Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-12 / 135. szám

6 I RÉGIÓ 2020. június 12.1 www.ujszo.com Házilag készül a fecskefészek Farkasdon MAROSI BIANKA Fecskefészkek kószíté1 sóbe kezdett Pál Péter farkasdi állatorvos. Célja a fecskéket visszaszoktatni az eredeti élőhelyükre, és támogatni, segíteni az elszaporodásukat. FARKASD Pál Péter nem most először igyekszik a madarak kedvé­­benjámi. Költőfallal kezdte 2016-ban családi és baráti segítséggel költőfalat épített először szülőfaluja határában, majd a környéken több he­lyen. Eredeti elképzelése az volt, hogy gyurgyalagok köl­töznek a költőfal üregeibe, amiket közvetlen közelről fo­tózhat, hiszen a fiatalember hobbi természetfotós. A kicsit önös érdekből egy fantaszti­kus dolog lett: az első költő­falba 20-30 pár partifecske költözött be. Az évek során egyre szaporodtak, mostanra több száz költőpár lakik az üregekben. Tavaly szeretett volna a molnár- és füstifecs­­kéknek is kedvezni, ezért azt tervezte, saját készítésű fész­keket helyez ki számukra, de családi okok miatt erre csak idén tavasszal lett lehetősége. Fészekkászítés „Édesanyámmal és barát­nőmmel kezdtünk bele ebbe a projektbe. Szeretnénk meg­gyorsítani a molnár- és füsti­fecskék fészkelését. Legin­kább édesanyám vette ki a ré­szét a munkából, ő dolgozta ki a legfinomabb részletekig a formát, amelynek segítségé­vel a fészkek készülnek” — mondta el Pál Péter. Az állat­orvos kifejtette, hungarocell­ből készült a negatív forma, amibe gipsz, fű és fürészpor megfelelő arányú keveréke kerül. Miután megszáradnak, Több fészket érdemes kirakni, mert több és több fecskepár szegődik egymás mellé (Fotók: Pál Péter archívuma) a kész fészkeket deszkalapra erősítik, alá pedig úgyneve­zett fecskepelenka kerül, vagyis egy vízszintesen elhe­lyezett deszka, amely felfogja a madarak ürülékét. „Mivel az eresz alá a legjobb felszerelni a fészkeket, ahol nem éri köz­vetlenül az eső, ezért azok meglátásom szerint 5-6 évig használhatók lesznek. Ahogy a fecskék mozognak a fészek­ben, ki-be repdesnek, a lá­bukkal, csőrükkel, tollúkkal kicsit csiszolják a fészket, te­hát egy idő után elkopnak. Ezek félgömb alakúak, ami­lyet a füstifecskék építenek. A molnárfecskék azonban csaknem gömb alakú fészket készítenek, ezért előfordult, hogy a kihelyezett műfész­kekhez hozzáépítettek, vagy a műfészkek közé alulról is fészket tapasztottak” - fejtet­te ki az állatorvos. Másnak is adna Eddig több mint száz fé­szek készült el. Közülük a sa­ját portájukon helyeztek el többet, de hamarosan szeret­nék értékesíteni is. Pál Péter úgy véli, reális árat kell meg­határozni, hogy minél több ember vehesse meg. „Két cég is foglalkozik már ezzel Szlo­vákiában, de meglehetősen drágán, közel 20 euróért árul­ják a fecskefészkeket. Ma­gyarországon nagyjából 7 eu­róért lehet kapni, mi is ezt az árat szeretnénk megközelíte­ni. A fészkeket kézzel készít­jük, édesanyámmal és barát­nőmmel. Gépi gyártásra na­gyon bonyolult lenne áttérni és nagyon drága is lenne egy olyan berendezést elkészíteni, amellyel gyártani lehetne. A hatalmas előállítási költségek miatt kénytelenek lennénk magasabb árat megszabni, ami viszont valószínűleg sok vásárlót elijesztene. Nem ér­demes ugyanis csak egy fész­ket megvásárolni. Természe­tesen lehet, de úgy a jó, ha többet, akár tízet is kirak va­laki az udvarában, mert akkor egyre több és több fecske sze­gődik a többihez. Lényeges az is, hogy hova kerülnek a fész­kek, hiszen figyelembe kell venni a fecskék igényeit” - magyarázta Pál Péter, aki azt tervezi, jövőre 200-300 darab fecskefészket helyez ki. A ta­valy kihelyezett fészkekbe eddig két költőpár költözött be. Idén azonban a gazda kénytelen volt áthelyezni a fészkeket, mivel egy falat le kellett bontani, így a fecskék nem tértek vissza azokba, ha­nem az istállóban építettek maguknak saját fészket a fecskepárok. Komoly büntetés Az Állami Természetvé­delmi Hivatal a múlt héten ar­ról tájékoztatott, hogy 9958 euró büntetést róhatnak ki annak, aki leveri a fecske­fészket. A hivatal arra kéri a lakosságot, hogy aki ilyen esetről tudomást szerez, tele­fonon vagy e-mailben tegyen bejelentést, majd az adott já­rási hivatal környezetvédel­mi osztályának, vagy a Szlo­vák Környezetvédelmi Fel­ügyelőségnek kell foglal­koznia az ilyen esetekkel. Pál Péter szerint a büntetés ki­szabása mindenképpen he­lyénvaló, de a szabály betar­tatásával szerinte gondok le­hetnek. „Úgy vélem, az ál­lamnak nincs arra kapacitása, hogy a fészkek leverését a felügyelete alatt tartsa. Aki le akarja verni, az leveri úgy, hogy ne tudjon róla senki. Ha az állam az illegális fakiter­melést nem tudja ellenőrizni és megakadályozni, akkor nem tudom elképzelni, hogy a fecskefészkek leverését el­lenőrizni lehet. A rendőrség­nek van külön osztálya, amely a környezetvédelmi bűnö­zéssel foglalkozik, de nem hiszem, hogy ezzel a problé­mával foglalkozni tudnának” - mondta. Pál Péter tevé­kenységével azt szeretné el­érni, hogy a jövő generációi is ismerhessék még a fecskéket. „Rendkívül fontos szerepük van például a rovarok elsza­porodásának megfékezésé­ben is, de általában elmond­hatjuk, hogy sok más fajtár­sával együtt a fecske is a ve­szélyeztetettek közé tartozik az ember tevékenysége mi­att” - tette hozzá. Véleménye szerint sajnos nemcsak az ál­latok, hanem rengeteg nö­vény is veszélyben van. Kedves Régi és Új Pácienseink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a COVID 19 járvány kedvező alakulásának köszönhetően, a fogászatokra vonatkozó tiltásokat a szakhatóság visszavonta. Klinikánk fokozott biztonsági intézkedések betartásával újra várja Önöket teljeskörű fogászati ellátással! Üdvözlettel a Dent Art Klinik csapata Dent Art Klinik Fogászati és Implantológiai Centrum 9024 Győr, Eörsy Péter u. 19. Tel.: +36 96 527 672 E-mail: praxis@dentart-kiinik.hu Web: www.dentart-klinik.hu RÖVIDEN Újraindított buszközlekedés Nagymegyer/Győr. Hét­főtől újra a menetrend sze­rint közlekedik a Nagy­­megyer és Győr közötti au­tóbuszjárat. Nagymegyer a közösségi portálon tájé­koztatott arról, hogy június 15-től megújítják az össze­köttetést. Az utasok kötele­sek betartani a járványügyi intézkedéseket, arcmaszk­ban kell felszállni az autó­buszra, és az út során sem szabad levenni a védőesz­közt. Ha nincs rajtuk maszk, akkor a sofőr nem engedi fel őket a buszra, ha útközben nem takarják el a szájukat, illetve a felső légutakat, ak­kor leszállíthatják őket a járműről. Az érvényes me­netrend szerint Nagy­­megyerről naponta négy já­rat indul Győrbe, 6.30-kor, 7.50-korés 15.50-kor a vasútállomásról, 14.10- kor a Thermal Corvinus megállóból. Visszafelé szintén négy autóbusz jár, Győrből 10.45-kor, 13.05- kor, 16.00-korés 17.05- kor, az ETO Park parko­lójából indul ajáratNagy­­megyerre. (béva) Menetrend szerint Párkány. A közlekedési tárca rendelete értelmében és a Volánbusz Zrt.-vel együttműködésben j únius 15-étől ismét rendszeresen közlekednek a nemzetközi autóbuszjáratok - tudatta lapunkkal Csepregi Zoltán, az érsekújvári Arriva válla­lat munkatársa. Hétfőtől az érvényes menetrend szerint közlekedik a Párkány-Esz­­tergom, Ipolyság-Budapest, Révkomárom-Komárom közti buszjárat is. (buch) MP200326

Next

/
Oldalképek
Tartalom