Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-24 / 221. szám
SPORT www.ujszo.com | 2020. szeptember24 115 Az eddigi legnehezebb próba vár a DAC-ra A Jablonec kiejtése komoly fegyvertény volt, ezúttal egy még veszélyesebb csapat ellen játszik a DAC (Somogyi Tibor felvétele) AKTUÁLIS ► A labdarúgó NB12020/ 2021-es idényében elsőként a Paks váltott vezetőedzőt: Osztermájer Gábor helyére Bognár György került. ► Az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapata kölcsönvette korábbi támadóját, Álvaro Moratát az Atlético Madridtól. ► Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezetője, Adam Silver úgy gondolja, hogy a következő szezon csak 2021 januárjában kezdődhetek ► Sajtóértesülések szerint Stefano Domenicali korábbi Ferrari-csapatfőnökleheta Forma-1 vezérigazgatója jövőre, a mostani vezető Chase Carey pedig a versenysorozat elnökeként reprezentatív feladatokat lát majd el. ► Csehországban mától a nyitott stadionokban legfeljebb 2000-en tartózkodhatnak a lelátókon, a teremsportok esetében pedig 1000 főben maximálják a megengedett nézőtéri létszámot a koronavírusjárvány növekvő terjedési üteme miatt. ► Egy aukciós oldalon kétezer fontért megvásárolható az a busz, amelyet a 2012-es, londoni nyári olimpia záróünnepségén használtak. 7 meccsen 7 győzelem a Fortuna Ligában, ás kát, papíron erősebb ellenfél kiejtése a nemzetközi kupaporondon - remek előjelekkel várja a ma esti (20.30) LASK Linz elleni idegenbeli összecsapást a DAC labdarúgócsapata az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában. A szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár Bemd Storck csapatára Ausztriában. A LASK Linz az osztrák bajnokság legutóbbi kiírásának negyedik helyezettje, de érdemes tudni róla, hogy a koronavírusjárvány okozta kényszerszünet előtt még hat pont előnnyel vezette az osztrák Bundesligát. Ezután fotók szivárogtak ki arról, hogy a csapat a szabályok ellenére is csoportosan edzett, így négy pont levonással sújtották őket, és még az is felmerült, hogy visszasorolják őket a másodosztályba. Az újraindulás után a Linz nem tudta elkapni a fonalat, és végül a negyedik helyig zuhant a tabellán. Az egyszeres osztrák bajnok tavaly alanyi jogon Európa-ligafőtáblás volt. A csoportjából elsőként jutott tovább, a 16 közé jutásért a Club Brugge-t is kiejtette, majd a nyolcaddöntőben a Manchester United jelentette számára a végállomást. Az idei EL-be a DAC elleni mérkőzéssel kapcsolódik be. A mértékadó transfermarkt.de 31 millió euróra becsüli a LASK összértékét, szemben a DAC 9 milliójával. A keret legértékesebb játékosa Alexander Schlager, az osztrák válogatott kapusa. A csapatot a francia Valerien Ismäel vezeti, aki 2005 és 2007 között a Bayern Münchenben játszott. Bemd Storck, a DAC mestere minden olyan játékosára számíthat a LASK ellen, aki a hétvégi, Senica elleni győztes bajnokin szerepelt. A vasárnapi mérkőzésen kisebb meglepetést okozott a német szakember azzal, hogy ismét a legerősebb kezdőjét küldte pályára, holott a játékosok többsége három nappal korábban százhúsz percet játszott a Jablonec ellen. Az Európa-ligában a DAC első alkalommal jutott be a harmadik fordulóba, tavaly és tavalyelőtt egyaránt a második körben esett ki a Peter Hyballa vezette csapat. Idén az izlandi Hafharfjördurt és a cseh Jablonecet is nem kiemelt csapatként ütötte ki a DAC, amely mára - a Slovan finnországi blamája után - a Fortuna Liga egyetlen állva maradt képviselője a nemzetközi kupaporondon. „Szeretnénk tovább álmodni. Nagyon jó csapat a LASK, messzire jutott tavaly az EL-ben, és jól kezdte a bajnokságot is. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, a LASK magasan letámadó focit játszik. Azt mondtam a csapatomnak, hogy élvezzék a játékot. Mi itt csak nyerhetünk, a futballban minden lehetséges. Intenzíven készültünk a mérkőzésre, és mindent megteszünk, hogy eljussunk a következő szintre” - mondta Bemd Storck a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Továbbjutás esetén a DAC bejut a playoff-körbe, ahol a Sporting- Aberdeen mérkőzés győztesével (szintén idegenben) csaphat össze az Európa-liga csoportköréért. A mérkőzés játékvezetője a francia Bisard lesz, és az STV 2 élőben közvetíti. (Iz, dacl904.sk) UEFA: Lewandowski Neuer vagy A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München két klasszisa, Robert Lewandowski és Manuel Neuer, vagy Kevin de Bruyne, a Manchester City középpályása lesz az elmúlt idény legjobb játékosa az Európai Labdarúgószövetségnél. Az UEFA tegnap jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amelyen a BL- és az EL-főtáblán érintett 48 csapat edzője, 55 kiválasztott sportújságíró, valamint minden tagországból egy személy adhatta le voksát. A szavazóknak az első hármat kellett megadniuk, az első helyezés öt, a második három, a harmadik egy pontot ért, az edzők nem szavazhattak saját tanítványaikra. A dobogósok rangsorát leszámítva az UEFA nyilvánosságra hozta a 4-10. helyezetteket: a hatszoros aranylabdás Lionel Messi (Barcelona) és Neymar (Paris Saint-Germain) egyaránt 53-53 pontot kapott. A hatodik Thomas Müller (Bayern München, 41 pont), a hetedik Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain, 39), a nyolcadik Thiago Alcántara (Bayern München, 27), a kilencedik Jós-De Bruyne hua Kimmich (Bayern München, 26), a tizedik Cristiano Ronaldo (Juventus, 25) lett. Az edzőknél teljes a német dominancia a három jelölt között: a Bayern irányítását novemberben átvevő Hansi Flick mellett az FC Liverpool és az RB Leipzig mestere, azaz Jürgen Klopp és Julian Nagelsmann esélyes még a díjra. A győzteseket október elsején, a BL csoportkörének sorsolásán jelentik be. (MTI) Kevin de Bruyne (Fotó:tasr/ap) A Reims ellen már Pátkai nélkül a Fehérvár Eddigi legnehezebb feladata előtt áll a Fehérvár a labdarúgó Európa-liga selejtezőjóben, melynek 3. fordulójában 18 órától a francia Reims együttesét fogadja. A magyar bajnoki ezüstérmes előzőleg ír és máltai ellenfelet kapott, és bár papíron mindkettő jóval gyengébb csapat volt, egyik párharcot sem nyerte könnyedén: a Bohemians együttesét 1:1-es döntetlen után csak 11 -esekkel múlta felül, majd a Hibernians vendégeként 1:0- ra győzött. A Reims a második körben kapcsolódott be a sorozatba, ahol a svájci Servette otthonában 1:0-ra diadalmaskodott. A székesfehérváriak ugyan két döntetlennel rajtoltak az NB I-ben, de aztán két győzelemmel a tabella élére ugrottak. A csapattal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy a válogatott Pátkai Máté kedd este az NB II-ben szereplő Vasas gárdájához igazolt, így ő már nem léphet pályára ma. „Eddig sikerrel vettük az akadályokat, a csapat elbírta az esélyesség terhét. Most nem mi vagyunk az esélyesek, de azt sem mondanám, hogy esélytelenek vagyunk. Felkészültünk az ellenfélből, megpróbáljuk meglepni őket egy-két dologgal, úgyhogy bizakodó vagyok” - mondta Márton Gábor vezetőedző. A Reims beragadt a francia élvonalban, ugyanis négy fordulót követően még nyeretlen, egyetlen pontjával pedig az utolsó előtti helyen áll. A Fehérvárnak kellemes emlékei vannak a francia riválisokról, ugyanis az 1984/85-ös idény legendás menetelése során az UEFA- kupa 2. fordulójában kettős győzelemmel, 5:2-es összesítéssel búcsúztatta a Paris Saint-Germaint, míg három éve az EL selejtezőjének 3. körében idegenben szerzett góllal kiejtette a Bordeaux-t. A Reims viszont 1963 márciusa, azaz 57 év után tért vissza az európai kupaporondra azzal, hogy hatodikként zárt a félbeszakított francia bajnokság előző szezonjában. A továbbjutás egy meccsen dől el, zárt kapuk mögött. A sikeres csapat a belga Standard Liége vagy a szerb Vojvodina vendégeként harcolhatja majd ki a főtáblára kerülést. (MTI, nso) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás SZUPERKUPADONTŰ, Budapest, Puskás Aréna - 21.00: Bayern München-FC Sevilla. EL-SELEJTEZŰ, 3. forduló (a továbbjutás egy mérkőzésen dől el) -16.00: Ararat-Armenia-Celje; 17.30: Kuopio PS-Suduva; 18.00: MÓL Fehérvár FC-Reims, Plzeó-Sonderjyske; 18.30: Rosztov-Maccabi Haifa; 19.00: Besiktas-Rio Ave, Charleroi-Partizan, CSZKA Szófia-Tórshavn, Djurgarden-CFR Cluj, Floriana-Flora Tallin, Malmó-Lokomotiva Zagreb, Mura-PSV Eindhoven, FC Riga-Celtic, Rosenborg-Alanyaspor; 19.30: FCSB-Liberec, Hapoel Beer Sheva-Motherwell; 20.00: APOEL-Zrinjski, FC Köbenhavn-Piast Gliwice, Galatasaray-Hajduk Split, Granada-Lokomotiv Tbiliszi, Klaksvík-Dinamo Tbiliszi, Sarajevo-Buducnost Podgorica, Sheriff Tiraspol-Oundalk, Shkendija-Tottenham, St. Liége-Vojvodina: 20.15: Wolfsburg-Deszna; 20.30: LASK Linz-OAC, AC Mllan-Bodö/Glimt, Basel- Anorthosís, Legia Warszawa-Drita, St. Gallen-AEK Athén; 20.45: Rijeka-Kolos Kovalivka; 21.00: Sporting-Aberdeen, Willem ll-Rangers. ■ Jégkorong TIPSPORT KAUFLAND CUP, negyeddöntő, visszavágó -17.30: Banská Bystrica-Michalovce; 18.00: Detva- Poprad, Trenéín-N'rtra; 18.30: Slovan-Topolőany. SPORT A TV-BEN 10.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Strasbourgi női tenisztorna 10.00 - EUROSPORT 2: Roland Garros tenisztorna 10.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Hamburgi férfitenisztoma 12.00 - ARENA SPORT 1: Csiangszu-Kuancsou kínai bajnoki labdarúgó-mérkőzés 12.30 - EUROSPORT 2: Hamburgi férfitenisztoma 12.40 - CT SPORT: A labdarúgó Cseh Kupa sorsolása 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny, Kincsem+ Tuti 14.35 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Országúti kerékpár-vb, Imola, női időfutam 16.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Strasbourgi női tenisztorna 16.40 és 20.00 - EUROSPORT 1: Sznúker, European Masters 17.15 - ORANGE SPORT 1: Karlovy Vary-Sparta Praha cseh bajnoki hokimérkőzés 17.45 - ŐT SPORT: Plzen- Söndeijyske foci EL-selejtező 18.00 - M 4 SPORT: Reims- Fehérvár labdarúgó EL-selejtező 18.00 - ARENA SPORT 1: Liberec-Hradec Králové cseh bajnoki asztalitenisz-mérkőzés 18.30 - SPORT 1 (magyar): Veszprém-PPD Zagreb férfikézilabda BL-csoportmérkőzés 18.30 - SPORT 2 (magyar): Rosztov-Maccabi Haifa labdarúgó EL-selejtező 19.00 - SPORT 2 (cseh): Örebro-HV71 svéd bajnoki hokimeccs 20.30 - SPORT 2 (magyar), SPORT 1 (szlovák): AC Milan- Bodö/Glimt foci EL-selejtező 20.45 - STV 2: LASK Linz- DAC foci EL-selejtező 20.45 - SPORT 1 (magyar): Barcelona-Celje férfikézilabda BL-csoportmérkőzés 20.45 - DIGISPORT 1 (magyar): Manchester City-Bournemouth labdarúgó angol Ligakupa-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 2: Lincoln City-Liverpool labdarúgó angol Ligakupa-mérkőzés 21.00 - M 4 SPORT, CT SPORT, ORANGE SPORT 1: Bayern München-Sevilla labdarúgó Szuperkupa-mérkőzés 3.00 (péntek) - NOVA SPORT 2: Denver-Los Angeles Lakers kosárlabda NBA-ráj átszás