Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-03 / 153. szám

181 Horoszkóp Ko« (lll. 21.-IV. 20.) Úgy érzi, a környezetében lévők­nek sokkal jobban és sikersebben alakul az élete. Nem azzal kellene foglalkoznia, hogy összehasonlítja a saját sikereit az övékével, inkább törődjön azzal, amit saját erejéből ért el és még érhet is. Bika (IV. 21.-V. 21.) Mintha az utóbbi időben néhányan furcsán viselkednének önnel szemben. Ne törődjön velük, csak irigykednek arra, amit önerőből eddig elért. Az ő reak­cióikból is tapasztalhatja, hogy valamit nagyon jól csinál. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ezt a hétvégét csak akkor fogja élvezni, hogy figyel teste-lelke igényeire is, vagyis pihennie és ki­kapcsolódnia kell! Lehetőleg csak olyan emberek társaságát keresse, akik pozitív hatással vannak önre. A többieket inkább kerülje el. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ezt a víkendet a hobbijának szen­telje és kapcsolja ki a mindennapi gondokat. Egész hetet a munká­jának szentelni, ez most legyen a magánéleté, vagyis a családé. Ezzel legalább részben törleszti szeretteivel szembeni adósságát. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Erősítenie kellene az önbizalmát és figyelni az ön körül zajló esemé­nyekre. így sikerülhet megvalósítania az álmait és karrierje is egyenesbejöhet. De ehhez energiára, kitartásra és határozottságra van szüksége. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Remek a hangulata és jól érzi magát a bőrében. Most kellene tervezgetnie, mit szeretne még el­érni, milyen elvárások vannak saját magával szemben, mert az önben lévő pozitív energia segítségével sok mindent elérhet. Mári«g (IX. 24.-X. 23.) A hétvégén igyekezzen minél többet a szabadban tartózkodni. A friss levegő, a mozgás és a szabadság érzése gyógyítólag hat önre. Szinte minden baja megszű­nik, s tele van energiával, amire a későbbiekben szüksége is lesz. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Vigyázzon az egészségére, mert a hőség problémát okozhat. Bár könnyen megoldhatja, ha haj­landó a fejére tenni valamik és iszik eleget. Fontos a folyadékpótlás. Ha lehetősége van rá, akkor inkább kerülje a tűző napot. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Nagy szüksége lesz a türelmére és az intelligenciájára, de még így sem biztos, hogy ki tudja kerülni azt a konfliktust, amelyet egy munkatársa generál ön körül. Jobb időben észrevenni, ha ilyen agresz­­szív emberrel kerül szembe. Bak (XII. 22.-1. 20.) Lehetőséget kap arra, hogy végre kimozduljon otthonról. Utazzon el kedvesével, gyűjtsön új élménye­ket és töltődjön fel energiával. A te­lefonokat kapcsolják ki, ne hagyja, hogy bárki vagy bármi megzavarja önöket, hisz úgyis ritkán tölthetnek el kettesben néhány napot. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Lehetőleg nagyon óvatosan és megfontoltan költekezzen. Nem kell mindent megvennie, amihez éppen kedve van! Ha nagybevá­sárlásra készül, akkor készítsen bevásárlólistát és tartsa magát ah­hoz. így elkerülheti a pluszkiadást. Halak (II. 20.-III. 20.) Nem kellene elégedetlenkednie, mert nagyon sok minden történt önnel és számos olyan dolgot csinált, amire büszke lehet Szedje össze, eddig mi mindent ért el, és mire vágyik még. A lista végére érve látni fogja, mi vár még önre. PIHENŐ 2020. július 3. | www.ujszo.com Habár Scarlett Johansson Hollywood egyik legkeresettebb színésznőjének számít, sokáig nem volt ez így. Kislányként musicalszínházakhoz szeretett volna jelentkezni, de már akkor is elég mély, rekedt hangja volt, ami kizáró ok volt a válogatásokon. „Amikor kicsi voltam, énekesnek készültem, mert nagyon akartam musicalszínházakban szerepelni. De a hangom annyira hi­hetetlenül mély volt, hogy lehetetlen volt szerepeket találni nekem. Ezért in­kább színésznek mentem. Elég nagy hátrány volt ez akkor. Már nem számol­tam egy idő után, hány castingigazgató kérdezte meg, hogy berekedtem-e - mondta. - De szerintem ma már hozzászoktak az emberek, sőt, valahol azt olvastam, ez a különlegességem, hogy rekedt a hangom." (Fotó Shutterstock) Gondolkodó Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt július 9-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (DUEL - PRESS, s. r. o., Új Szó - Gondolkodó, P.O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3), a beküldők között Új Szó-nyeremény­­tárgyakat sorsolunk ki. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogsza­bályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. Múlt heti feladványunk nyertese Petrovits Darina bakai olvasónk. Nyolcirányú Mai receptünk Göngyölt pulykamell Hozzávalók: 60 dkg pulykamellfiié, 2 db para­dicsom, 16 db zsályalevél, 8 szelet bacon, 1 dl száraz fehérbor, 4 ek olaj, só, frissen őrölt bors Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk és felkarikázzuk. A megtisztított húst 8 szeletre vágjuk, és kiklop­­foljuk őket két folpacklap között. Megsózzuk, megborsozzuk, majd elrendezzük rajtuk a zsályaleve­leket és a paradicsomkarikákat. Félbehajtjuk mindet, azután kör­­betekeijük 1-1 szelet baconnel. Az olajat felforrósítjuk, és aranyszínű­re pirítjuk rajta a hústekercseket. Öntünk alájuk egy kevés vizet, és közepes lángon puhára pároljuk őket 10-12 perc alatt. Ezután mindet kiszedjük, és melegen tart­juk. A visszamaradt zsiradékhoz adjuk a bort, valamint 0,5 dl vizet, és felforraljuk. Végül megsózzuk, megborsozzuk. Ezzel meglocsolva kínáljuk a hústekercseket. Jó étvá­gyat kívánunk! (mindmegette) Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifnjnzésnk: BÁLI BANA BARKASZÓ BARKLY-FENNSÍK BARKÓSÁG BARLÁD BARLEE-HEGYSÉG BARLEE-TÓ BARLETTA BARMER BÁRNA BARRA USA Előző feladványunk megfejtése: Baleine.

Next

/
Oldalképek
Tartalom