Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-09 / 84. szám
www.ujszo.com I 2020. április 9. KÖZÉLET I 3 Akik nehéz helyzetben is optimisták maradtak NAGY ROLAND Somorja. A koronavírus-járvány miatti intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a kisvállalkozókat, főként az éttermek üzemeltetőit. Hogyan lehet ilyenkor megbirkózni egy vendéglő fenntartásával? Egyebek mellett erről is faggattuk Darida Tibort és Venchich Patrikot, a somorjai Bella Italia tulajdonosait. A Bella Italia vendéglő terasza a tavasz közeledtével általában megtelik látogatókkal, most azonban már három hete üresen áll. A kormány koronavírus-járvány elleni intézkedései között az is szerepel, hogy az éttermek, a bárok és az egyéb vendéglátóipari egységek nem nyithatnak ki egészen addig, amíg a válsághelyzet tart. Darida Tibor, az étterem tulajdonosa az Új Szónak elmesélte, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy be kell zárniuk. „Pontosan emlékszem a napra. Március 14-e volt, szombat, amikor már éreztük, hogy nagyon kevés vendég jön. Azon a héten kezdte el a kormány meghozni a szigorúbb intézkedéseket, bár az éttermeket akkor még nem volt kötelező bezárni. Mi azonban önszántunkból döntöttünk úgy, hogy vasárnap már nem nyitunk ki, hogy ne tegyük ki az alkalmazottainkat az esetleges fertőzésveszélynek” - magyarázta Tibor. Venchich Patrik, a vendéglő másik tulajdonosa elmondása szerint a lelke mélyén már akkor is tudta, hogy nem csak kéthetes bezárásról van szó, hiszen a híradásokban látták az olasz helyzetet. Sajnálatos elbocsátások Egy vendéglő bezárása sajnos nem csak a tulajdonosok számára jár komoly veszteségekkel. A Bella Italia tulajdonosai sajnálkozva ismerték el, hogy el kellett bocsátaniuk a bedolgozó alkalmazottaikat (főként nyugdíjas munkavállalókról és diákokról van szó), hiszen jelentős bevételkiesést szenved el az étterem. „Az első nap rögtön 90 százalékos kieséssel kellett elszámolnunk” - jelentette ki Patrik. A vendéglő azóta is átlagban 70 százalékos kieséssel zárja a napot. Darida Tibor hozzátette, hogy ezt az ott maradt alkalmazottak is megérzik. „A dolgozók 70 százalékát tudtuk megtartani, de ők is kevesebb órát dolgoznak, mint korábban” - mondta az étterem alapítója. Kihordás? Részmegoldás Az étterem a megalakulása óta két fontos pilléren állt: az egyik a vendégek fogadása, a másik pedig az étel kiszállítása. A bevétel nagy részét azonban egyértelműen az előbbi hozta. Átmeneti megoldásként az üzemeltetők azt találták ki, hogy az ablakon fogják kiadni az ételt a vendégek számára, Tibor szerint viszont ez nem túlságosan népszerű megoldás. Továbbá elmondta, hogy a kiszállítás sem olyan kifizetődő, mint ahogy azt sokan gondolják, hiszen az összes vendéglátóipari egység, amely korábban csak a vendégek fogadásával foglalkozott, elkezdte a kiszállítást, így jóval nagyobb a konkurencia. „Természetesen nem hibáztatjuk őket, hiszen tudjuk, hogy nekik is meg kell élniük valamiből” - vélekedett a vendéglő tulajdonosa. Egyéb kihívások Az étterem további kihívásai közé tartozik, hogy az élelmiszerek ára nagyot emelkedett a krízishelyzet óta, Venchich Patrik bizonyos zöldségek és húsok esetében 30 százalékos emelkedésről beszélt. Emiatt kénytelenek voltak szűkíteni a kínálaton, és csak azokat az ételeket készítik el, amelyek iránt a legnagyobb a kereslet. A szűkített étlapban továbbá az is közrejátszik, hogy az üzemeltetők most nem rendelhetnek olyan élelmiszereket, melyek nagyon hamar megromlanak. Patrik hozzátette, hogy így is a nyakukon maradt egy csomó ital, amit hamarosan ki kell dobniuk, hiszen lejár a szavatosságuk. Darida Tibor hangsúlyozta, hogy különösen odafigyelnek a higiéniai előírásokra, naponta többször is fertőtlenítik az éttermet. Az is csökkenti a fertőzés veszélyét, hogy a megrendelt ételt az étterem weboldalán is ki lehet fizetni, így a dolgozóknak még a pénzzel sem kell érintkezniük. Továbbra is pozitívan Patrik elmondta, hogy a kialakult helyzetet eléggé stresszesen élik meg, hiszen nem tudják, mit hoz a holnap. Tibor hozzátette: különösen azért, mert egy családi vállalkozásról van szó. „Az itt dolgozók nagy része a családunk közeli tagja, így nekünk mindig is az alkalmazottak álltak az első helyen. Szívügyünk, hogy mindenki megkapja a fizetését, de ha nem lesz forgalom, nem lesz bevétel sem” - jegyezte meg. Hozzátette: a villanyt, a gázt és a bérleti díjat ugyanúgy fizetni kell a 30-40 százalékos bevétel mellett is, emiatt pedig hosszú távon csődre vannak ítélve.,,Ha az ember racionálisan áll a kérdéshez, akkor ki kell mondani, hogy néhány hétig vagy hónapig ki lehet húzni valahogy, de fél éven keresztül szerintem elképzelhetetlen”hangoztatta a tulajdonos. Ugyanakkor mindketten kiemelték: a nehéz időkben is lehetőleg pozitívan állnak a helyzethez, és ilyenkor is igyekeznek emberségesek maradni. Ennek bizonyítéka, hogy naponta 3-4 hajléktalant teljesen ingyen látnak el étellel. „Próbálunk optimisták maradni, máshogy ezt nem is lehet csinálni. Továbbra is szeretnénk, ha az emberek finom ételeket kapnának kézhez, ezért dolgozunk” - mondta Patrik. A jövő kérdése A tulajdonosok bíznak abban, hogy a kormány elfogad olyan intézkedéseket, melyek valóban segítenek a kisvállalkozók helyzetén. Tibor például úgy véli, hogy a kisvállalkozók számára az lenne az egyik legjobb megoldás, ha a bérleti díjak felét kifizetné az állam, hiszen gyakran ezek jelentik a legnagyobb kiadásokat. Ehhez hasonló intézkedésekről egyébként a kormány nemrégiben megkezdte a tárgyalásokat. Patrik szerint az sem lenne rossz megoldás, ha szigorú intézkedések mellett kinyithatnák az étterem belső teraszát. „Áz üzletekben is sokszor tömörülnek az emberek. Nekünk itt van a több mint száz ember befogadására alkalmas terasz. Ha például mindig beengednénk 30 személyt, akik egymástól néhány méteres távolságra ülnek, szerintem működhetne a dolog” - vélekedett a tulajdonos. Elmondása szerint ezzel az emberekben felgyülemlő feszültséget is enyhíteni lehetne. Bárhogy is alakul a krízis, Patrik és Tibor hangsúlyozza, hogy felemelt fejjel kell hozzáállni a helyzethez, és nem szabad feladni az optimista hozzáállást. Már a borszaküzletek is kinyithattak MOLNÁR IVÁN Akiknek a húsvéti ünnepi asztalukról sem hiányozhat a bor, azoknak ezért már nem kell feltétlenül valamelyik nagy üzletlánc szupermarketjébe rohanniuk, e héttől a borszaküzletek, italboltok is kinyithattak, így mér ezek sem szorulnak csak az internetes értékesítésre. Pozsony. A Közegészségügyi Hivatal koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott korábbi rendeleté szerint az elmúlt időszakban csak azok a borszaküzletek, italboltok tarthattak nyitva, amelyekben az áru minimum 50 százalékát az élelmiszerek teszik ki, a vásárlók így többnyire csak az élelmiszerüzletekben juthattak hozzá a borhoz, sörhöz és egyéb alkoholos italokhoz. A gazdasági tárcának azonban e hét elején sikerült meggyőznie a Közegészségügyi Hivatalt a döntés helytelenségéről, ez így a borszaküzleteket és egyéb italboltokat is feltette azon üzletek listájára, amelyek kinyithatnak. A Richard Sulik vezette tárca arra hivatkozik, hogy az uniós szabályok szerint a bor és a többi alkoholtartalmú ital is élelmiszernek minősül, így semmi akadálya annak, hogy az ilyen szaküzletek is árusíthassák a termékeiket. Természetesen, továbbra is be kell tartaniuk azt a szabályt, hogy a szeszes italokat csak elvitelre lehet árusítani, vagyis a helyszínen továbbra sem lehet elfogyasztani. „A döntés jelentős segítséget nyújt a borászoknak a mostani nehéz idők áthidalásához” - nyilat-A gazdasági tárca szerint az uniós szabályok alapján a bor és a többi alkoholtartalmú ital is élelmiszernek minősül, így semmi akadálya annak, hogy az ilyen szaküzletek is árusíthassák a termékeiket (TASR-feivétei) kozta lapunknak a Szlovákiai Szőlészek és Borászok Szövetségének (ZWS) az ügyvezető igazgatója, Jaroslava Kanuchová Pátková. Szerinte Szlovákiában jelenleg több mint 20 ezer szőlőtermelőt és 800 borászt regisztrálnak, akiknek kevesebb mint az ötödé árusítja a borát közvetlenül az üzletláncokon keresztül. Ez utóbbiakban ráadásul hatalmas a külföldi konkurencia, hiszen a borkínálatuk kevesebb, mint 40 százaléka származik a hazai termelőktől. A borszaküzletek bezárása így hatalmas érvágást jelentett a hazai borászoknak, akiknek az egyedüli értékesítési csatornája az internetes eladás maradt. Ez utóbbi azonban a borászok szerint csak a bevételkiesésük töredékét pótolta, Pátková szerint így mindenképp csak üdvözölni tudják a borszaküzletek és italboltok kinyitását. Venchich Patrik (balra) és Darida Tibor próbál pozitívan hozzáállni a krízishelyzethez (A szerző felvételei)