Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-07 / 183. szám

6 RÉGIÓ 2020. augusztus 7. | www.ujszo.com Ökoméhészettel és erdei fürdővel is bővülnek Kassa megye látnivalói A fejlesztéseken már dolgoznak, többségüket október végéig szeretnék befejezni (A szerző felvétele) 2023-ban kezdődhet az alagút építése rPlWMiLEl Helyi politikusokkal, polgár­­mesterekkel tárgyalt a közleke­dési minisztérium vezetése és a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) képviselői. A tárgyalást követően a tárca bejelentette, a Szoroskői-alagút megépítése továbbra is a kormány prioritá­sa, az építkezés leghamarabb 2023-ban kezdődhet meg. Mint kiderült, a közlekedési tárca és az NDS vezetése nem tervezi az alagút megépítésének a leállítását. Andrej Dolezal tár­cavezető szerint korábbi kije­lentései tárgytalanok, a kormány továbbra is prioritásként kezeli a Szoroskői-alagút megépítését. A jelenlegi versenypályázatot le­állítják, a fejlesztéshez kidolgo­zott geológiai tanulmányt ki­egészítik, mert a szakértők sze­rint több sebből vérzik. Nem elég komplex, többek között a szo­roskői hágó alatti forrásvizekkel kapcsolatos megoldásokat sem tartalmazza. A talajban rejlő vízcsatornák átszakításával óri­ási mennyiségű vizet veszíthet­nének, ami a helyiek számára súlyos problémát okozhat. A tárca korábban egycsövű alag­utat tervezett, Dolezal és szak­emberei nem zárják ki egy kétcsövű alagút megépítését sem. Az építkezést uniós forrás­ból fedeznék. Korábban 260 millió eurót szántak rá, lapunk forrása szerint azonban az alagút drágább lesz. Megközelítőleg 300 millió euróba kerülhet, (nr) NÉMETI RÓBERT Kassa megye turisztikai tórkópe idén kilenc új attrakcióval gazdagodik. A fejlesztések elsősorban az ökoturizmusra fókuszáló projektek keretében valósulnak meg. IMIT” A Kassa Megyei Önkormányzat fenntartása alatt működő Kassai Ré­gió Turizmus (Kösice Región Tu­rizmus) idegenforgalmi szervezet a Terra Incognita program keretében egy 120 000 eurós összköltségű tá­mogatásnak köszönhetően számos új látnivalót újít fel és alakít ki a keleti országrészben. Lenka Vargová Jur­­ková, a szervezet vezérigazgatójá­nak tájékoztatása szerint az idegen­forgalom fellendítését elősegítő fel­hívásokat és a mikrotámogatásokat még múlt év őszén írták ki. A je­lentkezők infrastruktúrafejlesztésre, vagy egy, a természeti, vidéki, kulturális, vízi, geo- és agroturiz­­mushoz tartozó idegenforgalmi ter­mék előállítására pályázhattak. „A nyertes pályázók nemcsak az általuk kérvényezett összeget, hanem a szü­letendő termékhez vagy beruházás­hoz szükséges marketingstratégia kidolgozását és annak támogatását is megkapják. Augusztus nyolcadikán ünnepélyes keretek között megnyit­juk és bemutatjuk az elsőt, mégpe­dig a Vinnai-tó közelében kialakí­tott erdei fürdőhelyet. A megnyitón az érdeklődőket is szívesen látjuk, akik a nap folyamán a vinnai várba is ellátogathatnak” - tudatta a sajtó­val Vargová Jurková. A listán sze­replő turisztikai látnivalók egyik legérdekesebbje talán az a káposz­­tafalvai (Hrabusice) ökoméhészet lesz, melyben nemcsak a méhek szabadon tartását, hanem a Távol-Keletről származó, nagyon régóta ismert és alkalmazott természetes gyógymódot, az apiterápiát is kipró­bálhatják és szemügyre vehetik a lá­togatók. Ugyancsak^ érdekes látni­valónak ígérkezik a Rozsnyóhoz közeli kiskovácsvágási (Kovácova), kimondottan gazdag múlttal rendel­kező vízimalom, melyet eredeti ál­lapotába állítanak vissza. A Vinnai­­tó közvetlen közelében nemcsak az említett erdei fürdő, hanem egy kül­téri tanterem is létrejön, a várhoz ve­zető úton pedig egy hagyományos eljárással készülő hidat is kialakíta­nak. Az Abaúj és Tokaj térségben a vízi turizmusra összpontosítanak, a Hemád folyón egy okos rendszeren alapuló kenukölcsönzőt indítanak be, az Ondava folyón pedig kibőví­tik a jelenlegi csónakázási lehetősé­geket. „A kassai kemping is átesik egy kisebb modernizáláson, de ugyancsak kibővítjük a jól bevált Hemád-Milic tanösvény jelenlegi kínálatát is” - zárta az igazgató. Nincs siker reklám nélkül! • A vállalkozók számára a reklámozás a legnehezebb kérdések egyike! • Az Új Szó és a Vasárnap k üzletkötői és projektmenedzserei a reklámpiac tapasztalt szakemberei. Ügyfeleik számára testre szabottan, a legjobb hirdetési megoldásokat, médiaterveket és aktuális projektjeinket javasolják, a nyomtatott és a digitális termékeinkbe. Turza Kata NEWSPAPERS MAGAZINES INTERNET Forduljon hozzájuk bizalommal, Dunaszerdahely, Somorja, Nagymegyer, Bős, Calánta és környéke középiskolai oktatási intézmények, gasztronómia, női témák (divat, esküvő stb.), szeniorok 0918/631 884, katarina.turzova@iduelpress.sk Czigler Mónika Komárom, Léva, Nagykürtös, Losonc, Kassa és környéke, \ Kiemelt természetvédelem, mezőgazdaság, állattenyésztés, kertészkedés Kapcsolat: 0917/735 269, monika.cziglerova@>duelpress.sk l Jk Regionális képviselem Nyitra, KIS Peter Vágsellye, Érsekújvár, Párkány és környéke egyetemi oktatási intézmények, közélet, kultúra, háztartás, lakberendezés | 0905/413 623, peter.kis@>duelpress.sk Mierka Dóra Pozsony es kornyéké i Kiemeli szakterület* egészségvédelem, szépségápolás, gyerekgondozás, hazai turizmus, családbarát, környezetvédelem, álláspiac 0903/241 317, dora.mierkova@iduelpress.sk Szabó László Magyarország turizmus, informatika, távközlés, pénzvilág 0905/309 023, +36 30 520 60 33, laci77@>gmail.com Vasárnap ÚT SZÓ a családnak SL 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom