Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-13 / 136. szám
118 SZALON ■ 2020. JUNIUS 13. www.ujszo.com TARCA A SZALONBAN Polgár Anikó Épen maradni, kinyitódni A könyvszekrényben, a vitrin üvege mögött egy kartonlapon nagybetűs felirat díszelgett: KÖNYVEKET NEM ADUNK KÖLCSÖN. Be is tartották, nem nyúlhattak a könyvekhez még az unokáik sem. Nem volt engedélyezett számukra még a helyben olvasás sem, nem nyitottak olvasótermet a tisztaszobában. Mintha érezték volna, hogy a könyvszekrény lesz a ház legtovább épen maradó része, mintha látták volna előre azt a pusztulást, azt a hanyagságot, azt az elhanyagoltságot, amit az ő életükben még el sem lehetett képzelni. A büszkeségük, a fürdőszoba (alig volt akkor még valakinek a faluban, mások a kútról hordták a vizet, lavórban mosakodtak), most csupa korom, a valaha gondosan letisztogatott csempe, a kád egykor fehér zománca szurokfekete. A ház teli szeméttel, pókhálóval, a falak beáztak, a bútorokon áll a por. Pedig mennyire megbecsülték őket valamikor! Mindent elrendeztek gondosan, a tisztaszobában, a zárt fiókban tárolták nagyapa második világháborús leveleit, a katonai igazolványát, egy fakéregből előállított levelezőlapot „Emlék az oroszországi nyírfaerdőből” felirattal, a katonai kórházban készült régi fotókat. Megőrizték kismama görbebotját is, nagymama konfirmációs emléklapját, az írógéppel sokszorosított, a sok használattól elrongyolódott imaszövegeket. Legkisebb fiuk, a kis elektrotechnikai zseni, a nyelvtehetseg, a család későn született, dédelgetett büszkesége valamilyen nem diagnosztizált pszichiátriai betegségben szenvedett. Az autóbaleset óta ilyen furcsa — magyarázták a szülők a rokonoknak, szomszédoknak, ez mégiscsak konkrét, kézzel fogható, fizikailag érezhető magyarázat volt. Akik korábban is ismerték, tudták, hogy ez nem igaz, a fiú korábban is furcsa volt, de valóban, mintha a kamaszkori baleset óta fokozódtak volna a különös tünetek. Mindig idegesen ugrált a szemgolyója, soha nem tudott a szemébe nézni annak, akivel beszélt. Ritkán szólt másokhoz, inkább kerülte a társaságot. Hiába dicsekedtek a szülők, hogy fiuk az iskolában kötelező szlovákon és oroszon kívül már németül se vitték volna a fiukat orvoshoz - hát hülyegyerek ez, hogy pszichiáterhez kelljen hordani? Mikor mindenkinél jobban számol, a memóriája kitűnő, gyönyörűen rajzol, s mindenféle elektronikus eszközt meg tud javítani! A kémiának most nagy jövője van, ezért a nagyfiúnkat vegyészeti iskolába küldtük (igaz, hogy a tanulmányi eredményei nem túl fényesek, a szlovákkal se boldogul túl jól ott Pozsonyban, de valahogy majd csak befejezi), a láA legrosszabbak a hallucinációk voltak, w képzeletét nem tudta elválasztani a valóságtól: meg volt győződve arról, hogy valaki megfigyeli. is elég jól beszél, az ismerősök csak azt tudták elképzelni, hogy ezeken a nyelveken olvas, ír, szöveget hallgat és ért, de hogy egy idegen nyelven ez a fiú valóban „beszélne”? Mikor még a sajátján se? Ahhoz kommunikációs készség kell, interakció, amitől ez a gyerek láthatóan retteg. A szülők persze többnyire a dolgok jó oldalát látják, a rosszmájú megjegyzéseket a falu kicsinyességének, a kisemberek irigységének tulajdonították. S persze a világért nyunk könyvelőnő - de a legtöbbre ez a kicsi viszi, egészen biztosan. Ha látta volna az apja-anyja az utolsó éveiben, mikor már nem fűtött, nem mosakodott, a ház „tisztaszobájában” gyűjtötte a szemetet, hogy ne kelljen a szemételhordásért fizetnie! De nem kért volna segítséget, sőt, mindenkit elmart maga mellől. Ügy érezte, ő önmagában is mindennel elboldogul, nincs szüksége barátokra, emberi kapcsolatokra, faluközösségre, társadalmi kötelékekre, intézményekre és a központosított kényelem pénzbe kerülő eszközeire se. Hiszen van víz a kútban, fűtéshez való fa akad a kertben. Ez hagyján! Ő még áramot is tudott előállítani házilag, igaz, csak néhány wattnyit, de a saját igényeinek megfelelt. A napfényt a fürdőszobában alakította át házilag szerkesztett napkollektorral elektromos árammá, kísérletként és kihívásként is érdekelte a dolog, s még az ételét is meg tudta így melegíteni. Hogy kormos lesz közben a fürdőkád, az a legkevesebb, a vízvezetékből úgyse folyik semmi! Életrevaló vagy életidegen? Ritkán mosódik össze két ennyire ellentétes kategória. Nem is nagyon vágyakozott a társaságára senki, elhúzódtak tőle az emberek, mint a városi buszon a messzire bűzlő hajléktalantól. Ruháit nem mosta, ha valamelyik ruhadarab nagyon nedves lett az izzadságtól, kiterítette száradni a napra. Közben állandóan olvasott, szótárazott és rendületlenül jegyzetelt. A kontemplációhoz volt elég csönd és magány. Robinsonná lett a falu közepén. A vásár az ő házáig is elért, az árusok a kerítésre aggatták portékáikat. Olyankor ő még jobban begubózott, vigyázott, hogy még az udvaron se lássa meg senki véletlenül. Halála után mindenkit megleptek a szószedetei. A fiókok zsúfolásig voltak több évtizeden át sűrűn telijegyzetelt füzetekkel. Hat nyelven olvasott, a szlovák és orosz mellett nemcsak a gyerekkorában elkezdett németet, hanem idővel az angolt, az arabot és a törököt is megtanulta. Olvasott, szótárazott, már akkor is, mikor még az anyja élt, s hivatalosan ő volt az idős asszony „gondozója” (valójában inkább fordítva volt, hiszen ő szorult gondozásra, még ha ezt a családban el sem ismerte volna senki), az anyja elvesztése után pedig már senkit nem engedett be a saját szférájába. Szorongásai egyre kiújultak, amint intéznie kellett valamit, vagy csak szóba elegyedni valakivel, heves dührohamok törtek rá. A legrosszabbak a hallucinációk voltak, képzeletét nem tudta elválasztani a valóságtól: meg volt győződve arról, hogy valaki megfigyeli, nyilván a legközelebbi, a szomszéd (elég szorosan vannak itt a házak, mindenki belát a másik udvarába, belenéz az életébe, véleményt alkot róla, megszólja), ezt a szúrós fájdalmat okozó szöget is biztosan a szomszéd ütötte be a fejébe, s ütné is mindig, folyamatosan. Csak akkor hagyja abba, ha elbújnak előle, ha besötétítik a szobát, ha csak egy kis résen jön be a fény, hogy az az olvasáshoz, szótárazáshoz elég legyen, de ne tudjon leselkedni, behatolni senki. Ha kilép a házból, üldözi valaki - legjobb, ha csak a legminimálisabb időt tölti házon kívül, legjobb, ha csak a legközelebbi boltig fut el, de nem, már oda sem mehet, hisz ott állítólag ismeri őt az üzletesnő, valamit mindig akar tőle, kérdezgeti, felajánlja a segítségét... persze, ő nem dől be ilyen trükköknek. Közben nem elég pusztán bezárkózni, legjobb elrejteni mindent, hátha behatol valaki, amíg ő alszik vagy a kúthoz megy vízért, megtudnak róla mindent, begyűjtik a titkos adatait. Az olvasás vagy a festegetés talán segít - egyfajta önmagán, öntudatlanul alkalmazott művészetterápia. Télen, két ünnep közt találták meg holtan a rokonok (furcsa megérzés volt, hiszen máskor hónapokig nem látta őt senki, aznap mégis meg akarták látogatni) - nem, nem szószedetekkel, nem könyvvel a kezében! A halál mindig iszonyú és minden emberi méltóságot megaláz, még ha megpróbáljuk is átstilizálni. Míg a halottkémet várták, a rokonok megpróbálták előkeríteni a személyi igazolványát, de sehogy se sikerült. Sötét is volt a házban (az áram már régóta kikapcsolva), s kiszámíthatadan volt a káosz. Hónapokkal később találták meg, takarítás közben, a rácsos kiságyba dobott bőrkabát zsebében. A test idővel berakódik földdel, szétmállik, elporlad. Már életünkben is folyamatosan romlik az állaga. Érdemes törődni vele egyáltalán? A boncolás kimutatta, hogy szívinfarktus végzett vele - nyilván rosszul volt már, mikor kivánszorgott a mosdóig. Boncolás előtt nyilván fertődenítették, lesikálták, leborotválták, lenyírták évek óta növesztett, csimbókokba ragadt haját. A temetkezési vállalat emberei gondosan tiszta ruhába öltöztették, mely egy másik halottról maradt, s amelytől viszolyogtak a rokonok. Lehet, hogy a házat is így fogják tisztára suvickolni, kimeszelni, fertődeniteni? A ház talán tovább eláll, mint az ember. De lehet, hogy az se menthető már, ledöntik és újat építenek a helyére. A könyvszekrényt persze jó lenne átmenteni, épen maradt olvasmányaival együtt. De a feliratot ne felejtsük kicserélni! Kétszeresére nő a DIA digitális könyvtára A Digitális Irodalmi Akadémia csoportképe a 2018-as tagválasztáson Duplájára nőhet a következő években a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) adatbázisa, miután a testület tagjainak többsége jóváhagyta 113 posztumusz író, költő, irodalomtudós akadémiai taggá jelölését. A DIA posztumusz tagjelöltjeit a mindenkori PIM-főigazgató javaslatára az akadémiai tagok választják. A Demeter Szilárdnak, a PIM főigazgatójának előterjesztésére megválasztott, 113 tagjelölt örököseivel a PIM ütemezetten, a következő három év során köd meg a tagságról szóló szerződést. Az 1998-ban alakult DIA a tagok teljes szépirodalmi életművét digitalizálja, és új szövegkiadásként, ingyenesen közzéteszi a honlapján. Az élő, elhunyt és posztumusz tagok száma jelenleg 100 fő. A Nemzeti Összetartozás Napján bejelentett 113 új tagjelölt névsora széles körű szakmai egyeztetés után, a főigazgató által felkért öttagú zsűri döntésével alakult ki. A listán olyan, 1949 után elhunyt magyarországi, határon túli és emigráns alkotók szerepelnek, akiknek életműve jelentős és ma is érvényes hatást gyakorolt az elmúlt évtizedek kultúrájára. A DIA tagjelöltjeinek névsora: Albert Gábor, Bajor Andor, Balázs József, Bálint Tibor, Bánffy Miklós, Békés Pál, Beney Zsuzsa, Berda József, Bibó István, Bodor Béla, Bojtár Endre, Borbély Szilárd, Cs. Gyimesi Éva, Cs.Szabó László, Csalog Zsolt, Csanádi Imre, Csengey Dénes, Cseres Tibor, Csíki László, Csokits János, Csurka István, Daday Loránd, Devecseri Gábor, Domokos Mátyás, Dutka Ákos, Ember Mária, Eörsi István, Erdély Miklós, Erdélyi József, Fábry Zoltán, Féja Géza, Fekete István, Fodor András, Fülep Lajos, Galgóczi Erzsébet, Gérecz Attila, Gion Nándor, Grendel Lajos, Hajas Tibor, Hamvas Béla, Heltai Jenő, Herceg János, Herczeg Ferenc, Hernádi Gyula, Hervay Gizella, Horváth Elemér, Ignácz Rózsa, Illés Endre, Karátson Gábor, Karinthy Ferenc, Károlyi Amy, Kemenczky Judit, Képes Géza, Kerényi Károly, Keszthelyi Rezső, Kiss Tamás, Kodolányi János, Arthur Koesder, Kolozsvári Papp László, Kondor Béla, Kónya Lajos, Kós Károly, Kovács Vilmos, Lénárd Sándor, Lengyel József, Lengyel Menyhért, Lesznai Anna, Makkai Ádám, Márai Sándor, Mécs László, Mészöly Dezső, Mollináry Gizella, Molnár Ferenc, Monoszlóy M. Dezső, Nagy Lajos, Nyirő József, Páll Lajos, Papp Tibor, Polcz Alaine, Ratkó József, Remenyik Zsigmond, Réz Pál, Rónay György, Rubin Szilárd, Sarkadi Imre, Sík Sándor, Simon István, Sinka István, Sinkó Ervin, Sulyok Vince, Szabó István, Szabó Zoltán, Száraz György, Szathmári Sándor, Szécsi Margit, Székely János, Székely Magda, Szép Ernő, Szepes Mária, Szepesi Attila, Szilágyi Domokos, Sziveri János, Tamkó Sirató Károly, Tar (Fotó: A DIA hivatalos weboldala) Sándor, Tatay Sándor, Tollas Tibor, Tóth Bálint, Tűz Tamás, Várkonyi Nándor, Veres Péter, Wass Alben, Weöres Sándor, Zilahy Lajos. (MTI/litera.hu) A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
