Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-30 / 150. szám
181 PIHENŐ 2020. június 30. | www.ujszo.com Következetes életvitelt folytat az utóbbi hónapokban Rebel Wilson, a népszerű komika. Mióta betöltötte a 40-et, a színésznő igyekszik még inkább az egészségére fókuszálni, így egy sokkal kiegyensúlyozottabb életmódot alakított ki magának. A The Sunnak adott interjújában elárulta, nem volt ez mindig így: busásan megfizették azért, hogy túlsúlyos maradjon. „Túlettem magam, és volt egy melóm, ahol pofátlanul sok pénzt fizettek azért, hogy még nagyobb legyek - vallotta Rebel, aki szót ejtett arról is, miért idén jött el az életében a változás időszaka. „Mindig éreztem, hogy idén nem fogok túl sokat melózni. Márciusban a negyedik x-be léptem, ezzel együtt pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy ez lesz az az év, amikor kizárólag az egészségemre fogok fókuszálni." (Fotó: Shutterstock) Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Ne kapkodjon el semmit! Végül is nem sürgeti senki. Inkább figyeljen a munkájára vagy a tanulmányaira, mert új lehetőségek nyílhatnak meg ön előtt. Most sem kell elsietnie a döntést, csak éljen az alkalommal. Bika (IV. 21.-V. 21.) Egy teljesen új időszak kezdődik az életében. Olyan befektetést sikerült összehoznia, amellyel, ha minden az elképzelései szerint alakul, megalapozhatja nemcsak a saját, hanem az egész család anyagi biztonságát. Ikrák (V. 22.-VI. 21.) Egy remek munkaajánlatot kaphat külföldről, amit mindenképpen alaposan gondoljon át és beszélje meg családjával, mert ezáltal az ő életük is jelentősen megváltozhat. Feltétlenül közösen hozzák meg a döntést. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Régóta hanyagolja a családját munkája, karrierje miatt. Itt az ideje, hogy rájuk is gondoljon. Szakítson időt legalább egy-egy közös vacsorára, hogy újra kiegyensúlyozott és boldog családja legyen. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Most az lenne a helyes, ha segítene azoknak az embereknek, akik rászorulnak. Találja meg azokat, akik félnek vagy szégyellnek kérni. A jutalma nem anyagi jellegű lesz mindezért, hanem egy hálás mosoly, ami néha többet ér. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Ebben az időszakban új barátokra és új kapcsolatokra tehet szert, akik által új kikapcsolódási lehetőségek is megnyílhatnak ön előtt. Élvezze ki minden percét, mert ritkán van alkalma jó társasággal jól szórakozni. Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifajozésak: BÁLI BANA BÁNTORNYA BANYAK-SZIGETEK BANYUWANGI BAODING BAOJI BAOTOU BAOYING BAQUEDANO BARABÁS BARACS Előző feladványunk megfejtése: Angyalkút. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) H Nem fog unatkozni. Tele van energiával, és pezseg minden ön körül. Legyen óvatos, és minden esetben, mielőtt megszólalna, számoljon el tízig. Nem az a kérdés, hogy igaza van-e vagy sem, inkább hogy milyen hangsúllyal mondja. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Az életkedve és a megérzései továbbra is remekül működnek. Ráadásul ellenállhatatlan lesz, ezért többen is udvarolni vagy hízelegni kezdenek önnek. A megérzéseire kell hallgatnia, hogy kiszúrja a különbséget a kettő között. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Vigyázzon a szívére, mert hamarosan valaki elrabolhatja. Ámor nyila a közelben van, de nem is szükséges „védekezni” ellene. Hallgasson a megérzéseire! Eddig mindig érthetően és jól irányították, most sem fog csalódni bennük. Bak (XII. 22.-1.20.) Úgy érzi, hogy mindenből kifelejtették, és mindenki csak a saját problémájával van elfoglalva. Csalódott, mert öntől még azt sem kérdezi meg senki, hogy szüksége lenne-e valamire. Szedje össze magát, mert sokan nagyobb gondokkal küzdenek, mint ön. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Az ingatlanpiac beindulhat, bár ez nem azt jelenti, hogy önnek is fog tetszeni. Viszont nem kell azonnal elfogadnia az ajánlatot. Adjon időt magának, és alaposan fontolja meg a dolgot. Nem kevés pénzről kell döntenie. Mai receptünk Fokhagymás-parmezános tészta serpenyőben Hozzávalók: 2 ek vaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 bögre csirke alapié, 1 bögre tej, 25 dkg tagliatelle, só, bors, 1/4 bögre parmezán (reszelt), 2 ek petrezselyem (aprított) Elkészítés: A vajat egy nagyobb serpenyőben felhevítjük, és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Egy perc elteltével felöntjük az alaplével és a tejjel, majd belerakjuk a tésztát is. Sózzuk, borsozzuk és folyamatos kevergetés mellett főzzük. 10-15 perc elteltével beleszóljuk a parmezánt is. Amire a mártás besürűsödik, a tészta is megpuhul. Ez körülbelül 18-20 perc közepes lángon. Tálalás előtt friss, apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) EPERJES 25 »C ZSOLNA 24 *C POPRÁD 22 »C POZSONY 28*C Mai időjárás Napközben változóan felhős égbolt, elszórtan záporra, zivatarra számíthatunk. Reggel néhol köd is előfordulhat. A nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul. KASSA 27 *C TRENCSÉN 24 *C LOSONC 26 *C Nappali hőmérséklet 29 °C ÉRSEKÚJVÁR 27 °C 22 °C Szálirány: 25-30 km/órás erősségű délnyugati és északnyugati szél. Éjszakai hőmérséklet Előrejelzés 17 #C 11 ®C Európai nagyvárosok időjárása ' * / Oslo . . _ 22 °C J -éttftik t* London 'Wb Helsinki 20 °C Varsó Berlin 23 °C 22 °C Párizs 22 Budapest 25 »C Moszkva 22 °C Madrid 35 “C SÄ ’ÄV 31^c 35 «e~ Vízállás Duna Pozsony - 430 cm Medve - 335 cm Komárom - 325 cm Párkány - 240 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 550 cm Halak (II. 20.-III. 20.) Úgy intézze a dolgait, hogy maradjon ideje a családra is. Az összefogás nem magától alakul ki. Annak ellenére, hogy néha úgy érzi, elege van mindenből, fáradL kimerült, de csinálja, mert jó példát szeretne mutatni. Kedd Gyűgy____________28 °C Rozsnyó_____________, 25 °C Dunaszerdahely 29 °C Szene________________28 °C Komárom____________28 °C Csorbató________________16 °C Ógyalla » 27 °C Párkány_____________28 °C Léva_____________*3 27 °C Nagyszombat_____» 27 °C Nagymihály_______. 26 °C Losonc___________■■> 26 °C Nagyrőce ________ 24 °C Tőketerebes_____________26 °C Szerda Csütörtök tűr 30 *C 16 *C -*3Í#C ’ 16 *C Változóan felhős égbolt, néhol Felhős, borult égbolt, zápor, elvétve zivatar várható. zápor, zivatar várható.________ Pozsony_____________30 °C Pozsony_____________30 °C Érsekújvár _______30 °C Érsekújvár________-* 30 °C Losonc___________ 28 °C Losonc # 30 °C Kassa_____________ 28 °C Kassa «» 30 °C Időjárás a kiemelt Üdülőhelyeken Veiké Raóa_____________16 °C Őiőmany__________________19 °C Csorbató_______________17 °C Malinő Brdo 17 °C Bachledova dolina 16 °C Kubínska hoía______________15 °C Myto pod Dumbierom 20 °C Pezinská Baba_____________22 °C Marti nské hole___________14 °C Jahodná__________________21 °C Krahule________________17 °C Drienica__________________20 °C Donovaly ZáhradiSte______18 °C Polana 16 °C