Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-14 / 238. szám

www.ujszo.com I 2020. október 14. KULTÚRA 125 „Mi az emberek lelkére hatunk" Dobsa Tamás táncművész szerint még az illetékesek sem tudják felmérni a kultúrában létrehozott értékeket A Kuttyomfitty Társulat szeptember 22-én Vásárúton, a helyi ovisokkal és kisiskolásokkal (Fotó: Dobsa Tamás) JUHÁSZ KATALIN A kormány új intézkedései nehéz helyzetbe hozták a kul­turális szférát. A következő napokban néhány írásunkban konkrét példákon szeretnénk bemutatni, hogyan próbálnak fennmaradni a hazai magyar művészek, mi minden (lenne) szükséges ehhez, illetve hol vannak a támogatási rendszer buktatói. Elsőként Dobsa Tamást, a kétszemélyes eke­­csi Kuttyomfitty Társulat egyik tagját kénleztük. Tamás a hazai táncosok közül el­sőként vehette át Budapesten a Népművészet Ifjú Mestere díjat. El­végezte a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakát, több szólótáncos díjat nyert. A gye­rekek népi kultúrával való megis­mertetésére fókuszáló Kuttyomfitty Társulatot feleségével, Dobsa Fodor Mónikával alapította, aki szintén a népművészet iijú mestere. Talán elárulhatjuk - bár nem sze­retnénk lavinát indítani - hogy szá­mos, a hivatal útvesztőiben ragadt művész kért tanácsot tőle a Facebo­­okon az utóbbi hetekben. A művészemberek ugyanis nem fel­tétlenül ismerik ki magukat a pályá­zatok, felhívások erdejében. Egy ki­csit olyan ez, mintha a fogorvosunk­tól azt kérnénk, hogy vegye ki a mandulánkat is, ha már ott ülünk a székben. Tegnap Nagyszarván lett volna előadásuk, amely a legújabb intéz­kedések miatt elmaradt, de ez nem az egyetlen a héten, sőt a novemberi hazai fellépéseket is lefújták a meg­hívó felek. „A szlovák kollégákhoz képest nekünk az a szerencsénk, hogy Magyarországon még fellép­hetünk néhány helyen. Nálunk en­nek az évnek már biztosan vége van. Sőt, akármennyire optimistán pró­bálok a dolgok elébe nézni, egyre nyilvánvalóbb, hogy jövő júniusig nem számíthatunk fellépésekre” - állítja Dobsa Tamás, hozzátéve, hogy az önkormányzatok által szer­vezett rendezvényeket nálunk és Magyarországon is sorra lemond­ják, mert a polgármesterek nem me­rik bevállalni az esetleges megbete­gedéseket. A szlovák kulturális minisztérium csak most, hét hónappal a vírus ha­zai megjelenése után lett kíváncsi arra, hányán is dolgoznak a kulturá­lis szférában, hány embernek van szüksége támogatásra a kiesett be­vételek kompenzálására. „Mi is ki­töltöttük ezt a bizonyos kérdőívet, de ebben is van néhány értelmezhetet­len pont. Ha például én mint művész alkalmazok egy másik művészt, például díszlettervezésre, zenei fel­vételre vagy egyéb kiegészítő mun­kálatokra, azt nincs hová beírnom a szóban forgó kérdőívbe. Azaz a mi­nisztérium sincs tisztában azzal, hogy hány ember munkája szüksé­ges egy-egy előadás létrehozására. A projekt alapú támogatás pedig azért nem segítség, mert ezért cse­rébe újabb projekteket kell létrehoz­ni, azaz a villanyszámlát nem fizet­hetem belőle. Ráadásul, ha a kapott támogatásból befektetek egy új műsorba, amelyet a járványhelyzet miatt nem tudunk bemutatni, vissza kell adnom a pénzt. Ezért jelenleg hozzá se merek nyúlni a számlámon lévő összeghez. A minisztérium kérdőívét csak azért töltöttem ki, hogy segítsek nekik felmérni a hely­zetet. Remélem, most rá fognak jön­ni, hogy legalább annyi ember dol­gozik a kultúrában, mint az autó­iparban. Ráadásul ez utóbbinak nyújtott állami támogatás csak a gyártulajdonosokat segíti, míg a kultúra területén létrehozott értékek az országban maradnak, a lakosság szellemi fejlődését szolgálják. Tu­dom, hogy fizikailag megfoghatat­lan dologról beszélek, gyakran ma­guk a hivatalnokok sem tudják ik­tatni, felmérni, dokumentálni, számszerűsíteni a művészek telje­sítményét, mert nem látszik olyan egyértelműen, mint mondjuk egy esztergályos teljesítménye. De meg kell érteni, hogy nélkülünk nem fej­lődhet a társadalom. Mi az emberek lelkére hatunk. Hosszú éveken át ta­nultuk, amit csinálunk, úgyhogy eb­ből szeretnénk megélni. És mi itt maradunk, nem visszük át a gyárat Egyiptomba, ha ott jobb feltételeket kínálnak” - mondja Dobsa Tamás, aki egyébként háromféle dolgot is csinál, hogy el tudja tartani család­ját. Tánctanárként tevékenykedik, a Kuttyomfitty Társulattal járja az or­szágot, illetve vőfélyként dolgozik. Jelenleg Szlovákiában ezek egyikét sem végezheti. A tavaszi lockdown alatt megpróbált árufeltöltőként el­helyezkedni egy hipermarket-háló­­zatnál, de azt a választ kapta, hogy aznap ő a harmincötödik érdeklődő, és amúgy is szívesebben alkalmaz­nak egyetemistákat, mint család­apákat, hiszen nekik kevesebbet kell fizetniük. Beszélgetésünk vége felé azt is ki­mondta, amit nem szívesen hangoz­tat: ha minden kötél szakad, és nem lesz más választásuk, kiköltöznek a családdal Németországba, ahol tud­na annyit keresni fizikai munkával, amennyi ahhoz kell, hogy szabad­idejében működtesse a Kuttyomfitty Társulatot, és fellépjenek az ottani magyarok rendezvényein. De ez je­lenleg még nem opció. Az ősz egyik legvonzóbb hazai kiállítása - járványhullámmal A véletlen varázsa - a kép egy alkotóműhely alkalmával készült Fehér László Fánkok Című, 2017-es alkotása előtt (Madarász Decsi Katalin felvétele) TALLÓSI BÉLA Programtár mellékletünkben szinte hetente ajánlottuk olvasóink figyelmébe az ősz egyik legvonzóbb képzőmű­vészeti esemónyót: az órsekúj­­vári Ernest Zmeták Művészeti Galéria Fehér László munká­iból rendezett kiállítását. Érsekújvár. Helena Markusková művészettörténészt, a galéria igazga­tóját, a tárlat kurátorát rendhagyó, ki­állítászáró tárlatvezetésre kértük fel, amelynek során nemcsak a Kossuth­­díjas művész Érsekújvárban látható alkotásait értékeljük, hanem azt is, hogy ennek a járványügyi intézkedé­sekkel indított és záró, nagyszabású kiállításnak a látogatottságára miként hatott a Covid-hullámzás. A tárlatnyitóra a meghívót már az­zal a kísérőszöveggel kaptuk meg, hogy: ,A megnyitót szigorú bizton­sági intézkedések mellett megtartjuk. Fehér László, sajnos, nem vehet részt az eseményen a magyar határ lezárá­sa miatt.” Pedig több helyütt is ol­vastuk a művész nyilatkozatát, mennyire készült Érsekújvárba; min­denképpen szeretett volna ott lenni a megnyitón. Minden bizonnyal a visszatérés lehetősége is vonzotta, ugyanis 2007-ben Fehér László részt vett a galéria Tisztelet Kassáknak 3 című kiállításán. Fehér László jelen kiállítása a Zmeták galéria azon sorozatának a része, mely a magyar művészet je­lentős képviselőit mutatja be. Helena Markusková hangsúlyozza, hogy a héten még bejárható érsekújvári tár­lat Fehér László ez ideig legjelentő­sebb, legreprezentatívabb kiállítása Szlovákiában - a tárlat a legutóbbi öt évből 19 művet mutat be. Tegyük hozzá nyomban, ez az elsőbbség mindenekelőtt a kurátor átfogó mun­kájának érdeme - a közelmúltban egy pozsonyi kiállítás révén már prezen­tálta, milyen mélyrehatóan és lényegi összefüggéseiben ismeri Fehér Lász­ló munkásságát. Épp ez az értő rendezői elv, a műprezentálás egymásra épülő sza­kaszolása teremti meg az érsekújvári kiállítás lenyűgöző atmoszféráját: amelyben esztétikai dominanciaként a Fehér László által használt három színskála uralkodik, tematikailag pe­dig a mindig másképp reagáló és szüntelenül változó emlékezet. A müvek kommunikációjában a gye­rekkori és a családi emlékek szem­besülnek a felülírt önértelmezések­kel. A kommunikatív egymásmellet­­tiségből és ráhatásból visszaköszön a kor és a személyes történelem, s az is, hogyan látja önmagát és kortársait a művész. A gyerekkort megidéző első terem után, ahol az emblematikus Csónak­ban (2017) című mű foglalja el a köz­ponti helyet, a második teremben a totalitárius kor nyomasztó atmoszfé­ráját megjelenítő művek és a „karan­ténképek” dominálnak, majdaKádár­­korszak árnyainak továbbélését, a szabadság veszélyeztetését kifejező képek láthatók. A kiállítás a rendkí­vül szuggesztív Kavicsokon (2018) : című alkotás, valamint Kemény György arcképének és a művész iko­­nikus Önarcképének katartikus hár­masával zárul. Ez az önarckép ko­rábbi mű - ám jelentősége miatt ki­hagyhatatlan egy ilyen nagyszabású válogatásból. Helena Markusková kérdésünkre azt is elmondta, hogy a járványhely­zet a régión túli és a magyarországi látogatók távolmaradásában nyilvá­nult meg, továbbá az idősebb korosz­tály csökkentett, óvatosabb részvéte­lében. „A kiállítást jellemzőbben egyéni érdeklődők és kisebb csopor­tok látogatták, de szakmabeliek, ku­rátorok és művészek is. Biztonsági okokból csupán pár főből álló láto­gatóknak tartottunk tárlatvezetése­ket. Ez volt jellemző az alkotó­­műhelyekre is. Nem fogadhattunk népesebb csoportokat, az óvintézke­déseknek megfelelően működtettük ezt a tevékenységünket is. A galéria­pedagógusok, Martina Bábinová és Madarász Decsi Katalin kitettek ma­gukért. A kedvezőtlenebb helyzet el­lenére kijelenthetem, hogy a kiállítás felejthetetlen élményt nyújtott ne­künk és a közönségünknek egyaránt. A művek rendkívüli lenyűgöző ha­tását mindenki azonnal érzékelte. Kétségtelenül a Légújvár, a kultúra városa2020 rendezvénysorozat egyik csúcspontja volt a kiállításunk, amely szombatig még tart, és látható” - mondta Helena Markusková.

Next

/
Oldalképek
Tartalom