Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-04 / 53. szám

121 KULTÚRA 2020. március4. | www.ujszo.com Gál Tamást javasolják igazgatónak Komárom. A Nyitra megye önkormányzata által összeállí­tott szakbizottság Gál Tamást javasolja a Komáromi Jókai Színház igazgatójának - számolt be róla Facebook-oldalán Gál Tamás. „Drága barátaim, isme­rőseim, mindenki, aki szurkolt nekem! Sokan hívtatok és hív­tok, hogy mi lett az eredménye a Jókai Színház igazgatói posztjá­ra kiírt pályázatnak. Egyelőre annyit tudok, amit megkaptam levélben: a bizottság engem ja­vasolt erre a pozícióra” - írta üzenetében Gál Tamás. Az igaz­gatói székért Fabó Mária, a szín­ház marketingigazgatója és Gál Tamás színművész indult. Az eredmény előreláthatólag már­cius végén, a következő önkor­mányzati ülésen születik meg. (k) Magyar lemez a világzenei toplistán Budapest. Az 5. helyre került a Muzsikás és az Amadinda kö­zös lemeze a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi listáján. A tavaly év vé­gén megjelent, Párhuzamok és kontrasztok című koncertalbu­mot a Fonó Budai Zeneház jelen­tette meg. Az Amadinda és a Mu­zsikás együttes zenei együttmű­ködése akkor kezdődött, amikor az ütőegyüttes meghívta 30. szü­letésnapi koncertjére a folk világhírű hazai képviselőjét, a Muzsikást. A közös estet további közös hangversenyek követték, a Párhuzamok és kontrasztok című anyagot a Muzsikás karácsonyi koncertjén, 2017. december 28- án rögzítették a Müpában. A Muzsikás a nyolcvanas évektől kezdve a világ legneve­sebb koncerttermeiben lépett fel, köztük a Royal Albert Hallban vagy a Carnegie Hallban, főmű­soridőben zenélt a legnagyobb fesztiválokon. Az Európában a legrégebben változatlan felállásban működő ütőegyüttes, az Amadinda 1984- ben alakult, legfontosabb munkái közé tartozik az a hat lemez, ame­lyen John Cage zeneszerző élet­művét rögzítették Kocsis Zoltán zongoraművésszel közösen. A márciusi világzenei toplistát a portugál fado duó, Lina és Ráül Reifee vezeti cím nélküli leme­zével, második az iráni énekes­dalszerző, multiinstrumentalista Nelia Safaie Songs from Lands of Silence című albumával, a har­madik az olasz énekesnő, Maria Mazzotta Amoreamaro című anyagával, a negyedik pedig az iráni-brit folkdzsessz fúziós trió, a Yorkston/Thome/Khan a Na­­varasa: Niné Emotionsszel. (MTI) Korkép és kórkép a vásznon A Zárójelentés képzeletbeli magyar falujából ismerősek az emberek és a helyek is FÜLVIDEK VÖLGYI VERA Nem fogom felállítani a diag­nózist, elemezni a dramatur­giát, a színészvezetést, a kameramozgást, nem írok kritikát, mert egyetlen szóban elmondhatom, hogy mit gon­dolok Szabó István új film­­jóról, a Zárójelentésről. Szeretem. És nem kicsit. Klaus Maria Brandauerés Eperjes Károly Matiné volt a moziban, külön ve­títés, gyerekeknek. Szabó István, a maga csendes módján megkérte a srácokat, ha lehet, ne jelezzék han­gosan, ha felfedezik magukat a vásznon, mert akad egy-két kívül­álló néző is, aki odafigyelne a film­re. A kiskamaszok, a Laudate Gyer­mekkar tagjai, fontos szereplői a filmnek. De nemcsak ezért nézték, szinte lélegzet-visszafojtva, hanem azért is, mert lekötötte őket. Aho­gyan a, .kívülállókat” is. Akik közül azok, akik története­sen Sörgyári capriccio-rajongók, garantáltan meghatódnak, amikor a kardiológus professzor, aki még magához sem tér a nyugdíjaztatás okozta sokkból, moziba megy a fe­leségével. (A kórházukat átszerve­zés miatt bezárták. Ismerős?) A film, amelyet megnéznek, alkalmas arra, hogy slukkoljanak egy kis életörö­möt. Mariska és Pepin mászik fel­felé a sörgyár kéményére, mert on­nan nézve annyira szép a világ. Sza­bó István filmjében is az, amikor a drón magasságából látjuk, totálban. Aztán leszállunk a földre. Mondják, a kölcsönvett snitt egy­fajta tisztelgő gesztus Szabó István­tól a barátnak és játszótársnak, a cseh film mesterének, Jirí Menzelnek. A hrabali történet megidézése azonban több lett mint főhajtás. A tisztasá­got, az elfogadást és a magunkon is tudunk nevetni képességét hozta be a képzeletbeli magyar faluba, ahol a tisztaság arra használtatik, hogy be­kenjék sárral. Azok közé tartozom, akik a mul­tiplex mozikban erősen vágynak egy füldugóra. Csendes diadal volt most látni, hogy nem kell digitális szem­fényvesztés, hatásvadász játék, erő­szakos hanghatás ahhoz, hogy meg­szülessen „A” film. Csak tiszta és akár némaságában is lebilincselő színészi játék kell, jól megírt törté­net, nemcsak szép, de tempót is dik­táló látvány. Amiben ezúttal nem annyira meghatározó Koltai Lajos egyik márkajele, a mézbama félho­mály, ami visszavitte a nézőt az idő­ben, például a Szabó István rendezte A napfény ízében. Talán azért, mert a Zárójelentés nem a múltban ját­szódik, hanem a mában. A jelenről nem sokan bátorkodnak filmet ké­szíteni. A Zárójelentés az összes érzék­szervünkre hat, íze van, illata van, hangja van, fénye és hangulata van. Ismerjük ezeket az embereket a filmből. Volt, vagy jobb esetben van elhivatott orvos az életünkben. S ha nem is vagyunk templomba járók, ismerhetünk karakán papot, aki még nem felejtette el, milyen srác volt azelőtt, hogy felvette a reverendát. És megvan az az anyatípus is, aki szisztematikus lelkiismeret-furdalás generálással kisajátítaná a fiát, mert neki JÁR a törődés. És a hatalmával bármikor élő és visszaélő polgár­­mester is megvolt már szinte min­denkinek, legfeljebb egy tanár, vagy igazgató, vagy ilyen-olyan főnök személyesítette meg. Vagy olyan mellékszereplő, mint a mi gyerek­korunkban Budapest bolondja, a füttyös Gyuri, aki a lányokat terro­rizálta a városligeti jégpályán. De békésen odébbállt, ha kapott egy fo­rintot. Azóta nagyobb tétekben megy a meccs. Ismeijük a helyeket is. Mind jár­tunk azokon a kórházi folyosókon. Rohantunk szélsebesen száguldó au­tóval, mert valakivel baj volt. Jártunk falvakban, ahol az udvarokon rend volt, de a lelkekben zűrzavar, féle­lem, megfélemlítettség és gonoszság. De ez nem a Zorba, a görög című klasszikus mozi vaíjúfekete öreg­asszonyainak kegyetlensége. Az ugyanis kiszámítható, mert nem pusztán az emberi természet, hanem évszázadok óta ismert tradíciók moz­gatják. A Zárójelentés falujában a go­noszság sunnyog, nem szemtől szembe támad, csak azoknak kiszá­mítható, akik maguk is a sumákolók vagy a manipulálok közé tartoznak. Az orvost, aki „csak” gyógyítani akar, de azt jól, és ezért ellenvéleményre is „vetemedik” a polgármesterrel szemben, a papot, aki a szószékről épp megtörtént, de el nem ismert bűnöket mer emlegetni, ellehetetleníti a falu. A néző, ha mégiscsak reményke­dik egy jó befejezésben, nem csaló­dik. A jó persze itt nem győz mint (Novák Emil felvétele) holmi terminátor, de amikor beko­pogtat a szívroham, aki nagyon fent volt, egyszerre szánalmasan lenn lesz. Kell az orvos, aki még emlék­szik a hippokratészi esküjére. Teszi a dolgát, mert nem mérlegelhet, a jó embert menti-e meg vagy a rosszat. Amikor helyzet van, csak ember van. De amikor az életmentéssel végez, beszélni kezd, és gyönyörű erkölcsi fölényt arat a rossz felett. Legalább ennyi jár nekünk, kortársaknak. A film mesterfokon zongorázik az érzelmeinken. A gondolatok akkor indulnak el mint egy tüntető menet, amikor lefut a stáblista. Oscar-díjas stáblista, hisz a Mephisto alkotói közül nemcsak a rendező, Szabó Ist­ván és az operatőr, Koltai Lajos jegyzi a Zárójelentést. A főszereplő Klaus Maria Brandauer, és még megadta a sors Andorai Péternek, hogy játszhatott ebben a Szabó István-filmben is. Eperjes Károly, Bálint András, Kovács Éajos, Kere­kes Éva pályarajzában is ott vannak az ismert Szabó István-filmek. Ud­varos Dorottya is forgatott már a rendezővel, ahogy Stohl Andás is, de most az egyik főszerepet kapta tőle. Ebből a „nem filmkritikából” ki­maradt a diagnózis. De megnézhetik a Zárójelentésben. Jól bevált ötletből egyedi megszólalás Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren ját­szó Kontor Tamás énekest a közön­ség elsősorban a Megasztár harma­dik sorozatából ismerheti. Zenész- ' társa, Horváth Mihály több mint harminc éve szájharmonikázik. Stí­lusát egyedire formálta, játéka dal­lamos, technikás, ami többféle zenei közegben is pompásan érvényesül. Horváth Mihály így emlékszik vissza a Kontor Tamással való ta­lálkozásra: „Jártam a budapesti éj­szakát, mivel érdekelt más zenészek produkciója is. Elmentem egy helyre, ahol Tamás olyan energiku­san és magas szinten énekelt és gi­tározott, hogy teljesen lenyűgözött. Csodáltam a zenei nyitottságát, magabiztosságát, sokszínűségét. Azt éreztem, hogy ő az a zenész, akit keresek, mivel hasonló a zenei gondolkodásunk. Megbeszéltük, hogy hangszeremmel eljövök egy koncertjére, és beugrók hozzá né­hány dalba. Akkoriban én is sokat koncerteztem, szinte mindennap, ezért erre nem került sor. Tamást is más irányba sodorta az élet. Aztán 2018 elején megjelent egy koncer­temen, gitárral a vállán. Nem kellett sokat várni, hogy egymás mellett ülhessünk és zenéljünk. Mostanra mindketten úgy éreztük, eljött az idő, hogy ennyi év után befejezzük azt, amit korábban szerettünk volna: együtt muzsikálni.” Az elképzelés - hogy a több hang­szeren játszó énekes és a szájhar­­monikás összeáll - természetesen nem új (jó néhány példát tudunk erre említeni főleg a hatvanas évek má­sodik feléből), mégis formabontó, sablonokat felrúgó, lenyűgöző megoldásokkal teli, letisztult, lebi­lincselő anyag született. A sokszínűség, ami az albumot jel­lemzi, a két zenész ingergazdag ze­nei múltjának egyenes következ­ménye. A lemez bluesban, country­­ban, funkyban és szvingben gyöke­rező pop-rockszámok gyűjteménye - kilenc angol, három magyar nyelvű és két instrumentális szerze­mény hallható rajta. Kontor Tamás éneke olykor Axl Rose stílusára hajaz, gitárjátéka színekkel teli, Horváth Mihály sa­játos szájharmonika-játéka pedig egyedi köntöst ad a daloknak. Kontor ezenkívül basszusgitározik, dobol, zongorázik és még néhány ütős, billentyűs hangszeren játszik. A duó színpadi műsora a looper se­gítségével komplett zenekari hangzást kap. A Valami jó dal című felvételben - amelyet nyugodt szívvel kikiáltha­tunk 2019 legjobb magyar nyelvű zeneszámának, kár, hogy nem népszerűsítik jobban - Kontor Heincz Gábor Bigával énekel. Kontor Tamás és Horváth Mihály Acoustic című CD-je unikum, zenei csemege. Puha József Kontor-Horváth: Acoustic Tom-Tom Records, 2019 Értékelés: 10/10

Next

/
Oldalképek
Tartalom