Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-29 / 225. szám
Koeman visszahozhatja a rég elveszett holland stílust Barcelonába 2020. szeptember 29., kedd, XVI. évfolyam, 35. szám Az utolsó lépés az elitbe vinné a Fradit Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára a keddi visszavágó sem lesz könnyebb, mint a Molde elleni párharc múlt heti első felvonása a labdarúgó Bajnokok Ligájaselejtező negyedik, utolsó fordulójában. N ehéz mérkőzést vártam már idegenben is, ahol nehezítette a helyzetünket a műfű és az időjárás is. Kielemeztük azt a találkozót, de most sem számítok könnyebb összecsapásra annak ellenére, hogy készen állunk a feladatra - fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatóján az ukrán szakember. Rebrov hisz a játékosokban A tréner szerint a 3-3-as döntetlennel végződött norvégjai meccsen játékosai nem mutatták meg a bennük rejlő potenciál száz százalékát, de abban bízik, hogy a visszavágón ez sikerül. Hozzátette, múlt héten megkérdezte tanítványait, ki szerepelt már a BL-ben, s egyedül Olekszandr Zubkovnak van ilyen tapasztalata, így társainak magukkal és a gádásaikkal is meg kell küzdeniük. „Hiszek a játékosaimban. Büszke vagyok, ahogy Magyarországot képviseljük nemzetközi szinten. A mostani és az előző idényben öszszesen hét selejtezős párharcot vívtunk, ebből hatot megnyertünk, majd tavaly az Európa-ligában mindenki szerint halálcsoportba kerültünk, az utolsó fordulóban mégis továbbjutási eséllyel léptünk pályára” - fogalmazott Rebrov. Franck Boli, aki éveken át Norvégiában futballozott, azt mondta, őt mindig a győzelem motiválja, ezért bizonyítási vágyán semmit sem változtatott, hogy a skandináv ország egyik képviselője ellen kellett pályára lépnie. „Nagyon jó csapatunk van és nagyon jó edző irányít minket, ezért nem vagyok meglepve a sikereinken. Ezért igazoltam ide, hogy nemzetközi porondon játszhassak” - mondta a 26 esztendős, elefántcsontparti támadó, aki az MTI kérdésére úgy válaszolt, a norvég bajnokság fizikálisabb, Magyarországon pedig az a nehéz, hogy minden rivális az FTC-t akarja legyőzni. Jó eredmény a döntetlen dott kiegyenlíteni, így zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban. A statisztika Fradi-sikert jósol Történelmi siker kapujában áll a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban még veretlen Ferencváros mint egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a Ferencváros számára csak formalitás lesz a Molde elleni visszavágó a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, a norvég együttes feltámadása után azonban óriási csata várható kedden a Groupama Arénában a főtáblára jutásért. CHAMPIONS LEAGUE Szerhij Rebrov csapata Norvégiában sokáig szinte tökéletes játékot mutatott be, már a 7. percben vezetést szerzett Franck Boli góljával, majd az 52. percben Myrto Uzuni fejese után úgy látszott, el is dőlt a párharc. A házigazda norvégok azonban szinte a semmiből visszajöttek, alig negyedóra alatt egyenlítettek és a hajrában a vezetést is átvették, mígnem a magyar bajnok Ihor Haratin büntetőjével egyenlített (3-3). „Higgadtabban már azt mondom, jó eredményt értünk el Norvégiában, és ez akkor is igaz, ha érzésre az első félidő után több volt a meccsben”— mondta a Nemzeti Sportnak Somalia, a 31 éves brazil középpályás. „Péntek délelőtt a szakmai stábbal közösen visszanéztük a fontosabb jeleneteket, próbáltunk választ találni arra, mi történt a kétgólos vezetés után. Ami szembetűnő volt, az az agresszivitás hiánya. A Celtic és a Dinamo Zagreb elleni meccseken azért nyerhettünk, mert végig megvolt bennünk a tűz, és amikor az ellenfél próbálta fokozni a nyomást és beszorítani minket, bátran beleálltunk a párharcokba, és küzdöttünk a labdákért. A Molde ellen ez csak az első félidőben valósult meg, a folytatásban kevésbé. Az is szemet szúrt, hogy a kétgólos vezetés után túlságosan visszaálltunk, s magunkra húztuk az ellenfelet.” Csapategység és mentális erő A visszavágó előtt bizakodik Dibusz Dénes, a Fradi kapusa. ,A meccs sok apró részletből áll össze: taktika, fizikai állapot és mentális erő. A megálmodott játék megvalósításához kifogástalan erőnlét kell, de úgy érzem, ezen a téren nem lesz probléma. A mentális erőre pedig akkor lehet szükség, ha a labdarúgó holtpontra jut, és át kell lendülnie a nehézségeken. Az eddigi BL-selejtezőkön bizonyítottuk, hogy mentálisan sem könnyű megroppantam minket, ezért most is bizakodva várhatjuk a visszavágót” - fogalmazott. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportkoordinátora szerint a csapategység és az önbizalom is nagyon fontos a célok elérése érdekében. ,A játékosok bíznak egymásban, van egy alapjátékunk, mindenki mdja, mi a feladata, személyenként, posztonként lebontva. Önbizalommal lépnek pályára, remek egyéni kvalitásokkal rendelkeznek, és van bennük egy egészséges arrogancia, ami bizonyos helyzetekben szükséges az extra teljesítményhez. Szerhij (Fotó: TASR/AP) Rebrov nagy erénye, hogy komoly szervezettséget ad a csapatnak, emellett mindenki mindenkire támaszkodhat, számíthat a meccsek során.” A hétvégén a Ferencváros nem lépett pályára a bajnokságban, a Molde hazai pályán kapott ki a Sandefjordtól 1-0-ra. Ä norvégok kezdője hat helyen változott a Ferencváros elleni szerdai playoffmérkőzéshez képest. A tabella második helyén álló hazaiak már a hatodik percben hátrányba kerültek az andorrai Marc Vales fejes gólja után. A folytatásban ügyan többet próbálkozott a Molde, de nem tu Az UEFA honlapjának statisztikái szerint a Ferencváros története során tíz olyan európai kupapárharcot vívott, amelyben az első mérkőzésen idegenben döntedent ért el, ezek közül nyolcszor jutott tovább. A Molde ezzel szemben hétszer került olyan helyzetbe, hogy hazai dönteden után kellett volna kivívnia a továbbjutást, s háromszor járt sikerrel. Ezek közül a legnagyobb skalpot egyértelműen az 1999/2000-es szezonban gyűjtötte be, amikor is a BL-selejtező utolsó körében az otthoni 0-0 után 1-1-es döntedennel, idegenben lőtt góllal búcsúztatta a spanyol Mallorcát és jutott fel története során először, s mindezidáig utoljára is a főtáblára. A Ferencváros - amely tavaly az Európa-liga csoportkörében volt érdekelt — 25 év után juthat újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A zöld-fehérek emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben. A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval gazdagodik, míg az EL- csoportkör csak 2,92 millió eurót ér. A párharc visszavágója kedden 21 órakor a holland Bjöm Kuipers sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Bjöm Kuipers munkáját két honfitársa, Sander van Roekel és Erwin Zeinstra segíti majd az oldalvonalak mellől, továbbá a videóbírót is holland játékvezetők kezelik majd. A 47 éves Kuipers a Transfermarkt statisztikája szerint közel 300 holland élvonalbeli bajnokin fújta már a sípot, emellett pedig a nemzetközi kupákban, illetve válogatottmérkőzéseken és tornákon is rendre feltűnik. Hegedűs Henrik Rendkívüli szabályozások Európában Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a koronavírus-járványra tekintettel rendkívüli szabályozást fogadott el, ennek értelmében akár januárra is lehet csoportmérkőzést halasztani a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. Az UEFA a pótlásra utolsó lehetséges időpontként január 28-át jelölte ki, ami hét héttel van a BL és az EL csoportkörének tervezett zárása után. Amennyiben addig nem sikerül pótolni egy találkozót, úgy 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják. A két sorozat selejtezőjében a sűrű menetrend miatt alig volt lehetőség a pótlásra, emiatt több esetben is a zöldasztalnál született döntés, amikor nem sikerült lejátszani egy-egy mérkőzést, mert koronavírusos esetek akadtak egy gárdában vagy hatósági karanténba került egy csapat. A kieséses szakasz sorsolását december 14-ére tervezik, de február közepéig mindkét sorozatban szünet lesz, ezért tud az UEFA ilyen hosszú időt biztosítani az esetleges pótlásokra. A Ferencváros már biztosan csoportkörös lesz: ha továbblép a norvég Molde elleni párharcból, akkor a BL-ben, ha elveszíti, akkor az EL-ben. A Mól Fehérvár FC a második számú klubsorozatban szintén főtáblára juthat, a kvalifikáció utolsó körében a belga Standard Liége lesz az ellenfele. A múlt heti első mérkőzésen több