Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-12 / 236. szám

www.ujszo.com I 2020. október 12. SPORT 115 Swiatek MÉSZÁROS GYÖRGY A lengyel Iga Swiatek átgázolt a Roland Garros tenisztorna női mezőnyén, a döntőben esélyt sem adva, 6:4,6:l-re legyőzte a torna negyedik kiemeltjét, az amerikai Sofia Kenint. Azt, hogy átgázolt, érthetjük szó szerint is, hiszen a 19 éves teniszező a hét meccsén egyetlen szettet sem vesztett, és gémekből is csupán 23 ju­tott az ellenfeleinek. A varsói teni­szező a döntőben is ellenfele fölé nőtt. Kenin az első három gémben össze­sen csak három labdamenetet nyert. Ezután viszont összeszedte magát, ügyesebben irányított, így utolérte Swiateket, aki ismét brékelt, 5:3-nál viszont nem tudta kiszerválni a játsz­mát, de riválisa adogatásából már hozta a 48 perces nyitószettet. A felek a folytatásban is sokat ron­tottak, a második játszma két brékkel indult, az első 12 játékból hétszer vet­ték el egymás adogatását. A moszk­vai születésű Kenin combproblémák miatt ápolást kért, kissé lelassult a mozgása, ezt kihasználva Swiatek 4:1-re meglépett. A lengyel az utolsó 23 labdamenetből húszat megnyerve 1 óra 24 perc alatt diadalmaskodott. Iga Swiatek nevére legtöbben ak­kor kapták fel a fejüket, amikor a nyolcaddöntőben 6:1, 6:2-re leradí­rozta a pályáról a torna első kiemelt­jét és legnagyobb esélyesét, Simona Halepet. Nem egy olyan meccs volt ez, ahol Halepnek semmi sem jött be, és ezért győzött volna a lengyel. Ez egy olyan mérkőzés volt, ahol Swia­tek semmit sem engedett meg a ro­mán volt világelsőnek. De honnan ju­tott Swiatek idáig? az AC/DC-re gázolta le a mezőnyt Iga Swiatek 19 évesen Roland Garros-győztesnek mondhatja magát Sokszoros juniorbajnok Iga Swiatek - aki nagy Rafael Nadal-rajongó - édesapja evezősként vett részt a szöuli 1988-as olimpián, így nem csoda a sport iránti kötődése. Nővére, Agata is teniszezett, de so­rozatos sérülések miatt mára vissza­vonult. Iga 2016-ban a lengyel kor­­osztályos csapattal Fed-kupa-győ­­zelmet aratott, egy évvel később megnyerte a párosok versenyét az Australian Open juniortomáján. 2018-ban pedig a Roland Garros ju­niormezőnyében újra páros Grand Slam-győzelmet ünnepelhetett. Alig egy hónappal később aztán egyéni­ben is eljött az áttörés, a sportág szen­télyében, Wimbledonban ugyanis megnyerte a lányok juniortomáját. A sikerekkel tarkított juniorkarrieijét végül a 2018-as Buenos Aires-i ifjú­sági olimpián zárta le Swiatek, ahol - eddigi eredménysorát elnézve nem meglepő módon - aranyérmet szer­zett. AC/DC és meditáció Az áttörés a felnőtt mezőnyben sem okozott számára problémát, egy év­vel junior wimbledoni bajnoki címe után, 2019-ben már döntőt játszott WTA-tornán Luganóban, és a top 100-ba, majd a top 50-be is bejutott. Idén az Australian Openen rögtön egy nyolcaddöntővel kezdte az évet, majd pár héttel ezelőtt a US Openen is el­jutott a legjobb 32 közé, ahol a ké­sőbbi döntős, Viktorija Azarenkától (Fotó: TASR/AP) kapott ki, a Roland Garroson pedig 19 évesen a győzteseknek járó trófeát emelhette a magasba. Mentális erejét jól mutatja, hogy legjobb eredményei Grand Slamekről származnak, a nagy tornákon nem illetődik meg, általá­ban legjobb teniszét veszi elő. A koronavírus-járvány miatti kény­szerszünet sem törte meg. „A többi játékoshoz képest nekem nem olyan kemény a karantén, mert még mindig iskolába járok, szóval van mit csinálnom. Több célom is van az életben, nem csak' a tenisz, tehát most másra fókuszálok” — mondta áprilisban. Swiatek nem egy teniszakadémián nevelkedett csodagyerek, és nem is egy tipikus kamasz. Legszívesebben a Pink Floyd, az AC/DC és Carlos Santana zenéjét hallgatja, szereti a történelmi regényeket és a lefekvés előtti meditációt. Ötletes játéka üdítő változást jelent néhány társának előre beprogramozott stílusához képest. „Szinte csak az ösztöneimre hall­gatok, és azt hiszem, ez sokat segít nekem” - mondta erről a friss győz­tes. Szeretne egyetemi tanulmányo­kat folytatni, úgy tervezi, megvárja, miként alakul számára a következő két év, és utána dönti el, mennyi ideje jut a tanulásra. Ha bekerül a top 10-be, és Grand Slamekért harcol, akkor egyelőre jegeli a témát. Nézve játé­kát, úgy tűnik, nem kell még az egye­temi felvételin gondolkoznia. Szabadkártya nélkül Saját elmondása szerint Swiatek nem ajándékba kapta sem a korábbi eredményeit, sem pedig a mostani döntőt, sikeres juniorkarrieijét ugyanis a legritkább esetben hono­rálták szabadkártyákkal a tornák szervezői. „Az elején nagyon bosz­­szantott, hogy mivel Kelet-Európából jövök, és nekünk nincs komoly te­nisztornánk, tulajdonképpen nincs esélyem arra, hogy egy-egy verseny­re szabadkártyát kapjak. Attól a pil­lanattól kezdve, hogy ezt elfogadtam, és tudatosítottam, hogy csakis ke­mény munkával juthatok el oda, aho­va szeretnék, minden megváltozott, megnyugodtam.” A lengyel lány komoly célokat fo­galmazott meg karrierjét illetően. Szeretné megnyerni mind a négy Grand Slam-tomát, nagy álma pedig az olimpiai aranyérem. A négy Grand Slamből egyet szombaton kipipálha­tott, és ha továbbra is így fejlődik, va­lamint ilyen mentalitással fog pályára lépni, egyáltalán nem elképzelhetet­len, hogy az álmai valóra válnak. Babosék megvédték a címüket Párizsban Babos Tímea (narancssárgában) a 24. tornagyőzelmét aratta párosban (Fotó: tasr/ap) Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédte címét a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az Alexa Guarachi-Desirae Krawczyk chilei-amerikai duót. A második helyen kiemelt duó ma­gyar tagja nyolcadik páros Grand Slam-döntőjére készült, amelyből háromszor ünnepelhetett. Párosuk eddig két GS-trófeát gyűjtött: a 2018- as Australian Openen, majd Wimb­ledonban és tavaly Ausztráliában is kikapott a fináléban, a 2019-es Ro­land Garroson és az idei Australian Openen azonban nem találtak legyő­zőre. A francia teniszező már koráb­ban is megízlelhette a siker ízét a Phi­lippe Chatrier Stadionban, 2016-ban ugyanis honfitársával, Caroline Gar­dával is elhódította a serleget. A Roland Garroson Babosék tava­lyi diadala előtt egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf-Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1,6:2-re. A vasárnapi finálé nyitányán Ba­bosék - akiket nemrég a US Openen visszaléptettek Mladenovic korona­­vírus-kontaktusa miatt - 1:1 -nél el­vették Guarachi adogatását, csak­hogy a francia teniszező két kettős hi­bával ugyancsak elbukta a sajátját. A címvédő 4:3-nál újra brékelt, majd elszalasztott két szettlabdát a balke­zes Krawczyk adogatásánál, ám Ba­bos egy bő hatperces gémben kiszer­­válta a 48 perces szettet. A folytatásban a magyar-francia kettős 3:1-re elhúzott, majd ismét visszaengedte a játékba az ellenfe­let, de 3:3-nál elvette a 29 éves Gu­arachi adogatását. A fordulatos játszma ötödik brékje egyben azt je­lentette, hogy a soproni teniszező 5:4-nél a bajnoki címért szerváit, de elizgulta a lehetőséget. Egy brékkel és két gémmel később azonban Mla­denovic kiköszörülte a csorbát, és lezárta a találkozót, amelyet 1 óra 33 perc alatt 6:4, 7:5-re nyertek Babo­sék. Babos Tímea az ünnepélyes díj­átadón franciául mondott köszöne­tét: „Gratulálok az ellenfélnek és a szervezőknek is, hogy létrehozták ezt a versenyt, és biztonságban játszhattunk. Kikinek is köszönök mindent, sok kemény és szép pilla­naton osztoztunk már. Nagyon örü­lök, óriási meccs volt! Nem ez volt életünk döntője, viszont a lényeg a győzelem, megvan egy újabb Grand Slam-cím” - mondta Babos. Hoz­zátette, amikor három héttel ezelőtt elkezdték Párizsban a felkészülést, nagyon hosszúnak tűnt az út, ezért is örül, hogy sikerült a címvédés, il­letve nagyon pozitívnak tartja, hogy a US Open után így tudtak vissza­térni. Mladenovic először megdicsérte Babos francia beszédét, majd így folytatta: „Néhány hete leléptettek minket a US Openen, így még kü­lönlegesebb élmény, hogy itt lehe­tek most veled. Fizikálisán és lelki­leg is fáradt voltam ma, de felemel­tél, és vittél tovább.” A 27 éves Babos Tímea 24. tor­nagyőzelmét aratta párosban, és ez a negyedik Grand Slam-diadala. A magyar-francia páros a trófea mellé összesen 319 652 eurót kapott sike­réért. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom