Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-28 / 74. szám

www.ujszo.com | 2020. március 28. SZOMBATI VENDÉG 9 Három országban foglalkoztatják Mokos Attila: „Most itt egy hosszabb szünet. Élhetek magamnak is egy kicsit, nem csak a feladatoknak..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Felpörgött a filmes élete. Szlovák, cseh, macedén, magyar rendezőkkel forgatott az elmúlt hónapokban Mokos Attila. Hol Pozsony­ban, hol Prágában, hol Budapesten, hol Kárpát­alján állt kamera elá, de a Komáromi Jókai Színházból sem hiányzott. A színház biztos alap számára, mondja, de nem titkolja: tele van vá­rakozással. Kimondottan válj a, mi­lyen irányt, milyen lendületet vesz a társulat az igazgatóváltás után. Fil­mes felkérései már nyárra, sőt őszre is vannak. Most éppen egy nyolcrészes, cseh-szlovák koprodukcióban ka­pott szerepet, Pozsonyban. Televíziós produkció, Ultimátum a címe. Valós alapra épülő fiktív törté­net egy apáról és annak bajba jutott pilóta fiáról, akit azzal vádolnak, hogy alkoholos befolyásoltság alatt irányí­totta a gépet, holott egyáltalán nem ivott. Nyomozótisztet játszom a so­rozatban, aki az államhatalmat szol­gálja. Ki akar zsarolni egy vallomást, aminek semmi köze nincs az igaz­sághoz, s ő ezt pontosan tudja. Ne­gatív figura. Jól megírva? Lehet villantani vele. Hasonló fel­adatom volt a cseh Ivan Zachariás rendezte Eszmélet című sorozatban is. Ott ügynököt játszottam. Zachariás reklámfilmrendező­ként szerzett hírnevet a világban, és két nagy sikerű HBO-sorozat után már az első játékfilmjére készül. Kivételes tehetségű rendező, és örülök is nagyon, hogy szerepet kap­tam nála. Csehekkel forgatni kimon­dottan élvezet. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, egy lépcsőfokkal előttünk járnak. Minden téren profibbak. Ná­lunk a forgatás sokkal hektikusabb. Ok nyugodtabban, átgondoltabban dolgoznak. De van most egy egészen különleges tapasztalatom is, Vladi­mír Morávekkel. A jeles cseh színházi rendezővel? Aki most vitte filmre a legendás Nikola Suhaj ukrán nemzeti hős, má­sok szerint közönséges bűnöző ka­landos történetét. Hívták őt Mikola Petrovics Szju­­gajnak, sőt Szuhaj Miklósnak is. Egy rablóbanda vezéreként fosz­togatott a múlt század tízes-húszas éveiben. Morávek Brünnben már színpadra vitte ezt a történetet, Ballada egy banditáért címmel. Ez most egy igazi road movie lesz. Úgy kezdődik a film, hogy elindul Morávek brünni társulata, a Divadlo Húsa na provázku Kárpátalj ára^ hogy az ott élőknek eljátssza Nikola Suhaj, a nagyra törő férfi történetét. Es mindazt, amit a társulat egy ilyen uta­zás során megélhet, azt meg is éli. Morávek jó értelemben vett őrült. Mindent filmre vett, ami útközben megesett velünk. Nem sokat törődött a megírt forgatókönyvvel. Ötleteivel, forgatási módszereivel engem is tel­jesen ámulatba ejtett. Ha például megálltunk egy benzinkútnál, azon­nal helyzetet kreált, és már forogtak is a kézi kamerák. Amint megérkez­tünk a szlovák-ukrán határra, és megjelentek a rendőrök, a vámőrök, neki minden kapóra jött. Amit csak tudott, ott, helyben belekomponált a filmbe. Folyamatosan improvizál­tunk. A végére nagyon elfáradtunk. Nagy kérdés, hogy mit vágnak össze a felvett anyagból. Vagy rohadtul jó film lesz, vagy óriási bukás. Ilyen­fajta munkában még sosem volt ré­szem. Meglátott egy legelésző tehe­net, kérte, hogy fessék rá, hogy Ja ljublju tyebja! Rohant a gazda felhá­borodva, hogy mit képzelünk, azon­nal mossuk le, de a tehén elszaladt, erre elkezdték kergetni. Én a társulat igazgató-rendezőjét játszom, aki hasmenéssel küzdve a szálláshelyé­ről irányítja a társulatot. Milyen élményekkel gazdagítot­ta a kárpátaljai forgatás? Huszonkét órás út után, éjszaka léptük át a határt. Szörnyűséges út­viszonyok vártak ránk. Maximum 20 km/óra sebességgel lehetett csak ha­ladni, annyira rosszak az utak arrafe­lé. Gyanítom, különben az összes tö­més kiesett volna a fogunkból. Reg­gel, amikor kinéztem a motelszoba ablakán, vágtázó musztángokat, erős testfelépítésű vadlovakat és komóto­san sétálgató teheneket láttam, és tíz­­tizenkét éves gyerekeket, hármasával egy-egy robogón. Azt hittem, káprá­­zik a szemem. Mintha időutazáson vettem volna részt. A maguk módján kedvesek is voltak az ott élők, én mégsem tudnék hosszabb időt ott töl­teni. Gyönyörű a vidék, de annyi sze­metet, hulladékot, mint arrafelé, soha sehol nem láttam. Még a gyönyörű folyót is telehajigálták mindenféle használati tárggyal. Mindez sokkoló­­an hatott rám. Hálásak lehetünk a sor­sunknak, hogy itt élünk, és nem ott, ahol megállt az idő. Abban a környe­zetben, olyan körülmények között nagyon nehéz az élet. Félelmetes fel­ismerés volt ez, nagy tanulság. Kárpáti György Mór Guerilla című filmjében is feltűnik, még­hozzá olyan remek fiatal színészek mellett, mint Krisztik Csaba, Haj­dú Tibor, Vilmányi Benett. Hiteles korrajz a film: 1849-ben, a világosi fegyverletétel után mutat be né­hány ismeretlen hőst. Én egy pap vagyok a történetben, aki segít, útba igazít egy erdőben buj­káló, maroknyi csapatot. Ezek a fiatal katonák a szabadságharc bukása után az osztrák és az orosz megszállók elől, egyfajta partizánakcióban folytatjáka maguk menekülési stratégiáját. Még valami... Bár nagy utazónak tartja ma­gát, a múlt nyáron sehova nem jutottéi. Egyikfilmből ment a másikba. A színházi fesztiváloknak köszönhetően eljutott már Sydney-be, Va­­lettába, Rómába, Párizsba, láthatta már az óceánt is, de a szívéhez az öreg Nyitra folyó is közel áll. Ha nyár és tenger, ákkor az Adria, mondja. Min­denképpen Horvátország. A legnagyobb vágya: Tibet. Régóta reménykedik benne, hogy oda is eljut egyszer. Papot sem most játszott először. Sőt nem is másodszor vagy har­madszor. Ilyenkor már csak az a kér­dés, hogy katolikus vagy református papot kell megformálnom. Horváth Lili szerelmes pszicho­­thrillere, a Felkészülés meghatáro­zatlan ideig tartó együttlétre mi­lyen helyzet elé állította? Örültem ennek a felkérésnek is, hi­szen egy régi vágású sebészorvos va­gyok a filmben, aki félti a helyét a kórházban, mivel megjelenik az osz­tályán egy fiatal orvosnő, aki Ameri­kában tanult, és egészen más mód­szerrel gyógyít, mint ő. Ami igazán izgalmassá tette a munkát: életemben először élőben láthattam agyműtétet. Mi, a film szereplői csak imitáltuk az egészet, de a mellettünk levő nagy, nyitott műtőben valóban ott feküdt a beteg, és egy kivetítőn követhettük a műtétet. Borzongató élmény volt. Beleláttam egy ismeretlen személy koponyájába. Az agyműtétet éber ál­lapotban végzik, végig kommunikál­nak a beteggel, miközben nyitva a fe­je. Felnyitják a koponyát. Láttam mindent, fogót, fűrészt. Érős lélekje­lenlét kellett hozzá, hogy megszok­jam a környezetet. A legsokkolóbb az volt, amikor a forgatás végén, éjsza­ka találkoztam a műtétet végző or­vossal, sőt a pácienst is eltolták mel­lettem, akinek tíz perccel korábban még láttam az agyát. Kérdeztem a professzort, hogy milyenek a beteg félépülési esélyei. Nem kertelt. Azt mondta: mint télen a szobanövény­nek, odakint. Negyvenöt éves lehe­tett a férfi, agyvérzéssel hozták be, sajnos későn. A Prágában végzett, Németor­szágban és Csehországban felvált­va dolgozó, macedón nemzetiségű Ivó Trajkov Farsang című filmjé­ben zsíros gazdát játszik. Szlovák film, két magyar színésszel a fősze­repben. Érdekes helyzet volt nekünk is, Bárdos Judittal. A harmincas évek végén, Tiso fasiszta gárdájának meg­jelenésekor egy kis faluban, fent a he­gyekben játszódik a film. A forgató­­könyv Frantisek Svantner regénye nyomán íródott. A katonai szolgálat­ból hazatérő fiának a gazda apja vá­laszt menyasszonyt. Nagyétkű a fér­fi, megkívánja a lányt, többször erő­szakkal szerzi meg, noha szerelem­mel szereti. A fiú jó ideig semmit sem sejt, már csak a lakodalom után derül fény a történtekre. Miközben ő is mást szeret. Az is érdekes helyzet lehetett, amikor a felvételek szünetében a szlovák stábtagok előtt Judittal magyarul beszélték meg a rendező instrukcióit. Kérdeztem is a szlovák producer­től, hogyan jutottak erre a döntésre, hogy egy ilyen eredendően szlovák történetbe két magyar színésznek ad­ták a főszerepeket. Tudatos választás volt, mondta. Felülnézetből akarták láttatni a dolgokat. Elrugaszkodva a borovickától, az árvái szalonnától és a bryndzové haluskytól. Ettől még a szlovák nézők számára izgalmas le­het a történet. A stábon belül pedig senkit sem zavart, hogy mi Judittal egymás között magyarul társalog­tunk. így fogadtak el bennünket. Ez a cseheknél is teljesen természetes. Ha csehül kell beszélnem, készsége­sen segítenek. Ivan Zachariás arra kért az Eszméletben, hogy bátran ke­verem a cseh és szlovák nyelvet. De hozzátette: úgy, hogy az mindkét fél számára érthető legyen. Egyébként Karlovy Varyban voltam két évig katona. A belvárosból, a Kolonnád­ból akkoriban sajnos semmit nem lát­hattam. A kaszárnya a vasútállomás közelében áll, de a külföldi turisták miatt a Kolonnád környéke tiltott zó­na volt számunkra. Életemben akkor sétáltam arra először, amikor szí­nészként már a filmfesztivál vendége voltam. Prikler Mátyás készülő filmjé­ben, a Hatalomban is bizarr for­gatási helyszín várta: a pozsonyi krematórium. Tudtam, hova megyek. Csak az el­ső óra volt furcsa, utána megszoktuk a közeget. A szerepemre kellett kon­centrálnom. Ugyanez volt a kórház­ban, az agyműtétnél is. Ott sem fog­lalkoztathatott a gondolat, hogy pár lépésre tőlem ott egy felnyitott ko­ponya. A humor mint védekezési eszköz szerencsére mindenütt bejön. Első pillanatban, látva a sok koszo­rút, szalagokat, a krematóriumban is rosszul éreztem magam, aztán fon­tosabbá vált a feladat, hogy termé­szetesen kell mozognom, léteznem egy ilyen extra környezetben. A film apolitikai hatalom természetéről szól. Egy középkorú házaspár nem tudja feldolgozni fia elvesztését. Valahol Gömörben, a helyi potentátok vadá­szatán éri őt a halálos lövés. Bandor Éva játssza a feleségemet. Bizonyára nem először. Filmben igen. Színházban több­ször alkottunk már egy párt. Mindent meg tudunk beszélni, mit szeretnék én, mit ő. Éva remek partner. A ren­dező csak áment tud mondani arra, amit felkínálunk neki. Ennyi film és ennyi utazgatás mellett milyenek azok az estéi, amikor Komáromban színpadra lép? Három országban állhatok kame­ra elé, ami igazán felemelő érzés. De a színház ugyanilyen fontos szá­momra. Az a színészet alfája és ómegája. Ami a filmezést illeti, most itt egy hosszabb szünet. Élhetek ma­gamnak is egy kicsit, nem csak a fel­adatoknak. A szerző a Vasárnap munkatársa Legújabb filmszerepét a Farsangban kapta (Fotó: Talabér Tamás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom