Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-29 / 175. szám

www.ujszo.com I 2020. július 29. RÉGIÓ Kincsek a somorjai kápolnában ÖSSZEFOGLALÓ Különleges leleteket rejtett a nemrég felújított ispotály­kápolna oltára, egy tucat ér­mét és fogadalmi ajándékokat találtak az oltár oldalába rejtett szekrényben. Néhány hét múlva megnyithatják a kápolnát a nyilvánosságnak. SOMORJA Tavasszal befejeződött a Kaszár­nya és a Fűzfa utca sarkán álló ká­polna felújítása. Nagy József önkor­mányzati képviselő egyike volt azoknak, akik szorgalmazták az emlék megóvását, most különösen örül, hogy új pompában díszeleghet Somorja történelmének egy részle­te. „Koromnál fogva megéltem a ré­gi Somorját, amikor még volt mú­zeum és polgári iskola, valamint a régi Gazdasor. A hetvenes években a szemünk előtt tűnt el a régi So­morja, és nagyon kevés olyan dolog maradt fenn, ami a múltunkra em­lékeztet” - mondta Nagy József. A Szent Kozma- és Damján-kápolna viszont ilyen, az épület az Ambrózia nyugdíjasotthon része, így az otthon bővítése és felújítása során a szak­rális emlékre is fokozott figyelem terelődött. Az önkormányzat mint­egy 150 ezer eurót költött az 1700-as évek elején épült kápolna rekonst­rukciójára. Kívül-belül teljesen fel­újították az épületet, felszedték a padlót, kicserélték a tetőt, kiszárí­tották a falakat és kijavították az év­századok során keletkezett hibákat. Azt, hogy mennyire időszerű volt a kápolna felújítása, mi sem bizonyít­ja jobban annál, hogy több értékes kinccsel, történelmi töredékkel is megajándékozta a szakembereket a rekonstrukció során. Elsőként a to­ronyban lakó harang kápráztatta el a restaurátorokat. A felúj itást végző mester a kidolgozottsága, mérete és állapota miatt a Szent Grálhoz ha­sonlította a harangot. A Szent Or­bánt ábrázoló domborművel díszí­tett harangot a második világhábo­rúban találat érte, így mementóként került vissza a kápolna tornyába. Hasonlóan a nemrég felfedezett ér­mekhez, amelyeket megtisztításuk Kívül-belül felújították a kápolnát (Fotó: samorin.sk) Kevés emlék maradt meg a város történelméből, így minden apróság megmentése nagy jelentőségű. után szintén visszahelyeztek az oltár oldalán található szekrénykébe. Az önkormányzat honlapján olvasható beszámoló szerint az oltár retabló­­jában elhelyezett 18. századi Piéta­­szobor restaurálása során, az oltár oldalán található, fogadalmi aján­dékokat rejtő szerkényből került elő a tizenhárom 17-19. századi érme, Az oltárba rejtett szekrényben talált tizenhárom érme egyike (Fotó: Peter Knvda) valamint egy ezüst és egy arany nyakbavaló és egy ezüst-gyűrű. Pe­ter Krivda, a restaurálást felügyelő művészettörténész szerint az érmék azért is értékesek, mert évszázado­kon át a kápolna szerves részét ké­pezték, így a város múltjának egy részét reprezentálják. Hasonlóan vélekedik Nagy József is. „Olyan kevés emlék maradt, hogy a legap­róbb dolgot is meg kell őriznünk. Minden apróság kincs” - folytatta a képviselő. Hozzátéve, örül annak, hogy kiveheti részét az értékmen­tésből. „Nem csak az ispotálykápol­náról van szó, vagy a Honismereti Házba került halottaskocsikról: egy vállalkozó segítséget ajánlott fel az út menti keresztek, kis kápolnák fel­újítására. Már többet rendbe tettünk, ha még néhányat sikerül, akkor megtarthatjuk a következő generá­cióknak. Ezek olyan momentumok, amelyek örömet szereznek” - hang­súlyozta Nagy József. A tervek szerint szeptember elején az idősotthonban felállított székely­kapu megáldásával együtt a kápolnát is újraszentelik, ezután a nyilvános­ság is megtekintheti az elvégzett munka eredményét. (béva) I 5 AJÁNLÓ Július 31. (péntek) Érsekújvár-19.00: klubéjsza­ka a csillagos ég alatt a csillagá­szati kabinet szabadtép színpa­dán, rossz időben a Csemadok­­székházban. Fellép a párkányi Funk You funky zenekar és a hagyományos folk-bluestjátszó Petra Bömer Band. Július 31. (péntek) Léva -16.00: Drótosok művei a Barsi Múzeum Kapitány termé­ben. Bemutatkozik alkotásaival Anna Kamody Budová, Henrich Kamody és Zuzana Necpálová. Drótból készített kosarakat, tála­kat, de hasonló technikával ké­szített, drótból hajtogatott harci repülőgépeket is láthat a közön­ség október 11-ig. Augusztus 1. (szombat) Vágkirályfa-14.00: Westem­­nap a Humanita állatfarmon. Lovas udvarlás, Bertram Béták lovastánc-bemutatója, country­­táncosok, kutyás bemutató, uta­zás lovas hintón, számos ver­seny és szórakoztató program a családoknak. RÖVIDEN Kigyulladt egy autóbusz Gömörfalva. A hétfő kora esti balesetben senki sem sérült meg, és nem keletkezett nagyobb kár sem. A helyszínre összesen két tűzoltóautót és öt tűzoltót vezé­nyeltek. Stefan Nikolovic, a Nagyrőcei Tűzoltó- és Mentő­­szolgálat munkatársa elmondta, hogy valószínűleg a jármű mo­torházában gyulladt meg az olaj, szerencsére nagyobb tűz nem keletkezett. A füst átszivárgóit a vezetőkabinba. A sofőr gyorsan reagált, a tüzet azonnal oltani kezdte a járműben található tűzoltó-felszereléssel. Az oltást a helyszínre érkező tűzoltók be­fejezték, és átszellőztették az autóbuszt. A kárfelmérés folya­matban van. • (TASR) Érdemes megrendelni az Új SZÓT! Most AVON termékeket nyerhet! Mit kell tennie? Megrendelhető: 2020. július 15-31. Fizesse elő az Uj Szót negyedévre (47,45 €), az első 20 új előfizető megkapja az ajándékot. Az ajándék értéke 20 €. Ne habozzon tehát, rendeljen gyorsan! Hogyan lehet megrendelni! A nyerteslista az előfizetési díj megtérítésének sorrendje alapján alakul ki. r «□» Telefonon: 0905 384 933 E-mailben: predplatne@newsandmedia.sk https://pluska.Sk/predplatne/uj-szo/#objednat-tlacene A DUEL-PRESS KFT. az érvényben levő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpt weboldalra

Next

/
Oldalképek
Tartalom