pácienseket, szüneteltesséka klinikai kísérleteket. Az indianai székhelyű Eli Lilly egy ACTIV-3 nevű, Covid-19 kezelésére alkalmasnak vélt antitestkészít­ménnyel kísérletezett. Donald Trump amerikai elnököt nem ezzel, de szintén egy amerikai gyógyszergyártó kísérleti antitestkészítményével is kezelték, miután megjelentek nála a Covid-19 tünetei. (TASR/AP-feivétei) e az óvodák, a kis műhelyek, melyek nem fogadnak vevőket, és hogy a házhoz szállítás mellett elvitelre is főzhetnek-e a vendéglők. Huszonheten meghaltak Magyarországon elhunyt 27 idős, krónikus beteg, és újabb 920 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, az aktív fer­tőzöttek száma 27 595. 1538 koro­navírusos beteget ápolnak kórház­ban. Romániában közben bejelentet­ték, hogy az ország mától feloldja a Magyarországról érkezőkkel szem­ben múlt héten bevezetett karantén­kötelezettséget, miután időközben a koronavírus-fertőzések lakosság­arányos rátája Romániában megha­ladta a magyarországi adatot. To­vábbra is 14 napos karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Szlovákiá­ból érkeznek Romániába. Nehéz hetek következnek Csehországban gyorsan romlik a járványhelyzet és a koronavírus­­fertőzöttek napi számának növeke­dése jelenleg a legmagasabbak közé tartozik a világban - jelentette ki Ro­man Prymula cseh egészségügyi mi­niszter. A kedd este a közszolgálati és kereskedelmi televíziókban közvetí­tett beszédében azt mondta: a hozzá­férhető adatokra alapozott modellek szerint a következő hetekben nőni fog a kórházban kezeltek, a súlyos esetek és az elhalálozások száma. „Ez szinte biztos. Három valóban nagyon bo­nyolult és egyáltalán nem vidám hét vár ránk” - szögezte le Roman Pry­mula. Egyúttal újfent felszólította a lakosságot, hogy mindenki tartsa be az óvintézkedéseket. NAPTÁR Október 15 ► NÉVNAP Terézia, Teréz A Terézia görög eredetű női név, származása és jelentése azonban bizonytalan. Lehet, hogy az égei-tengeri Thera (ma Szantorini) szigetnek vagy a Kréta melletti The­­raszia-szigetnek, vagy a dél­itáliai Taras városnak a nevé­ből való. Ebben az esetben a jelentése (e helyről) származó. Más vélemény szerint a jelen­tése arató, szüretelő; vadász­nő. A Teréz a Terézia női név rövidülése. ► ESEMÉNYEK Atrónjáról lemondott Bona­parte Napóleon francia csá­szár megérkezett száműze­tésének színhelyére, a brit gyarmat Szent Ilona szigeté­re. (205 éve) Kölnben befejeződött szak­kor a világ legmagasabb épületének számító dóm 1248-ban megkezdődött építése. (140 éve) Mihail Gorbacsov szovjet el­nöknek ítélték oda a Nobel­­békedíjat. (30 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 100 éve született Mario Puzo amerikai író, A keresztapa című regény írója. 100 éve született Henri Ver­­neuil francia filmrendező. 40 éves Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó. ► NAPI VICC Pistike sunnyogva közelít az apja felé:- Apa, te egyszer azt mesélted nekem, hogy téged kidobtak az iskolából. Igaz ez?- Igen, de hogy jut ez most eszedbe?- Csak azért, mert a történe­lem ismétli önmagát. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kettős front vá r­­ható, kedvezőtlen hatású lesz az időjárás, a moz­gásszervi beteg­ségekben szenvedők számít­hatnak panaszokra. Gyak­rabban fordulhat elő fejfájás, fokozódik a balesetveszély. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o.( Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az Írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizovanésfinanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÖOEXÉT SS? KULT sí* MINOR ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom