Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-21 / 92. szám
www.ujszo.com | 2020. április 21. RÉGIÓ I 5 Növeli járatai kapacitását a RegioJet KISS BARTALOS ÉVA Növeli a reggeli ós a délutáni csúcsidőben közlekedő járatai befogadóképességét a RegioJet, ugyanis a korlátozások ellenére újra egyre többen utaznak vonattal. A közlekedési magánvállalat egyeztet a közlekedési minisztériummal arrál, hogy a szerződésük decemberi lejárta után is járjanak vonatok a déli vasúti szakaszon. DUNASZERDAHELY Ales Ondrűj, a RegioJet szóvivője közölte, újra nő az utasok száma a vonalon. A koronavírus miatti korlátozások ellenére is telítődnek a szerelvények, ugyanis sokan most is vonattal járnak munkába. Reggel a Pozsonyba tartó, délután a Csallóközbe induló szerelvényeken van több utas. „A RegioJet ezért úgy döntött, hogy csúcsidőben napi 800-ra növeli az ülőhelyek számát a vonatokon. A leginkább kihasznált járatokon újra emeletes szerelvényekkel utazhatnak az ingázók” - tájékoztatott a szóvivő. Hétfőtől összesen nyolc járatot bővítenék, a Komáromból 4.39-kor és Dunaszerdahelyről 5.39-kor, valamint a Pozsonyból 16.05-kor induló szerelvényen 400 ülőhelyet kínálnak az utasoknak. A társaság több intézkedést is életbe lépteti a járvány miatt - csak szájvédő maszkban szállhatnak fel az utasok a sárga vonatokra, korlátozták a jegyeladást a megállókban, a vonatokon az ellenőröknél Kérdéses a déli vasúti pályázat sorsa, a RegioJet szerint nem hirdettek nyertest a versenyben. válthatnak menetjegyet az utazók, és módosított menetrend szerint, óránként indítanak vonatokat. Ales Ondrűj elmondta, ha a helyzet engedi, a közlekedési minisztériummal együttműködve, az utasok érdeklődésének alakulása alapján készek enyhíteni a szabályokon. Decemberben lejár a RegioJet szerződése, a közlekedési minisztérium a vasút liberalizációja keretében új versenyt hirdetett a vonalra, de két jelentkező is visszalépett a pályázattól, amelyet a cseh társaság is kritizált a felkészülési idő rövidsége miatt. Február közepén a tárca még kitartott amellett, hogy napokon belül kiértékelik a pályázatot, a RegioJettől, aki szintén jelentkezett a versenyre azonban a hét elején más információkat kaptunk. „A minisztérium már korábban lezárta a versenyt, mégpedig úgy, hogy nem találtak olyan jelentkezőt, aki ilyen rövid idő alatt teljesíteni tudta volna a verseny feltételeit” - fogalmazott Ales Ondrúj. A szóvivő szerint módosított feltételekkel kellene meghirdetni az új versenyt, amelynek nyertese így megfelelően felkészülhetne a feladatok ellátására. Ales Ondrújtól megtudtuk, tárgyalnak arról, hogy a szerződés lejárta utáni és az új vállalat megbízása közötti időben is megmaradjon a vasúti összeköttetés a szakaszon. Az ügyben megkerestük a közlekedési tárcát is, e-mailben feltett kérdéseinkre nem kaptunk választ. Csak szájmaszkban lehet felszállni a vonatra (A szerző felvétele) Nincs fertőzött a légi idősotthonban SOMOGYI KATALIN A légi idősek otthona minden lakóját és dolgozóját tesztelték, és nincs köztük koronavírussal fertőzött személy. A rehabilitációs és adminisztratív részleg pozitívan tesztelt alkalmazottai a múlt hét éta házi karanténban vannak. mn Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a meg nem erősített információ, mely szerint a légi Vitalita idősek otthonában egy lakót pozitívan teszteltek a Covid-19 nevű megbetegedésre. Pontos információkért Csemi Gábor igazgatóhelyetteshez fordultunk a fertőzés kapcsán. Hét pozitív teszt „Az első pozitívan tesztelt páciens a rehabilitációs részlegen volt, ahol még az utolsó rehabilitációs kezelések folytak. A pácienst agyér-Tavaszi nagytakarítás válságüzemmódban Érsekújvárban lakkot, vegyszert sem lehet kidobni. Rongyszőnyeget, régi konyhabútort, lapjaira szedett bútordarabokat, régi mosdókat, ajtókat, kádakat, tehát olyan nagy méretű szemeteket rakhatnak a konténerbe, ami nem fér bele a hagyományos méretű kukába. A rendőrség ellenőrzi Az elektromos hulladékot, régi hűtőt, mosógépet, számítógépet, valamint használt kerékgumikat a Bethlen Gábor utcai szemétgyűjtőben adhatnak le a lakosok, építkezési és biohulladékot a Vág menti utcában lévő lerakatba vihetnek. A hulladék ilyen módon történő osztályozását a városi rendőrök folyamatosan ellenőrzik. A konténerek kihelyezéséről a térképet és az időpontokat az önkormányzat hivatalos honlapján találják meg az érdeklődők. SZÁZ ILDIKÓ Két szakaszban zajlik az idei tavaszi nagytakarítás a járási székhely, a nagy kapacitású konténereket e hét elejétől helyezik ki az érsekújvári családi házak közelébe. A koronavírus okozta járványhelyzet miatt az első szakaszban az önkormányzat nagy kapacitású konténereket tett ki a kiskertek és a lakóházak közelében, a lakosok megrendelése szerint. A családi házak között A tavaszi nagytakarítás második szakasza ezen a héten kezdődik, és a családi házakban élőket érinti. Annak ellenére, hogy a város vezetése kérte a lakosokat, hogy idén tavasszal ne rakják ki a vegyes hulladékot a házaik elé, egyesek mégis megtették, mert a városi Brantner társaság az elmúlt években összeszedte és elszállította a szemetet. „A koronavírus-fertőzés tévedésének jelenlegi kockázata miatt lehetetlen, hogy több embert vonjunk be a hulladék elszállításába. Az önkormányzat a kijelölt területekre a meghatározott időpontokban konténereket rakat ki, ahová a családi házakban élők kidobhatják a hulladékot” - tájékoztatta a lakosokat a városi hivatal. A konténerekbe tilos biohulladékot rakni. Az építkezési hulladék elszállításáért fizetniük kell a lakosoknak. Szelektálni kell A nagy kapacitású konténerbe veszélyes anyagokat, például festéket, A városi hivatal dolgozóinak figyelmeztetése ellenére egyesek már a húsvéti ünnepek előtt kipakolták a kacatokat és a biohulladékot a járdára (A szerző felvétele) Hermetikusan lezárták a légi idősotthont (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) katasztrófa rehabilitációs kezelés után szállítottuk volna vissza lakhelyére, a zsolnai idősek otthonába, amely viszont a kliens visszavétele előtt koronavírustesztet kért, az eredmény pozitív lett. A beteget azonnal izoláltuk, karanténba helyeztük, és újabb teszteléseket végeztünk el” - ismerteti a helyzetet az igazgatóhelyettes. Mindenkit teszteltek Az elkövetkező napokban összesen 267 tesztet végeztek el lakóknál, dolgozóknál egyaránt. Ezek eredményeként az idősotthon valamennyi lakójának és alkalmazottjának negatív lett a teszteredménye, az egyéb részlegeken dolgozók közül hétnek lett pozitív a koronavírustesztje. Ők valamennyien már a múlt héttől házi karanténban vannak. Néhányan a rehabilitációs részlegen kerülhettek kapcsolatba a fertőzött beteggel, a többiekről nem tudni, hogyan fertőződtek meg. Sőt, mivel a rehabilitációs részleg utolsó páciense, akinek pozitív lett a tesztje, 60 napot töltött el az osztályon, még az is kérdéses, hogy tulajdonképpen ki fertőzött meg kit. A második teszt negatív Ugyanakkor a rehabilitációs részleg 70 év feletti páciensének a második koronavírustesztje, melyet egy héttel az első teszt után készítettek, már negatív volt. Egyelőre még azt sem lehet kizárni, hogy az első teszt eredménye esetleg hibás volt. Az utolsó törletet a hétvégén vették le, ha az is negatív lesz, visszatérhet zsolnai otthonába. A hétvégén a Vitalita területét, az idősotthont hermetikusan lezárták. A beszállítók fokozott biztonsági óvintézkedések mellett szállítanak, de a gondoskodó személyzet hétfőtől (tegnaptól) két hétre beköltözött az idősotthonba. A két hét elteltével mindenkit újra letesztelnek, és ha az eredmények negatívak lesznek, a bentlakó személyzetet váltja majd az új csapat, a következő két hétre.