Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-12 / 60. szám
Interjú NEM CSAK AKKOR VAGYUNK OKOSAK, amikor már késő Már kislányként eldöntötte, orvos lesz. Elhatározásában nem ingathatta meg semmi. Megvolt hozzá a kitartása, a szorgalma, a tehetsége, a habitusa, a hivatás iránti alázata. Hihetetlen nyugalom, lelki béke, megfontoltság árad belőle. Nagyon jó szakember. Előfordult már vele persze, hogy az emberek haboztak, kezet nyújtsanak-e neki, amikor szembesültek azzal, mi a szakterülete. A Pozsonyban élő Dr. Janega Urbán Andrea patológus egyebek mellett arról is mesél, miért ez az egyik legérdekesebb területe az orvostudománynak. Kisgyerekként bizonyára még nem patológusnak készültél. Mi érdekelt akkoriban? Mindig is orvos akartam lenni, ez valahogy bennem volt. Kiskoromban egy szívsebész ismerősünkkel folyton „operálást" játszottam. Kivettem a régi szívet, és újat raktam a helyébe. Agyonkötözgettem meg injekcióztam minden babámat. Csak úgy, magadtól? Igen. Nincs orvos a családunkban, nem volt előttem példa. Mindig nagyon tetszett az orvosi egyetem épülete is, itt lakunk a közelében, nap mint nap láttam. Anyukám szerint kiskoromtól mondogattam, hogy egyszer ide fogok járni. Tinédzserként sem csábított más hivatás? Nem. Érdekelt a biológia is, nagyon szeretem az állatokat, de az orvosi szakma maradt a legvonzóbb. Tudatosan készültél tehát gyerekkorodtól az orvosi pályára? Talán inkább tudat alatt. A biológia és a kémia voltak a kedvenc tantárgyaim, ez is errefelé irányított. A Duna utcai alapiskola után bilingválrs, német-szlo vák gimnáziumban tanultál tovább. Mit adtak neked ezek a középiskolai évek? Elsősorban jól megtanultam szlovákul, mert azelőtt valahogy nem igazán ment. Magyarul beszéltünk otthon, az iskolában, a baráti köröm is magyar volt, ott pedig belehuppantam egy szlovák közegbe. Első félévben eléggé „lapítottam". Még jó, hogy ott volt a német, mert ha mással nem, azzal tudtam kommunikálni. Milyen egy bilingvális gimnázium? Minden tantárgyunk németül volt, a kémia, a biológia, a földrajz, a német nyelvtant és irodalmat olyan szinten tanultuk, mint a szlovákot, és ehhez jött még az angol. Utána pedig felvételiztél az orvosira, ahova kisgyerekkorod óta készültél. Nagy előnye volt az orvosi egyetemnek az is, hogy itt van az utcánkban, mondhatjuk, hogy papucsban járhattam előadásokra az első három évben. 14 Milyenek voltak az egyetemi évek? Értek meglepetések is? Elméletből megtanítottak nekünk, amit csak lehetett, de klinikai praxisra sajnos kevés lehetőségünk volt. De talán így van kigondolva, hogy a hat év alatt elsajátítod az alapokat, és amikor belépsz munkába, ott tanulod meg a gyakorlati részeket. Külföldön másképp csinálják? Nemigen jártam külföldre. Egyszer voltam Bécsben egy hónapig. Míg nálunk a klinikai praxison tíz medikus jut egy orvosra, Bécsben csak egy-kettő, így talán többet tudnak magukba szívni a gyakorlati tudnivalókból. Ezen talán lehetne még nálunk csiszolni. Melyik tantárgyat szeretted a leginkább? Már ekkor megszólított a patológia, amit harmadiktól oktatnak, és elkezdtem járni plusz órákra is. Ez volt az első tantárgy, amit nemcsak elméletben tanultunk, hanem klinikai gyakorlat is társult hozzá. A patológia volt az első belépő a klinikai gyakorlatba. Tinikoromban nagyon szerettem az X-Akták című tévésorozatot, ennek az egyik főszereplője, Dana Scully is patológus. Ő amolyan pozitív példa volt előttem. Ha valaki a hétköznapi életben az hallja, hogy patológus... Előfordul, hogy amikor megmondom, mivel foglalkozom, az emberek kicsit meghökkennek, és inkább hátrább lépnek egyet. Másrészt a patológiát inkább férfiszakmának tartják, nem? Az volt biztosan, de manapság a patológusok többsége nő. Családanyaként az is pluszt jelent, hogy nincsenek éjszakai ügyeletek a kórházban. A patológusról a legtöbb embernek az jut eszébe, hogy ő az az orvos, aki a holttesteket vizsgálja... Valóban ez is része a munkánknak, az elhunyt személyek vizsgálata és annak megállapítása, hogy milyen betegségben haltak meg. De ez csak a kevésbé lényeges része. Mi, patológusok főként biopsziával foglalkozunk, azaz mindent kivizsgálunk, ami ki van vágva, operálva az emberi szervezetből. Szerveket, szöveteket, anyajegyeket, akár egy appendixet, de főleg tumorokat. Ezeket a mintákat mikroszkóp alatt vizsgáljuk, és végül mi adjuk meg a diagnózist, hogy csak valami gyulladásról van-e szó, vagy daganatról, s- hogy az jóindulatú vagy rosszindulatú. Ennek alapján határozzák meg a terápiát. Két területe van tehát a patológus szakmának. Nemcsak az van, hogy akkor vagyunk okosak, amikor már késő, hanem nekünk akkor is okosnak kell lennünk, amikor a páciens él, és ez a lényege a munkánknak. Nehéz egy diagnózist megállapítani? NŐI SZEMMEL 2020. március
