Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-04 / 180. szám
2020. augusztus 4.,-kedd, XVI. évfolyam, 29. szám Angol szezonzáró: az Arsenal Aubameyang duplájával fordított és 2-1-re legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó FA-kupa döntőjében, ezzel megszerezte 14. elsőségét a sorozatban - és kiharcolta az Európaliga-részvételt is. A 2020-as FA-kupa-döntő előtt Frank Lampard, a Chelsea menedzsere kijelentette: „Nincs ennél fontosabb mérkőzés”, majd a saját szerepéről is beszélt. „Nekem az a feladatom, hogy a játékosokat felkészítsem, és megfelelő mentális állapotba hozzam, a többi rajtuk múlik. Az Arsenalnak ez az utolsó lehetősége, hogy a következő idényben a nemzetközi porondon is szerepelhessen, de ezzel a teherrel neki kell megbirkóznia. A meccsen majd kiderül, hogy ez nyomasztja-e, vagy inkább motiválóan hat rá. A kerettel kapcsolatban jó hír, hogy Kanté és Willian is egészséges, a kezdőcsapatban is számolhatok velük, Loftus-Cheek ugyanakkor kidőlt.” A fiatalok hozták magukat Ennek megfelelően kezdett a csapata: már az ötödik percben vezetéshez jutott a Premier League-ben negyedikként záró, ezzel a Bajnokok Ligája következő idényére indulási jogot szerző Chelsea: Giroud a 16-oson belül visszapöckölte a labdát Pulisicnek, aki közelről nem hibázott. A gól jól tükrözi a Chelsea szezonját, hiszen a Kékek — kényszerből vagy előrelátásból - robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül, ami a fiatal játékosok góljait illeti - Pulisic is csak 21 éves. Huszonhárom perccel később egyenlített az Arsenal: Aubameyang biztos lábbal értékesítette az általa kiharcolt liest. A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül játszott mérkőzés második félidejében a 67. perc hozta meg az újabb - immár kupagyőzelmet érő — gólt: Aubameyang lépett ki remekül, és helyezett a kapust átemelve a hálóba. A kiállítás mindent eldöntött A 73. perc pecsételte meg a Chelsea sorsát: Mateo Kovacic egy megkésett belépő után megkapta a második sárga lapját is, így tíz emberre fogyatkozott a kék mezes alakulat. Lampard gyorsan kihasználta a három megmaradt cseréjét, ám a játék képében már ez sem hozott jelentős változást. A Chelsea Az Arsenal 1988 óta ötször végzett az ötödik helynél rosszabb bajnoki pozícióban, de minden alkalommal bejutott valamelyik kupadöntőbe Aubameyang a hátán vitte Európáig az Arsenalt próbálkozott, küszködött, de az Arsenal innen már nem engedte ki a kezei közül az sikert. Mindennek a tetejébe a Chelsea három játékosát is elvesztette. A Wembley Stadionban lejátszott finálé során a Chelsea gólját szerző amerikai Christian Pulisic, a csapatkapitány César Azpilicueta és a szintén spanyol Pedro is harcképtelenné vált. Frank Lampard vezetőedző szerint Pulisic és Azpilicueta izomsérüléséről még nincs pontos diagnózis, de biztosan nem épülnek fel jövő szombatra, amikor a Chelsea a Bayern Münchenhez látogat a Bajnokok Ligájanyolcaddöntő visszavágóján. A párharc első meccsén a müncheni gárda 3-0-ra Londonban. Ami a szezon után távozó Pedrót illeti, Lampard szerint a vállsérülést szenvedő világ- és Európa-baj-Mikel Arteta az egyetlen, akinek csapatkapitányként és edzőként is sikerült FA-kupát nyerni az Arsenallal nők számára minden bizonnyal a kupadöntő volt az utolsó mérkőzés a Chelsea színeiben. A másik oldalon viszont számos ok volt az örömre. A nagy sikerek Túlzás nélkül állítható, hogy a Chelsea elleni FA-upa-győzelem volt Emiliano Martinez karrierje legnagyobb sikere, az Arsenal argentin kapusa a meccs utáni nyilatkozatánál el is sírta magát. Martinez hosszú utat tett meg eddig a győzelemig. A Telegraph-nak nyilatkozva korábban azt mondta, bár az édesanyja és a testvére anno sírva kérlelte, ne igazoljon külföldre, ő viszont esténként az apját látta sírni, amiért nem tudta kifizetni a számlákat. „Emlékszem a napra, amikor a testvérem és én ettünk, az anyám és az apám nem. Bátornak kellett lennem, azért mondtam igent” - mesélt arról, amikor 2010-ben elfogadta az Arsenal ajánlatát. Martínezt összesen hatszor adta kölcsön a csapat, védett a negyedosztályban is, a szezon kezdete előtt összesen 14 meccse volt a londoni klubnál. Bernd Leno viszont megsérült júniusban, így az argentin kapta meg a lehetőséget és élni is tudott vele: az FA-kupasorozatban az összes meccsen védett, majd a döntőben is ő állhatott az Arsenal kapujában. Nagy napja volt a duplázó Aubameyangnak is, aki 1932 óta a legidősebb Arsenal-játékos lett, aki gólt szerzett FA-kupa-döntőn, akkor a 33 éves és 80 napos Bob John vette be a Newcasde kapuját. A gaboni csatár a PL-ben sem teljesített éppen rosszul: 22 gólt szerzett, így csak egy találattal maradt le a gólkirályi címről Jamie Vardy mögött. Ha egyébként nem számítjuk a tizenegyesből szerzett gólokat, akkor a Southampton támadója, Danny Ings lett a szezon gólkirálya. A Liverpool az idény elején 22 millió fontért cserébe mondott le a játékjogáról, Danny Ings ezt követően 38 bajnokin popt 22 góllal járult hozzá a Southampton 2019/2020- as évadban nyújtott teljesítményéhez. A 28 esztendős támadó az utolsó pillanatig harcban volt a Premier League gólkirályi címéért, végül ő is csak egyeden találattal maradt el Jamie Vardy mögött. Az, hogy az Arsenal nyerte az FA- kupa-döntőt, kisebb meglepetés annál, mint hogy eljutott odáig, hiszen a fináléig vezető úton a Manchester Cityt is le kellett győzniük. Mindez parádés kontrajátékkal sikerült, pedig ekkor már ott volt a pályán Aymeric Laporte, aki kapott gól per perc mutatójával az egész mezőnyt magasan maga mögé utasította. Tiltott ünneplés Hiába figyelmeztetett korábban a miniszterelnök, az Arsenalszurkolók közül sokan figyelmen kívül hagyták a szabályokat, és együtt ünnepeltek a Chelsea elleni FA-kupa-győzelem után. Tulajdonképpen érthető, hogy sok Arsenal-drukker önfeledten örült csapata FA-kupa-győzelmének a városi vetélytárs Chelsea ellen. Bár nem lehettek ott a Wembley Stadionban, sokan az utcákon ünnepeltek, csak éppen a közösségi távolságtartás szabályait figyelmen kívül hagyva, illetve egy felvételen buszon ugráló szurkolók láthatók, és egyikük sem visel arcot eltakaró maszkot, amely ott is kötelező a tömegközlekedésben. Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken bejelentette: egyelőre felfüggeszti a különféle korlátozások enyhítését, és arra figyelmeztetett, ha az emberek nem tartják be a szabályokat, újabb szigorítások jöhetnek. Hegedűs Henrik A 22 EVESNEL FIATALABB CHELSEAJÁTÉKOSOK GÓLJAINAK SZÁMA A Chelsea Premier League-góljai közül 27-et olyan játékos szerzett, aki még nincs 22 éves. Az előző szezonokban átlagosan 2,25 ilyen gólt szerzett a csapat. Amikor Aymeric Laporte pályán volt a Manchester Cityben, a csapata csak minden 220. percben kapott gólt. Összesen 15 meccsen lépett pályára, ezeken 5 gólt kapott a City, nélküle 23 meccsen 30-at. A. La porté Manchester 220 City -W. Boly Wolves 131 3. Gomez Liverpool 124 3. Egan i SheffUtd 106 3. O'Connell SheffUtd 104 V. Van Dijk Liverpool 103 A bajnokságot a tizenegyedik helyen záró Southampton támadója, Danny Ings szerezte a legtöbb gólt a Premier League 2019/2020-as szezonjában, ha nem számítjuk a tizenegyesből szerzett találatokat. D. Ings Southampton 21 P. E. Aubameyang Arsenal 20 R. Sterling ManCIty 20 3. Vardy Leicester 19 S. Mane Liverpool 18 A. Martial ManUtd 17