Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-02 / 101. szám
SZALON ■ 2020. MÁJUS 2. www.ujszo.com A bennünk lapuló gyermek Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. Nehéz pár sorban összefoglalni Antal Ágota tevékenységeit, hiszen ő egy önálló intézménynek számít Dunaszerdahelyen. Jógaoktató, vállalkozó, szervező, több mint húsz éve független városi képviselő, a Városunkért Polgári Társulás elnöke, a különleges kulturális csemegéket kínáló Tündérkert művészeti fesztivál megálmodója, és sokan kenyeret sütni is tőle tanultak. Állandó a nyüzsgés körülötte, de az eseménytelen hétköznapokat is szereti. Felkérésünkre két verset választott, illetve inkább hármat. A harmadikról csak dióhéjban esik szó. „Édesapám műszaki tanárember létére nagyon szerette a verseket, amatőr versmondó is volt, és táplálta belénk ezt a fajta hozzáállást. Megvolt neki minden fontos verskötet, úgyhogy gyerekkoromban csak le kellett emelnem a polcról azt, amiről a suliban szó volt. Alapiskolásként csak szorgalmasan megtanultam mindent, és eleinte a gimnáziumban sem volt tudatos a versek iránti érdeklődésem. Aztán tizenhat éves koromban elveszítettem az édesanyámat, és több versben is felfedeztem azt az érzést, amelyet én nem tudtam megfogalmazni. Ilyen volt például Ady Endre Az Úr érkezése című verse. »Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váradanul / Átölelt az Isten.« Megtapasztaltam, hogy az ember életében akkor jelenik meg az ima, amikor nehéz helyzetbe kerül, amikor nagyon lent van. Isten úgy érkezik meg, hogy ad neked egy feladatot, ami rákényszerít arra, hogy kimássz a gödörből. Bármilyen munkafolyamatban, ha azt jól csináljuk, egy idő után megjelennek a magasabb minőségek, a csend, a harmónia, Weöres Sándor Vöröshajú lányok Vöröshajú lányok, mint a gondolat, felröppennek éjjel holdvilág alatt. Este vizet hoznak, szalmát, tűzifát, sürögnek, kacagnak, mint a jó család, kisöprik az udvart, csakúgy bizsereg - ki hinné, hogy éjjel hol vannak ezek! Manci, a nagyobbik, füstön lovagol; Joli most bújik ki az eresz alól. Vörös hajú lánnyal ne kezdj sohasem... Fogjátok meg - ott száll - viszi a szívem! a békesség. Szerintem ezek isteni üzenetek.’’ Hamvas Béla is valami üyesmit állít Isten tenyerén ébredtem című versének utolsó sorában. A két vers nálam összekapcsolódik, mert Adynál Isten egy drámai helyzetből mutat kiutat, Hamvas pedig egy különleges meditációs pillanatot ír le. Az Isten tenyerén ébredtem azért fogott meg, mert egy önismereti út végét jeleníti meg, amikor hirtelen azt látjuk, ami van, nem pedig azt, amit lámi szeretnénk. A sorscsapásokat nem kerülhetjük el. De ha az önismeret útján tudunk haladni a lelkünk legmélyebb bugyrai felé, és eljutunk ezekhez a drámákhoz, ugyanúgy, ahogy fizikálisán megéljük őket, akkor más lesz a hozzáállásunk. Akkor ott lesz bennünk az elfogadás, a megértés. Én ezt gyakorlom már egy ideje, de persze tudom, hogy nem olyan egyszerűen kivitelezhető, ahogyan hangzik. Hamvas Béla egy olyan pillanatot írt le, amikor tényleg ott vagy Isten tenyerén, és összeér az ég és a föld.” Adódik a kérdés, vajon egy meditációs technikákkal foglalkozó, a világ elől rendszeresen elvonuló ember másképp éli-e meg a mostani nyomasztó időszakot, mint mi. Vajon jobban tudja-e kezelni a bezártságot, a minket körülvevő bizonytalan légkört? „Ezek a hetek olyannyira a befelé fordulásról szólnak számomra, hogy néha azt érzem, nincs is szükségem külső segítségre. Persze nekem is vannak rossz hangulataim, amikor viaskodom magammal, de úgy érzem, ez a karanténhelyzet visszavisz minket ahhoz az alapálláshoz, amelyről Hamvas Béla is beszél. Ahhoz a hagyományhoz, ami valahol mélyen még bennünk van. Elgondolkodhatunk azon, melyek a valódi értékek, mi fontos igazán az életünkben. Például nem vagyunk találékonyak. Teljesen elveszítettük azt a képességünket, hogy önmagunkra számítsunk. Hogy megnézzük, mi van otthon, 11 és abból főzzünk, ne recept alapján, amelyhez legtöbbször hiányzik egy összetevő. Sajnos odáig jutottunk, hogy ezekben az alapdolgokban sem bízunk magunkban. Az emberek lassan kezdik csak elhinni, hogy recept nélkül is boldogulnak. Nemcsak a főzést illetően, hanem az életben is.” Antal Ágota szerint a világ is arra ösztönöz minket, hogy fogadjuk el a készen kapott dolgokat. Nem kell kreatívnak lennünk, nem kell gondolkodnunk. Ezért nem is gondolkodunk, ami a rendszernek nagyon jó, hiszen mindenfajta hatalom az engedelmes nyájat szereti. Hamvas Bélát azért vallja tanítójának, mert képes volt rendszeren kívül maradni, és a szocialista hatalom sem tudta őt megtörni, de még csak megközelíteni sem. Ezért zavartalanul haladhatott önmaga, illetve Isten felé. Weöres Sándor is hasonló alkat volt, ő sem hagyta magát befolyásolni a mindennapi valóság által. A vets, amelyet Antal Ágota választott tőle, maga a szabadság, a szárnyalás. „Németh Ilona illusztrálta a kötetet, amelyben ez a vers szerepel. 1993 körül jelenhetett meg, akkor volt a fiam egy-két éves. Most azt mondanák rá, hogy hiperaktív, akkoriban ez a szó még nem terjedt el annyira. Szóval élénk, izgága gyerek volt, csak akkor ült csendben, amikor meséket, verseket olvastam neki. És ezt a Weöres Sándor-kötetet hároméves korára már betéve tudta. Mindig, amikor a Vöröshajú lányokhoz értünk, óriási felszabadultság lett úrrá rajtam. Azt a fajta önfeledtséget érzem benne, amelyet csak lóháton szoktam érezni, vágtatás közben.” A költő mindig is azt állította, hogy ő nem ír gyerekverseket, és Antal Ágota szerint is mindenkihez szólnak az alkotásai, csak éppen más-más rétegeket észlel belőlük gyermek és felnőtt. ,Attól, hogy elfeledtük a gyermeki énünket, az még ott lapul a lelkünk mélyén. A gyermeki létezésben tényleg csak azok a minőségek vannak jelen, amelyekről korábban beszéltem. A bizalom, a hit, az átadás, a teljes elfogadás, a feltétel nélküli szeretet. Weöres Sándor gyermekverseknek titulált költeményeiben ezek jelennek meg.” Szóval, akire azt mondja a környezete, hogy gyerekesen viselkedik, talán csak szabadabban próbál élni. Ebből a szempontból sokat tanulhatnánk a gyerekektől, főleg mostanában, amikor még inkább ki vagyunk szolgáltatva a rendszernek. Antal Ágota egyébként azt jósolja, hogy a karanténidőszak nem változtatja meg gyökeresen a gondolkodásunkat, nem leszünk más emberek, mire véget ér a járvány. Szerinte ez az egész inkább rossz emlékként marad meg bennünk, mintsem tanulságként. És bár most megtapasztaljuk, mi az, ami igazán lényeges, és mi nélkülözhető az életünkben, amint tehetjük, visszatérünk a pazarláshoz, az élvezetek halmozásához és a felszínes gondolkodáshoz. Juhász Katalin Hamvas Béla Isten tenyerén ébredtem Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre, Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre. Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot, Sugaraiban álmos hajnal mosakodott. Láttam az óceánt gyermekként ragyogni Sirályokat felette felhőkkel táncolni, Láttam a békét az emberek szívében, Láttam az erdőket fürödni a fényben. Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt, Láttam az embert, és láttam a zenét, Láttam a földet szeretetben élni, Láttam a csöndet a széllel zenélni. Láttam Istent amerre csak néztem, Miközben éppen az Ő tenyerében ültem, S az Ő hangján szólt hozzám a szél, Mint anya, ki gyermekének mesél, Millió apró tükörben láthatod magadat, Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy! Róbert Bezák volt nagyszombati érsek a karanténról Róbert Bezákot középiskolai tanárként érte a karantén, most az online oktatás nehézségeivel küszködik. A bezártság és a társasági élet hiánya nem okoz neki gondot, szerzetesként és főleg az olaszországi bussolengói kolostorban már megtapasztalta, milyen az, amikor az ember a minimumból él, és a pillanatba kapaszkodik. A hittan és az etika különösen olyan tantárgyak, ahol sokat számítanak a diákokkal való közös beszélgetések Lehet ezt interneten keresztül művelni? Nehezen. Hatvanéves vagyok, ez már nem az én világom. A fiatalabbak számára inkább kihívás; én úgy szeretek szólni az emberekhez, ha látom őket. Inkább feladatot adok a tanulóknak, ők kidolgozzák, és elküldik nekem, aztán e-mailben vagy telefonon értékelem. Azt hiszem, soha ennyire nem tudatosították diákok tömegei, hogy valóban maguknak tanulnak, mert az ellenőrzés minimális. Arról is beszámolnak önnek, hogyan viselik a bezártságot? Most kezd nehéz lenni a dolog, mert lassan két hónapja egész családok naphosszat együtt vannak, és folyamatosan alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Ehhez nem szoktak hozzá, hisz mindenki ment a dolgára, csak esténként vagy hétvégén voltak együtt, sokan akkor sem. Különösen nehéz a kisgyermekes pedagógusoknak, akiknek délelőtt a gyerekeik is tanulnak, és nekik is tanítaniuk kell, de emellett még a háztartási teendőket is el kell látniuk, hiszen otthon vannak. Most jövünk rá, milyen nehéz, ha (Somogyi Tibor felvétele) az életünk eddig elválasztott részei összefolynak. Róbert Bezáknak, a magánembernek mi a legnehezebb most? Az, hogy nem lehetek hasonló korú és érdeklődésű emberek között. Idős szüleimmel töltöm a napokat, de ez már folyamatos gondoskodást jelent, nem együttműködést, beszélgetéseket. Úgy tekintem, most ez a dolgom, és nem gondolkozom azon, mennyire szűkek a lehetőségeim. VnsámapLélek mcKéklct + 16 oldalon A rémálmuk, hogy valakit le kell kapcsolni a Wegeztetógépról E tekintetben jó előkészület volt számomra a szerzetesi lét... A húsvétot nagyon csendesen ültük meg, és biztosan sok ünnepi alkalom marad még el az emberek életében. Erre hogyan lehet felkészülni? Az ünnepet mi teremtjük meg magunknak az elmélyüléssel, az előkészületekkel, azzal, hogy a környezetünket rendbe tesszük, kicsinosítjuk. Megadjuk a módját akkor is, ha senki sem látja. Nem olyan az egész, mint amikor sokan osztozunk az örömben, mégis más, mint a hétköznapok. Ez most, amikor az egyformaságtól alaktalanná válik az idő, különösen fontos. Egyébként mitől is volna hétnapos a hét, amikor a vasárnap ugyanolyan, mint a hétfő vagy a kedd? Vrabec Mária A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy mennyire pótolja a misét, ha megnézzük a tévében? Bele lehet-e süllyedni e szürke unalomba, vagy annál inkább örülünk majd, ha végre emberek közt tarthatjuk meg az ünnepeket? Megváltoztathatja-e ez az időszak a bit megélését is? Miért nincs nálunk hagyománya annak, hogy a hívők aktív részesei legyenek a helyi plébániai közösség életének? A világ lehet akár jobb is, mint ezelőtt volt? Az interneten olyan véleményeket is olvasni, még papoktól is, hogy ez Isten büntetése rajtunk. Mi a véleménye erről? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, május 5-étől kapható számában
