Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-04 / 128. szám

RÉGIÓ 4 2020. június 4. | www.ujszo.com A testű let határozata alapján 200 ezer euró kölcsön illeti a fürdőt NAGYMEGYSR Az önkormányzat képviselői áp­rilis közepén jóváhagytak egy 200 ezer euró értékű visszatérítendő hi­telt a Thermal Corvinus számára. Május közepén Holényi Gergő pol­gármester vétóját is megtörték,a mentőcsomag azonban még a hónap végén sem érkezett meg a fürdő számlájára. Ezt Krizán Tibor, a Thermal Corvinus ügyvezetője is megerősítette, hozzátéve, bár a pol­gármester megígérte, péntekig nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a vá­ros első emberével. A fürdőben több projektet is elindítottak, kérték a la­kosok segítségét, és a szolgáltatók is összefogtak, ez azonban nem lesz elég. Mikor jön a segítség? A képviselő-testület szerdai ülé­sén Balázs Péter képviselő szembe­sítette a polgármestert azzal, hogy késik a jóváhagyott segítség. „Mit tesz a fürdőért?” - kérdezte a polgármestert Balázs. Holényi Gergő azzal érvelt, min­dent megtesznek azért, hogy folyó­sítsák a jóváhagyott összeget a fürdőnek, ez azonban csak szer­ződés alapján lehetséges. A polgár­­mester azt is elmondta, hogy eddig a közterület-fenntartó vállalat megmentése kötötte le a figyelmét, mivel a fürdő június végéig fizető­képes. Vétó utáni állapot Holényi Gergő újra megjegyezte, szerinte nem jó ötlet, hogy a város tartalékalapjából támogatnák az önkormányzati vállalatokat, és el­mondta, ha életbe lép a határozat a kölcsönről, és kidolgozzák a szer­ződést, átutalják az összeget. Nagy Albert főellenőr figyelmeztette a polgármestert, hogy mivel a képvi­selők az általa emelt vétő ellenére elfogadták a rendeletet, már érvé­nyes, és kötelező erejű az anyagi se­gítségnyújtásról szóló határozat. 600 ezer vagy 1,2 millió Az ülésen kiderült, hogy két hi­telajánlat is érkezett a fürdő meg­mentésére. Az egyiket közvetlenül a fürdő kapta a Tatra bankától. „A A városvezetés szerint a bankok üzletelnének a fürdővel, amelynek eladásáról csak a lakosok dönthetnek. fürdő kaphat kölcsönt, de két ko­moly feltétele van a banknak, az egyik az, hogy a városnak ne legyen elővásárlási joga a strandfürdőre. Ha a fürdő 300 ezer eurónyi hitelt kér, akkor a városnak is ugyanennyivel kell hozzájárulnia a csomaghoz” - vázolta az ajánlatot Balázs Péter. A polgármester is kapott egy ajánla­(A szerző felvétele) tot, ez már 1,1 millió eurós hitelle­hetőséggel számol. „Hajói tudom, 1,2 millió euró hitelt kért a fürdő, hogy az idei évet le tudja fedni. A bankintézet ketté vette az összeget, 600 ezret ítélt meg segítségként, to­vábbi félmillió euró kölcsönt pedig a városnak kellene felvennie a Ther­mal Corvinus javára, ezt szakaszo­san folyósítanánk a kft.-nek” - pon­tosította Holényi az 1, 1 millió eurós hitel részleteit. Hozzátéve, hogy a bank az elővételi jog törlése, illetve a strand értékének megemelése mel­lett ingatlanfedezetet kér. A jelenle­gi hitelállománnyal azonos összeg­re, 6 millió euróra növelnék a strand­fürdő árát. „Teljes mértékben eluta­sítom, és nem tudom támogatni” - mondta az ajánlatról Holényi Gergő. Mentőöv kell a nagymegyeri strandfürdőnek Nem eladó „A bemutatott dokumentum alap­ján úgy tűnik, hogy a banki szférán belül bizonyos érdekcsoportok a fürdő eladását készítik elő” - mondta a polgármester. Ezzel Ba­lázs Péter is egyetértett, és azt is megjegyezte, hogy a város átutal­hatná a 200 ezer eurót a termálfür­dőnek. Holényi szerint ez nem lesz elég a számlák megtérítésére, a polgármester a kiadások csökken­tésében látja a megoldást, de azt is felvetette, hogy más bankokkal is tárgyalhatnának. Balázs azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy hitelállomány miatt kötöttek a lehetőségeik. A polgármester fel­vetette egy áthidaló kölcsön lehe­tőségét is. A fürdő felügyelőbizott­sága szerint a felvázolt lehetőségek nem előnyösek a fürdő számára, ezért nem támogatják, hogy az adott banktól kérjenek kölcsönt. Barczi Dániel képviselő, a felügyelőbi­zottság tagjaként azt kérte a polgár­­mestertől, nevezze ki a felügyelő­bizottság tagjait, erre ugyanis eddig nem került sor. Néveri Sándor kép­viselő úgy látja, hogy Holényi nem érdeklődik a fürdő tevékenysége iránt. Csak ha a nóp is akarja Az utóbbi hetekben terjedő hí­rekkel kapcsolatban, melyek sze­rint a polgármester eladná a nagy­megyeri termálfürdőt, Holényi Gergő a képviselőkkel közölte, hogy önkormányzati határozat védi a Thermal Corvinust. „Kizárólag egy népszavazás által, a lakosok dönthetnek a strandfürdő sorsáról. A 2008-as szerződés szerint a vá­rosnak elővételi joga van a fürdőre” - szögezte le Holényi, aki spekulá­ciónak és alaptalan hazugságnak ne­vezte az erről szóló híreket. KISS BARTALOS ÉVA Nagy segítségre lenne szüksége a hónapok óta zárva tartó nagymegyeri fürdőnek. Az önkormányzat pénzügyi mentőcsomagja még nem érkezett meg, a banki hitel pedig kétséges. Saját forrásból és támogatásból RÖVIDEN Ideiglenes kórházi vezetós Érsekújvár. Az Érsekújvári Ok­tató Kórház és Rendelőintézet élére ideiglenesen nevezte ki Daniel Zingor idegsebészt Marek Krajci (OCaNO) egészségügyi miniszter. Zingor a posztot a versenypályázat lezárásáig tölti be. Az egészségügyi központ korábbi gazdasági és egészség­­ügyi igazgatóját visszahívta a fenntartó, és három új igazgató­helyettest nevezett ki. Zuzana Adamková, akinek tapasztalatai vannak az egészségügyi biztosí­tókkal való kapcsolattartásban, az egészségügyi központ gazda­sági részlegéért felel. Karol Haj­­novic, aki eddig anesztezioló­gusként dolgozott az érsekújvári központban, lett az egészség­ügyért felelős igazgatóhelyettes. Alena Tamaskovicová eddig gyermekorvosként dolgozott a kórház klinikáján, és vállalta az orvosok szakszervezeti képvise­letét, mostantól az intézmény belső ügyeiért felelős igazgató­­helyettesi posztot tölti be. (száz) SOMOGYI KATALIN Kultúrházai fejlesztésébe fo­gott a királyf iakarcsai önkor­mányzat. A solymoskarcsai fejlesztésen máraz utolsó simításokat végzik, a kulcsár­­karosai felújítás fedezete pedig már a község számláján van. SOLYMOSKARCSA Egyházkarcsához hasonlóan Ki­­rályfiakarcsa amellett, hogy hely­ségnév, gyűjtőnév is, hiszen több te­lepülés közös megnevezésére hasz­nálják. Ide tartozik Erdőhát-, Dama­­zér-, Étre-, Sólymos- és Kulcsárkar­­csa, összesen tehát hat község, amely Felső Karcsaszélt alkotja. „A világ­­járvány ránk is hatással van, a közel­múltban értesítettek arról, hogy a kormány 40 ezer euróval csökkentet­te a költségvetésünket, ami ilyen méretű településeknél elég komoly érvágást jelent. Mégis próbálunk las­san, de biztosan tovább haladni” - kezdi a beszélgetést Wurczell Zoltán polgármester. Utolsó munkálatok A királyfiakarcsai központi kul­­túrház után a solymoskarcsai kultúr­­ház volt az első, amely valamikor a hetvenes évek közepén megépült. így a felújítása már valóban nagyon időszerű és indokolt volt. A rekonst­rukció 42 ezer eurós költségét a köz­ség saját forrásokból, egyebek mel­lett telkek eladásából teremtette elő. Sikerült kívül-belül újjávarázsolni a kultúrház minden egyes szegletét. Sőt, ebből az összegből a területren­dezési munkák költségét is fedezni tudták. A területrendezésen már dol­goznak, az utolsó simításokat végzik. A kivitelezésre kiírt pályázatot helyi vállalkozó nyerte el, aki a polgár­­mester szerint nagyon alapos munkát végzett, a munkával az önkormány­zat is elégedett. Újabb fejlesztés lesz Ez volt az első fecske. Hamarosan belevágnak ugyanis a következő, mégpedig a kulcsárkarcsai kultúrház felújításába. Ezt a fejlesztést sikeres pályázatnak köszönhetően végez­hetik el, a gazdasági minisztérium 15 ezer eurót utalt át erre a célra. „Ez az összeg már a község szám­láján van, tehát nincs akadálya an­nak, hogy nekilássunk a munkának. 2010-ben lecserélték a tetőszerke­zetet, így a mostani felújításnál el­sősorban ablakokat cserélünk, fel­újítjuk a kultúrház konyhájának a felszerelését, hogy az épület teljes mértékben alkalmas legyen kisebb családi rendezvények megrendezé­sére” - magyarázza Wurczell Zol­tán. Mindkét kultúrház, a solymosi és a kulcsári is a kisebbek közé tar­tozik, 25-30 személyes rendezvé­nyek megvalósítására ideális. Érte­lemszerűen a helyieknek viszont kényelmesebb a településen talál­kozni különböző ünnepélyek alkal­mával, mint a szomszédos község esetleg nagyobb épületét igénybe venni. A kultúrházi felújítások sorában az erdőhátkarcsai következik, amely a legnagyobb, több mint 40 szemé­lyes rendezvények megszervezésére is alkalmas. Az előbbiekhez képest ez van a legjobb állapotban. „Igyekszem igazságosan intézni a hozzánk tartozó Karcsák ügyeit, sürgősségi sorrendben. Mint min­den csallóközi ember, a karcsaiak is lokálpatrióták. Nemcsak felsőkar­­csaiak vannak, hanem ezen belül er­dőháti, damazéri, királyfiai, etrei, kulcsári és solymosiak - ahogyan őseink meghatározták -, aszerint, hogy melyik miseutat használják és melyik temetőben ápolják elődeik sírját. Érthetően, mindenki számára a saját faluja a legfontosabb, és na­gyon hálás vagyok azért, hogy az utóbbi években egyre több helyi vállalkozó segíti és támogatja falva­­inkat akár pénzzel, akár ingyen­­munkával” - zárta a polgármester. Az Utolsó simításokat végzik az épület körül (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom