Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-11 / 160. szám

www.ujszo.com | 2020. július 11. SZOMBATI VENDÉG I 9 Kíváncsian válj a, milyen apa lesz Jakab Róbert: „Meg kellett tanulnom nemet mondani, hogy több időm legyen magamra és a szeretteimre..." (Képarchívum) SZABÓ G. LÁSZLÓ Híres osztály mára legendás fiúcsapatának a tagja, öten, együtt 1998-ban az év felfedezettjei voltak a nyitni színházi fesztiválon. Görgey Gábor Komám­­asszony, hol a stukkor? című darabja azóta is összetartja őket. Jakab Róbert a pozsonyi Astorka Színház jeles szí­nésze, nívós televíziós soro­zatok emlékezetes alakja. Görgey keserű komédiájában ő játssza Kisst, a sokáig szótlanul té­­pelödő értelmiségit, aki a történet vé­gén ragadja magához a hatalmat je­lentő revolvert. Néma jeleneteit olyan feszültséggel tölti meg, hogy a néző akkor sem veszi le róla a szemét, ami­kor társai kezében a fegyver, és né­gyük között ropognak a gégék. Milyen felismeréssel zárta az el­múlt negyedévet, amikor a koro­­navírus-járvány egyik napról a másikra kiragadta élete megszo­kott medréből? Rájöttem, hogy színház nélkül is van élet. Hogy jól elvagyok egyedül is, meg Anickával, a feleségemmel is. Hasonló a humorunk, van jó pár kö­zös kedvtelésünk. Mindketten szere­tünk olvasni, filmeket nézni, sportol­ni, természetbe járni. Az első napok­ban szinte sokkolt bennünket a jár­vány. Színésznő a párom, mindket­tőnknek volt elfoglaltsága bőven, egyszer csak mindent lefújtak. Időbe telt, míg átment rajtunk az idegesség. Le kellett csillapodnunk lelkileg. De jól is jött a nyugalom, hiszen első gyermekünket várjuk. Otthon, együtt sokat gondolkoztunk azon, hogyan tovább. Ez a rendkívüli helyzet erre­­arra felnyitotta a szemünket. Első­ként arra, hogy vannak sokkal fon­tosabb dolgok az életben, mint azok, amelyekről eddig úgy hittük, hogy elengedhetetlenek. Hogy sok min­dent teljesen feleslegesen hajszo­lunk. Nem vagyok telhetetlen, így gyorsan ráébredtem, hogy le tudok mondani bizonyos dolgokról. A szí­nészi hivatásban is az arany közép­utat keresem. Ha sok feladattal árasztanak el, nem marad időm más­ra, még a hozzám legközelebb állók­ra sem. Ha csak a munkára koncent­rálok, elhanyagolom a családomat. Programszerűen fékeznem kell. Meg kellett tanulnom nemet mondani, hogy több időm legyen magamra és a szeretteimre. Két esetben panaszkodik a szí­nész. Ha sok a dolga, vagy ha tét­lenül ül otthon, mert sehova sem hívják. A felfutás időszaka talán a legfon­tosabb. A pálya legelső szakasza. Ha felkészülten várod a lehetőségeket, előbb-utóbb meg is találnak. Ha megkapod a kellő feladatot, amellyel aztán ismertté válsz, onnantól fogva nagy valószínűséggel felfelé ível a pályád. El kell, hogy találjon a sze­rep. Fel kell, hogy fedezzen egy ren­dező. Be kell kerülnöd egy előadás­ba, egy filmbe vagy egy sorozatba, hogy kiderüljön, ki vagy. Utána már csak dolgozni kell folyamatos kitar­tással, nagy odaadással. Fejlődni, előbbre jutni csak így lehet. Óriási szorgalommal. Ugyanazzal a darabbal, ugyan­azon a napon kirobbanó sikerrel indultak el öten. Vlado Kobielsky, Juraj Kemka, Marián Miezga, Lukás Latinák és ön. Hogyan élte meg, hogy a négy fiú hamarabb mártózott meg a népszerűségben? Nem ébresztett ez bennem egy szikrányi negatív érzést sem. Egyál­talán nem fájt. Elfogadtam. Remény­kedtem benne, hogy eljön majd az én időm is. Ki kellett vámom. Sok min­den kiszámíthatatlan ezen a pályán. Rengeteget kell még tanulnom. Van­nak dolgok, amelyek csak ezután fognak kiteljesedni. Nem mondha­tom még el azt, hogy minden álmom megvalósult. Negyvenhárom éves vagyok. Egy férfi életében ez a leg­jobb kor. Még nincs veszve semmi. Szakmai irigység sem árnyékol­ta be soha a barátságukat? Köztünk egészséges versengés munkál, nem irigykedés. Közös hajtóerő? Az mi? Magamban kell hogy bíz­zak, az vihet előre. Ha nem kapok munkát, a lelki támogatással nem sokra megyek. Biztathat bárki, hogy ne félj, egyszer téged is felkapnak, ha nem talál meg semmilyen feladat. Ha viszont már értékelik a munkádat, hívni is fognak. Hogyan reagáltak a társai, ami­kor közölte velük, hogy nemsokára apa lesz? Megörültek. Vladónak, Jurajnak, Lukásnak és Mariánnak már nagyok a gyermekeik. Nálam minden később jön el. Én ezt már megszoktam. Negyvennégy éves leszek, amikor megszületik az első gyerekem. Már megkérdezték néhányan, hogy nem jön egy kicsit későn? Szerintem nem. Örülök, hogy most érkezik. Már nem vagyok széltoló. Elsőként a fiúkkal, Jurajjal, Mariánnal és Lukással kö­zöltem a hírt, a színházban. Itt szok­tunk megbeszélni minden fontos dol­got, az öltözőben. Időben meg kellett tudniuk, hogy babát várunk, mert kü­lönböző darabokban mind a hárman játszanak Anickával, az egyiküktől még pofont is kap az egyik előadás­ban. Figyelmeztetnem kellett őket, hogy legyenek tekintettel az állapo­tára, vigyázzanak rá, nehogy baja es­sen a színpadon. Vladónak akkor mondtam el, hogy várandós a felesé­gem, amikor a Stukkerrel vendégsze­repeltünk a Tátrában. Vele ugyanis csak abban a darabban találkozom. Ő nem tagja az Astorkának. Szabad­úszó. Az évad utolsó Stukker-előadá­­sának, és a színház járvány utáni újjászületésének meglepetésven­dége volt az író, Görgey Gábor, aki telefonon üdvözölte a csapatot és a Még valami... Nagyszabású esküvőjüket Selmecbányán tartották. Nászúira Brazíliába mentek. A lakodalmukra kétszázötven vendéget hívtak. Mindenki jól szó ra kozott. Az ú j d o n s ü It f é rj reggel hétkor ment aludni. Hogy várandós a felesége, a Sri Lanka-iteaföldekfölött, a hegyekben tudta meg. „Örömteli állapot vár rám..." nézőket. Aznap este négyszázhar­­mincnyolcadik alkalommal ját­szották a darabot. Huszonkét éve tomboló siker kíséri nagy erejű alakításukat. Jó lenne bejutni vele a Guinness­­rekordok Könyvébe. Ilyenről ugyan­is mi sem hallottunk még, hogy egy vizsgaelőadás ekkora szériát futott volna be. Ki kellene nyomozni, van-e egyáltalán ilyen kategória a könyv­ben. Ha nincs, legyen. Szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy bekerüljünk. A Szlovák Televízió egyik szóra­koztató műsorában egy szlovák és egy magyar dallal aratott nemrég jókora sikert. Az előbbit a tragikus körülmények között, fiatalon el­hunyt Peter Mankoveckynek, a Stukker rendezőjének ajánlotta, az utóbbival hibátlan magyar kiejté­sét és remek énektudását bizonyí­totta. Honnan jutott eszébe a Szép­asszonynak kurizálok? Nem emlékszem már, hol hallot­tam először. Talán a nagymamám­nál. A szöveget mindenesetre meg kellett néznem. Nyitra mellett, Csi­­fáron és Nyitragerencséren nőttem fel, gyerekkoromban évekig csak magyarul beszéltem, aztán szlovák iskolába jártam, de az édesanyámtól gyakran hallottam, hogy sose szé­­gyelld, fiam, hogy magyar vagy. Nem is titkoltam soha. A magyar népdalokat otthon, családi körben szerettem meg. A zene kezdettől fogva fontos az életemben. Édes­apámnak Zámbó Jimmy a nagy ked­vence. Örökké az ő dalait hallgatja. Nálunk, a faluban soha nem voltak nemzetiségi viták. Kétnyelvű kö­zegben nőttem fel, ezért is döntöt­tem úgy, hogy két dalt, egy szlová­kot és egy magyart fogok énekelni az említett műsorban. A meleg baráta­im mellett is mindig kiállók. Mi még mindig olyan országban élünk, ahol boszorkányüldözés zajlik. De ha ki­mész a világba, ott ez már egyáltalán nem téma. Örülnék, ha mi is előbbre lépnénk ezen a téren. Engem mindig arra tanítottak, hogy soha ne tagadd meg önmagád, ne szégyelld a szár­mazásod, és védd meg azt, aki a se­gítségedre szorul. Ma is eszerint élek. Ahány nyelvet beszélsz, annyi em­ber vagy. Ezt is otthon tanultam meg. A főiskolai évek alatt is figyeltem arra, hogy ne kopjon a magyar nyelvtudásom. Gubík Ágival és Ná­­dasdi Péterrel mindig magyarul be­széltünk a főiskolán. Egy osztályba jártunk. Rögtön az első évben meg­egyeztünk, hogy köztünk ez soha nem lesz kérdés. Mintha testvéri szövetséget kö­töttek volna. Nekünk ez így volt természetes. Volt egy plusz nyelvünk. Ági már ak­kor tudta, hogy ő magyar színpadon fog játszani. Péter született lokálpat­rióta. Neki mindkét nyelvre szüksége van. Forgat is két országban. Itthon és a cseheknél. Egy modern felfogású, egészen szokatlan hangulatú temetéseket levezető cigány papot játszott a Gyászhuszárok című sorozatban. Ősszel egy újabb sorozat főszerep­lőjeként láthatják a nézők. Egy Bodka nevű négylábú a partnere. Izgalmas munka volt, de kimerítő is. Bodka ugyanis nem játszott. Ő mindig természetes volt. Nekem is igyekeznem kellett, hogy végig az le­gyek. A történet szerint Ausztráliába utazik a barátnőm, és rám bízza Bod­­kát, a kutyáját. Ő döbbent rá sok min­denre. Például arra, hogy milyen ego­isták vagyunk mi, emberek. Nem volt könnyű munka. Három kutya váltotta egymást a szerepben, és mind a há­romnak más volt a jelleme. A forga­tás végén azt mondtam, irány a bo­londokháza! Olyan nagyon fárasztóak voltak a jelenetek? Sokszor a levegőbe beszéltem, mert engem vett a kamera, de a kutya nem rám nézett. Volt, hogy egy plüsskutyát tettek le elém, az helyet­tesítette az élőt. Komoly tapasztalatra tettem szert a forgatás alatt, az biztos. Ezek után sokkal könnyebb lesz ku­tyával játszanom. A járvány miatt kurtára sikere­dett ez a színházi évad. Nem lesz hosszú a nyár? Nem, mert a Teatro Tátrával július végén és augusztus elején a Mester és Margaritát játsszuk több alakalom­mal. Négyórás előadás. Nagyon sze­retem. S majd az utolsó után nyakába veszi a világot? Utazni most nem fogok sehova. Augusztusban szül a feleségem, ad­dig át kell alakítanunk egy kicsit a la­kást, és ki is kell festeni. Most még csak a babakocsikat nézegetem. Teg­nap is húszperces kiselőadásokat hallgattam végig az üzletben, hogy melyik a jobb, praktikusabb. És még a kiságyat sem vettük meg. Nem félti a szabadságát? Hogy a jövőben már nem engedheti meg magának azt, amit pár éve még megengedhetett, hogy az egész nyarat Spanyolországban töltötte? Olyan embert választottam ma­gamnak, aki mellett továbbra is sza­badon élhetek. Természetesen bizo­nyos határok között. Alkalmazkod­nom kell az új helyzethez, de akkor sem változom meg teljesen. Örömteli állapot vár rám. Különben pedig mi­ért utaznék egyedül? Majd megyünk együtt, hárman. Más lesz, mint eddig, de én is változom. Mindenesetre ott áll egy nagy kapu előtt. Sokszor álltam már az életben nagy kapu előtt. Aztán beléptem. Most is ez fog történni. Kíváncsian várom, mi­lyen apa leszek. Még elképzelni sem tudom. Abban reménykedem, hogy olyan, amilyen ember vagyok. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom