Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-10 / 159. szám

www.ujszo.com I 2020. július 10. SPORT 119 Szépe János: „Örülök, amikor sok munkám van egy meccsen" LENCSÉSZOLTÁN A koronavírus-járvány után folytatódott NB I alighanem legnagyobb meglepetése a ZTE remek formája és üdítő támadófocija volt. A csapat még kiesőhelyen állt a baj­nokság félbeszakításakor, de az újraindulás után csak egy­szer kapott ki, ás vágül gond nálkül bennmaradt az álvo­nalban. A sikerben fontos szerepe volt a nádszegi Szép Jánosnak is, aki tavasszal a csapat vádelmének alappillé­révé vált. Márton Gábor februárban vette át a kiesőhelyen álló Zalaegerszeg irá­nyítását, miután menesztették előd­jét, Dobos Barnát. A szakemberrel szinte azonnal nagyot javult a csapat játéka. A bajnokság félbeszakításáig lejátszott öt mérkőzésen 10 pontot gyűjtött a csapat Mártonnal, a jó szereplés pedig az újraindulás után is folytatódott. Szápe alapemberró vált „Az első csapatok közé tartoz­tunk, akik a szünet alatt újrakezdték a gyakorlást, mivel biztosak voltunk benne, hogy a bajnokság folytatódni fog. Ekkor még kiesőhelyen álltunk, és az volt a célunk, hogy jó erőben legyünk a folytatáskor. Amikor az MLSZ a folytatás mellett döntött, mind nagyon örültünk” - mondta la­punknak Szépe János. A most 24 éves DAC-nevelés az újraindulás óta a ZTE mindegyik bajnokiját végigjátszotta, párja hol a horvát Katanec, hol Bobál Dávid volt a védelem tengelyében. Bár a csapat az újraindulás óta nyolc for­duló alatt négyszer is megúszta ka­pott gól nélkül, elsősorban nem is a jó védekezés, hanem a megalku­vást nem tűrő támadójáték miatt em­legették egyre többet a csapatot. Az, hogy a támadófútball és nyi­tottabb játékstílus miatt az ellenfelek gyakran tették próbára a ZTE védel­mét, Szépe Jánost egyáltalán nem zavarta. „Kimondottan örülök neki, amikor sok munkám van egy meccsen. Mivel támadófocit ját­szunk, az ellenfelek gyakran le tud­tak minket kontrázni, de ez a nyitott stílussal jár, és ezt kimondottan él­vezem.” Az újraindulás óta a ZTE bárme­lyik csapattal képes volt felvenni a versenyt az NB I-ben. Az utolsó fordulóban például a bajnoki ezüst­érmes MÓL Fehérvárt fogadták, és bár a mérkőzés l:l-es döntetlennel végződött, a ZTE a helyzetek alapján akár osztálykülönbséggel is győzhe­tett volna. „Kihoztuk magunkból azt, ami bennünk volt. Jó játékosokból állt a keret, ezt tudtuk korábban is. Min­den tekintetben javultunk a tavasszal, jobbak lettek az eredmények és a mutatott játék is” - fogalmazott a védő. Az edző volt a kulcs A ZTE teljesítményének és ered­ményességének javulása egyér­telműen Márton Gábor vezetőedző érkezéséhez köthető. A szakembert, aki korábban 21 -szer szerepelt a ma­gyar válogatottban, és aki a hét fo­lyamán a MÓL Fehérvár FC-hez tá­vozott, Szépe is méltatta. „Márton Gábor új impulzusokat hozott az öltözőbe, fegyelmet és ön­bizalmat adott. Elhitette velünk, hogy bennmaradunk, mert jó játékosok va­gyunk. Elsősorban mentálisan lép­tünk vele egy nagyot előre. De fizi­kálisán is javultunk, nagyon kemény edzéseink voltak. Mondhatni, hogy rendbe rakott minket erőnlétileg is.” A ZTE végül már két fordulóval a bajnokság vége előtt, a Honvéd elleni győzelemmel bebiztosította bennmaradását, így a drámai kiesés elleni csatában már nem is volt ér­dekelt. „Nem gondoltam volna, hogy a Debrecen fog kiesni - ismerte el Szépe. - A DVSC egy, Magyaror­szágon nagy hagyományokkal ren­delkező klub, meg kell mondjam, sajnálom őket. Ha valaki megkérde­zi, hogy szerintem melyik csapat fog kiesni, akkor a Kisvárdára vagy a Paksra szavaztam volna.” A zalaegerszegi csapathoz több izgalmas statisztikai elsőség is köt­hető, Márton Gábor érkezése óta a legtöbb gólt szerezték a bajnokság csapatai közül, de ha csak az újrain­dulástól számoljuk ezt a mutatót, akkor is a ZTE áll az élen. Ráadásul az sem mellékes, hogy az utolsó tíz fordulót tekintve csak a Ferencváros mutatott jobb formát Mártonéknál. így cseppet sem meglepő, hogy a gólkirályt is a ZTE adta: Radó András 13 góllal zárt az élen, őt pe­dig csapattársa, all gólos Bobál Gergely követte a góllövőlistán. ^ Ilyen előjelek mellett akár biztosra is lehetne venni, hogy a következő szezonban a ZTE még a dobogóért is harcba szállhatna... Egyelőre azon­ban másképp fest a dolog. A bizonytalan jövő „Zalaegerszegen nyilvánvalóan mindenki, a klubtulajdonos és a sportigazgató is azt szeretné, ha ez a csapat együtt maradna a jövő sze­zonra. Ok is látják, hogy ez a keret erős, és hogy sikeresen zártuk a sze­zont. De sajnos jelenleg csak hat vagy hét kerettagnak van a követke­ző idényre is szerződése, köztük ne­kem. Egyrészt örülünk, hogy ilyen szezont zártunk, másrészt szomorú­ak is voltunk, mert azért nagy esélyt látunk rá, hogy ez a csapat nem tud úgy egyben maradni, ahogy ta­vasszal volt. Nekem még egy évig_ van érvényes szerződésem Zala­egerszegen. Továbbra is nagyon jól érzem magam itt, ezért szeretnék maradni, minél több meccset játsza­ni, és jó teljesítményt lerakni az asztalra” - mondta a középhátvéd. A kulcsjátékosok közül Bőle Lu­kács kölcsönszerződése lejárta után visszatért a Ferencvároshoz, emel­lett Radó András szabadon igazol­­hatóvá válik. Három húzóember tá­vozását a múlt héten jelentette be a klub: Bollá, Mitrovics és Tamás már nem ZTE-játékosok. Bobál Gergely’1 iránt a Nemzeti Sport értesülései szerint a Honvéd érdeklődik, ugyanakkor ikertestévre, Dávid szerződést hosszabbított a csapattal, akárcsak a horvát védő, Zoran Les­jak is. A legnagyobb érvágást azonban kétségkívül Márton Gábor távozása jelenti - a szakember utódját a ZTE egyelőre nem jelentette be. „Nem mondom, hogy meglepett a távozása, mert azért olvastam, hal­lottam a pletykákat, hogy tárgyal a fehérváriakkal. Ennek ellenére bíz­tam benne, hogy itt marad, mert jól teljesítettünk az irányítása alatt. Ta­lán a játékostársaim nevében is mondhatom, hogy hiányozni fog, mert ő volt az, aki csapattá kovácsolt minket” - fogalmazott Szépe. LÉGIÓSOK ANGLIA, 33. forduló: Newcastle- West Ham 2:2, Martin Dúbravka (N)- 90 perc. 34. forduló: Manchester City- Newcastle 5:0, Martin Dúbravka (N) - 90 perc. ANGLIA, II. liga, 41. forduló: Fulham-Birmingham 1:0, Marek Rodák (F) - 90 perc, Bristol City-Cardiff 0:1, Nagy Ádám (B) - 90 perc. 42. forduló: Nottingham-Fulham 0:1, Marek Rodák (F)- 90 perc; Bristol-Hull 2:1, Nagy Ádám (B) - a 74. perctől. OLASZORSZÁG, 30. forduló: Parma-Fiorentina 1:2, Juraj Kuc­­ka (P) - 90 perc + gól; Napoli-AS Roma 2:1, Stanislav Lobotka (N) -a 70. perctől; Brescia-Verona 2:0, Nikolas Spalek (B) - 90 perc; La­zio -AC Milan 0:3, Denis Va vro (L) -az 55. perctől. 31. forduló: Genoa-Napoli 1:2, Stanislav Lobotka (N) - 90 perc; Bologna-Sassuolo 1:2, Lukás Ha­­raslín (S)-a 65. percig + gól; Tori­­no-Brescia2:1, Nikolas Spalek (B) -a 74.percig; AS Roma-Parma2:l, Juraj Kucka (P)-90 perc + gól. AUSZTRIA, 32. forduló: Austria Wien-Mattersburg 1:0, Majnovics Márk (M) - a 75. percig, Borsos Filip (M) - a 60. percig; LASK Linz-Salzburg 0:3, Szoboszlai Dó­­minik (S) - 90 perc + gól. CSEHORSZÁG, playoff, 4. fordu­ló: Ostrava-Plzen 0:0, Milan Lalkovic (O) - a 90. percig; Sparta Praha-Jablonec 3:0, Lukás Stetina (S) - 90 perc, Dávid Hancko (S) - a 65. percig, Jakub Povazanec (J) —90 perc. 5. forduló: Jablonec-Ostrava 1:1, Ja­kub Povazanec (J) - 90 perc, Milan Lalkovic (O) - a 46. percig, Viktor Budinsky (O) - 90 perc; Plzen-Li­­berec4:0, Martin Koscelník(L)-90 perc; Slavia Praha-Sparta Praha 0:0, Lukás Stetina (SP) - 90 perc, Dávid Hancko (SP) - 90 perc. Az EL-részvételért: Bohemians- Mladá Boleslav 2:1, Patrik Le Gi­­ang (B)-90 perc. LENGYELORSZÁG, 34. forduló: Lódz-Wisla Kraków 1:2, Lubomír Tupta (WK) - a 77. perctől; Lech Poznan-Legia Warszawa 2:1, Lubomír Satka (LP) - 90 perc; Le­­chia Gdansk-Cracovia Kraków 0:3, Jaroslav Mihalík (LG) - a 69. per­cig, Dusán Kuciak (LG) - 90 perc, Lubomír Guldan gólt lőtt, csapata, a Lubin nyerte az alsóházi rangadót Lengyelországban (Fotó: Zaglebie.com Michal Sipl'ak (CK) - a 74. percig + gól, Lukás Hrosso (CK) - 90 perc, Milan Dimun (CK) - a 87. perctől; Raków-Zaglebie Lubin 1:2, Lubomír Guldan (ZL) - 90 perc + gól; Pogon Sczeczin-Jagiellonia Bi­­alystok 2:2, Adam Kadlec (JB) - az 57. percig; Piast Gliwice- Slask Wroclaw 1:0, Vida Kristo­pher (PG) - 90 perc, F ran tisek Plach (PG) - 90 perc, Matús Putnocky (SW) - 90 perc, Tamás Márk (SW) - 90 perc, Róbert Pich (SW) - 90 perc; Wisla Plock-GómikZabrze 1:0, Erik Jirka (GZ) - 90 perc, Martin Chudy (GZ) - 90 perc, Roman Pro­­cházka (GZ) - az 55. percig. TÖKÖKORSZÁG, 30. forduló: Antalyaspor-Basaksehir 0:2, Martin Skrtel (B) - 90 perc. 31. forduló: Basaksehir-Denizlispor 2:0, Martin Skrtel (B) - 90 perc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom