Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-25 / 146. szám
www.ujszo.com | 2020. június 25. SPORT 113 Fazekas Nándor: „Első számú kapus is lehettem volna, de mindig második voltam” MÉSZÁROS GYÖRGY Közel 25 éves játékoskarrier végére tett pontot tavasszal a magyar kézilabda történetének egyik legjobb kapusa, Fazekas Nándor, aki a Balatonfiired csapatéból vonult vissza. A 43 éves kapus olyan nagyságok mellett védett, mint Szathmári János, Sterbik Árpád vagy Dejan Perics. Önéletrajzi könyvének címe Első számú második, ami szerinte jól jellemzi karrierjét. Telefonon beszélgettünk erről is, szóba kerültek a bundesligás élmények, az, hogy Katarban miért szünetelt fél évig a bajnokság, és természetesen a címeres mezben megharcolt nagy csaták is. Kezdjük a legelején, hogyan jött képbe a kézilabda az ön életében? Kecskeméten a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába jártam, amely egy kézilabdás iskola volt. Ugyan nem sporttagozatos voltam, de a kézilabdán kívül ott mindent sportoltam: foci, pingpong, atlétika. Hetedikes lehettem, amikor a másik osztály edzője felfigyelt rám, hogy ugyan nem vagyok sporttagozatos, de egészen jól mozgok, és a korosztályomhoz képest nagyon magas vagyok, ezért elhívtak egy kézilabdaedzésre. Ott azonban kiderült, hogy nem vagyok túl jó kézilabdában. Az egyik mérkőzésünk félidejében beálltam a kapuba, mikor a többiek melegítettek, hogy ne üres kapura dobáljanak. Aztán a második félidőben megsérült a kapusunk, és mindenki nézett, hogy akkor most mi legyen, mert másik kapusunk nem volt. Ekkor mondták a többiek, hogy a »szünetben a Nándi tök jól védett, álljon be ő«. Beálltam, és olyan jól sikerült védenem, hogy megnyertük a meccset. Mire mondta az edző, hogy »Úristen, lehet, hogy megtaláltuk a helyedet?« így lettem kapus. 1994-ben igazolta le a Veszprém harmadik számú kapusnak, 1998- tól pedig állandó tagja volt a bakonyiak keretének. A középiskolás bajnokság országos döntőjében, ahova mi is bejutottunk, ott volt a veszprémi csapat is. Ott figyeltek fel rám, és ajánlottak be Kiss Szilárdnak, aki akkoriban a Veszprém másodedzője volt. Aztán bekerültem a serdülőválogatottba, ahol' még inkább szem elé kerültem. Ezután kerestek meg, és tettek ajánlatot. 1996-tól 1998-ig elküldték a Dunaferrhez játszani. Ez a két év nekem ott nagyon jól sikerült, és ezért hívtak vissza a 98/99-es szezonban. Úgy jöttem vissza, hogy akkor mára 12-es keret állandó tagjává váltam. Veszprémben mindig komoly riválisa akadt a kapusposzton. Először Szathmári János, aztán pedig a fiatal Sterbik Árpád volt a posztriválisa. Nem volt könnyű a kezdőbe kerülni. így van, Veszprémben mindig nagyon jó kapusok voltak. De hát ez jó i volt, mert mindig küzdöttünk a több játéklehetőségért, és nagyon magasra tettük egymásnak a lécet. Nekem ezzel soha nem volt gondom, soha nem éreztem azt, hogy bárkivel is riváli- : Melyiket tartja a legemlékezetesebb válogatottbeli szereplésének? Ami nekem mindig eszembe fog jutni, az a 2003-as portugáliai világbajnokságon a Jugoszlávia elleni győzelem, amellyel 12 év után újra kiharcoltuk az olimpiai részvételt, (a mérkőzés az 5. helyért zajlott, kétszeri hosszabbítás után 34:33-ra győzött a magyar válogatott - a szerk.). Ezt a meccset egy olyan Jugoszlávia ellen játszottunk, akik éremért utaztak arra a vb-re. Annyira jó csapatuk volt, hogy erre reális esélyük is volt, mi mégis meg tudtuk őket verni. Az a mérkőzés nagyon-nagyon benne maradt a fejemben és a szívemben. Fazekas Nándor ► Életkor: 43 év ► Poszt: kapus ► Csapatok: Veszprém, Dunaferr, Lübbecke, Gummersbach, el-Dzsais, Balingen, Balatonfüred ► Sikerek: magyar bajnok (lOx), Magyar Kupagyőztes (8x), olimpiai negyedik helyezett (2004), EHF-kupa-győztes (2009), ázsiai BL-győztes (2014) ► Válogatottság: 237 alkalommal sok lennénk. Sokkal inkább próbáltuk egymást segíteni, én mindig magammal versenyeztem, soha nem a csapattársaimmal. Akkor nem is konkurencia miatt igazolt a Bundesligában szereplő Lübbecke csapatába 2004-ben? Igazából igen, a kevés játékperc volt az oka. 26-27 éves voltam, úgy gondoltam, hogy ennél azért többet kellene védenem. Szerettem volna még nagyobb babérokra tömi, és ez az ajánlat pont jókor jött nekem. Mennyivel volt más az akkori Bundesliga, mint a magyar bajnokság? Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy akkoriban a Bundesliga volt a legnagyobb bajnokság. Akkor a világklasszis játékosok 95%-a ott játszott, akkor még nem voltak úgy szétszórva, mint most. Nagyon kemény volt. Az, hogy minden héten egy vagy két komoly meccset játszottunk, közben 6-700 kilométereket utaztunk, és másnap azonnal készültünk a következő mér-Periccsel nem jött ki jól Veszprémben, Aliloviccsal viszont igen 2014-ben Első számú második címmel önéletrajzi kötetet adott ki. A címből kiindulva úgy tűnik, mintha kicsit csalódott lenne, hogy nem teljesedett ki jobban a karrierje. A címet igazából nem én találtam ki, hanem az író, aki azt a könyvet írta. Sokat beszélgettünk, és végül rádöbbentem, hogy ez egy nagyon találó cím. Sok klubnál lehettem volna első számú kapus, de mindig volt egy olyan kapus, akit az edzők jobban favorizáltak, vagy olyan szenzációs formában védett, hogy nem lehetett kitenni a kapuból. Igazából ez volt a fo gondolata, hogy első számú is lehettem volna, de mindig második voltam. Miért döntött a visszavonulás mellett, a sérülések is közrejátszottak már? Nem feltétlenül a sérülések miatt. Már tavaly is megfogalmazódott bennem, hogy előbb-utóbb abba kellene hagyni, viszont olyan jó évet zártam, hogy úgy gondoltam, még most is segítségére lehetek a csapatnak. Aztán idén el kellett azon is gondolkodnom, hogy igen, mindig húzok még egy évek még egy évet, de ezt az örökkévalóságig nem lehet csinálni. Vannak fiatalok is, akik kopogtatnak az ajtón, de nem kapnak íehetőséget, mert itt van ez az öreg még mindig a kapuban. Azt gondolom, eljött az ideje annak, hogy átálljak a civil életre, ami kiegészülne azzal, hogy valahogy a kézilabda mellett maradjak, mert ezt nagyon szeretném. A fiataloknak átadni azt a rengeteg tapasztalatot, élményt és tudást, amit magamba szívtam a közel 25 év alatt. Akkor szeretne edzősködni a játékoskarrierje befejezése után? Igen, edzősködni, vagy akár kapusedzőként is el tudom magamat képzelni. A lényeg, hogy a kézilabda közelében maradjak. (Fotók: Facebook) Nemzeti mezben egy 2003-as, Jugoszlávia elleni vb-meccs a „leg" számára kőzésre, nagyon kemény és fárasztó volt. De én nagyon élveztem, hogy ilyen játékosokkal és ilyen játékosok ellenjátszhattam. 2009-ben a Cozma-gyilkosság után visszaigazolt Veszprémbe, ahol ismét egy komoly kapustársat kapott Dejan Perics személyében, akiről azt tartották, hogy elég nehéz személyiség. Nagyon sok jó kapussal védtem együtt, de vele picit más volt. Finoman fogalmazva ő azért szerette kezében tartani a gyeplőt. Szeretett volna védeni akkor is, ha megy neki, ha nem, nem nagyon vette figyelembe, hogy van neki kapustársa is. Nem nagyon éreztem jól magam akkor, úgy éreztem, el vagyok nyomva. Ebből a szempontból nem vagyok határozott, aki felveszi a kesztyűt másokkal. Illetve a pályán felvettem volna a kesztyűt, ha kapok lehetőséget, de nem is kaptam lehetőséget. Kicsit csalódott is vagyok emiatt, hiszen nagyon jó szívvel és örömmel jöttem haza, szerettem volna jó teljesítményt nyújtani és segíteni a Veszprémet, de nem nagyon kaptam meg ezt a lehetőséget. Utána már jobb volt, mikor Mirko Alilovic megérkezett. Vele már, mint kapus a kapust tudtuk egymást segíteni. 2014-ben egy évet szerepelt Katarban is. Milyen volt az a bajnokság? A bajnokságban nem szerepeltem. 2015-ben rendezték Katarban a világbajnokságot, ezért a válogatott akkori szövetségi kapitánya (Valero Rivera López, máig ő a katari szövetségi kapitány - a szerk.) fél évre beszüntette a bajnokságot, hogy a válogatott játékosok csak a vb-re koncentrálhassanak. Az el- Dzsais klub katari játékosai elmentek a válogatottba, köztük a kapus is, és engem ezért igazoltak le, hogy védjek az ázsiai Bajnokok Ligájában és a Super Globe-ban. Hatalmas élmény volt, mert a Super Globe-ban olyan csapatok ellen játszottunk, mint a Barcelona vagy a Kiel. Mindenkivel szoros mérkőzéseket vívtunk, negyedikek lettünk, utána pedig megnyertük az ázsiai BL-t. 237-szer szerepelt a magyar válogatottban, sajnos érmet semmilyen világversenyen nem sikerült nyernie. Nem csalódott emiatt? A 2012-es olimpia elődöntőj ében a svédekkel játszottunk egy nagyon szoros mérkőzést, végül csak egy góllal kaptunk ki. Persze szerettünk volna ennél is előrébb végezni, de nem vagyok annyira elkeseredett, hiszen olyan kemény volt a férfi mezőny az én érám alatt, hogy nagyon nehéz volt az első négybe bekerülni. 7-8 olyan csapat volt, aki a világversenyeken a végső győzelemre is esélyes volt.
