Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-21 / 92. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. április 21.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Brutálisak a belga halálozási számok Brüsszel. Töretlenül emelkedő tendenciát mutatva elérte a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban. Tegnap 1487 embernél mutatták ki a fertőzést, ami emelkedést mutat a vasárnapi 1313 új esethez képest. A fertőzés következtében már 5828-an hunytak el a 10,5 milliós országban, az elmúlt három napban pedig mintegy ezren. A halálozás terén a belga adatok rosszabbak az olasz számoknál. (MTI) Felderítő repülőgép Észak-Korea felett Szöul. Az USA felderítő repülőgépet küldött a Koreai-félszigetre Eszak-Korea megfigyelésére - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Az USA az elmúlt hónapokban gyakrabban küldött a térségbe felderítő repülőgépeket, azt követően, hogy Phenjan fokozta védelmi rendszerének tesztelését. Április 14-én Eszak- Korea több, Szöul szerint rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki Vonszan városának térségéből, egy nappal a kommunista állam alapítója, Kim ír Szén születésnapja előtt. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy Washington rendszeresen küld felderítő repülőgépeket a térségbe, egyben nem záiják ki, ezúttal szándékosan leplezték le magukat, hogy tevékenységükről Phenjan is tudomást szerezzen. (MTI) Kormánykatonák öltek egy faluban Ouagadougou. A Burkina Fasó- i biztonsági erők lemészárolták a fülbe népcsoport 31 férfi tagját egy terrorellenes műveletnek feltüntetett akcióban - közölte egy jogvédő szervezet szemtanúkra hivatkozva, hozzátéve, ez akár háborús bűncselekménynek is minősülhet. A biztonsági erők tagjai megjelentek a városban, annak különböző helyeiről őrizetbe vettek férfiakat, elszállították, néhány órával később kivégezték és eltemették őketmondta el 12 ember, aki szemtanúja volt az őrizetbe vételeknek, illetve a kivégzettek eltemetésének. Burkina Faso fúlbék lakta északi részében, amely a Száhelövezethez tartozik, aktívak az iszlamista szélsőségesek. (MTI) Vírusfertőzöttek a hazatoloncoltak Guatemalaváros. Ötven olyan embernek lett pozitív a koronavírustesztje, akiket az elmúlt napokban az US A-ból hazatoloncoltak Guatemalába - közölte Alejandro Giammattei guatemalai elnök. A fertőzöttek javát egy múlt hétfői járattal szállították vissza, 14-en pedig kedden érkeztek, és az elmúlt 24 órában mutatták ki náluk a fertőzést. Donald Trump amerikai elnök kormánya nyomást gyakorolt a guatemalai hatóságokra, hogy fogadják vissza a migránsokat, holott tartani lehetett attól, hogy ők behurcolják a vírust az országba az US A-ból. (MTI) USA: a kór elleni harc félidejében Miami Beach szájmaszkban. Egyre komolyabban veszik a fertőzést. (Tasr/ap) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma, 765 ezer vírusfertőzöttet ás 41 ezer halottat regisztráltak, 71 ezren felépültek. Andrew Cuomo, New York állam kormányzája azt mondta, hogy a járvány elleni harcnak még csak a közepén járnak. ,yA szörnyű járvány ismét támadhat, ha túl korán nyitjuk meg az államot” - fogalmazott New York állam kormányzója, hozzátéve, hogy a járvány csúcspontján túljutottak, a járványgörbe leszállóban van. Leszögezte, hogy az újraindítást az egészségügyi helyzet alakulásához kell igazítani. Cuomo nagyon aggasztónak minősítette az idősotthonokban pusztító járvány hevességét, és e héttől az antitesttesztek „agresszív kibővítését ígérte” az egész állam területén. Az Egyesült Államok keleti partvidékén több, a járvány által leginkább sújtott tagállamnak a kormányzója is arról adott inteijút, hogy korainak tartja a gazdaság újraindítását, így foglalt állást Ralph Northam, Virginia és Larry Hogan, Maryland kormányzója. Hogan azt hangoztatta: nem volt szerencsés, hogy Donald Trump elnök a Twitteren bátorította a gazdasági újraindítás mellett több államban tüntetőket. Gina Raimondo, Rhode Island kormányzója a kisvállalkozásoknak nyújtandó szövetségi kormányzati segítséget sürgetett. Inteijúja után Donald Trump elnök szintén a kisvállalkozásoknak biztosított gazdaságélénkítő csomagterv összegének emelését sürgette. A programban rendelkezésre álló 349 milliárd dollár ugyanis két hét alatt elfogyott, újabb kölcsönkérelmet nem fogadnak be, de a szövetségi törvényhozásban a politikusoknak még nem sikerült dűlőre jutniuk a további összegekben. Egyes nagyvárosi gócpontokban csökkenőben az új fertőzések száma -jelentette ki Donald Trump. Az elnök példaként említette a texasi Houstont és a washingtoni Seattle városát, ahol a járvány visszaszorulóban van. Trump elmondta, elégséges számú lélegeztetőgép van az Egyesült Államokban, és a mexikói elnökkel telefonon egyeztetett arról, hogy az amerikai kormányzat Mexikóba is szállíttat lélegeztetőket. Majd kijelentette: kész segítséget nyújtani Iránnak is a járvány elleni küzdelemben, amennyiben Teherán igényli ezt. Az elnök fontosnak mondta az egészségügyi ellátást biztosító, alapvető fontosságú termékek gyártásának visszatelepítését külföldről az Egyesült Államokba. Válság idején nem szabad csakis importra támaszkodni — szögezte le. Orosz csúcsfegyvereket tesztelnek a szír háborúban A moszkvai Vörös téri katonai parádén már bemutatott automata lövegtornyú Armata tank darabja 250 millió rubelbe (3,1 millió euró) kerül (tasr/ap) Az orosz hadsereg Szíriában tesztelte a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal felszerelt T-14-es, egyelőre kísérleti jellegű Armata harckocsit - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari ás kereskedelmi miniszter. Moszkva/Dsmaszkusz. Az orosz miniszter szerint az új tankokat azért vezényelték át Szíriába, hogy „harci körülmények között mérlegeljenek minden részletet”, ami elősegíti majd a külalak végső kialakítását. A miniszter kijelentette, a harckocsi sorozatszállítása a hadsereg számára jövőre kezdődik. Elismerte, hogy a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal felszerelt T-14-es drága tank, ami részben annak a következménye, hogy még mindig tesztelik és korszerűsítik. Az Armata nehéz lánctalpas platformra épülő T—14-es harckocsit személyzet nélküli lövegtoronnyal és korszerű fedélzeti berendezésekkel szerelték fel. A legénységet a tervezők egy páncélozott, a lőszertől elszigetelt kapszulában helyezték el. Az alapvetően új és kizárólag orosz Armata a tankok háború utáni harmadik generációjához tartozik. Jelenleg nincs hozzá hasonló a világon. Jurij Boriszov, a hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes korábban azt mondta, Oroszország több mint 600-féle fegyvert és hadfelszerelést tesztelt Szíriában. „Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a Szíriái konfliktust, hogy lehetőségünk legyen megnézni, milyenek a reális tulajdonságaik, hogyan viselkedik a fegyverzet” - hangoztatta. Hozzátéve, az orosz haderő új repülőgép-felszereléseket, új tűzfegyvereket, rakétaindító rendszereket, páncélozott járműveket és egyéb új eszközöket próbált ki. A hmejmími légitámaszponton folyamatosanjelen vannak a hadiipari vállalatok képviselői. Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be a 2011 óta dúló szír polgárháborúba. (MTI, ú) A jövőben így tüntetünk. A vírusjárvány miatti szigorú távolságtartási szabályokat betartva, egymástól 2 m-re állva tiltakozott vasárnap este mintegy 2000 ember Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnöki megbízatása ellen. A szájmaszkot viselő demonstrálók a kövezetre festett jelek segítségével sorakoztak fel szabályos alakzatban. A maga nemében példátlan tüntetésen egy újabb Netanjahu-kormány ellen tiltakoztak, mert szerintük a három ügyben is megvádolt politikus nem alakíthat kabinetet, amíg nem tisztázta magát a bíróságon a korrupció, a csalás és a közhivatallal való visszaélés vádjai alól. (tasr/ap) Komor a franciák jövője Párizs/London. A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban — mondta Edouard Philippe miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt várható hosszú-távú intézkedésekről, amelyek a szigorú kijárási korlátozásokat váltják fel május 11-én. A betegség halálos áldozatainak száma kis híján 20 ezer, a fertőzöttek száma 155 ezer. „A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan, de biztosan javul” - mondta a kormányfő, miután a kórházi betegek száma már 5. napja csökkent, az intenzív osztályokon pedig 11. napja egyre kevesebb a súlyos beteg. A miniszterelnök szerint Franciaország olyan egészségügyi krízist él át jelenleg, amilyenre a modem korban még nem volt példa, s az ebből következő „gazdasági válság még csak most kezdődik, és durva lesz”. A március 17-én életbe lépett kijárási korlátozásokat a múlt héten Emmanuel Macron államfő május 11-ig meghosszabbította. Átlépte a 122 ezret a koronavírus okozta fertőzések száma Nagy- Britanniában, a napi halálozási szám viszont jelentősen csökkent. Az egészségügyi tárca szerint az elmúlt 24 órában 596 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz. Szombaton még a brit kórházak 888 vírusfertőzött beteg haláláról számoltak be. A szigetországban eddig 375 ezer embert vetettek alá szűrővizsgálatnak, és közülük 121 ezerről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal. Az áldozatok száma tegnapra átlépte a 16 ezret. 210 km/h-s sebességgel mértek be egy autóst London közelében, az M25-ös úton. Amikor a rendőrök megállították és kérdőre vonták a gyorshajtót, ő azt válaszolta, azért száguldott ennyire, mert azt hitte, hogy minél gyorsabban megy, annál kisebb eséllyel kapjaelakoronavírust... (MTI, ú)