Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-23 / 94. szám
www.ujszo.com | 2020. április 23. PANORÁMA 119 265 millióra emelkedhet az éhezők száma a világon MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Emelkedett a világban az új típusú koronavírus-járvány azonosított fertőzöttjeinek a száma, tegnapra 2 593129-re nőtt, a halálos áldozatoké pedig 179 725 lett, míg 696 948-an felépültek a kárból, a járvány terjedési üteme pedig lassult - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből. Olaszországban egy nap alatt 534- en haltak meg, kórházban 24 134 beteget ápoltak, közülük 2471 -en voltak intenzív osztályon. Spanyolországban enyhén emelkedett a halálos áldozatok száma, keddre 430-an haltak meg, a fertőzést 3968 páciens szervezetében mutatták ki, ami lassuló tendenciát jelez a hétfői 4266 és a vasárnapi 4218 után. Kedden este ezer alatti új fertőzésről számoltak be az illetékes hatóságok, továbbra is emelkedő tendenciát mutatva, átlépte a 41 ezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, a halálos áldozatoké pedig megközelítette a hatezret. Kötelező maszkviselés Egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget. A Robert Koch Országos Járványügyi Intézet (RKI) figyelmeztetett, hogy bármikor ismét elindulhat egy újabb fertőzéshullám, amely nagyobb és pusztítóbb lehet, mint az első. A RKI adatai szerint az új típusú koronavírust tegnapig országszerte 148 766 ember szervezetében mutatták ki, ami 1785 esettel több az egy nappal korábbinál, a halálesetek száma kedd estig 5086-ra nőtt. Hetente több millió koronavírustesztet kellene elvégezni Németországban a szövetségi kormány egy formálódó járványügyi törvénycsomagja szerint, amelyről tegnap számoltak be német lapok. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény várhatóan júniusban életbe lépő módosítása szerint a 83 milliós lakosság 5,4 százalékának megfelelő 4,5 millióra kell emelni a hetente elvégzett koronavírustesztek számát, hogy Németország fokozatosan maga mögött hagyja a társadalom és a gazdaság működését fékező járványügyi vészhelyzetet. Tegnap arról is érkezett hír, hogy kiadta az engedélyt a koronavírus elleni első németországi fejlesztésű oltóanyag emberi tesztelésére a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet. Meghalt újabb 12 beteg Meghalt 12 idős krónikus beteg, és 70-nel nőtt 2168-ra az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 225-re emelkedett. 295-en gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg 825 koronavírusos beteget Minden napra más divatos maszk - richshafenben ápolnak kórházban, közülük hatvanhárman vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere elrendelte az arcot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselését Budapesten a közösségi közlekedési járműveken április 27-től. Az intézkedés betartásának elősegítése érdekében, illetve hogy minden utas biztonságban érezhesse magát a tömegközlekedési járatokon, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főpolgármesteri Hivatal mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóközönségnek és a fővárosban közlekedőknek a következő napokban. 4611 újonnan fertőzött Törökországban kedden ismét 4500-at meghaladóan, 4611 -gyei nőtt a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma, amely így 95 591- re emelkedett - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján. A kis-ázsiai országban immár két hete nem csökkent egy irodában a németországi Fried-CTASR/DPA-felvétel) 3500 alá az esetszám napi növekedésének mértéke, azóta 3782 és 5138 között mozog. A miniszter által megosztott adatokból az is kiderült, hogy az utóbbi 24 órában 119-cel nőtt a vírus okozta elhalálozások száma, és elérte a 2259-et. A napi halálesetek számát tekintve az eddigi legmagasabb a vasárnapi 127 volt. Erdogan államfő megismételte hétfői kijelentését, amely szerint célkitűzésük, hogy a pénteken kezdődő muszlim böjti hónap, a ramadán során is „a legmagasabb szinten” betartassák az óvintézkedéseket, és az ország utána visszatérhessen „a megszokott kerékvágásba”. Egy éhínségjárvány szélén A koronavírus-világjárvány következtében idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe - figyelmeztetett az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP). „Miközben a Covid-19 nevű világjárvánnyal küzdünk, egy éhínségjárvány szélén állunk” - jelentette ki David Beasley, a WFP vezérigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. Mint mondta, „minden este 821 millió ember hajtja éhesen álomra fejét világszerte”, további 135 millió ember esetében „az éhínség válságos szintet vagy még ennél is rosszabbat ért el”. A WFP elemzése szerint az idei év végéig további 130 millió ember sodródhat az éhínség szélére a pandémia következtében. Beasley hangsúlyozta, hogy bibliai méretű éhínségekkel szembesülhetnek mintegy három tucat országban néhány hónapon belül, ha most nem készülnek fel és cselekszenek, biztosítva a segítséghez szükséges anyagi forrásokat és a kereskedelem zavartalanságát. A római székhelyű WFP 1,9 milliárd dollár adományfelhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy három hónapra elegendő élelmiszersegélyt halmozhasson fel. További holttestekre bukkant a kanadai rendőrség az új-skóciai ámokfutás helyszínein MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Montreal. Újabb holttestekre bukkant a rendőrség a hét végi új-skóciai émokfutás helyszínein, így a 22-re nőtt a gyilkosságsorozat halálos áldozatainak száma, ás a hatóságok azzal számolnak, hogy előkerülhetnek további áldozatok. A rendőrség helyi idő szerint kedden arról tájékoztatott, hogy leégett házakban bukkantak rá az újabb áldozatokra. A legfiatalabb áldozat egy 17 éves lány, a többiek felnőtt nők és férfiak. Előző napon, hétfőn a rendőrség 19 halálos áldozatról adott hírt, és - mint utólag kiderült - közéjük sorolta a támadót is. Figyelmeztetett arra, hogy ez feltehetően nem végleges szám, mert öt felgyújtott épület van, többségük lakóház, és nem zárható ki, hogy találnak még holttesteket azoknak a házaknak a maradványai alatt, amelyek teljesen leégtek. Egy 51 éves férfi, név szerint Gabriel Wortman több helyszínen követte el a gyilkosságokat az ÚjSkócia-félszigeten elterülő, apró délkelet-kanadai tartományban. A bűncselekmény-sorozat helyi idő szerint szombaton, éjfél előtt másfél órával kezdődött az Atlanti-óceán partján fekvő Portapique városkában, 130 km-re északra Halifaxtól. A rendőrség több lakossági bejelentés után vonult ki az első bűntény helyszínére, több halottat talált egy házban és a környékén, több épület pedig lángokban állt. A tettes Truro, Milford és Enfield településeken folytatta a vérengzést, ámokfutása 12 órán át tartott. A híradások szerint rendőrruhába öltözött, és rendőrautónak álcázott gépkocsit használt. A rendőrök egy benzinkútnál agyonlőtték az elkövetőt. A tettes indíttatásáról továbbra sem mondanak semmit a hatóságok. Annyi derült ki, hogy Wortman fogtechnikus volt, nem volt büntetett előéletű, és nem ismert mindenkit az áldozatai közül. A rendőrök 16 bűnügyi helyszínt fésültek át öt településen a délkelet-kanadai tartomány középső és északi részén. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a gyilkosságsorozat kapcsán kedden a fegyvertartási szabályok gyors szigorítására tett ígéretet. NAPTÁR Április 23 ► NÉVNAP Béla A Béla név bizonytalan eredetű, a legvalószínűbb magyarázat szerint a régi magyar Bél személynévből származik a név, az-a betű itt kicsinyítőképző. A Bél jelentése belső rész, például: szív. Más magyarázat szerint a név,- mivel uralkodók neveként jelent meg a magyarban - török eredetű, és a kora középkori eurázsiai sztyeppén széles körben használatos bojla méltóságnévből ered. ► ESEMÉNY Felkerült az első videó a YouTube-ra, a világ legnépszerűbb videómegosztó portáljára. (15 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 600 éve született I. György cseh király, Csehország egyetlen huszita királya; lánya, Podjebrád Katalin volt Hunyadi Mátyás magyar király első felesége. 245 éve született Joseph Mailord William Turner angol festő, a legkiválóbb tájképfestők egyike. 95 éve született Rapcsányi László Aranytollas újságíró. 90 éve szü letett Túry Mária Munkácsy Mihály-díjas festő. 70 éves Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész. ► NAPI VICC Egy betöréssel vádolt férfi mellé kirendelnek hivatalból egy védőt. Az ügyvéd felkeresi zárkájában a gyanúsítottat.- Az a gond, uram, hogy maga nem tudott eddig alibit igazolni. Gondolkozzék kicsit: biztos, hogy senki sincs, aki magát a rablás idején látta? A vádlott elgondolkodik, majd így szól:-Hála istennek senki...! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvező hatású lesz az időjárás, ám a fokozottan érzékenyek közül többen fáradékonyságot tapasztalhatnak, egyeseknél pedigfejfájás is felléphet. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÖ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaée, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó Írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK tniCAi KöoexfT 5K KULT •••MINOR