Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-07 / 156. szám

2020. július 7., kedd, XVI. évfolyam, 25. szám Messi sorsa Barcelonában: mintha egyedül ő lenne felelős minden sikerért és minden problémáért (tasr/ap) Barcelona: ilyen klubvezetésnek ellenség sem kell általában össze-vissza beszél a témá-A spanyol Marca úgy tudja, Lionel Messi nem kívánja meg­hosszabbítani szer­ződését az FC Bar­celonával. Mint a portál írja, az argentin klasszis azt tervezi, hagyja, hogy érvényben lévő szerződése a Barcelonával lejárjon, s csak azután dönt a jövőjéről. A Marca állítása szerint Lionel Messi már közölte is a Barca vezetőségével, hogy jelenleg nem kíván új szerződést aláírni a klubbal. A klub azonban továbbra is opti­mista, ami a hosszabbítást illeti. Josep Maria Bartomeu, a katalá­nok elnöke úgy nyilatkozott, egy­általán nem aggódik Messi jövőjét illetően, és legkésőbb januárban elkezdik a tárgyalást az új szerző­désről. Brit lapok egyből elkezd­tek találgatni Messi jövőjéről - a legtöbb portál arra tippel, hogy az argentin követi Josep Guardiolát Manchesterbe. Történt mindez 2016 novemberé­ben. És hol tartunk most? Egy spanyol rádióadó szerint Do­néi Messi megszakította a szerző­déshosszabbításáról szóló tárgya­lásokat a Barcelona labdarúgócsa­patával. Hetek, sőt, hónapok óta téma Bar­celonában, hogy a játékosok egy csoportja elégededen a vezetőség terveivel, a keret erősségével, az edzői stábbal, az átigazolási tervek­kel, s egyszerűen nem látják a ki­utat a jelenlegi helyzetből. A legnagyobb probléma, hogy a Cadena SER beszámolója szerint már Lionel Messinél is betelt a pohár. A 33 éves támadó új szerző­déséről édesapja tárgyalt a Barcelo­nával, ám Messi a jelentések szerint elégededen azzal, hogy a média őt teszi felelőssé a csapamái az utób­bi időben történtekért, így például Ernesto Valverde menesztéséért. Ezen felül pedig az is rosszulesik az argentinnak, hogy annak ellenére, hogy szeremé a magánéletét telje­sen elzártan élni, a klubtól folya­matosan kiszivárognak személyes információk róla és a családjáról. Azt pedig nem látja, hogy a köz­eljövőben újra egy nyerő pro­jekt részese leheme Barcelonában, s mivel ő nem hisz a jelenlegi tervekben, nem akar a probléma része lenni. Ahogy mindig mond­ta, ő addig marad Bar­celonában, ameddig úgy érzi, a klubnál szeremék, hogy maradjon. Ez azonban sze­rinte már nincs így. Távozik, nem távozik „Lionel Messi nem fontolgatja távozását az FC Barcelonától” - jelentette ki két nappal később a spanyol fotballbajnoki címvédő egyik illetékese - szintén a Cadena Sernek nyilatkozva. Josep Maria Minguella, aki a ka­talán elitklubnál az argentin vi­lágsztár szerződésével kapcsolatos ügyek felelőse, úgy fogalmazott a spanyol rádióadónak: biztos ben­ne, hogy a hatszoros aranylabdás marad jelenlegi együttesénél. A távozásával kapcsolatos találga­tásokat felerősítette az a hír, hogy Messi megszakította klubjával a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat, mivel elégededen a saját maga és a csapata helyzetével, hiszen átengedték az első helyüket a tabellán a Real Madridnak, és négypontos hátrányba kerültek az ősi riválissal szemben, ezzel alapo­san megcsappant az esélye a cím­védésre. Minguella magyarázata szerint csupán arról van szó, hogy Messi éppen a jelenlegi nehezebb szitu­ációban, a La Liga küzdelmeinek hajrájában nem akar a szerződé­sével foglalkozni, hanem a játékra összpontosít. ,A 2021 júniusáig érvényes kontraktusának megújí­tásáról később tárgyalunk. Sokszor volt alkalma távozni, és sosem tette meg” - nyilatkozza Minguelle. Tény, ahogy az a bevezetőből is kiderült, Lionel Messi szerződés­hosszabbításai hosszú évek óta a középpontban állnak a Barcelo­nánál. Csakhogy amíg a múltban általában puszta pénzügyi indokok álltak a háttérben, és Messi szeret­te volna minél magasabbra - le­hetőleg Ronaldo fölé — srófolni a fizetését, addig mostanra teljesen megváltozott a helyzet. Nulla, nulla, nulla Kezdjük talán a Bajnokok Ligájá­val, egy Barca-szintű klub nagysá­gának a legjobbak versengése lehet az igazi mércéje. Ha pedig ebből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy 2015 óta - amikor a Barca utoljá­ra nyerte meg a trófeát - a sorozat kulcsmeccsein feltörlik a gyepet a katalánokkal, sőt a csapat még gólt szerezni sem képes. 2016- ban a negyeddöntők jelen­tették a végállomást a csapatnak, akkor az Adetico Madrid győzte le Messiéket 2-0-ra a párosítás máso­dik meccsén. 2017- ben a Juventus már az első meccsen lerendezte a párharcot (szintén a negyeddöntőben), Tori­nóban 3-0-ra nyertek az olaszok, a visszavágó 0-0 lett. 2018- ban a sorozat egyik legna­gyobb szenzációját szolgáltatta a Barcelona azzal, hogy ismét a ne­gyeddöntőben búcsúzott, rá­adásul ismét gól nélkül: az AS Roma 3-0-ra verte a katalánokat. 2019-csak alig valami­vel sikerült jobban: itt legalább az elődöntőig eljutott a csapat (egyéb­ként elég kedvező sorso­lással, a Lyon és az MU tes­tén keresztül), de a legfontosabb pillanatban a Dverpool 4-0-ra elgázolta a Barcát, amely ismét csak rúgott gól nélkül esett ki. Ha ezt összeadjuk, akkor azt kapjuk, hogy a mögöttünk álló években a BL- kulcsmeccsein 0-12-es mutatóval zárt a klub. 2020-ban sem sokkal jobb a hely­zet, mert ugyan a Barca áll még a sorozatban (a negyeddöntő első meccsén 1-1-re végzett a klub a Napoli ellen), a végső esélyesek között nem nagyon lehet említeni Messiéket. Ennek két fő oka van: az edzőkér­dés és az átigazoláspolitika. Két olyan terület, amelyet Messi nyaká­ba szokás varrni, mondván, válogat a jelöltek között, az egyiket szereti, a másikat nem, és a háttérből ő mozgatja a szálakat. 800 millió az ablakban A témában Guillem Balague — az egyik legismertebb spanyol szak­író, aki szoros baráti kapcsolatot ápol a La Liga klubjaibval és szá­mos szupersztárral, így Cristiano Ronaldóval is - írt cikket a BBC oldalain a napokban. Egyértelműen cáfolta azt a pletykát, mely szerint Messi ki nem állhatja Antoine Griezmannt. Balague be­számolója szerint Messi és Suárez - valamint feleségeik - rendszere­sen együtt vacsoráznak, és ehhez a körhöz csatlakozott Griezmann és felesége, Erika Choperena is. A ta­lálkozónak - többek között - az is a bevallott célja, hogy Messi és Suárez segítse a francia beilleszkedését. És ha már Griezmann és az átiga­zolási piac. Nem segíti a klub hely­zetét, hogy Josep Maria Bartomeu ban. így például, amikor a kulisszák mögött már tudvalévő volt, hogy a Barca leigazolja Griezmannt, az el­nök a nyilvánosság előtt Neymar megszerzéséről beszélt. Máskor azt hirdette nagy garral, hogy kirúgja Ernesto Valverdét, és visszahozza a klubhoz Xavit a kispadra. Egyik sem történt meg. Ha a BL esetében 2015-től indul­tunk, akkor az átigazolási piacon is érdemes megnézni ezt az időszakot. A Barcelona az elmúlt öt évben több mint 800 millió eurót (és ez csak az átigazolási díj, fizetés nincs benne) költött olyan játékosokra, akik nemhogy nem alapemberek, de sokuk nincs is már a klubnál. 2015-ben 51 millió eurót költöt­tek Arda Turanra és Aleix Vidal­­ra. 2016-ban 125 milliót André Gomesre, Paco Alcácerre, Sámuel Umtitire, Lucas Digne-re, Jasper Cillessenre és Denis Suárezre. Neymar 222 milliós eladása után még rosszabbra fordult a helyzet: 375 millió eurót szórt el a klub Ousmane Dembélére, Philippe Coutinhóra, Paulinhóra, Nel­son Semedóra, Yerry Minára, Gerard Deulofeura és Marionra. A 2018/2019-ös idényben 129 milliót vitt el Malcom, Clément Lenglet, Arthur, Arturo Vidal és Jeison Murillo megszerzése. An­toine Griezmann 120 millióba, Frenkie de Jong 75 millióba került. Ha mindezt áttekintjük, aligha gondolhatjuk, hogy Messi azért nem írja alá új szerződését, mert több pénzre vágyik a klubveze­téstől. A klub vesszőfutásának valószínűleg már csak a 2021-es elnökválasztás vethet véget, ami el­hozhatja a megújulást is. Erre már csak azért is szükség lenne, mert a Barca végletesen elfordult saját ma­gától is, hiszen a La Masiáról kike­rülő tehetséget csak elvétve látni a csapatban. A megújulás reménye Ezen Victor Font érkezése változ­tathat, ő lesz ugyanis Bartomeu elnök egyik legnagyobb ellenfele a közelgő választáson. Font egyik legerősebb kampányüzenete az, hogy visszahozza a klubhoz Xavit és az elüldözött Carles Puyolt is, ami valóban a belső megújulás irá­nyába mutat, ami különösen azt követően pikáns, hogy Xavi a télen nemet mondott a jelenlegi vezetés felkérésére. Végezetül, ami az edzőket illeti: Balague állítása szerint az sem igaz, hogy Tata Martinónak Messi miatt kellett távozni a klubtól, sem az, hogy Quique Serien Messi kedvé­ért érkezett volna. A spanyol szak­író arról számolt be, hogy a Celta Vigo elleni 2-2-t követően (ahol egyébként ordító ziccert hibáztak a hazaiak az utolsó másodpercek­ben) Setien kemény hangot ütött meg a játékosokkal szemben, meg­pendítve, hogy egyikük-másikuk könnyen az ajtón kívül találhatja magát, mire játékosai hasonlóan kemény hangnemben válaszoltak - de mindez a frusztráció miatt történt a szebb, közös jövő érde­kében, amit az is alátámaszt, hogy a csapat első számú hangadója, Gerard Piqué összefogásra buzdí­tott minden Barca-szimpatizánst a Twitterén. „Senki ne feledje: mi vagyunk a Barcelona! A szezonnak még nincs vége, az utolsó percig küzdeni fo­gunk, ez a vérünkben van. Emeljük fel a fejünket, együtt sikerülhet” - írta Piqué. A bajnokságban ez már inkább a Real Madridon múlik, a Bajno­kok Ligája az a hely, ahol a Barca sorsa még a saját kezében van, és vélhetően ezen múlik Lionel Messi jövője is. Hegedűs Henrik

Next

/
Oldalképek
Tartalom