Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-23 / 144. szám

6 I RÉGIÓ 2020. június 23. I www.ujszo.com Le vendulafe szti vál Párkányban Utat, hidat mosott el a víz Csakaz út helyreállítása, becslések szerint, százezrekbe kerül ctasr felvétel) BUCHLOVICS PÉTER Lilába borult vasárnap dél­után a párkányi korzó. Egy hasznos ás szép növény, a levendula rajongói kínálták portékájukat az érdeklődőknek. IJiLKfA1 L'á Idén már negyedszer rendezték meg a Levendula érintése című fesztivált. Bár most a koronavírus­­járvány miatt nem volt sütemény, lekvár és szörpkóstoló, nem cserél­tek recepteket az emberek, azért így is sok hasznos, érdekes terméket és növényt vásárolhatott a közönség. „Ez tulajdonképpen ennek a kis, csodálatos növénynek az ünnepe. Amely nemcsak kellemes illatával és szépségével tűnik ki, de roppant széles skálán hasznosítható, például a gasztronómiában és díszítő elem­ként, közkedvelt és népszerű a levendula” - mondta el az Új Szó­nak Júlia Zd’árska, a kultúrház igaz­gatója, a fesztivál házigazdája. Idén 30 kézműves és levendula­termesztő hozta el növényeit és ter­mékeit, a vásárlók azt is megtanul­hatták, hogy mire használhatják és miként termeszthetik otthon ezt a kellemes illatú, gyógyhatású, cso­dálatos növényt. Az igazgatónő szerint a levendula egyre nép­szerűbb, és már Párkány környékén illetve az Érsekújvári járásban is több helyen találunk levendulaül­tetvényeket. „Nagyon keresettek mostanában a különféle levendu­laesszenciák, amelyeket kozmeti­kai termékekbe adagolnak vagy épp étkezési felhasználásra szánnak, de például szappanok, illatosítok ter­mészetes alapanyaga is. A konyhá­ban is hasznos, és tudjuk jól, hogy rovarűző hatása is van, a ruhásszek­rénybe helyezve például a molyok ellen véd”- sorolta a levendula jó­tékony hatásait az igazgatónő. Bár idén csak védőmaszkban járhattunk-kelhettünk a levendu­lafesztiválon, a kellemes, finom il­latot így is érezhettük, aki pedig Sok érdeklődő volt (A szerző felvétele) komolyan belefogna a levendula termesztésébe, az friss, ültetni való növényeket is vásárolhatott a kor­zón. Vasárnap délután a párkányi sétálóutca afféle „palóc Provence­­é” változott, a franciás hangulatot pedig francia sanzonokkal hang­súlyozták. ÖSSZEFOGLALÓ Komoly károkat okozott az utóbbi napok heves esőzése az ország keleti felében. A villámárvizek járdákat, utakat és egy hidat is elmostak, főbb járásban továbbra is másod­fokú az árvízkészültség. KASSA A keleti és északkeleti országrész­ben, a Poprádi, a Késmárki, az Ólub­­lói, a Bártfai, a Felsővízközi, a Sztropkói, a Szirmai és a Homonnai járásokban az áradások miatt ma dé­lig másodfokú riasztás van érvény­ben. Villámárvizek a faluban A szirmai járásbeli Tüskésen (Pichna) a mintegy harmincperces felhőszakadás után vasárnap délután villámárvíz lepte el a település túl­nyomó részét. Értesüléseink szerint nem ez volt az első eset, hogy a falu­ban csörgedező patak hirtelen meg­duzzadt és kilépett a medréből, vi­szont a mostani ár hatalmas kárt ha­gyott maga után. Július Bánik (füg­getlen) polgármester elmondta, már pénteken és szombaton is gondokat okozott az esőzés. Alig fejezték be a vihar utáni takarítást vasárnap dél­után, amikor egy újabb árhullám ér­kezett. A lezúduló víztömeg az utak és járdák burkolatát több helyen fel­szakította, a térköveket elmosta, több személyautót is magával sodort. Több ház alaksorát is elöntötte a hordalé­­kos víz. Nem egy lakásban derékig ért a beáramló víz. A települést 24 óra alatt három alkalommal öntötték el villámárvizek. Az önkormányzatnak és a helyi lakosoknak is hatalmas ká­rokat okozva. A helyszínen mintegy 50 tűzoltó segített a helyieknek, a víz kiszivattyúzása mellett homokzsá­kokból barikádot építettek. A közút helyreállítása becslések szerint több százezer euróba kerül majd. Az ár Tüskésről a néhány kilomé­terrel távolabb elterülő Tölgyeshe­gyen (Zubná) szintén nagy gondokat okozott. A falut kettészelő folyó híd­­j át magával sodorta az árhullám. Több helyi lakost csak a folyón áthúzott kötélpálya segítségével tudták ki­menteni a tűzoltók. Michaela Vasi­­lenková, a falu polgármestere szer­kesztőségünknek elmondta, hogy a híd pilléreit a tegnapi nap folyamán próbálták kihúzni a folyóból. A mun­kálatok során egy T-55-ös tankot is bevetettek. „Még tegnap délután is több szakember segítette a munkát. Úgy tudjuk, hogy a mai nap folya­mán egy speciális katonai tank is a helyszínre érkezik Szeredről (Sered’), melynek segítségével egy ideiglenes hidat alakítunk ki a folyó felett. A mentési munkálatokat a katonaság felügyeli és segíti. Bízunk benne, hogy minél hamarabb sikerül hely­reállítani az elsodort hidat”- zárta Vasilenková. Az előrejelzések szerint továbbra is csapadék és erős szél várható. Jutalom a vásárlásokért A szövetkezet által már sokadszorra szervezett fogyasztói verseny ha­gyományosan pozitív visszhangot keltett, amit az évről-évre sokasodó pénztári számlák is jeleznek. Ez és még sok más tevékenység bizo­nyítja, hogy a COOP Jednota Érsek­újvár, f.sz. vásárlóinak, a magas színvonalú élelmiszervásárlási le­hetőség mellett más hozzáadott értéket is kínál. A fogyasztói szövet­kezet kínálatában megtalálhatók a legjobb minőségű Szlovákiában megtermelt termékek, amivel tá­mogatja régiónkat, régiónk foglal­koztatottságát, valamint a regioná­lis beszállítókat és termelőket. Kivételes körülmények között zajlott a sorsolás A verseny 2020. 3.13-tól 4.13-ig tar­tott, és mindenki bekapcsolódhatott, aki ebben az időszakban minimum 20 €, értékben vásárolt a COOP Jed­nota Érsekújvár, f.sz. üzleteiben. Az értékesítési - propagációs akció kisorsolására a COOP Jednota Érsek­újvár, Ész., Érsekújvár főterén található üzletének helyiségeiben került sor, 2020.5.18-án. A koronavírussal kap­csolatos helyzetre való tekintettel a sorsolás zártkörűen, JUDr. Anna Nagyová közjegyzői felügyelete mel­lett zajlott, a rendkívüli higiéniai elő-A COOP Jednota Érsekújvár, f.sz. átadta értékes ajándékaikat a szerencsés nyerteseknek Szerdán, 2020. június 3-án, a C00P Jednota Érsekújvár, f.sz. székházában adták át a Nyerjen exkluzív nyaralást vásárlásaiért és egyéb értékes díjakért folyó fogyasztási verseny nyerteseinek nyereményét. írások betartása mellett. „A sikeres fogyasztói verseny 23. évfolyama, ahol exkluzív nyaralások és más érté­kes díjak voltak a nyeremények, a COOP Jednota Érsekújvár, f.sz, ha­­gyományosan-bekapcsolódó partne­reink támogatásával zajlott", mondta Mácsadi István mérnök, a COOP Jed­nota Érsekújvár, f.sz. igazgatótanácsá­nak elnöke, aki az első díjat sorsolta ki. Választható nyeremény A koronavírus utazásokra való hatá­sa miatt a COOP Jednota Érsekújvár, f.sz. a repülőutak nyertesei számára felajánlotta, hogy más lukrativ nya­ralást vagy vásárlási utalványt vá­laszthassanak, a kisorsolt repülőút értékében. Három nyertes örömmel fogadta ezt a lehetőséget. repülőút 2 személy részére Ciprusra Szép Zoltán, Érsekújvár 2. repülőút 2 személy részére Görögországba Zuzana Stanová, Párkány COOP Jednota vásárlási utalvány 1300 € értékben (repülő­út Jordániába): Katarina Bédiová, Tardoskedd COOP Jednota vásárlási utal­vány 1200 € értékben (repülőút Olaszországba): Jana Priseticsová, Besenyő COOP Jednota vásárlási utalvány 1100 € értékben (repülő­út Törökországba): Koloman Mor­vái, Párkány Volkswagen Golf hétvégére, teli tartállyal a Porsche társaság­tól: Katarina Moinárová, Naszvad COOP Jednota vásárlási utalvány 1000 € értékben: Alzbeta Gaspárová, Köbölkút 8. díj: COOP Jednota vásárlási utalvány 700 € értékben: Pavol Né­meth, Kéménd COOP Jednota vásárlási utalvány 500 € értékben: Helena Soókyová, Marcelháza 10. tí COOP Jednota vásárlási utalvány 300 € értékben: Frantisek Zahorszky, Mocs COOP Jednota vásárlási utalvány 200 €: Alzbeta Lengyelová, Kéménd COOP Jednota vásárlási utalvány 70 € értékben: Mária Var­gová, Besenyő; Attila Kovács, Ké­ménd; Emília Kuzmická, Érsekújvár; Vladimír Sulko, Zsitvafödémes; Fran­tisek Rigó, Újgyalla; Zlatica Som-sová, Bát; Viera Matulová, Szentmi­­hályúr, Zdenka Miceková, Surány COOP Jednota vásárlási utalvány 50 € értékben: Katarina Ocovská, Muzsla; Helena Paulovico­­vá, Nemesócsa; Noémi Meidliková, Nána; Beata Petríková, Érsekújvár; Jar­­mila Katonová, Érsekújvár; Alzbeta Du­­deková, Besenyő; Julianna Csóka, Ud­­vard; Lenka Backádyová, Köbölkút; 23-38. dí. COOP Jednota vásárlási utalvány 30 € értékben: Éva Masiar­­ová, Garamújfalu; Zsolt Kántor, Ér­sekújvár; Henrieta Geróová, Bese­nyő; Beáta Szabóová, Újgyalla; Atti­la Tóth, Garamkövesd; Éva Tucáni­­ová, Kolta; Éva Ugriková, Bátorke­­szi; Marcela Kosorová, Érsekújvár; Helena Bagóová, Garamkövesd; Len­ka Prieberová, Garamújfalu; Klára Rumpliová, Für 39-50. di, COOP Jednota vásárlási utalvány 15 € értékben: Norbert Klo­­bucník, Érsekújvár; Katarina Kajan­­ová, Szentpéter; Iveta Psenáková, Ér­sekújvár; Zoltán Szép, Érsekújvár; Mar­cela Poláková, Fajkürt; Imrich Cvik, Húl; Terézia Tóthová, Nagylót; Mária Korejová, Béla; Éva Ivanicsová, Ké­ménd; Róbert Bódi, Búcs; J. Podobová, Garamújfalu; Jolana Nagyová, Ebed Tárgyi ajándék 2500 € értékben szociális intézménynek A nyaralási nyeremények átadása már hagyományosan összekötődik a lipovái„LIPKA"szociális intézmény­nek szánt tárgyi ajándék átadásával. A létesítmény egészéves ellátást biztosít rászoruló vagy gyengénlátó személyeknek. A COOP Jednota Ér­sekújvár, f.sz. tisztában van társadal­mi kötelezettségeivel a kedvezőtlen sorsú emberekkel szemben, és ott segít, ahol tud. Idén a rendkívüli helyzet miatt egy 2500 euró értékű szimbolikus utalvány átadására ke­rült sor, kissé szokatlan módon. Az utalványt Mgr. Trnka Ivan, igaz­gató vette át személyesen az intéz­mény kapuja előtt, hiszen a létesít­mény még karantén üzemmódban működött, (x) ÍOOGp JEDNOTA M IMOl/É ZÁMKV DP200019

Next

/
Oldalképek
Tartalom