Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-01 / 178. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2020. AUGUSZTUS 1. ÍZ Amikor a vers célba talál Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy­­egy lírai alkotás. Sz vorák Zsuzsan­na, a fiileki gim­názium tanára, a Csemadok helyi szervezetének el­nöke, városi képviselő és számos más funkció birtokosa, országos szinten talán elsősorban az Ap­ropó Diákszínpad vezetőjeként, rendezőjeként ismert. Előadásaik­kal évtizedek óta aratnak sikereket színjátszó fesztiválokon. Sajátos stílusú rendezéseit számtalanszor ismerték el díjakkal. Elsőként kap­ta meg 2004-ben a Nógrád Köz­­művelődéséért díjat. 2011-ben mint felkészítő tanárt Kulcsár Ti­­bor-díjjal jutalmazták. 2007-ben Besztercebánya megye legjobb pe­dagógusa lett, 2013-ban megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Díját a tehetségek felkarolásáért, 2015-ben Ader János, Magyaror­szág köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki. 2017-ben az Egressy Béni Or­szágos Színjátszó Fesztiválon Mics Károly-életműdíjjal ismerték el a hazai magyar amatőr színjátszásban végzett több évtizedes munkáját, 2018-ban Női Példakép Díjat és idén Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumában. „Sokáig prózarajongó voltam, bár életem első könyve egy gye­rekverskötet volt. Édesapámtól kaptam, és nagyon büszke voltam, hogy végre van egy saját könyvem, a Biblia mellett. Regények garmadát olvastam el tizenéves koromban. A magyartanárunk mindenkinek adott egy egyest minden elolvasott könyvért, és egyszer kifakadt, hogy: Zsuzsa, magának már nem tudom hová beírni azt a sok egyest, annyit olvas! A költészetet akkor fedeztem fel, amikor negyedikesként Selmec­bányára kerültem a nemzetközi gimnáziumba, ahol azok töltöttek el egy évet, akik külföldi egyetemen szerettek volna tovább tanulni. Volt ott egy fantasztikus tanárnő, Peresz­lényi Mária, aki egy életre megsze­rettette velem a verseket. Imádtuk őt, valóságos ikonja volt az ottani gimnáziumnak. Nemcsak verset elemezni tanított meg, hanem a mi véleményünkre is kíváncsi volt — ilyesmit korábban nem tapasztal­tam. Hamarosan azon vettem észre magam, hogy gyakrabban nyitok ki egy-egy verskötetet, mint prózakö­tetet. És ez a mai napig így van.” Zsuzsa a budapesti Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem Bölcsé­szettudományi Karára nyert felvételt magyar-könyvtár szakra, és akkori több diáktársából mára elismert író, Németh Zoltán költő lett. Ilyen Tóth Krisztina is, aki akkoriban bontogatta szárnyait, és akit Zsuzsa évtizedekkel később, im­már tanárként látott vendégül Füle­ken, egy rendhagyó irodalomórán. Ezúttal egy gyerekverset választott tőle. A Pitbull első ránézésre jópofa, vicces versike, de talán többen em­lékeznek rá, mekkora vihart kavart öt évvel ezelőtt, amikor bekerült egy harmadikos olvasókönyvbe. A ma­gyarországi pitbulltartók tiltakoztak, sőt fenyegető leveleket írtak a szer­zőnek, amelyekben arra szólították fel, hogy „vonja vissza” a verset vagy jelentse ki, hogy tévedett, mert a pitbull békés kutyafajta. A legna­gyobb paradoxon az volt, amikor az miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát.. miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát? ró-ka, macs-ka. ezek szörnyen véres állatok különben, iszonyú vadak tudnak lenni, nem kegyelmeznek a kismadaraknak (azokat miért nem kicsinyítőképzőzzük? milyen hamis komolyság rejtőzik abban a szóban, hogy: madár.madár! ma-dárl), szóval ezeket a durva állatokat - még hogy róka, macska - ezeket a durva állatokat egyszer és mindenkorra meg kéne fosztani a csöppet sem legitim képzőjüktől, legyenek csak, nyugodtan legyenek csak: ró és macs. így: ró és macs, nem fognak ezek itt nekünk pattogni. Tóth Krisztina: Pitbull Az ember Pedig Mindegy, Vagyis De ha jön ha kutyát nem is egy az ember ha éppen akkor simogat, ideges lába sétálni ne simo-izgul, fajta: vagy karja, indul gassa, főleg, ha akkor is a pitbull az ember mert a ku­a kutya harap aztat jobb, ha tya őt netalán hanem szépen nem jön a kettéha... pitbull. akarja. lekapja. pitbull. egyik felháborodott gazdi kilátásba helyezte, hogy egy (békés) pitbul­­lal tépeti szét a költőt, ha nem kér bocsánatot. Lám, egy gyerekvers is kavarhat heves indulatokat! Szvorák Zsuzsanna viszont nem ezért válasz­totta most önöknek. „Főleg az tetszik Tóth Krisztiná­ban, hogy komolyan veszi a kis ol­vasókat. Nem akar páros rímekben gügyögni nekik. Nem a megszo­kott sémákból építkezik. Tudato­san kerüli azt a fajta negédességet, ami miatt legtöbben másodrendű­nek tartjuk a gyerekverseket. Eb­ben a műfajban is lehet igényesen írni, jól megválogatott szavakkal, nyelvi poénokkal. A srácok veszik a lapot, imádják a verbális meglepe­téseket, a játékosságot, a szellemes megoldásokat. Az Állatságok cím­mel megjelent kötet verseit felnőt­tek is élvezettel olvasgatják.” Németh Zoltán a magyar nyelvben rejlő abszurditást és dinamizmust kihasználva mutatja be világunkat az ál­latokon keresztül. Az Állati nyelvek, állati versek című kötetének tartalmával magát Romhányi Józsefet „szorította le” a színpadról, legalábbis Füleken. .Állati jó! címmel készítettem egy verses összeállítást az Apropó Diákszínpadnak, és eleinte úgy gondoltam, a Romhányi-versek vi­szik majd a prímet. A losonci Ke­lemen Triót kértem meg, hogy írjanak zenét a műsorhoz, ők java­solták Németh Zoltán állatos ver­seit. Nagyon egymásra találtunk, tényleg állati jó hangulatban teltek a próbák. És azt vettem észre, hogy a gimnazistáknak a Németh-versek tetszenek jobban, úgyhogy fokoza­tosan egyre több Romhányit húz­tunk ki az előadásból, és a helyükre ezeket raktuk be. Megérezték, hogy sokkal tartalmasabbak, mélyeb­bek ezek a versek, mint a formai játékok és rímek nagymesterének vicces mutatványai. A szerintük túlságosan szájbarágós szövegeket is kirostáltuk, mert élvezték, ami­kor nem derül ki minden azonnal, hanem csak később esik le a kö­zönségnek a tantusz. Ha nem ta­lált célba egy-egy ilyen rafináltabb poén, akkor mindig megállapítot­ták, hogy rossz volt a közönség. A komáromi Jókai Napokon nagyon bejött a nézőknek az előadás, az a publikum jól vizsgázott.” Németh Zoltán itt közölt verse Füleken a nyelvtanórák rendszeres segédanyaga. ,A kicsinyítő kép­zőknél szoktam felolvasni nekik, és mindig nagy sikert aratok vele. A gyerekek élvezik, hogy a nyelv­tan is lehet szórakoztató. Persze, a nagyobbak már másképp értelme­zik, és ez benne a csodálatos, hogy életkortól függően különböző réte­geket fedeznek fel benne” - meséli Zsuzsa, aki szerint el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a magyar köl­tészet borongós, szomorú, tragikus versek összessége. Egyszer egy Jó­zsef Attila-összeállítást is színpadra vittek az Apropóval, ám annak ko­rántsem lett akkora sikere, mint az állati műsornak „Én még Radnóti Miklóst is úgy tanítom, hogy a lágerversei mellett a könnyedebb, jó hangulatú mű­veiből is becsempészek néhányat az órára. Ezeknek nagyon örülnek, a sok borzalom után szinte felléle­geznek Állítom, hogy a mai tizen­éveseknek rendkívül kifinomult az ízlésük, fogékonyak és nyitottak az új impulzusokra. Az sem igaz, hogy nem olvasnak, inkább csak mást olvasnak, mint mi annak idején: ti­zenkilencedik századi regények he­lyett elbeszéléseket, novellákat. És imádják, ha a történet róluk szól, ha megtalálják benne önmagukat, a saját problémáikat, kétségeiket, félelmeiket, örömeiket.” Olyan tanítványai is voltak és vannak, akik maguk is próbálkoz­nak versírással. Sőt, meg is mutatják a tanárnőnek a végeredményt, ami hatalmas dolog, a feltéden bizalom jele. Egy három éve érettségizett di­ákja például nemrég büszkélkedei el azzal, hogy két irodalmi pályáza­tot is megnyert. Egy másik pedig a slam poetryt fedezte fel magának. Vajon van-e ideje Zsuzsának a saját örömére verset olvasni? Erre az a válasza, hogy ő mindig a saját örömére lapozgatja a köteteket, de legtöbbször talál bennük olyasmit, amivel érdekesebbé teheti az óráit, vagy felhasználhatja egy-egy szín­padra állítandó előadásban. Sza­valóversenyre készülő diákjának is rendszeresen segít megtalálni a hozzájuk illő szöveget. Ilyenkor a YouTube-on is sok verset hallgat, amelyekbe gyakran annyira bele­feledkezik, hogy az eredeti célt is figyelmen kívül hagyja. ,Az utóbbi hónapok online ta­nítással teltek, és én a szokásosnál is jobban igyekeztem valami kü­lönlegeset nyújtani. Ezért folya­matosankeresetem, kutattam. Nagy hasznomra volt például Háy János tavaly megjelent rendhagyó iro­dalomtörténete, a Kik vagytok ti?, amelyben furcsa, szokatlan szem­szögből mutat be ismert írókat, költőket. Lehet, hogy néhány kollé­gám most felszisszen, és azt mond­ja, hogy ez a könyv nem való a magyarórára, de pont azért használ­tam, mert annyira formabontó. És biztos, hogy ennek köszönhetően több marad a srácok fejében a szer­zőről, mintha csak a száraz életrajzi adatokat olvasnának el. Élvezem a modem technikát is, az interne­tet, ahol pár kattintással csodálatos dolgokra bukkanhatok. Igazi kin­csesbánya.” Juhász Katalin Kevesebb munka, kevesebb fizetés { lovákiában júni­____ us végén 5300-rW an jelentkeztek . j M be a munkanél- W. J M J küliek nyilván­tartásába, többségükben frissen érettségizett és diplomás fiatalok. Sokkal nehezebb lesz jó munkahe­lyet találniuk, mint akár még egy éve is, mert a kínálat azóta jelen­tősen csökkent. Ha pedig találnak is munkát, 5-10 százalékkal lesz kevesebb a fizetésük, mint lehetett volna, ha nincs a koronavírus. A mi lett volna, ha kezdetű kérdéseknek ugyan nincs sok értelmük, ez esetben mégis játsz­­szunk el a gondolattal, mennyi­vel több eséllyel keresett munkát egy friss végzős tavaly, mint idén. Ivana Molnárová, a profesia.sk állásközvetítő portál igazgatója szerint a koronakrízis kitörése óta érezhetően kevesebb az állás­­ajánlat. Míg az év elején heti 5-6 ezer új állásajánlat érkezett hoz­zájuk, áprilisban már csak heti 1500, most pedig 2500-3000 között mozog az új ajánlatok szá­ma. „Egy ajánlatra több százan is jelentkeznek, de még ennél is lényegesebb, hogy sokkal több felsőfokú végzettséggel rendel­kező személy jelentkezik csupán középiskolai végzettséget igénylő állásokra, mint a múltban. Ez egyrészt az ő szakmai fejlődésüket lassítja, másrészt nehéz helyzet elé állítja az érettségivel rendelkező álláskeresőket, mert diplomások­kal kell versenyezniük - mutat rá Molnárová. - Mivel a munkanél­küliek száma emelkedik, az állás­­ajánlatok száma pedig csökken, egyre nagyobb a harc az attraktív helyekért. A jelentkezők 70 szá­zaléka adminisztratív vagy mar­ketinges munkakörben szeretne elhelyezkedni, de alig húsz száza­lékuknak sikerül. A diplomások iránt a számítógépes, közgazda­­sági, pénzügyi és gyógyszerészeti ágazatban a legnagyobb a keres­let, az érettségivel rendelkezőket pedig a kereskedelemben, admi­nisztrációs munkakörökben és a gyártásban keresik” - magyarázza az álláskereső portál igazgatónője. A tetszetős operátor, kereskedelmi képviselő, vagy asszisztens megne­vezés ne tévesszen meg senkit, a valóságban gépkezelőkről, termé­kekkel házaló ügynökökről, bolti eladókról van szó. A friss végzősök esélyeit ront­ja, hogy az álláskeresők között megjelentek azok a sokéves, sőt évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberek is, akik most veszítet­ték el a munkájukat. Ám a helyzet még mindig jobb, mint a Meciar­­korszakban, amikor a munkanél­küliség elérte a 20%-ot. Vagy a 2008-as gazdasági válságot követő­en, amikor meghaladta a 14%-ot. A mai friss végzősök számára azon­ban sovány vigasz, hogy volt már rosszabb is, ők most szeretnének elhelyezkedni. Vrabec Mária A folytatásban olyan kér­désekre is választ találnak például, hogy szakemberek szerint meddig maradhat a helyzet, hogy állás tekinte­tében nincs miből válogat­ni; mennyiben érinti ez az ipart, a sajtót, a művésze­teket, a szolgáltatásokat; mit kellene tennie annak a fiatalnak, aki tanulmányai befejeztével könnyebben szeretne állást kapni; mely állások iránt a legnagyobb a ke­reslet, és miért épp ezek az állá­sok a legkevésbé keresettek; hány friss diplomás jelentkezett idén a munkaügyi hivatalokban; milyen arányt érhet el év végéig a mun­kanélküliek száma a pénzügymi­nisztérium előrejelzé­se szerint; mely munkakörökben található a legtöbb állásajánlat... A teljes elemzést elolvashatják a Vasárnap keddtől, augusztus 4-étől kapható számában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom