Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-19 / 193. szám
KULTÚRA 121 2020. augusztus 19.1 www.ujszo.com A hó és a jótékony balladai homály Suzanne Collins ez alkalommal sem képes átlépni a saját árnyékát: most is megáll mindazon konfliktusok, kérdések határán, amelyek mélyre mennének, gondolkodást, agyasabb megközelítést követelnének LAKATOS KRISZTINA Suzanne Collins nem könnyítette meg a saját dolgát, amikor bejelentette, hogy tíz áv után visszatér Az éhezők viadala-trilógiához, konkrétan előzményregényt ír a nagy sikerű történethez - és annak főhőse minden rossz és gonosz későbbi megtestesítője, a fiatal Coriolanus Snow lesz. Egy évtized a young aduit irodalomban nagy idő, még akkor is, ha a filmes adaptáció képes volt elnyújtani, fenntartani, részben újragenerálni az érdeklődést. A Jennifer Lawrence (Katniss) és Josh Hutcherson (Peeta) főszereplésével leforgatott mozis széria a fiatal közönség olyan részét is érdekeltté tette ebben a disztópikus mesében, amely nem feltétlenül a könyvek felől érkezett. (A Lionsgate egyébként már az új regény májusi megjelenése előtt bejelentette a megfilmesítést, a rendező pedig az a Francis Lawrence lesz, aki az első epizódon kívül a teljes folytatásért felelős volt.) Ezzel együtt az Énekesmadarak és kígyók balladáját már olvasatlanul is jól artikulált, heves utálat kísérte. Sok rajongó fogalmazta meg a legkülönfélébb fórumokon, hogy elege van az egy kaptafára készülő „utóiratokból”, amelyek a főgonosz motivációit igyekeznek sanyarú gyerekkorral, tragikus körülményekkel, személyes szenvedésekkel magyarázni - hagyják őket békében gyűlölni Snow elnököt, nem kell a rizsa. A három nagyobb fejezetre tagolódó regény első részében már-már úgy tűnik, Suzanne Collins megtalálta a meglepően hatásos mágikus formulát, amelynek köszönhetően főhősével úgy járatja végig a maga útját, hogy az olvasó legalább némi empátiával kövesse a történetét, de a sztori ne fúljon könnyfakasztó klisékbe. Az ötlet tulajdonképpen végtelenül egyszerű: a 18 éves Coriolanus Snow mellé olyan „hősnőt” állít fel a sakktáblára, aki közel sem tipikus, ártatlan áldozat. A 12. körzetben kisorsolt Lucy Gray Baird a maga pragmatikus módján nagyon is harcos, nagyon is túlélő - profi előadóművész, aki pontosan tudja, hogyan kell nagy show-t csinálni, hogyan kell uralni, irányítani a közönséget. Coriolanus és Lucy históriájában végig ott a feszültség, hogy nem tudhatjuk, ebben a kettősben ténylegesen ki kinek a forgatókönyvéből játszik, ki kit manipulál. A hatáshoz hozzájárul, hogy a szerző mintegy a könyv címével hitelesítve — Lucy alakját balladai homályban hagyja; csak és kizárólag annyit tudunk meg róla, amennyi Coriolanus Snow nézőpontjából látható. Ez a kétdimenziós kép pedig nem feltétlenül tárgyilagos, hiszen főszereplőnk sem tudja kivonni magát a lány bűvköréből. Ugyanakkor az is tény, hogy Suzanne Collins ez alkalommal sem képes átlépni a saját árnyékát. Miközben válogatottan borzalmas halálnemeket küld a 12 körzet arénába lökött gyerekeire, ugyanúgy, ahogy az alaptrilógiában, most is megáll mindazon konfliktusok, kérdések határán, amelyek mélyre mennének, gondolkodást, agyasabb megközelítést követelnének. Olykor csak továbblép, elvarratlanul hagyva a szálat, vagy cselekménybeli fordulattal rekeszti be a megnyíló utat. Bármilyen érdekes is (lehetne) például a felvetés, miként alakítja az Éhezők viadala adott pillanatban még kiforratlan, nem kőbe vésett Játékszabályait” a belekényszerített, ám aktív résztvevők (áldozatok) karaktere, személyes habitusa, egyéni stratégiája; miként stabilizálhat hosszabb távon egy borzasztó, embertelen szisztémát a rövid távon a túlélést garantáló figyelemkeltés és népszerűség, ezt a gondolatmenetet Collins érezhetően nem szeretné végigvinni a regényben. így aztán joggal érezzük úgy, hogy az a bizonyos balladai homály gyakran inkább csak ügyes trükk a hiányosságok, lyukak leplezéséhez. Mindössze tíz évvel járunk a sötét napok után, még élő a háború emlékezete, amikor a Kapitóliumot körbezárták, kiéheztették, lebombázták a lázadó körzetek. Az Akadémia utolsó évfolyamát végző Coriolanus Snow-nak semmije sem maradt, csak a családi neve, az esze, a bája, az ambíciója. Nagyanyjával és unokatestvérével együtt egyre reménytelenebb küzdelmet folytatva igyekszik fenntartani a látszatot, a kapcsolatokat, hogy megőrizhessék pozíciójukat a kiváltságos kapitóliumi elit körében. „A hó mindig felül landol” - biztatják egymást, magukat a Snow família megmaradt tagjai, de kifogynak az eszközökből. Az utolsó mentsvár az Éhezők viadala lehet: sorrendben a tizedik, de az első, ahol mentorok, az Akadémia arra érdemes diákjai segítik a kisorsoltakat, hogy érdekesebb legyen az öldöklés a Kapitólium azon polgárainak, akik közel sem lelkesednek a műsorért, és bármennyire felsőbbrendűnek érzik is magukat, nem szeretnének ilyen módon egy permanens háborúban újra és újra diadalt ülni a legyőzöttek fölött. Az ifjú Snow a tulajdonképpen megalázó feladatból - még a legszánalmasabb, 12. körzetből is a teljesen esélytelen lány mentorálásából - igyekszik kihozni a maximális eredményt. Miközben követi a célját, többször is megtapasztalja, milyen áldozattá válni, kockázatos döntéseket hoz, egyszerre nyer és veszít. Fiatal még, úgy tűnik, nem mindig érti, érzi a tettei súlyát, nem pontosan számol a következményekkel. Aztán lassan átfordul a belső monológ: már bármit meg lehet tenni, és kéznél van az önigazolás. A végén már az önigazolás sem elengedhetetlen, marad a rideg kalkuláció. Kicsit többet kapunk, mint amit vártunk, kicsit kevesebbet. A nagy egész, az Amerika romjain felépült, a hanyatló Rómát idéző Panem szempontjából hozzájutunk némi információtöredékhez a Kapitólium és a körzetek történetéből, emellett— innen nézve — Az éhezők viadalatrilógia néhány motívuma is új értelmet kap. És viszonylag precízen, részletesen végigkövethetjük a 18 éves Coriolanus Snow fejlődésregényét, aki közel sem tűnik szociopatának vagy pszichopatának, az utolsó lapokon mégis úgy válunk meg tőle, hogy meghozta a legfontosabb döntéseit, megválasztotta a maga térfelét - a későbbi elnök alapanyaga áll előttünk. Hogy az ide vezető utat hitelesnek érezzük-e? Borítsa jótékony homály... » Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája Agave Könyvek, 2020,448 oldal RÖVIDEN Holnap újranyit a Ludwig Múzeum Budapest. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából holnap újra megnyitja kapuját a budapesti Ludwig Múzeum, amely ezen a napon ingyen látogatható. A múzeum gyűjteményéből rendezett új válogatás Időgép címmel hivatalosan szeptember elsején nyílik, a látogatók azonban már augusztus 20-tól megismerhetik a tárlat anyagát - olvasható a múzeum közleményében. A kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A közlemény szerint olyan művek kerültek a válogatásba, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, s maguk a művek tekinthetők olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számára a mentális utazást, (kult) Március 15-ei és augusztus 20-ai állami kitüntetettek Augusztus 20., a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban. Budapest. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át. A március 15-ei és az augusztus 20- ai állami kitüntetettek és díjazottak közül azokat említjük, akik a kultúra és a művészetek területén tevékenykednek. Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült: Bándi János operaénekes, érdemes művész; Benedikty Tamás író, költő; Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója, díszlet- és lllényi Katica hegedűművész Kiváló Művész díjban részesült jelmeztervező; Dluhopolszky László grafikusművész, karikaturista; Farkas Róbert zenész, a Budapest Bár zenekar alapítója és vezetője; Fekete Attila operaénekes; Ordódi György rendező; Somos János Csaba karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszékének tanára, a Nemzeti Énekkar karigazgatója; Tóth-Páll Miklós színművész, rendező; Wiedemann Bernadett operaénekes. Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át: Bretz Gábor operaénekes; Cseke Péter színművész, rendező; Csemiczky Miklós zeneszerző; Derzsi János színművész; Fazekas Lajos filmrendező-operatőr; Köbli Norbert forgatókönyvíró; Kulinyi István grafikusművész; Lovász Irén népdalénekes, néprajzkutató; Nagy Viktor színházi rendező; Szabadi Vilmos hegedűművész; Tóth Péter zeneszerző; Vigh Andrea hárfamüvész; Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsa táncművész, dramaturg, jelmeztervező. Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült: Bogdán Zsolt szálművész, érdemes művész; Császár Angela színművész, érdemes művész; Hauser Beáta textilművész, érdemes művész; lllényi Katica hegedű- és thereminművész, érdemes művész; Mihályi Gábor táncművész, koreográfus, érdemes művész; Szecsődi Ferenc hegedűművész, érdemes művész; Tóth Ildikó színművész, érdemes művész; Vitézy László rendező, forgatókönyvíró, érdemes művész; Erdei Péter karnagy, érdemes művész. (MTI, k)
