Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-30 / 100. szám

RÉGIÓ 4 2020. április 30.www.ujszo.com Első nap az érsekújvári krízisközpontban A szakszerű fertőtlenítésre is megtanítják a hajléktalanokat (A szerző felvételei) SZÁZ ILDIKÓ A hót elején nyitották meg az órsekújvári Szent Erzsébet­­szigeten a válságkezelő, kap­csolattartó ós krízisközpontot az egykori Sport Szálló udva­rában. A Nyitra folyó partjáról nyíló bejárathoz az első hajléktalan látogatók kalauzoltak el bennünket. A válságkezelő és kapcsolattartó központ, valamint a karanténlétesít­mény megnyitásával az önkormány­zat csökkenteni szeretné a koronaví­rus teijedésének kockázatát a hajlék­talanok körében. Ételosztás a nagysátorban A felállított nagysátorban regge­lit, ebédet és vacsorát kapnak a tár­sadalom peremén élők. A kapcso­lattartó központ üzemeltetésével a város szociális terepmunkásokat bí­zott meg, akiknek a segítségükre lesznek a K.OMPAS Közösségi Központ és a Szlovák Vöröskereszt tagjai, illetve néhány egészségügyi dolgozó. Martin Slobodník szociális dolgozó és regionális koordinátor elmondta, az első nap délelőttjén ti­zenhárom rászorulót fogadtak a központban, idővel várhatóan töb­ben is érkeznek, amint erről a lehe­tőségről tudomást szereznek. Az ér­kezők fegyelmezetten, visszafogot­tan viselkednek. A bejáratnál lévő alkalmazott bemutatót tart az érke­zőknek arról, hogyan kell megfelelő módon fertőtleníteni a kezüket. Kényelmetlen a maszk „Kiadós reggelit és ebédet kap­tunk, de leginkább a zuhanyozási le­hetőségnek örülök. Korábban nem mindig tudtam összekuporgatni a két eurót, hogy a vasútállomáson tisz­­tálkodhassak”-magyarázza az egyik hajléktalan. A központ megnyitásá­ról a városi hivatal egyik alkalma­zottjától értesült. Egy nyugdíjas ko­rú asszony nem tudja segítség nélkül felvenni az arcvédő maszkot, de se­gít neki a társa. Többen is panasz­kodnak arra, hogy kényelmetlen a viselése, de igyekeznek betartani az előírásokat. Elégedettek azzal, hogy a tisztálkodás után megszabadulhat­nak a régi ruhájuktól és tisztát kap­nak. Az ötvenes éveiben járó Ferenc évek óta él az utcán, négy-öt évvel ezelőtt elmesélte, azért nem keresi fel a Vág menti utcában lévő városi me­legedőt, mert képtelen bárkihez is alkalmazkodni. A komáromi járás­beli Naszvadról származó férfi ko­rábban a vasútállomás környékén tartózkodott néhány sorstársa kísé­retében, mindig akadt olyan hétvégi ház, vagy romos lak, ahol meghúz­hatta magát. A KOMP AS központ dolgozóit ismeri, rendszeresen ott volt azokon a heti ételosztásokon, amit a város a társulással közösen szervezett a vasútállomásnál lévő egykori középiskola udvarában. Kesztyűs kézzel A város vezetése azért választotta ezt a területet, mert közel van a haj­léktalanok rendszeres tartózkodási helyeihez, és nincsenek lakóházak a közelben. Martin Slobodník elmond­ta, alapvető információkkal látják el a hajléktalanokat, figyelmeztetik őket a koronávírus-fertőzés veszélyeire. A válságközpontban lehetőség van arra is, hogy kivizsgálják azokat, akiknél felmerül a fertőzésveszély, és elszigeteljék, áthelyezzék a karan­ténlétesítménybe. A városi rendőrség dolgozói folyamatosan ügyelnek ar­ra, hogy lehetőleg ne csoportosulja­nak a hajléktalanok sem a városban, sem a központ környékén. „Sosem bánt velem az élet kesztyűs kézzel, hát én sem fogok kesztyűt viselni holmi vírus miatt. Kezet azt mosok, ha kell” - nyugtázza az egyik fiatal hajlékta­lan, aki elfordul az asztaltól, amikor fotókat készítünk. Tesztelik a szociális otthonok dolgozóit NÉMETI RÓBERT Megkezdték a Kassa megye fenntartása alatt működő szociális intézményekben dolgozó alkalmazottak koronavírus-tesztelését. A megye tájékoztatása szerint a következő hetekben 1200 alkalmazottat tesztelnek le. KASSA Anna Terezková megyei szóvivő tájékoztatása szerint a tesztelést a legpontosabb eljárással, vagyis a PCR-tesztekkel végzik el, mely a SARS-CoV-2 jelenlétét vizsgálja az emberi szervezetben. A gyors­tesztek és az összes többi teszt csak azoknak az ellenanyagoknak a jelen-A leghatékonyabb tesztekkel vizsgálják a dolgozókat (A szerző felvétele) létét bizonyítja, amely a már fertő­zésen átesett szervezetekben találha­tó meg. A szóvivő azt állítja, a meg­előzés szempontjából a PCR-teszt a leghatékonyabb. Mint kiderült, hét­főn két rozsnyói intézményben, a Ja­­sanimában és a Subsidiumban vé­geztek tesztelést, összesen 164 alkal­mazottól vettek biológiai mintát. Kedden az őrmezői (Strázske) szo­ciális intézmény 142 munkatársát tesztelték le. „Mivel az intézmények kliensei állandóan a létesítmény te­rületén tartózkodnak, és a járvány miatt új klienseket sem fogadunk, most csak az alkalmazottakat tesz­teljük. Ha bebizonyosodik, hogy va­lamelyik dolgozó fertőzött, akkor mindenkit - beleértve a klienseket is - letesztelünk. Az intézmények mindegyikében két olyan szobát ala­kítottunk ki, amelyekben szükség esetén elkülöníthetjük a fertőzötte­ket. Ezzel párhuzamban két üres in­tézményben karanténközpontot tu­dunk működtetni” - tolmácsolta lapunknak Rastislav Tmka, Kassa megye elnökének szavait Anna Te­rezková szóvivő. A megyei hivatal a kassai Pavol Jozef Safárik Egyetem (UPJS) Or­vosi Karával együttműködve végzi a teszteket, a kiértékelést az egyetem szakemberei végzik. A megye tájé­koztatása szerint egy hét leforgása alatt megközelítőleg 300 személyt tudnak letesztelni, de abban bíznak, hogy a közeljövőben növelni tudják a kapacitást. Kassa megye 13 szociális intézményt működtet, ezekben 1800 személyről gondoskodnak, az alkal­mazottak száma eléri az 1200 főt. MEGEMLÉKEZÉS Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok, Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog, S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, Hogy boldog lehessen szívetek. Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok, Hiszen a szívetekben jó helyen vagyok... Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk 2020. május 1-jén, halálának 9. évfordulóján BAJCSI ZOLTANNE szül. MIKOS MÁRIÁRA (Apácaszakállas). Fájdalommal emlékeznek rá lányai, vejei, unokái családjukkal DPR200472 Május 23-án biztosan meg­nyitja kapuit a nyárasdi Platán panzió kertje, és ezzel a Csilizközi Piac is újra indul. EHH3ZBQ A köztéri piacok a járványügyi intézkedések enyhítésének kö­szönhetően már kinyithattak, ezt az intézkedést örömmel nyugtázta Miklós Judit is, a Csilizközi Piac megálmodója és főszervezője. La­punk kérdésére megerősítette, hogy már tárgyalnak a közkedvelt Csi­lizközi Piac újraindításáról. „Egye­lőre a május 23-ai dátummal indul az őstermelői piac, ugyanakkor folynak bizonyos előkészületek annak érdekében, hogy az előírt egészségügyi óvintézkedések be­tartása mellett még korábban, már május 9-én megnyithassuk a pia­cot. Erről azonban még az önkor­mányzattal is egyeztetnünk kell” -Piac Újraindul a Csilizközi SOMOGYI KATALIN A szervezők már május 9-én meg­nyitnák a piacot (Képarchívum) nyilatkozta lapunknak Miklós Judit. A piactér megnyitásának feltételei egyebek mellett a külön be- és kijá­rat, az egyirányú közlekedés a piac­téren belül, és megfelelő távolságra kell elhelyezni egymástól a stando­kat. Ezeket a feltételeket szerencsé­re gond nélkül teljesíteni tudják, hi­szen elég nagy területen működik a piac a platánkertben. Felállítják a sütő-főző sátrakat is, de a finomsá­gokat csak elvitelre lehet megvásá­rolni, helyben nem lesz lehetőség az ételek elfogyasztására, ezt ugyanis a Közegészségügyi Hivatal rendelete tiltja. A belépő és kilépő piaclátogatók számát a lehetőségekhez mérten el­lenőrizni fogják a szervezők, továb­bá bíznak a látogatók felelősségtel­jes hozzáállásában, vagyis hogy szájmaszkban és ha kell, kesztyűvel érkeznek a piacra. „Eredetileg 110 eladóval számoltunk a májusi pia­con, de lehet, hogy inkább keve­sebb meghívót küldünk szét, ne­hogy tömegek torlódjanak fel a be­lépésnél. Inkább gyakrabban és ke­vesebb eladó-standdal szervezzük majd a jövőbeni piacokat” - tájé­koztatott Miklós Judit a piac továb­bi működéséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom