Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-16 / 112. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2020. MÁJUS 16. Ül gizők arányaiban többen választják a választható, ötödik tárgyat. YJ: Én nem tartom kivitelezhetedennek, hogy a felkészülő diák, betartva az előírásokat és a kétméteres távolságot, ugyabban a teremben tartózkodjon, mint a felelő diák. Hiszen mindenhol van nagyobb terem. A minisztérium meghatározhatná, milyen méretű legyen ez a terem. ( SSZ: És mi a helyzet a szakérettségivel? VJ: A szakérettségire is ugyanaz érvényes, mint a többi tantárgyra, ádagolást végzünk A különbség az, hogy mi határoztuk meg, mely tantárgyaknak a jegyét vegye figyelembe a program. Előfordult, hogy hat-nyolc tantárgyat kellett beszámítani. Ügy, ahogy a többi tárgyból, a szaktantárgyból is egy objektív jegyet kaptak. Az előző évek gyakorlata is az volt, hogy a szóbeli érettségit követően a bizottság figyelembe vette a diák négyéves teljesítményét, nem csupán egy felelet határozta meg, milyen jegyet kap. Az érettségi vizsga eddig is - bizonyos énelemben - „feltette az i-re a pontot”. SSZ: Fodor Attila korábban elég kritikusan fogalmazott a közösségi médiában. Azt írta, hogy az érettségi vizsga egy megszerzett tudás állami hitelesítése - tulajdonképpen ez marad most el... FA: Valóban az én felfogásom szerint, az érettségi az egy tudás állami hitelesítése. Vannak országok, ahol ez nem az iskolákban történik, hanem más központokban. Az én megközelítésemben a vizsgáztatás elmaradása jogsérülés, ezért jogászoknak kellene megvizsgálniuk, mi történt. A tudás hitelesítése idén elmarad. Azzal kapcsolatban is kétségeim vannak, hogy így menynyire objektív jegyeket kapunk. Hiszen, ha egy pedagógus tanította négy évig a diákot, akkor annak alapján kap érettségi jegyet, ezért szubjektív. Szerintem az érettségi nem lélektani és érzelmi, hanem jogi kérdés. Az világos, hogy ebben a helyzetben kellett valamilyen döntést hozni, viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó döntés született. A Covid-19 napi teszteléseinek eredményeit és a napi azonosított fertőzöttek számát figyelembe véve, nem látom okát annak, miért nincs érettségi. Ezzel szemben még a szorgalmi időszakban bejelentették, hogy megvan az érettségi. Szinte mindent megnyitottunk, sok helyen tömeg van, de egy osztályterembe nem mehet be két érettségiző. Talán elhamarkodott döntés született. AI: Korábban is utaltam rá, ebben a helyzetben nem lehet jó döntés hozni, viszont dönteni kellett. Az érettségi nemcsak egy felelet, hanem egy rituálé is övezi, a ballagás, a szerenádok stb. - egy korszak lezárása - ez a része is nagyon hiányzik a diákoknak. Az objektivitáshoz: 136 végzős diákunk van, a négy kötelező tárggyal szorozva az 544 jegy. Mindössze két jegyet nem fogadtak el, tehát 542-őt elfogadtak. Ebből az következik, hogy a diákok is úgy érezték, objektiven értékelték őket. Talán, ha döntéshozó helyzetben vagyok, egy kicsit vártam volna a döntéssel, hogy ne legyen érettségi, igazgatóként viszont el kell fogadnom a döntést. Sánta Szilárd Egy nap háború - 1917 ,,-Blake!... Blake!- Bocsánat, uram! — Válasszon valakit és jöjjenek!” - Ezekkel a mondatokkal kezdődik az utóbbi években örvendetesen megnövekedett számú első világháborús filmek legsikerültebbike, az 1917 című dráma. A Nagy Háború harmadik negyedében játszódó mozi történetének alapja a nagyapa családi elbeszélése, aki a brit hadsereg katonájaként Flandriában harcolt, és akit 1917 őszén - a fogalommá vált - Paschendaelnél brit katonák kimenekítéséért ki is tüntettek. A családtag flandriai élményei viszont csak nyersanyagként szolgáltak a végső filmhez, az unoka ezeket is felhasználva rukkolt elő saját elbeszélésével, amelynek egyedisége mellett remek eszközökkel mutatja meg a nyugati front és az egész kataklizma iszonyatának tetszőleges háborús hétköznapját. A történet két fiatal katona közös kalandjáról szól, akiket lehetetlen küldetéssel bíznak meg. Feladatuk az, hogy az állásaikat odahagyó németek nyomában előre nyomuló MacKensie ezredest mihamarabb értesítsék arról, hogy az eredetitől 15 kilométerrel odébb kialakított új német arcvonal pusztán csapda. A brit felderítő repülőgépekkel készített felvételeken ugyanis tisztán látszik, hogy a masírozó két brit zászlóaljat valójában megerősített német erődítmények, új, gondosan kiépített német ágyúsorok és sorait rendezett, elszánt német alakulatok várják - sorsuk így a területnyereség helyett a szinte biztos halál. Mivel a visszavonuló németek elvágták a telefonvonalakat, a gyanúdan briteket csak küldöncök útján lehet értesítem, akiknek ellenséges vonalakon átvágva kell a hírt eljuttatni a társaikhoz. Ha a küldetés nem sikerül, két zászlóalj 1600 katonája semmisülhet meg. A kétségbeesett akció sikerében a kiválasztott hírvivők egyike személyesen is érdekelt: a vesztébe masírozó zászlóaljak egyikében szolgál hadnagyként a bátyja is. Az indulás nem tűr halasztást, az események tempója is villámgyorsan felpörög. A nézőt azonnal a filmvászonhoz szegezik - a lendület sodrása mellett - a háborús panoráma lebilincselő, sűrű látványelemei és filmes megoldásai. Nincs sok operatőri cikázás és a máskor tapasztalható gyakori kameramozgás. Ehelyett az operatőr (Roger Deakins) lebilincselő és idegtépőén hosszú snittekkel és erőteljes nagy látószögekkel dolgozik. Ezek a megszakítás nélküli fázisképek a film kétségtelenül legjobb eszközei arra, hogy külső szemlélőkből jelenlévő szemtanúkká váljunk. A statisztaszerepbe került nézők így azután gyors léptekkel szegődhetnek a bakák nyomába, az azonosulást pedig még inkább segíti a háttér gazdagon felvonultatott korhű tárgyai és a háborús kuliszszában játszódó elképzelt - de így is lehetett - jelenetei. A rendezői szándék lenyűgöző atmoszférát teremt: előbb láthatunk az állóháborúvá merevedett küzdelemben gondosan kiépített lövészárokrendszert - magasan felpakolt homokzsákokkal, vastag gallyakból „font” merevítő oldalfalakkal - és a harcok szüneteiből vett jellemző életképekéi. A lövészárokban ott haladunk el a hátukat az oldalfalnak vető, vagy kucorgó, erőt gyűjtő, kimerült katonák mellett, „ütközünk” a harcok szüneteiben a sebesülteket hordókkal, a várakozást bóbiskolással és játékkal a nyugtalanságot pedig cigarettával elütő bakákkal. Ezt követően hőseink az utolsó biztonságos zónát is odahagyják, amikor a fedezékből kikapaszkodva elindulnak a senkiföldjén át a végső céljuk felé. Az idegőrlő, feszült atmoszféra megteremtésével roppant erősre sikeredett az elindulás filmes prezentálása. A rendező kompozíciójában a harcoló felek közötti mező a korábban lezajlott csaták és az intenzív tűzerő pusztításának tökéletesen korhű nyomait viselik. A felszabdalt terület nyirkos, szürke levegője, a sáros-agyagos - elpusztult katonákkal és állatokkal sűrűn tarkított - mocsaras fold, a vastag szögesdrótokkal beszőtt spanyolakadályok és tankcsapdák, a hatalmas gránáttölcsérek és az egész egykor bizonyára virágzó vidék kietlen, holdbéli világa elemi erővel idézik meg nemcsak a konkrét filmes helyszín, hanem az egész nyugati front nagyon is valóságos hírhedt összecsapásainak településeit: a Somme folyó csatáit, Verdunt, a nyugat-flandriai Yprest és a közeli Passchendaele-t, valamint Cambrai-t. A jelenetek mellett a címválasztás is számos értelmezési lehetőséget rejt: 1917-re már senkiben sem maradt nyoma a háborús lelkesedésnek, ekkorra az összes résztvevő szembesült azzal, hogy minden korábbi háborútól eltérő küzdelemről van szó. Az egyéni hősiesség helyett mostanra gyilkos anyagháború zajlik, a klasszikus ostromok és csaták valósággal „meghaltak”, a kézitusák helyébe - noha ezek is bőven vannak még - egyre inkább az arctalan —, a halált messziről osztó nagykaliberű ágyúk léptek, az óriási, kiterjedt harcmezőkön pedig nemcsak az emberek töpörödtek össze és tűntek valósággal el, de az emberi élet maga is eljelentéktelenedett. A tömeghadseregek háborúja ez már a halál mindennapos tudatával és lehetőségével, ennek megfelelően a váltakozó kiégéssel és apátiával és a túlélés vágyának mégiscsak sürgető kényszerével. Kétségtelen előnye a filmnek, hogy a háború politikatörténeti és technikai megközelítése helyett az embert és a katona háborús életkörülményeinek a bemutatását helyezte a történet fókuszába. Ez aligha véletlen: a rendező szempontjai egybecsengenek az első világháborúval foglalkozó történeti kutatások legújabb és legérdekesebb hullámával: a harcokat vívó és elszenvedő, kiszolgáltatott katonákat érő legkülönbözőbb hatások értő tolmácsolásával. Viszont enynyi mindent összefogni és jó arány- és ütemétzékkel adagolni komoly kockázatot rejtett. De az, hogy a rendezői szándék mégsem volt eredménytelen jól jelezte, hogy a filmet 10 Oscar-díjra jelölték, amiből végül a legjobb hangkeverésért, a legjobb vizuális effektusokért és a legjobb operatőri munkáért járó elismerést be is zsebelte. Megítélésünk szerint is teljesen megérdemelten. Mert Mendes a maga telített, hosszú snittjeivel sikeresen idézi meg a nyugati front egyik rövid napját - olyanét amilyen az első világháború lehetett. Amilyen bizonyosan volt. 1917. Angol-amerikai háborús filmdráma, 119 perc, 2019. Rendezte, a film producere és a forgatókönyv társszerzője: Sam Mendes. Bödők Gergely Bért a két szép szemünkért? JÉ alapjövedelem /I _ gondolata már Lj r W jó ideje kering a I \ M levegőben, nem- JL m I.U rég a pápát is megkörnyékezte, de vajon berobbanhat-e a járvány hatására, mint a némileg hasonsorsú digitális oktatás? Az ödet egyébként nem új, és kisebb csoportokon már próbálták tesztelni - régebben is, a közelmúltban főleg. Az alapvetés az, hogy mindenki, vagy ha egy országról van szó, akkor minden állampolgár, kapjon alanyi jogon és feltétel nélkül havonta egy bizonyos összeget. Az intézkedés legfőbb célja pedig az, hogy minden állampolgár gond nélkül tudja fedezni a legalapvetőbb (lakhatási, étkezési) kiadásait. Garantálja tehát a létminimumot, ezzel együtt elvileg fokozza a polgárok közötti egyenlőséget, segít abban, hogy senki ne kerüljön a szakadék szélére (vagy egyenesen bele). A pápai szándék minden bizonnyal ennek elérése irányul. Viszont elég nyilvánvaló a legnagyobb ellenérv: elképesztően drága. Végtelen vita A gazdasági dilemmák valamelyest mederben tarthatók: többé vagy kevésbé egyértelműen ki lehet számolni, mennyibe kerülne egy ilyen program. Ha tudjuk, hány ember él mondjuk egy országban, és azt is, mennyiből tudnak megélni, csak összeszorozzuk, majd a kapott összeget rávetítjük az adott ország költségvetésére. Az persze első lépésben ha nem is roskad ettől össze, elég komoly érvágásként éli meg, de le lehet számolni egy csomó más kiadást: szociális segélyeket, juttatásokat, az azok odaítélésére és kifizetésére fenntartott adminisztrációt, és persze mindig lehet adót emelni (a bevételnövelési eszközöket nem kell bemutatni senkinek). Lehet itt is vitázni arról, hogy mi építhető le és mi vethető ki, de egy ponton valamilyen számszerű végeredményre juthatunk, és az alapján el lehet dönteni, megéri-e, akarjuk-e. Mindemellett azonban ideológiai érvek hadserege toporzékol a téma körül, és ezek oszlatása még akkor sem lenne egyszerű, ha már gyakorlatban és nagyban lámánk a hatásokat, a működési mechanizmust, hát még így, félig vaktában. Maradva még kissé a gazdasági ügyeknél: ha például a szociális juttatások visszavágása nemcsak a pénzbeli kifizetéseket érintené, hanem mondjuk az ellátóhálózatot, akkor már benne is vagyunk a probléma mocsarában. Továbbá ki tudja, hogy végül növelné-e az alapbevétel például a nemek közötti egyenlőséget, csökkentené-e vagy éppen növelné a munkavállalási kedvet, serkentené-e a gazdasági növekedést? Egyes ellenérvek szerint például az így kifizetett pénz jó része alkoholra meg kábítószerekre menne el, bizonyos vizsgálatok szerint nem. Vannak, akik szerint több idő jutna kreatív tevékenységre és tanulása, ha nem kellene a mindennapi betevőért gürcölni. Majdnem! Svájcban a megvalósításig nem jutottak, de az országos megfontolásig igen, mert négy éve, 20lóban, népszavazáson dönthettek az ottaniak az alapjövedelemről - és a nagy többség nemmel voksolt. Ha a másik oldal nyer, minden felnőtt svájci 2500 frankot és minden gyerek 625 frankot kapna havonta (1 frank jelenleg 0,95 eurót ér). A kezdeményezés ellenzői szerint természetesen a pénzzel volt a gond: nem volt elég jól kitalálva, hogy honnan kerítenek ennyit. És persze az is felmerült, hogy ha csak Svájcban vezetnék be, a környező országokban nem, sokakat vonzana oda ez az intézkedés - talán. Rizsányi Attila A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak példáid, hogy miben hasonlítható az alapjövedelem a digitális oktatáshoz? Valóban mindenkire, egységesen hatna-e az intézkedés, vagy legalább a többségre? Serkentené-e a munkavállalási kedvet a magasabb életszínvonal érdekében, és például hogyan vetülne ez ki a háztartásbeliekre: díjként élnék meg az otthon végzett rengeteg munkáért? Mikor és hol voltak ezzel kapcsolatban már próbálkozások? Mit kezdenél magaddal te, ha nem kellene az alapvető jövedelem miatt aggódnod? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, május 19-étől kapható számában
