Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-09 / 84. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. április 9. I www.ujszo.com RÖVIDEN USA: előválasztás bármi áron Washington. Wisconsinban kedden tömött sorokban várakoztak az emberek az előválasztáson, miután a helyi legfelsőbb bíróság hétfőn este semmisnek mondta ki a kormányzó rendelkezését a választás elhalasztásáról. Tony Evers demokrata párti kormányzó azt szorgalmazta, hogy halasszák el a választást, vagy hosszabbítsák meg a levélben történő szavazás határidejét, azonban a republikánus többségű wisconsini kongresszus ellenállásába ütköztek. Ruth Bader Ginsburg, a szövetségi legfelsőbb bíróság tagja úgy fogalmazott: „ennek a bíróságnak a többsége azt nyilvánította ki, hogy csak technikai kérdésről van szó. Ez nem igaz. Az a kérdés, hogy a wisconsini polgárok tízezrei szavazhatnak-e biztonságban a járvány idején”. Wisconsinban szintén kijárási korlátozások vannak érvényben. A járvány miatt az USA-ban több mint egy tucat tagállam már elhalasztotta az előválasztást. (MTI) Bolívia nem engedi haza a polgárait La Paz. Bolíviában a hadsereg könnygázt vetett be a Chiléből hazatérni kívánók ellen a két ország határán, hogy gátolja a koronavírus terjedését. Mintegy 200 bolíviai polgár megpróbált átjutni a határon a chilei Colchane településnél, de a katonák ezt megakadályozták. A hadsereg Bolívia ideiglenes államfőjének, Jeanine Aneznek a határok lezárását elrendelő utasítása szerint járt el. A belépést megtagadó fellépés nyomán a tömeg kövekkel dobálta a katonákat. (MTI) Nem áll le Irán nukleáris programja Teherán. Irán folytatja nukleáris programját az eddig több mint 4000 halottat követelő új koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is - szögezte le a teheráni kormány. Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője azt mondta: a natanzi nukleáris létesítményben hamarosan urándúsító centrifugák új generációját helyezik üzembe. Irán tavaly nyíltan elkezdte folytatni nukleáris programját arra hivatkozva, az USA kivonult az e programról szóló hathatalmi egyezményből. (MTI) Fertőzöttek a francia anyahajón Párizs. A tervezettnél előbb hazatér Franciaországba a Charles De Gaulle nevű francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó az Atlanti-ópeánról, miután a fedélzetén mintegy 40 tengerész a koronavírus enyhébb tüneteit mutatja. Várhatóan egy héten belül köt ki a dél-franciaországi Toulonban, ahova eredetileg április 23-án kellett volna visszatérnie. A Charles De Gaulle hadihajón az 1760 fős legénységben egy 20 tagú orvosi egység is szolgálatot telj esít. (MTI) A szegényeket jobban sújtja a kór Kaszál a kór. Szinte futószalagon szállítják a betegeket New Yorkban. (tASR/AP) ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Az Egyesült Államokban már 400 ezer feletti a koronavírussal fertőzöttek és több mint 13 ezer a kórban elhunytak száma a Johns Hopkins Egyetem szerint. Donald Trump nekirontott az Egészségügyi Világszervezetnek. A naponta akár 30 ezerrel is emelkedő fertőzöttek száma, továbbá a legutóbb egy nap alatt meghalt közel 2000 ember arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államokban április első hetében drasztikusan nőtt a megbetegedések és a halálozások száma. Az új típusú koronavírus ugyanis egész márciusban 4 ezer halálos áldozatot követelt, míg április első hetében 8 ezren hunytak el. Jelenleg Kalifornia és New York mellett Illinois államban, Connecticutban, New Jersey-ben, Floridában és Louisianában a legrosszabb a helyzet. A koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport előrejelzése szerint a járvány új epicentrumainak kialakulására lehet számítani Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washingtonban. Trump nem olvas jelentést Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi főtanácsadója még januárban feljegyzést készített, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a járvány 2 millió amerikai életét követelheti, és 6000 milliárd dollárba kerülhet az elvonulása utáni gazdasági talpra állás. Donald Trumpot legutóbbi sajtókonferencián megkérdezték Navarro feljegyzéséről, de az amerikai elnök azt válaszolta, hogy nem ismeri a dokumentum tartalmát. Hozzáfűzte: ha tudatában is lett volna, akkor sem kezelné másként a kialakult válsághelyzetet. WHO: elnöki büntetés? Washington tanulmányozza az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét - közölte az amerikai elnök. Donald Trump először azt jelentette ki, hogy kormányzata felfüggeszti anyagi hozzájárulását a szervezet működéséhez, majd úgy fogalmazott: egyelőre „tanulmányozzák” ennek lehetőségét. „Azt nem mondom, hogy nem fogom ezt meglépni, tanulmányozni fogjuk a lehetőséget” - hangoztatta. Előzőleg Trump egy Twitterbejegyzésében már élesen bírálta az ENSZ e szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva a WHO-t. A mikroblogon úgy fogalmazott: az intézményt „nagyrészt” az Egyesült Államok finanszírozza, az mégis erősen „Kína-központú”. Felemlegette azt is, hogy a járvány kitörésekor a szervezet azt tanácsolta: az Egyesült Államok maradjon nyitott Kína felé. „Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?’ ’ - kérdezte Trump. Főleg a feketék betegek Az elnök kitért a járványhelyzetre és annak gazdasági következményeire. „Félelmetes kihívásnak” nevezve a Covid-19-et. Az amerikai elnök bejelentette, a kormányzat további 250 milliárd dolláros segélycsomag megszavazását kéri a kisvállalkozásoknak nyújtandó hitelek finanszírozására. Hozzátette, a koronavírus okozta betegség aránytalan mértékben sújtja az Egyesült Államok afroamerikai közösségeit. Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója hozzáfűzte: ez jelzi az egészségügyi aránytalanságokat. Azt mondta: a koronavírus elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre, a cukorbetegekre, az elhízottakra veszélyes, és ezek a bajok elsősorban az afroamerikaiak körében gyakoriak. Chicagóban a fertőzésben meghaltak több mint 70%-a afroamerikai volt, annak ellenére, hogy a chicagói lakosságnak csak a 30%-a fekete. Félő, hogy az USA faji és gazdasági egyenlőtlenségeit tovább fokozta a világjárvány. „Ez nagyon szomorú, de pillanatnyilag csak annyit tehetünk ellene, hogy a legjobb egészségügyi ellátásban részesítjük őket” - mondta Fauci. Trump közölte, az országos stratégiai készletben 8675 lélegeztetőgép áll a tagállamok rendelkezésére, és az elkövetkező hetekben a szövetségi kormány 110 ezer újabb készüléket szállít a kórházakba. Rosszabb mint a 9/11-es Már most több halálos áldozata van New York Cityben a koronavírusnak, mint ahány halálos áldozata volt 2001-ben a szeptember 11-ei, World Trade Center elleni terrortámadásnak - úja a Guardian. Keddig a városban legalább 3202 ember vesztette életét a koronavírus-fertőzöttek közül. A 9/11-es terrortámadásnak New Yorkban 2753, az USA-ban összesen pedig alig 3000 áldozata volt. Vírus, politika. Pentagon Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi tárca haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára. Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírusjárvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita. Az államtitkár előzőleg felmentette Brett Crozier-t, a hadihajó kapitányát, mert ő a járvány terjedése miatt azonnali segítséget kért matrózai számára. Ezt követően Thomas Modly dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra. „Naiv vagy ostoba”—nyilatkozta róla, ám később elnézést kért. A 5000 fos hadihajóról már 2000 embert kimenekítettek és elkülönítettek. A repülőgép-hordozón több múlt 150-en fertőződtek meg a vírussal. (MTI, index) Riasztóan alakuló francia és brit halálozási számok Tízezer fölött a halottak ezáma Franciaországban, még nem tetőzött a járvány. 55 ezer felettire nőtt Nagy-Britanniában a betegek száma, Boris Johnson kórházban maradt. Périzs/London. Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse jelezte, bár fokozatosan csökken a kórházba kerülők számának növekedési üteme, a járvány még nem tetőzött. Március 1. óta 7091-en haltak meg kórházban, míg az idősotthonokban 3237 áldozatot szedett a járvány, így kedd este 10 328 volt a halottak száma. Az idősotthonokból nem napi összesítésben, hanem visszamenőlegesen érkeznek az adatok, ezért a halottak számának ottani nagyon jelentős, 820-as növekedése hétfőről keddre nem a valós idejű emelkedést mutatja. 5 ezer ágy, 7 ezer beteg A halottak számának növekedési ütemében hétvégén megfigyelt visszaesés egyelőre nem bizonyult tartósnak, jóllehet az új megbetegedések száma lassult, s így a kórházak valamelyest fellégezhettek, még akkor is, ha a túlterheltség egyelőre nem csökkent: a járvány kezdetén 5 ezer intenzív ággyal rendelkező francia egészségügyben jelenleg több mint 7 ezer súlyos beteget lát-Minden megváltozott. A brit kormányfő állapotáról olvas egy szájmaszkos londoni. Bő két hete a szigetország még el sem hitte, ez komoly járvány. (íasr/ap) nak el. „Még nem vagyunk a járványgörbe csúcspontján, hiszen estéről estére több beteg van kórházban, és az intenzív osztályokon is még nő a betegek száma. Franciaországban soha nem látott szintet értünk el, a görbe még nem lefele ível, de már lassul kicsit” - fogalmazott a járványügyi illetékes. Edouard Philippe miniszterelnök megerősítette, hogy a kijárási korlátozások enyhítése egyelőre nincs napirendben. Muriéi Pénicaud munkaügyi miniszterjelezte, a koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 5,8 millió, részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelemkiegészítést. A tárcavezető szerint a várhatóan 3 hónapos időszakra 19,6 milliárd euróval számol a kormány. A karantén első két hetében mintegy 337 ezer francia vállalkozás csökkentette a termelését, illetve a tevékenységét. Tegnapig 3700-zal 56 ezerre nőtt Nagy-Britanniában azoknak a száma, akiknek szervezetében szűréssel WHETHER YOU RE B R OR NOT. IP YOU TüUl Ah MOVING SLOWER TH/ kimutatták a Covid-19-járványt okozó koronavírust. A halálos áldozatok száma túllépte a 6000-et. Már csaknem egy hete 4000 körül mozog a naponta kiszűrt új fertőzések száma, vagyis úgy tűnik, hogy a növekedés üteme már stagnál. Tény viszont, hogy hétfőn 786 beteg halt meg, ez eddig a legmagasabb napi halálozási adat a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta. A koronavírus-járvány első hulláma Nagy-Britanniában akár 66 ezer halálos áldozattal is járhat a Washingtoni Egyetem kutatóinak új modellje szerint. Ez több mint a várható európai halálesetek egyharmada. Boris egyelőre kórházban A miniszterelnöki feladatokat átmenetileg ellátó Dominic Raab külügyminiszter megerősítette, Boris Johnson miniszterelnök - akit a koronavírus okozta betegség makacs tünetei miatt hétfő óta intenzív osztályon kezelnek - az ilyen esetekben rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása. Hozzátette: teljes bizonyossággal arra számít, hogy Johnson hamarosan felépül, és ismét átveszi a válságkezelés irányítását. Boris Johnsont vasárnap este vitték be a londoni St. Thomas Kórházba, hétfő este pedig átvitték a kórház intenzív osztályára. (MTI, ú)