Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)

2020-09-08 / 208. szám

FOCITIPP ■ 2020. SZEPTEMBER 8. Világjárvány ide vagy oda, a labdarúgó Nemzetek Ligája 2020-21-es idénye a tervezettek szerint elrajtolt szeptember elején. Persze a kötelező egészségügyi elő­írások betartása és betartatása speci­ális helyzetet idézett elő: szurkolók nem mehettek be a mérkőzésekre, és a megbetegedések miatt nem minden válogatott készülhetett a legjobb összeállításában, így viszont érvényesülhetett végre az Európai Labdarúgó-szövetség hat évvel ezelőtti elképzelése, az UEFA ugyanis nem titkolt céllal azért döntött úgy 2014 márciu­sában a torna létrehozása mellett, hogy felszámolja a barátságos mér­kőzéseket. Azonban amíg az előző kiírásból 16, Eb-kvalifikációt nem szerzett csapat is bejutott az Eu­­rópa-bajnokság pótselejtezőjébe, addig az idei versenyből mindössze két csapat jut hasonló lehetőséghez: az összesített rangsor alapján az a két' legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a világbajnokságra vagy nem jutott be a második for­dulóba, vb-pótselejtezős lehetőség­hez jut. Nem véledenül nyugtatta magát és a szurkolókat a török Fanatik sportnapilap szakírója, Mehmet Demirkol a magyaroktól elszenve­dett hazai 1—0-s vereséget követően azzal, hogy igazából a Nemzetek Ligája a felkészülési mérkőzése­ket hivatott helyettesíteni, így ez a megfelelő színhely a játékosok és a taktika kipróbálására. Nem megy a németeknek a Nemzetek Ligájában Ha ebből a szempontból vizsgál­juk a németek eddigi Nemzetek Ligája-szereplését, akkor talán nem értedenkedünk, hogy nem ütötte meg még a bokáját Joachim Löw. A németek a sorozatban még egyeden mérkőzést sem nyertek: az előző ki­írásban két dönteden és két vereség volt a mérlegük, ezúttal pedig előbb otthon a spanyolokkal, majd ide­genben a svájciakkal játszottak 1-1- et úgy, hogy mindkétszer vezettek. A spanyolok elleni iksz talán dühí­­tőbb volt, hiszen Jósé Luis Gaya a 96. percben kotorta be az egyenlí­tést jelentő találatot - nem véleden, hogy Löwöt ez, majd a bázeli pont­vesztés is bántotta. Nyeretlen németek, elgázolt horvátok Két fordulóval elrajtolt a Nemzetek Ligája 2020-21-es idénye Bajban a dél-amerikaiak Dél-Amerikában irigykedve nézik az európai Nemzetek Ligája küzdelmeit, a távoli kontinensen egyelőre el sem tudják képzelni, hogyan indul majd be a futballélet. Sőt, az ESPN értesülése szerint már az is felvetődött, hogy a csapatok az európai légiósaik nélkül lesznek kénytelenek megkezdeni azokat a világbajnoki selejtező­ket, amelyeknek már március óta tartaniuk kellene. Márpedig az óra ketyeg, ha a kvalifikáció októberben sem rajtolhat el, akkor a 18 forduló programba való beillesztése elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Ugyan pénteken a FIFA megerősítette a következő hónap programját, ez még mindig csak elviekben működik, a gyakorlati megvalósításról fogalma sincsen senkinek. A helyi BL, a Libertadores-kupa a jövő hét közepén indulna újra, de tíz nemzetből négyben a hazai bajnokságok sem mennek még. Kolumbiában talán szeptember végére rendeződik a helyzet, de Argentína, Bolívia vagy Venezuela esetében nincs kezdő dátum. Közben az argentin Boca Juniors 18 játékosa pozitív mintát produkált, a brazil Flamengo két kapusa ugyanazon okból kifolyólag kiesett, éppen ezért a klubok a szokásos 30 helyett 40 játékost regisztrálhatnak. A dél-amerikai konföderáció (CONMEBOL) vállalta, hogy charterjáratokat fizet, így biztosítva a csapatok eljutását a mérkőzésekre, és így talán kikerülheti a kü­lönböző országok karanténszabályait. A vb-selejtezőkkel azonban más a helyzet, hiszen ott nem tíz, hanem sokkal több ország esetében kellene egyeztetni. A játékosok a bolygó minden tájáról gyűlnének össze, kérdés, hogy az Euró­pában légióskodók egyáltalán szóba jöhetnének-e. Mert a klubok biztosan nem szívesen engednék el a játékosaikat úgy, hogy egyrészt fertőzésveszélynek teszik ki magukat, másrészt hazatérve még karanténban is kellene tölteniük bizonyos időt. Márpedig mit érnénének a nemzeti csapatok az európai légiósok nélkül? Komoly a helyzet Dél-Amerikában: az argentin Boca Juniors csapatában 18 fertőzöttet találtak, rengeteg a kérdőjel a futballt illetően a kontinensen (Fotó: tasr/ap Photo/Natacha Pisarenko)

Next

/
Oldalképek
Tartalom