Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-26 / 72. szám
www.ujszo.com | 2020. március 26. KULTÚRA 9 Nem lesz ez olyan egyszerű menet Jókai Ági nem vesztegeti az idejét négy fal kozott: új videóklipet készített, és karanténkonyhát nyitott a neten SZABÓ G. LÁSZLÓ Előbb egy rég megkomponált új dallal, majd egy receptgyűjtő csoport élén jelentkezett Jókai Ági, a Komáromból indult, Pozsonyban végzett, de már Budapestről vándorló színésznő, aki tavaly Helsinkiben, A pásztor című filmben nyújtott játékáért a legjobb női alakítás díját nyerte el. A koronavírus-járvány okozta bezártság az ő mindennapjait is felülírta. Színpadi szerepeiről meghatározatlan időre le kellett mondania, sőt Komáromban élő édesanyjával és öccsével, valamint gútai nagymamájával és nagynénjével, sőt a búcsi rokonaival is csak videócseten tarthatja a kapcsolatot. „Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabját kezdtük el próbálni Dunaújvárosban, de még csak ismerkedtünk a szöveggel, az olvasópróba második napjánál tartottunk, amikor jött a hír, hogy leállnak a színházak. Akkor még nem volt olyan sokkoló a tény, mert még csak annyit tudtunk, hogy a márciusi előadások elmaradnak. Hogy mi lesz később, arról csak sejtéseim voltak, hiszen benne volt a levegőben. Olvastam a szlovákiai és csehországi híreket, már azokból is érezni lehetett, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Mondtam is Daninak, a kedvesemnek, hogy félek én nagyon, mert nem úgy lesz ez, ahogy mi elképzeljük. Nem voltam annyira optimista. Nem is voltam annyira meglepve, amikor hirtelen komolyra fordult a helyzet. Én az a típus vagyok, aki mindig a legrosszabb forgatókönyvre gondol, s ha az valósággá válik, már nem sokkolódik. Becsapom az érzékeimet azzal, hogy hiszen én már erre fel voltam készülve. És már nem ér csalódás. Nem élem meg akkora tragédiának, mint amilyennek megélhettem volna, ha nem A zene, az kell Máskor talán nem írnám ezt, de ebben a mostani helyzetben rendhagyó módon azzal kezdeném: volt már rá példa, hogy egy-egy nehezebb élethelyzetben a zene varázsába, a zenehallgatásba menekültem. Gondolom, sok millióan vagyunk így ezzel: ilyenkor tudatosítjuk kellően, hogy a zene valóban csodákra képes. Annyira azonban, mint mostanában, talán még sosem vágytam rá. Pedig az évek során megszerettem a csendet is. Olykor az is kell. A munkahelyemen általában a CD- lejátszó szól, de gyakran előfordul az is, hogy egyszerre két helyről bömböl a zene. Újabban odahaza is a CD- lejátszó ontja a zenét. Olyan lemezeket szedtem elő, amélyeket már jó ideje nem hallgattam, vagy annak idején nem hallgattam meg alaposan, és nem értékeltem eléggé. Menekülés ez a múltba, a felhőtlen évekbe. Most tehát családi körben is úgy hallgatom a zenét, mint régen. S úgy hallom a zenét, mint már régen nem. Napok óta A Dal 2020 dupla CD-je szól, már sokadik alkalommal. Nemcsak a szerzemények sorrendje vésődött bele az agyamba, hanem azok a hangszerelési megoldások, olvasok előtte külföldi híreket, és nem informálódom.” De mit tesz egy színésznő, hogy az alkotóenergiája így se menjen kárba? Ha zeneszerző a páija, mint neki, Dobri Dániel, akkor házilag, kettesben alkotnak meg egy dalt, amelynek a szövegét Bereményi Géza írta, s már utol is érhető. „Egy ilyen kényszerhelyzetben önkéntelenül arra gondol az ember, hogy mi mindent halasztott el az évek során. Folyamatos időszűkében vagyunk, nem érjük utol magunkat. S ha már egyszer beláthatatlan hosszúságúra nyúlik ez a váratlanul jött szabad idő, akkor töltsük el hasznosan, produktívan, mondtuk Danival. Hála istennek ő sem az az alkat, aki begubózik és depressziósán hörög egy ilyen helyzetben. Öt is ugyanolyan ambíciók fűtik, mint engem. Amióta együtt vagyunk, több közös munkánk volt, s az előadások mellett nyaranta klipeket is készítettünk.” Bereményi Gézával elsőként Dobri Dániel került közelebbi kapcsolatba. A zalaegerszegi színházban ismerkedtek meg, amikor a jeles íródalszövegíró művészeti vezetője volt az ottani társulatnak. A tizenhat éves fiú eleinte közreműködőként vett részt néhány előadásban, később viszont már zeneszerzőként alkalmazták. És akkor került igazán közel Bereményi Gézához, akitől aztán több dalszöveget is kapott. „Abban az évben, amikor Danival megismerkedtem, balatoni nyaralójukban látogattuk meg Gézáékat, és nagyon megszerettük egymást. A dalok még a megismerkedésünk előtt születtek, Dani kamaszévei után. Ők ketten, a Balaton-felvidéki Ábrahámhegyen egy nyáron át dolgoztak együtt. Géza egész nap írt, Dani zenélt. Lemezt terveztek, színészeknek. Az album végül nem született meg, de a fiókban ott maradt egy csomó dalszöveg. Ezzel a szerzeménnyel, a Tükrökkel már jó ideje kacérkodtam. Nehéz dal, énektechnikailag tényleg bravúrok is, amelyek csak a sokadik meghallgatásnál fedezhetők fel. Bevallom, ma már sokkal jobban tetszenek ezek a dalok, mint korábban, s mostanra nálam mind a harminc győztes lett. Pedig ugyanolyanok maradtak, csak a világunk változott meg. Egyfolytában azon gondolkodom, hogy a megjelenésükkor miért nem örültünk jobban ennek a harminc új felvételnek. Miért azon ment napokig a vita, hogy minek dalversenyt rendezni, ha Magyarország idén nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon, ami - mint azóta kiderült - el is marad. Most, ebben a koronavírus-járvány okozta helyzetben talán sokan ráeszméltünk, hogy az utóbbi időben „Ahány étel, annyi emlék..." nem könnyű megszólaltatni, mégis nagyon közel áll a szívemhez. Mondtam is Daninak viccesen, ezt nem adhatja másnak, ez az én dalom, ezt nekem kell elénekelnem. És most végre igazán az enyém lett. Danival egyébként nagyon furcsán működünk együtt. Irtó szigorú hozzám. Mire megtanulom a dalt, rendesen megríkat. Olyankor én mindig ráripakodom, hogy bezzeg másokkal mennyivel türelmesebb vagy, ő meg azzal vág vissza, hogy de neked jó a hallásod, elsőre tudnod kellene. Szóval mindig veszekedés a vége. Aztán kicsit pihentetjük a dolgot, majd újult erővel ismét nekifogunk, és felvesszük. Ezt a dalt viszont nem előzte meg semmiféle csetepaté. Szépen, egyetlen zokszó nélkül életre kelt. Beállítottunk néhány mobiltelefont és • mennyire nem figyelünk oda arra, hogyan élünk. Nem tudjuk maximálisan kiélvezni a jót, például a jó zenét, azt hisszük, mindent automatikusan megkapunk, mert nekünk minden jár. S ha megkapjuk, még fikázzuk is. E mostani tapasztalás remélhetőleg sokakat ráébreszt és rávezet arra, hogy helyre rakjuk az értékrendünket. Hogy örülni tudjunk minden szépnek és jónak. A zenének ugyanúgy, hiszen színessé teszi a szürke, pontosabban a szürkének hitt hétköznapjainkat. Minden zenei stílus, minden dal külön szubjektív világ, ami vagy megtalálja a célközönségét, vagy nem. A közönség dönt mindenben. Mert kell neki a zene. Az ilyen is meg az olyan is. Csak tanuljuk meg végre helyesen értékelni. Itt van ehhez a Dal 2020 CD is, melynek anyagát ismerjük már a tévéből, több zeneszám a rádiók kínálatába is bekerült. Ez a harminc szerzemény belopta magát a mindennapjainkba. S egyelőre maradjon is itt. Nagy segítségünkre lehet ezekben az időkben. Puha József A Dal 2020. MTVA,2020 Értékelés: 10/10 (Oláh Csaba felvétele) különböző rögzítő eszközöket a térbe, én bevilágítottam, ő kísér gitáron, de még a keverési is magára vállalta. Beletett egy ritmushangszert, és zongorát is kevert az alaphoz, majd szépen megvágta az anyagot.” De kapcsolódik a dalhoz egy egészen friss történet is. A véletlen úgy hozta, hogy a klip megszületésével szinte egy időben jelent meg Bereményi Géza új könyve, a Magyar Copperfield, amelyben az író gyermek- és sihederkorát tárja olvasói elé. Memoárja nemcsak egy érzékeny művész vallomása, hanem a 20. századi magyar történelem emberközeli krónikája is. „Többször is beszéltünk Gézával, amikor a regényt írta, és mindig elmondta, hol tart a történetben. Amikor a kamaszkorát írta meg, csillogó Budapest. A Fővárosi Közgyűlés nevében Rudolf Pétert bízta meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A színművészrendező megbízatása 2021. december 31-ig szól. A főpolgármester egyúttal megköszönte a színházat eddig vezető Eszenyi Enikő munkáját, aki az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát. Eszenyit több mint hatvan színész és más színházi ember vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekről beszámolva a sajtóban, illetve-a legnagyobb közösségi oldalon. Néhány nappal később a színház 245 munkatársa kérte a fenntartót az abúzusok kivizsgálására. A fővárosi önkormányzat el is indította az ügyek feltárását célzó vizsgálatot. „Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését”- áll Karácsony szemmel mesélt róla. Vagy a húszéves önmagáról. Nem árult el mindent abból, amit megírt, de a kíváncsiságunkat annál inkább felcsigázta. Jó volt hallgatni őt. Dani szokta mondani, hogy az én itthoni történetmeséléseim nagyon hasonlítanak arra, ahogy Géza tárta fel előttünk élete egy-egy szeletét. Merthogy mindketten pontosan, élesen emlékszünk gyerekkorunk legapróbb részleteire. Az én fejemben is nagyon erősen megragadtak az emlékek, mint Gézáéban. Nagyon jó a könyv. Úgy olvastatja magát, hogy nem tudod letenni. Mintha ott ülnél Géza előtt, és hallgatnád, ahogy sztorizik. Tévés, rádiós beszélgetései során is ilyen. Öröm és élvezet a közelében lenni.” Párhuzamosan a klip születésével, főzés közben, egy újabb ötlet pattant ki Jókai Ági fejéből. Mit főzzek karantén idején? címmel kezdett el recepteket gyűjteni, de úgy, hogy a Facebookon megnyitott egy csoportot, amelynek ma már csaknem ötszáz tagja van, akik egymástól informálódnak. „Egyik legkedvesebb barátnőm édesanyja, a gútai Angyal-Szalai Erzsébet posztolt egy képet a Facebookon, és mellé írta, hogy mit főzött aznap a családjának. Én pedig tőle függetlenül naplót vezetek arról, hogy miképpen lehetünk költséghatékonyak, hogy ne pazaroljunk az élelmiszerrel, és hogy vásárlás céljából a lehető legritkábban hagyjuk el az otthonunkat. Danival mi tartottunk egy nagyobb bevásárlást, s azóta abból főzök. És most recepteket cserélgetünk a csoportban. Napi szinten negyven-negyvenöt darab érkezik hozzánk, és már egyre inkább térünk vissza a gyökerekhez, a régi, egyszerű, tápláló ételekhez, amelyek a szüléink és nagyszüleink konyhájából kerülnek az asztalunkra. S ahány étel, annyi emlék. Van mit feleleveníteni családi körben.” A szerző a Vasárnap munkatársa Gergely közleményében, amely kitér arra is, hogy Rudolf ugyan első körben nem kapta meg az igazgatói pályázatokat értékelő szakmai bizottság többségének bizalmát, de a társulatét igen, és jelenleg az a legfontosabb, hogy béke legyen a Vígszínházban. „Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben” - fogalmazott első nyilatkozatában Rudolf Péter. „Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha telt házak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban” - folytatta az új igazgató, hozzátéve, hogy minden erejével azon lesz, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában. Mint írja, sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annak előtte, de reméli, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, tisztulást és katarzist hoz. (MTI, juk) Rudolf Péter: Ezek most nem az öröm pillanatai FÜLVIDÉK
