Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-31 / 177. szám

RÉGIÓSPORT/SPORT „Nem az Alcatraz" - állítja Tatar az NHL újraindítása kapcsán Legkésőbb október 4-én ismert lesz az NHL bajnoka (Fotó: tasr/ap) Zsolnán rajtol a sporthorgászok bajnoksága Az idei országos sporthor­­gászbajnokság legfelsőbb osz­tályának versenysorozatát há­romfordulósra tervezték, melynek első helyszíne Zó­lyomban, a Möfová-víztározó lett volna májusban, ám a koronavírus-járvány miatt ez elmaradt. A másodikra viszont már sor kerül, mégpedig az eredeti ter­vek szerint Zsolnán, a Vág fo­lyón. Ma kötelező edzéssel kezdenek a csapatok, majd szombaton és vasárnap, 10 és 14 óra között már élesben zajlik a küzdelem - a járvány miatt el­rendelt kötelező biztonsági előírások betartása mellett. A következő fordulóban, ha azt a körülmények lehetővé tetszik, akkor szeptemberben a komá­romi járásbeli Marcelházán, a Zsitva folyón találkozhatnak újra a résztvevők. A 12 csapatot számláló me­zőnyben ott lesz a nagykaposi Maros Mix Tubertini négyfős küldöttsége is Fleischer Berta­lan, Petőcz Károly, Rusnák Martin és Timko Péter szemé­lyében. Az utóbb említett két if­jú tehetségnek ez lesz az első bevetése a legmagasabb osz­tályban. „Pénteken, a kötelező tréning mellett megtudhatjuk azt is, hogy a sorsoláson milyen sze­rencsénk volt, de sor kerül a hal­eledelek ellenőrzésére és az ete­tésre is. Szombaton és vasárnap pedig már tudásunk legjavát kell, hogy nyújtsuk ahhoz, hogy egy jó rajtot vegyünk, és meg­bízható pontelőnnyel várjuk a folytatást. Az otthoni felkészü­lésnek köszönhetően úgy gon­dolom, kellő önbizalommal várhatjuk a megmérettetést” — mondta lapunknak az Ung­­vidékiek csapatvezetője, Ver­­nárszky Gyula. A nagykaposiak számára az elsődleges cél a legjobbak között maradni, az pedig már felülmúl­ná a várakozásokat, ha a táblázat középmezőnyének valamelyik helyét sikerülne elcsípni, tette hozzá Vemárszky. (pan) HÍRKOSÁR ■ Atlétika 2. KR0SÄK POD HRADOM FUTÓVERSENY. 10 km (Trnava rád Laborcom. Nagymihályi járás) - férfi­ak: 40 éves korig: 13. Tusai Roland. 43:42:02,26. Gab­ii Lóránt 51:08:01; 40 év fölött: 14. Tóth Miklós 48:45:03,29. Papp Zoltán, 53:56:01 (nagykaposiak). Nők, 39 éves korig: 16. Dobos Nikoleta. 1:07:22. (pan) 25. BANCIANSKA 10-ES (Varannói járás), 146 részt­vevő: 1. Fuco Emil (A kategória 1.) (Lubotice) 0:37:12, 2. (B kategória 2.) Mockovőiak Marek (Kassa) 0:37:25, 3. (A kategória 3.) Vavrek Adrián (Dulová Vés) 0:37:34,..33. (D kategória 3.) Hudák József 0:46:22,43. (E kategória 1.) Ficzere Bertalan 0:48:38 (mindkettetten abaújszinaiak), 50. (A kategória 20.) Tusai Roland 0:49:20, 54. (A kategória 23.) Gabri Lóránt 0:50:16 (mindketten nagykaposiak), 59. (F kategória 4.) Ovőaríková Anna 0:51:02,62. (B kategória 12.) Breznai Miroslav 0:51:35, 88. (A kategória 35.) Bernáth József 0:54:08 (mindhárman abaújszinaiak), 90. (E kategória 2.) Papp Zoltán 0:54:30,97. (C kategória 18.) Puskárik Benjámin) 0:55:44 (mindketten nagykaposiak), 117. (D kategória 9.) Huszár Tibor 1:02:46 (Kenyhec), 125. (F kategória 7.) Hudák Erzsébet 1:04:50,137. (C kategória 13.) Oprendek DuSan 1:12:51 (mindkettetten abaújszi­naiak). (pan) BANCIANSKA 5-OS, 40 résztvevő: 1. (A kategória 1.). Cizmár Filip (Kassa) 0:17:15,2. (A kategória 2.) Madar Patrik (Kassa) 0:17:52,3(A kategória 3.) Brodóansky Dávid (Eperjes) 0:19:19,14. (D. kategória 10.) Varga­­estók Géza (Nagykapos) 0:24:32,19. (A kategória 14.) Parkansky Tibor (Abaújszina) 0:26:13,26. (A kategória 19.) Kondás Róbert 0:28:41 (Nagykapos), 38. (F kate­gória 13.) Giváková Marcela (Abaújszina) 0:41:31. (pan) Magyar idő szarint szombaton este kezdetét veszi minden idők „legőrültebb" rájátszása az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL): a koronavírus-járvány miatt várhatáan majd csak bő kát hánap múlva, oktáber elején hirdetnek bajnokot. Még soha sem fordult elő a Stanley­­kupa 1883-as első kiosztása óta, hogy ilyen későn, a nyár második felében, augusztusban induljon a playoff, és hogy a díszes trófeát valamikor ősszel adják át. Egy másik világjárvány, a spanyolnátha az 1919-es döntőt tette tönkre, a Montreal Canadiens és a Seattle Metropolitans csatája az ötö­dik találkozó után félbeszakadt, mert haláleset is történt. Mindmáig ez az egyetlen alkalom, amikor a Stanley­­kupát annak ellenére nem adták át, hogy előtte rendeztek alapszakasz- és rájátszásmérkőzéseket. Kát buborék Idén a koronavírus-járvány írt át minden forgatókönyvet: az alapsza­kasz március 12-én félbeszakadt, és az elhúzódó kényszerszünet miatt az a döntés született, hogy azok a csa­patok folytathatják, amelyeknek re­ális esélyük volt a rájátszásba kerü­lésre, lévén a mérkőzések közel 85 százalékát már megrendezték. így aztán nem a megszokott, főcsopor­tonkénti 8-8, hanem 12-12 együttes maradt állva. A versenyben lévők egy-egy kanadai helyszínen, a nyu­gati csapatok Torontóban, a keletiek pedig Edmontonban gyülekeznek. Itt játszanak és edzenek majd zárt ka­puk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel buborékban, állandó egészségügyi ellenőrzés alatt. A játékosok hasonló módon lesznek elszigetelve, mint az NBA- ben szereplő kosárlabdázók a Disney Worldben. A játékosok és a klubok stábtagjain naponta végeznek tesztet, a hotelszobákban egyesével lesznek elszállásolva, kötelező lesz a maszk használata, amit csak a szobákban, az étkezések során és a jégen, illetve a cserepadon nem kell majd használ­niuk. Lebonyolítás A március 12-i tabella alapján ke­leten a Boston, a Tampa Bay, a 2018- as bajnok Washington, valamint a Philadelphia, nyugaton pedig a cím­védő St. Louis, a Colorado, a Vegas és a Dallas erőnyerő az első körben, így automatikusan ott lesznek a rá­játszásban. Ezek a gárdák égtáj sze­rint körmérkőzést vívnak egymással, hogy eldöntsék, milyen kiemelési számot kapnak a folytatásra. A playoff selejtezőjében keleten Pittsburgh (5.)-Montreal (12.), Ca­rolina (6. j-New York Rangers (11.), New York Islanders (7.)-Florida (10.) és Toronto (8.)-Columbus (9.), míg nyugaton Edmonton (5.)-Chi­­cago (12.), Nashville (6.)-Arizona (11.), Vancouver (7.)-Minnesota (10.) és Calgary (8.}-Winnipeg (9.) párharcokat rendeznek. A csaták vi­szont nem az egyik fél negyedik, ha­nem csak a harmadik sikeréig tarta­nak. A kvalifikációból továbblépő négy-négy csapat találkozik majd az erőnyerőkkel, és onnan kezdve már szokásos módon minden párharc az egyik fél negyedik győzelméig fo­lyik. Augusztus 11-én indul a rájátszás, két héttel később a konferencia­elődöntők. Szeptember 8-ától rende­zik a konferenciadöntőket, míg két héttel később már a döntőt kezdi a két nyertes. Ha hétmeccses párharc lesz, A mezőny ► KELETI CSOPORT, erőnyerők: Boston Bruins Tampa Bay Lightning Washington Capitals Philadelphia Flyers b Selejteznek: Pittsburgh Penguins Montreal Canadiens Carolina Hurricanes New York Rangers New York Islanders Florida Panthers Toronto Maple Leafs Columbus Blues Jackets b NYUGATI CSOPORT, erőnyerők: St. Louis Blues Colorado Avalanche Vegas Golden Knights Dallas Stars b Selejteznek: Edmonton Oilers Chicago Blackhawks Nashville Predators Arizona Coyotes Vancouver Canucks Minnesota Wild Calgary Flames Winnipeg Jets akkor az utolsó összecsapást október 4-én rendezik. Szlovák jelenlát Összesen 8 szlovák jégkorongozó lesz ott az NHL újraindulásánál. A Boston csapatkapitányának, Zdeno Chárának pályára lépése még a hét elején kérdéses volt: a koronavírus­­tesztjének eredménye ugyanis nem érkezett meg időben a csapathoz, így az első edzéseken nem is vehetett részt. De a hét közepén már Chára ott volt a többiekkel a jégen, miután ne­gatív lett a teszteredménye. Chára mellett Jaroslav Hálák ka­pus is bevetésre vár a Bocsok me­zében. A finn Tuukka Rask, a bos­toniak másik kapusa elmondta, meglepné, ha a rájátszásban minden meccsen ő kapna lehetőséget, így minden bizonnyal osztozni fog Há­lákkal a játékperceken. A végső győzelemre is esélyes Washington keretében is két szlovák jégkorongozó szerepel. Míg Richard Pánik helye biztosnak tűnik a csa­patban, addig Martin Fehérváry a csapaton belüli rangsorban csak a 8-9. védőnek számít, így kérdéses, hogy mennyi lehetőséghez fog jutni. „Nem olyan, mintha az Alcatraz­­ban lennénk foglyok” - mondta Tomái> Tatar, a Montreal 29 éves szlovák támadója, aki eddig a sze­zonban 22 gólt és 39 asszisztot je­gyez. Hozzátette, hogy számára nem okoz különösebb problémát, hogy hetekig csak a csapattársaival talál­kozhat, hiszen ezelőtt sok időt töl­töttek otthon. Legerősebb összeállítás A csapatok összesen 31 játékost nevezhettek a keretbe, a stábtagok­kal együtt a klubok maximálisan 52 2020. július 31. I www.ujszo.com Szlovák játékosok b Jaroslav Hálák, Zdeno Chára (Boston) b Andrsj Sokéra (Dallas) b Tornái Tatar (Montreal) b Erik Cérnák (Tampa Bay) b Martin Marinőin (Toronto) b Martin Fohárváry, Richard Pánik (Washington) főt vihettek magukkal az elszigetelt helyszínekre. A liga hétfőn jelentette be, hogy a több mint 800 játékost és stábtagot a múlt héten ellenőrizték - összesen 4256 tesztet végeztek -, és senki sem akadt fenn, ráadásul a hosszú kiha­gyás miatt a korábbi sérültek szinte mindegyike felgyógyult, így elvileg az érintettek a legerősebb összeállí­tásban léphetnek pályára. Edmontonban és Torontóban is zárt kapuk mögött rendezik az összecsa­pásokat. A nézőtér alsó karéját vász­nakkal fedték le, amelyeken a liga, il­letve a küzdő csapatok emblémái lát­hatóak. A játék alatt a hangszórókból korábbi meccseken rögzített szurko­lói hangeffektusok hallhatóak, védé­seknél például nagy felhördülések, felkiáltások, góloknál pedig a nagy hangerejű duda. Amikor pedig játék­megszakítás van, akkor pergő zenét kever be a helyi hangulatfelelős. A mérkőzések előtti himnuszokat nem énekes adja elő, hanem felvételről szólnak a dallamok. (Tasr, mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom