Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-19 / 193. szám

KÖZÉLET www.ujszo.com I 2020. augusztus 19. 3 Tanévkezdés kéthetes szigorú intézkedésekkel Az alsó tagozatos diákoknak a folyosón kötelező lesz a szájmaszk, az osztá­lyokban már nem (Somogyi Tibor felvétele) SZALAY HAJNALKA Pozsony. Az iskolák anyagi támogatást kapnak az oktatásügyi tárcától, hogy felkészülhessenek a szeptemberi tanévkezdésre. A támogatás összege 600 és 3000 euró között mozog majd annak függvényében, hány gyerek jár az adott iskolába. Számos óvintézkedéssel próbál­ják megelőzni, hogy a tanév kezde­tével jelentősen megugorjon a koro­­navírus-fertőzöttek száma. Külön szabályok vonatkoznak az óvodák­ra, alapiskolákra, középiskolákra, egyetemekre és kollégiumokra. Minden dokumentum megtalálható az oktatásügyi minisztérium hon­lapján, ahonnan letölthető lesz az is­kolakezdéshez szükséges becsület­beli nyilatkozat, valamint az ehhez tartozó két kérdés is. A szülőknek arra kell válaszolniuk, hogy gyer­mekük járt-e külföldön vagy tömeg­­rendezvényen augusztus utolsó két hetében. Ahogy már korábban lapunk is ír­ta, az óvodásoknak és az alsó tago­zatos diákoknak nem lesz kötelező a szájmaszk viselése a tanítási órá­kon, csupán a közös helyiségekben, a folyosókon vagy a mosdókban. A felső tagozatos gyerekeknek, a kö­zépiskolásoknak és az egyetemis­táknak viszont a tantermekben is viselniük kell a maszkot. Elena Pro­­kopová, az egészségügyi tárca szakértője ezzel kapcsolatban arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy próbálják elmagyarázni a gyerekeknek, a maszkot elsősorban nem azért kell hordaniuk, mert kö­telező, hanem mert ezzel védik ön­magukat és családjukat, szeretteiket is a fertőzéstől, ezért a tárca a ki­sebbeknek is azt tanácsolja, visel­jék a szájmaszkot az órákon. Az iskolák összesen négymillió eurót kapnak szájmaszkok és fertőt­lenítőszerek vásárlására; kisebb is­kolák körülbelül hatszáz, a nagyob­bak háromezer euróra számíthatnak. Branislav Gröhling oktatási minisz­ter állítja, az összeget még tanév­kezdés előtt megkapják a tanintéze­tek. Szabadban tornázni A minisztérium szerint az első hó­napban nem kellene megtartani olyan szakköröket, amelyekre több osz­tályból is járnak diákok. Hasonló a helyzet a napközikkel is, de betiltva nem lesz egyik sem. Ha ezen cso­portokban jelenik meg a fertőzés, akkor a szakkörből minden gyerme­ket házi karanténba küldenek. Gröh­ling elmondta, a tornatermeket, is­kolai edzőtermeket, uszodákat szep­tember végéig tilos lesz használni. Ezért azt javasolja, a tornaórákat tartsák az udvaron, a szabadban. Csúszik a szemeszter Az oktatásügyi miniszter azt ja­vasolta, hogy az egyetemeken szeptember 28-án kezdődjön a téli szemeszter. Ennek oka, hogy sok külföldi diák érkezik a hazai egye­temekre és rájuk is vonatkozik a szabály, mely szerint ha vörös be­sorolású országból érkeznek, öt na­pig karanténba kell vonulniuk, majd abszolválniuk kell egy koronaví­­rustesztet, melynek kiadásait az ál­lam állja. Prokopová elmondta, a külföldi diákok elszállásolásánál az egye­tem megszervezheti, mikor, mely ország diákjait fogadja, elkerülve ezzel, hogy sok hallgató egyszerre tartózkodjon egy helyen. A száj­maszk viselése egyébként, a szobá­kat leszámítva, itt is mindenhol kö­telező lesz. Ha valaki már a sze­meszter alatt észleli magán a beteg­ség tüneteit, a kollégium által fenn­tartott karanténhelyiségbe kell vo­nulnia, amit nem hagyhat el, míg nincs meg az orvos diagnózisa. A kormányfő fogadta a Csemadok vezetését „Ma meghívtam ebédelni a Csemadok vezetőit - egyetlen célom, hogy helyrehozzunk egy igazságtalanságot" - írta teg­nap Igor Matoviő kormányfő magyarul a Facebook közösségi portálra, a találkozón készült fénykép alá. Azt állítja, a du­­naszerdahelyi vásárban hallotta egyszer, hogy a szlovákiai magyarok kulcsfontosságú szervezete egy cent állami tá­mogatást sem kap, s ezen szeretne változtatni. „Talán vétek lenne megőrizni a szüleik anyanyelvét és kultúráját? Egy­általán nem, sosem volt az. Csak néhány fafejű gondolhatja így. Ennek ideje véget vetni. Javasolni fogom, hogy hason­lóképpen, minta Maticának, a Csemadoknak is járjon állami támogatás - arányosan, a népszámlálás eredménye alap­ján. Hiszen az adófizetőket sem különböztetjük meg anyanyelvűk szerint. Slussz-passz!” (Felvétel: A kormányfő Facebook-oidaia) Kérdések és válaszok ► Miért olyan szigorúak az intézkedések tanévkezdéskor? Főleg azért, mert a nyári szünet után egyszerre több tízezer gyerek tér vissza az iskolákba, egyetemekre, s lehetetlen kiszűrni ebből a tömegből a fertőzött személyeket. Az oktatási tárca szakértőinek meggyőződése, hogy a vírus több tanintézetben is felüti a fejét, a lényeg ezért, hogy próbálják minimalizálni a terjedését. ► Ki fogja ellenőrizni az intézkedések betartását? Elsősorban a tanárok, ám a szakértők a szülőket is arra kérik, legyenek elővigyázatosak. Beszéljenek a gyerekekkel, magyarázzák el nekik, miért fontos az iskolában a szájmaszk viselése. Ha úgy látják, gyermekük lázas, nem érzi jól magát, ne küldjék azonnal iskolába, még akkor sem, ha egy lázcsillapító leviszi a lázát. ► Az iskoláknak miért nem a Közegészségügyi Hivatalnak kell jelenteniük, hogy koronavírus-fertőzés gyanúja van agy diáknál? ^ Az oktatási tárca szerint ez túl nagy megterhelést jelentene a • Közegészségügyi Hivatal regionális irodáinak. Ősszel ugyanis elterjed a klasszikus influenza, a légzőszervi megbetegedések, s nem lenne értelme, ha az iskola a diákok minden egyes köhintése után felhívná a hivatalt. Fertőzésgyanú esetén a szülőnek haza kell vinnie a gyereket, kapcsolatba kell lépni a gyermek kezelőorvosával, s az ő utasításai szerint kell a továbbiakban eljárni. ► Lesznek külön termek, ahol elkülönítik a koronavírus-gyanús diákokat? Igen. Ilyen karanténtermeket nemcsak az iskolákban, hanem a kollégiumokon is elkülönítenek. ► Elterjedhet a koronavírus a kollégiumok lakéi közt? A tárca szerint ezt szinte lehetetlen elkerülni. Nem lenne értelme tesztelni a kollégium összes lakóját, mivel ők már másnap megfertőződhetnek a városban, az egyetemen, így az egy nappal korábbi teszteredmény nem lenne releváns. A kollégium lakóinak ezért azt ajánlják a szakértők, hogy hordjanak szájmaszkot és tartsák be a tisztes távolságot. ► Milyen hőmérséklet felett tilos belépni az iskolába? Az iskolákban a lázmérés csak akkor kötelező, ha az adott tanintézetben már igazolták a koronavírus-fertőzést. A testhőmérséklet, melyfelettmárnem ajánlott iskolába menni, 37,2 fok, ám a szakértők emlékeztetnek, hogy ez sem szentírás, s a szülőnek és a tanárnak is individuálisan kell vizsgálni minden esetet, a gyerekeknek ugyanis attól is magasabb lehet a testhőmérsékletük, hogy futnak, vagy a játszótéren játszanak. Ha kicsivel magasabb a testhőmérséklet a gyermeknél, érdemes várni 5-10 percet, s megismételni a mérést. ► Ha pozitív osotet észlelnek egy iskolában, bezárják az egész iskolát? Nem, csak az adott osztályt, illetve azokat a diákokat, akik közvetlen kapcsolatban álltaka gyermekkel, tehát elképzelhető hogy csak néhány osztályt vagy csupán néhány gyereket küldenek karanténba - ám ez is az adott helyzettől függ. Szakértők szerint nincs értelme bezárni az egész iskolát, ugyanis a koronavírus csak azokra terjed át, akik nagyon közeli kapcsolatban vannak a fertőzött személlyel - két méternél is rövidebb távolságban vannak tőle, minimum 15 percig. ► Igényelhetnek majd a szülők ápolási díjat (OÖR), ha otthon kell maradniuk a gyermekekkel azért, mert az iskolát vagy az osztályt a koronavírus-fertőzés miatt bezárták? Erről sem született még végleges döntés, ám az oktatási miniszter szerint már tárgyalnak erről a lehetőségről az egészségügyi minisztériummal. ► Létezik valamilyen kivétel a szájmaszk viselésére a gyermekeknél? Ez még egyelőre nem dőlt el, a szakértők a tanévkezdésig ez ügyben is nyilvánosságra hoznak egy konkrét ajánlást. A legnagyobb valószínűséggel minden esetet külön fognak vizsgálni, a tanévkezdés vagy szájmaszkviselés alól egyelőre senkit sem mentenek fel. ► Hol lehet megtalálni az összes, szeptembertől hatályos évintézkedést? Az útmutatókat, grafikonokat, táblázatokat és előírásokat az oktatásügyi tárca honlapján, a www.minedu.sk oldalon találják meg. Itt nemcsak a diákok és szülők, hanem a tanárok és az iskolaigazgatók is elolvashatják a legaktuálisabb előírásokat. Atárca ugyanakkor ezen az oldalon fogja közzétenni az összes újonnan jóváhagyott intézkedést is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom