Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-16 / 164. szám
6 RÉGIÓ 2020. július 16.1 www.ujszo.com Kémlelje az üstököst Mecenzéfen NÉMETI RÓBERT Hosszú évek óta nem látott égi jelenséget vehetnek szemügyre azok, akik a késő esti vagy kora hajnali órákban kémlelni kezdik a felhőtlen égboltot. A NEOWISE- üstökös megfelelő körülmények mellett már szabad szemmel is megfigyelhető, ezért a mecenzóf i csillagvizsgáló július 24-én, pénteken nyilvános megfigyelést szervez a falu mögötti téren. MECENZEF (MEDZE' A csillagászok és a laikus, de annál lelkesebb kíváncsiskodók által várva várt üstökös már nemcsak a kora hajnali égbolton, hanem a napnyugta utáni órákban is jól megfigyelhető. Az üstökös most már nem tűnik el a horizont mögött, sőt, pályájának jelenlegi szakaszában azon a részen halad, Az üstökös éjfél előtt is jól kivehető, jó fényviszonyok mellett pazar látványban részesülünk. Legközelebb 5000 év múlva suhan el a Föld mellett. (A szerző felv.) amikor a Naptól egyre távolabb, a Földhöz pedig egyre közelebb kerül. Csabala Tamás, a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központhoz tartozó mecenzéfi csillagvizsgáló munkatársának tájékoztatása szerint a C/2020 F3-NEOWISE névre keresztelt égi objektum valójában egy újonnan felfedezett üstökös. Új üstökös „2020. március 27-én fedezte fel a NASA WISE űrteleszkópja. Július 3- án volt napközeiben 43 millió kilométere a Naptól, tehát picit közelebb, mint a Merkúr bolygó. Július 23-án hajnalban lesz a legközelebb a Földhöz, pontosan 103 millió kilométerre, ami durván a Nap-Föld távolság 2/3-a. Az északi félteke legfényesebb üstököse az 1997-es Hale-Bopp óta. Bár már július 4-én tűnt fel az égbolton, azóta lehet próbálkozni a megfigyelésével, a naphoz való közelsége miatt nem volt egyszerű az üstökös kémlelése. Valójában csak az elmúlt napokban vált igazán érdekessé azután, ahogy egyre feljebb került az égbolton” - nyilatkozta az Új Szónak a debrődi származású csillagász. Júliusban láthatjuk A fiatal szakember véleménye szerint az üstökös valószínűleg egész július folyamán megfigyelhető lesz az északnyugati-északkeleti égbolton. Megfigyeléséhez érdemes elkerülni a nagyon fényszennyezett helyeket és ajánlatos olyan pontot keresni, ahonnan szépen rálátni az északnyugatiészakkeleti égboltra, illetve ahol nincsenek magasabb dombok, fák és épületek a látótérben. ,3ár szabad szemmel is látható, aki teheti, próbálja ki egyszerű binokulárral is megfigyelni, de nagyon érdekes lehet megpróbálkozni a fotózásával is. Derült időben a mecenzéfi csillagvizsgálójúlius 24-én, azaz pénteken szervez nyilvános megfigyelést a templom mögötti térről 20.00 órától” - zárta Csabala Tamás. Fejlesztés a sikeresebb utókezelésért Légen Egy régi álom vált valóra a kinti rehabilitációs sziget kialakításával (A szerző felvétele) RÖVIDEN Gyűjtés a malom felújítására Gúta. A hajómalom kerekét teljesen le kellett szerelni a 40 évvel ezelőtt lucfenyőből készült, de már rendkívül rossz állapotú tengelyről. Az egyik leghíresebb gútai nevezetességet kezelő Hajómalom Társulás közölte, enélkül további súlyos károk érhették volna a malom más részeit is. A napokban gyűjtést hirdettek a műemlék felújítására, amelynek összegét 20-25 ezer euróra becsülik. A belügyminisztérium jóváhagyásával elindult a pénzgyűjtés, amelynek bevételét a hajómalom károsodott részeinek javítására fordítják majd. A renoválást aNyitra Megyei Műemlékvédelmi Hivatal is engedélyezte. Magán- és jogi személyek adományait is várják a Hajómalom Társulás nyilvános számlaszámára: IBAN: SK17 0900 0000 0051 7052 0095. (vp) SOMOGYI KATALIN Pályázati forrásból alakítottak ki rehabilitációs szigetet a iógi Vitalita rehabilitációs központban. A fejlesztést tovább folytatná az intézmény. mn Elkészült az első szabadtéri fejlesztősziget a légi Vitalita rehabilitációs központ és idősotthon kertjében. „Régóta dédelgetett álmom volt egy kültéri rehabilitációs rész kialakítása. Meggyőződésem, hogy a sikeres gyógyuláshoz a pácienst körülvevő környezet nagyon fontos” - állítja Slovák Gyula, a légi Vitalita igazgatója. A stroke, az agy érkatasztrófa vagy agyvérzés következményei drámaiak, az egész további életre komoly hatással lehetnek. Kitartó és rendszeres rehabilitációval viszont nagymértékben orvosolhatók. Az egyik napról a másikra lebénult pácienst újra megtanítani járni nem könnyű feladat. Ez elsősorban a betegtől kíván óriási erőfeszítést, nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is. Éppen ezért nem mindegy, hogy a fárasztó gyakorlatokat egy alagsori, esetleg ablak nélküli helyiségben, vagy a friss levegőn a szabadban, madárcsicsergést hallgatva végzi-e. Légen szerencsések, eleve adott a létesítmény körüli szép környezet. Az ősfákkal beültetett parkot gyakorlatilag vétek nem kihasználni ilyen célokra is. „A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházzal már van egy nagyobb volumenű közös együttműködési projektünk az Interreg határon átnyúló program keretében. Ennek része volt a kültéri rehabilitációs részleg kiépítése is. Átírta az elképzeléseinket a Dővera Egészségbiztosító által meghirdetett felhívás, amelyen sikeresen pályáztunk. 10 ezer eurót nyertünk a kültéri rehabilitációs gépekre. Saját költségvetésünkből mintegy 4 ezer euróval járultunk hozzá. így megépítettük ezt a rehabilitációs tomagépekkel felszerelt kis kültéri szigetet” - tájékoztat örömmel az, igazgató. A határon átnyúló nagy projekt még elbírálásra vár, a projekt összértéke 400 ezer euró, az összegből egyenlő arányban részesülne mindkét intézmény. Ha sikeres lesz a projekt, a Vitalita azt tervezi, hogy beépíti a negyedik emeleti terasza egyikét. Légkondicionált, igényes gyakorlógépekkel felszerelt tornatermet alakítana ki. Egy napsütötte télikertet, hogy az agyvérzésen átesett páciensnek ne kelljen leliftezni az alagsorba, hanem csak végigsétálna a folyosón, és a fák koronájában gyönyörködve végezhetné a nehéz, monoton gyakorlatokat. ► Ami foglalkoztat: Amíg nem lesz ellenszer, velünk marad a maszk, a fertőtlenítő, sőt ritkul az ülésrend, plexifal emelkedik Már kapható a Vasárnap legújabb száma Vásárnál) SORSUKRA HAGYTAK A GADOCI PEDAGÓGUSOKAT A nagy múltú, 1896-ban alapított mezőgazdasági középiskolát a fenntartó 2009-ben megszüntette, majd eladta az egész területet. Ám áll rajta egy kétszer hatlakásos sorház, amelyet 1967 óta laknak az iskola pedagógusai. 1990-ben meg is vásárolták a lakásaikat, mit sem sejtve, hogy minél értéktelenebbé válnak az elhanyagolt környezet miatt, annál többe kerülnek nekik. Mi lett az iskola gyönyörű angolparkjával, példa nélküli, különleges növénygyűjteményével; kinek kellenek a kerítések; miért kell újra csatornahálózatot építtetni; mit válaszolt a megyei elnök, Milan Belica a lakók kérelmére; vajon miért nem törődnek a terület új tulajdonosai a saját részükkel sem?