Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-16 / 214. szám
www.ujszo.com I 2020. szeptember 16. NAGYÍTÁS 7 Csak tornyosulnak a dolgok Huncík Péter: „Az elmúlt 20-25 év botrányai azzal együtt élnek az emlékezetünkben, hogy a hazai igazságszolgáltatás rendre csődöt mondott. És konfliktuskezelőként úgy látom, hogy határozott minőségi változás szükséges" (Somogyi Tibor felvétele) NÉVJEGY Huníík Péter (Ipolyság, 1951.); orvos, író. 1992-ig Václav Havel elnök kisebbségi tanácsadója. Jelenleg pszichiáterként dolgozik Nagymegyeren. Az Ottawai Carleton Egyetem vendégtanára. Szakterülete a politikai kommunikáció. 1989 előtt öngyilkosságkutatással foglalkozott. Határeset című regénye több díjat nyert. MIKLÓSI PÉTER A Kuciak-gyilkossághoz fűződőén a közvéleményben egyre több érzelmet generálnak a nagy horderejű és a felbujtók kilétét érintő „Koőner-Zsuzsová perben" 2020. szeptember 3-án hozott felmentő ítéletek utáni reakciók. A közbeszéd témái a harag és a kiábrándultság, a tanácstalanság és a csalódottság alaphangján terjednek. Érthető hát, ha az ügy ilyen kifejlete révén még inkább a bizalmatlanság, a gyanakvó tartózkodás tónusa uralja az állampolgárok és a szlovákiai igazságügy viszonyát. E visszatetszés miértjét s mértékét, velünk maradó közéleti hatásait Huncík Péter pszichiáterrel boncolgattuk. Doktor úr, pszichiáterként és a nyílt társadalmi diszkussziók konfliktuskezelőjeként miként látja, immár több nap reális latolgatást engedő idő elteltével, hogy a megaper két kulcsfontosságú vádlottját felmentő ítélet kihirdetésével milyen érzelmek domináltak/dominálnak az emberekben? Amennyiben pusztán önmagámról lenne szó, azt felelhetném, személy szerint nyomorúságosán éreztem magam; de úgy látom, az emberek többsége hasonlóképpen meghökkent. Az egyszer már váratlanul elnapolt ítélethirdetés előtt hosszú heteken át egy fokozottan pozitív emóciókkal és egyértelmű elvárásokkal teli hangulat élt a lakosság zömében. Nem is alaptalanul, hiszen egyre újabb, Marián Kocnert és Alena Zsuzsovát terhelő tények kerültek napvilágra. Nyilván nemcsak én, hanem kétségkívül a nagy nyilvánosság szintén úgy érezte, hogy végre egyszer világosan és hihetően kiderül a cáfolhatatlan igazság. Ez a bizakodó társadalmi közérzet foszlott szét, az emberek többségében tanácstalanságot keltve. Egy arányaiban szűkebb csoport viszont azt mondta, hogy a kiemelt fontosságú ügyek büntetőbírósága Bazinban „csupán” a társadalmi közhangulattól függetlenül, józanul döntve ítélkezett. Mire gondolt, amikor a felmentő ítélet pillanataiban meglátta Marián Koéner arcán azt az óriási megkönnyebbülést? Fölháborító, egyben elkeserítő volt látni azt a győzelemittas pózt. Ez azt az öntudatot tükrözte, hogy látjátok, ti jöttök nekem, hiszen nemhogy a térdemig, a bokámig sem értek! De a helyzet fonákját tekintve az szintén igaz, hogy a per kezdetétől sokan úgy éreztük, ezt az embert egy ilyen anyagi háttérrel és kapcsolati hálóval nem fogják elítélni... Természetesen ezzel nem az első fokon döntő bírókat szeretném minősíteni, ám mert nálunk húsz-huszonöt éve így működik az igazságszolgáltatás rendszere, az emberek jelentős része, mondhatni, így is gondolkodott. Viszont a kérdés lényege megkerülhetetlen: a széles körű nyilvánosság, az emberek közvetlen igazságérzete hogyan tudja feldolgozni az ilyen mellbevágó ítéletet? Egy Szlovákiában lejátszódott politikai színezetű kettős bérgyilkosság ügyében, amely az átlagpolgárt immár bő két éve foglalkoztatta! Sőt, nemcsak ezt a váratlan ítéletet kell feldolgoznia, hanem az ebből kerekedett ingerült társadalmi helyzet okozta és nehezen leküzdhető frusztrációt is, ami szinte természetszerűen lett úrrá a 2018 februárjában történtek fejleményei iránt joggal érdeklődő embereken. Én még emlékszem például arra, hogy az 1963-as Kennedy-gyilkosság után a fiatalokat sokáig Kennedy-generációnak hívták, mert másfél évtizedig is eltartott, amíg az a nemzedék képes volt úgy-ahogy helyretenni magában a Dallasban történt cselekmény traumáját. Bár a társadalmi megnyugvás tulajdonképpen máig sem igazán teljes, hiszen először ötven évre, 2013-ban pedig újabb huszonöt esztendőre titkosították az akkor már félszázada történtek nyomozati anyagát. Szerencsére Ján Kuciak és a menyasszonya brutális meggyilkolásának további részleteit pontosító hatósági vizsgálatban, illetve a bírósági eljárás fellebbviteli menetében nem fenyeget efféle fordulat. Tényleg nem, a nyilvánosság viszont éppen ezért akarná az összes kételyt kizáróan elhinni, hogy az első fokon ítélkező büntetőtanács az ország eddig talán legnagyobb perében függetlenül és szabadon döntött. És hogy így fog eljárni másodfokon a Legfelsőbb Bíróság illetékes szenátusa is. Még ha az ember hátsó agyában azért akaratlanul ott motoszkál egy holmi másféle „igazság” esélyét sugdosó kisördög... Az ilyen elcsúszás beigazolódása a civil életbe aktívan bekapcsolódó polgárok számára elkeserítő felismerés lenne. Hogy következésképpen még fokozottabb felhajtóerőt kaphat az általános apátiát, a rálegyintő lemondást keltő gondolkodásmód. Hogy Szlovákiában szinte semmi értelme a civil közéleti szerepvállalásnak. Azzal, hogy egyelőre csak a bérgyilkosság 25 évre elítélt végrehajtójának és valamivel enyhébb büntetést kapott két tettestársának személye ismert, de a felbujtóik) kiléte továbbra is ködbe vész, elakadt az igazságszolgáltatás teljességének szigora is. így hát az sem mondható, hogy az ominózus szeptember 3-ai ítélet egy jó vagy egy rossz ítélkezés volt! Magát az ítélethozatalt szakmailag nem minősíthetem, hiszen nem vagyok jogász. A per szakmai lefolyásának és az ítélet kialakításának részleteit sem ismerhetem. Amit ellenben a társadalmi tanulságok szemszögéből nézve máris látok, hogy a jövőben nehezebb lesz például egy-egy fontos koronatanúval vádalkut kötni. Merthogy? Hát azért, mert ha az ebben a csúf ügyben bűnrészességet vállalt, de a vizsgálati szervekkel az eset felgöngyölítésének kezdetétől konkrétan együttműködni hajlandó egyén - aki a Marián Kocner és Alena Zsuzsová ellen zajló perben az ügyész által elfogadott koronatanúként szerepelt, már egy külön bírósági tárgyalás keretében meglepően kemény büntetést kapott, viszont akik a végkimerülésig tagadtak, azok most felmentéssel megúszták -, akkor az a nézet kerekedik fölül, hogy bizony pácba jutva sem érdemes különösebben a bűnüldöző szervek munkáját segíteni. Kerekedhet-e Szlovákiában a Koéner-Zsuzsová ügyből is hasonló társadalmi megrázkódtatás, mint amit 1995-ben ifj. Michal Kováé elrablása okozott? A trauma már megvan. A Nagymácsédon 2018 télutóján elkövetett Kuciak-gyilkosság, illetve minden, ami ezzel az üggyel kapcsolatosan azóta lejátszódik, egyre mélyebben ülő tüskeként van jelen az ország történetében. És ha a mélyre szaladt tüskét egyszer kiveszik is, a nyoma ott marad. Sajnos, az önálló Szlovákia története tele van ilyen sebhelyekkel. Kezdve az akkori államfő, Michal Kovác fiának a Meéiarkormányzat tudtával történt elrablásával, Lexáék nyolc éven át tartó titkosszolgálati ügyködésén át egészen a fiatal Remiás, a kényelmetlen tanú és autój ának felrobbantásáig. Őt nem a maffia gyilkolta meg, ezekben a botrányokban az állam vett részt. Persze, visszanézhetünk 2006- ra, Maiina Hedvig mindmáig nyílt kérdéseket felvető ügyére is. Ahogyan így tornyosulnak a dolgok, ezek a skandalumok rendre aláássák az állam hitelét. És habár a jogállamot tisztelő polgár elfogadja az illetékes büntetőbíróság szeptember 3-ai döntését, a lakosság nagy részében tovább sokasodnak az egyre növekvő bizalmatlansággal járó kételyek. És ha a Legfelsőbb Bíróság, adott esetben, helybenhagyja ezt a kedélyeket borzoló elsőfokú ítéletet? Erről már megj elentek elemzések, beleértve a Legfelsőbb Bíróság bírói karának személyi összetételére vonatkozó utalásokat. Hát ha már ezen kell morfondíroznunk, meg azon, hogy a számítógépes sorsolással milyen összeállítású szenátus fogja megkapni ezt a súlyos ügyet, akkor nagy baj van. Az emberekben mostanában miféle emóciókat gerjeszt, hogy a nyomozók, az ügyészek, illetve a két meggyilkolt fiatal családtagjai ügyvédeinek igyekezete szemlátomást zátonyra futott. Említhetném akár a tehetetlenség meg a kilátástalanság legmélyebb megnyilvánulását, az apátiát, ami a depresszióval kéz a kézben járó érzelem. De mert a polgárok valóságszemlélete és helyzetismerete az elmúlt 20-25 évben megedződött, így a többség józanul látja a szlovákiai társadalom görcsös gondjait. Ezért hangulati diagnózisként „csak” bizonyos fokú pesszimizmusról beszélhetünk. Az igazságügy kérdéskörénél maradva pedig az emberek számára világos, hogy az igazságszolgáltatást nálunk a belterjesség uralja. Belső összefonódásokkal van tele, és nagyon bűzösen belengik a korrupció bizonyságai. Elvégre ha nemrég egyszerre 13 bírót vettek őrizetbe, vagy Kassán hirtelen hat bírónak jutott eszébe, hogy nyugdíjba kell menni, akkor az átlagpolgár joggal megfontolja, egyáltalában érdemes-e bírósághoz fordulnia?! Ez pedig nagyon bántja a becsületes polgár, az egyszerű halandó önbecsülését és igazságérzetét. Ez a haragvás is közrejátszhatott abban, hogy az általános közvélemény szinte vádhatóságként „szerepelt” a Kuciak-gyilkosság háttérszálait mozgató, vélt vagy valós cselszövők perében? Hónapokon át folyamatosan kaptuk a megbízhatónak tartható, naprakész, a sajtóban tényszerűen feltárt információkat a nyomozati vizsgálatok menetéről. Ez nem a média döntése volt, hanem pusztán követte az utóbbi két évben történteket, és tudósított róla. Ez a dolga. A közvélemény pedig úgy tartotta, különösen a bűnügy felderítésének sikeres előrehaladtával, hogy itt már nem lehet úgy elkövetni egy kettős bérgyilkosságot, hogy a hirtelen lövéseket leadó tettes és két társa kézre kerülésén és szigorú elítélésen kívül - a nyilvánvaló közvetett bizonyítékok terhe alatt - ne derüljön ki az is, hogy ők hárman ki(k)nek a megbízásából cselekedtek?! Ez ennyire természetszerű a kisember értékítélete szerint. Más kérdés, hogy egy bírósági döntést akkor is tudomásul kell venni, ha az nem egyezik az emberek jogos elvárásával. Megerősödhet az az általános felfogás, hogy első fokon „csak” az ügyész vesztette el a pert, nem Koéner és Zsuzsová nyerték meg? Patetikus szavakkal szólva: első fokon az igazság szenvedett vereséget. Hozzátéve rögtön azt is, hogy hivatalos értékelések alapján talán a vád sem volt kellőképpen előkészítve. Persze, ebben már nem a nyilvánosság hangulatát érzékelő pszichiátervélekedése a mérvadó.
