Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-05 / 54. szám
ISKOLA UTCA 181 2020. március 5. I www.ujszo.com Vegyészek vetélkedése A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Felvidéken tizenkilencedik alkalommal a 2019/2020-as tanévre is meghirdette a magyarországi Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. A verseny felvidéki főszervezője Andruskó Imre, a versenybizottság további tagja Fiala Andrea és dr. Habán László, a Selye János Gimnázium kémia szakos tanára. A verseny titkára Fehér Erzsébet. Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középiskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gyakorlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizonyítani. Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik - országos - forduló Debrecenben írásbeliből és gyakorlatból áll. Az I. kategóriába a gimnáziumok első évfolyamának tanulói, a II. kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának tanulói, a III. kategóriába a szakközépiskolák első és második évfolyamának diákjai tartoznak. Február 27-én 9-től 13 óráig a Selye János Gimnáziumban zajlott a szlovákiai forduló, amelybe 20 diák kapcsolódott be. Gimnáziumunkon kívül kategóriánként két-két diák vett részt a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumból, a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból és az ipolysági Szondy György Gimnáziumból. Április 3-tól 5-ig zajlik az országos - Kárpát-medencei - forduló Debrecenben, ahol szintén két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát. Ä győzteseknek sok sikert kívánunk a magyarországi döntőben! Dr. Králik Zsuzsanna Iparis az angololimpia országos döntőjében Az iskolai, majd a járási forduló első helyezettjeként a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolát két diák képviselte a verseny kerületi fordulójában február 12-én, Nyitrán. A kerület járásainak legjobbjait két vizsgarész teljesítése után értékelte a háromtagú bizottság: először az egyes nyelvi készségeket mérő tesztet kellett megoldaniuk, majd a kétfordulós szóbeli vizsga következett. Busnyák Attila I. C osztályos tanuló a 2C kategóriában, a szakiskolák diákjainak versenyében, míg Dömény Máté III. C osztályos tanuló a huzamosabb időt angol nyelvi közegben töltött diákok között mérettette meg magát. Máté tudása a harmadik helyezésre volt elég, Attila hét versenyző közül a legjobbnak bizonyult. Ez a teljesítmény azért is kiemelkedő, mivel a 2C kategóriában a középiskolai négy évfolyam összes diákja küzd egymással, és Attila ezt az eredményt sokkal ta-Busnyák Attila (Fotó: gesz) pasztaltabb versenytársaival szemben nyerte meg. Az országos döntőt március végén Pöstyénben rendezik. Bízunk benne, hogy Attila ott is helyt fog állni. Mi mindenesetre szorítunk neki. Petheő Boglárka A pozsonyi magyar gimnazisták az Ohel Dávid Idősek Otthonában végeztek önkéntes munkát (Fotó: mtag) Számunkra természetes az önkéntes munka A Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium ebben a tanévben egyedüli szlovákiai magyar iskolaként ott volt Az év gyermekcselekedete (Detsky éin róka) projekt legjobbjai közt. Az év gyermekcselekedete projektbe, mely az azonos nevű polgári társulás kezdeményezésével indult 19 éve, mindig a tanév végéig várják a bemutatkozó cikkeket a szervezők. A humanitást, empátiát erősítő programba indulása óta körülbelül 1 700 000,6-16 éves gyerek és fiatal kapcsolódott be. Egy állat megmentésétől kezdve beteg, idős emberek mindennapjainak élhetőbbé tételén keresztül az emberi élet megóvásáig széles skálán mozognak a beérkezett levelekben összefoglalt filantróp cselekedetek. Nap mint nap saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy egoista világban élünk, amelyben sokan csak magukra, saját boldogulásukra gondolnak, közben bárkin keresztülgázolnak, kizsigerelik környezetüket, használnak és kihasználnak másokat, majd hátat fordítanak nekik. Minden gyerek önzetlen cselekedete üdítő oázisként hat az önzők világában. Ha azt szeretnénk, hogy emberségesebb legyen a körülöttünk lévő világ, már a gyerekekbe be kell oltani a mások iránti tiszteletet, segítő szándékot. Az év gyermektettei nem mérhetők patikamérlegen, nem jár értük fizetség, nincs mértékegysége az önzetlen segítségnyújtásnak. A projekt életre hívói a mindennapok hőseit keresik, akik bizonyították cselekedetükkel, hogy a jóság, a jó szándék már zsenge korukban megvan bennük. A pozsonyi Duna utcai magyar oktatási intézményben már hagyománya van az ilyen önkéntes, segítő cselekedeteknek, hiszen 2019-ben harmadszor kapcsolódtunk be a projektbe. A közel 80 beérkezett nevezésből a zsűri kategóriánként 5-5 tettet választott ki a nyári szünidő alatt, melyeket november folyamán egyrészt egy gyerekzsűri elé terjeszT tettek, valamint online szavazásra bocsátottak. A mi gyermekcselekedetünk a Segítség az embereknek kategóriában nyerte el a bírálók tetszését, így novemberben mindennap egy-egy szavazattal támogathattak minket azok, akik számára a tanulóink által végzett cselekedet szimpatikus volt. Két évvel ezelőtt egy másik nagyszerű projekt, a holokauszt több millió gyermekáldozatára emlékeztető, Írországból kiindult Krókusz Projekt kapcsán jutottunk el a pozsonyi Ohel Dávid Idősek Otthonába, ahol zsidó származású polgártársaink tölthetik el békésen utolsó éveiket: köztük holokauszttúlélők is vannak. 16 éves gimnazistáink azóta több alkalommal ellátogattak ebbe az egyedülálló intézménybe, ahol önkéntes munkát végeztek: segítettek a tavaszi nagytakarításban, udvaruk, kertjük rendbe tételében, miközben egy kicsit beszédbe is elegyedtek az ott lakókkal. Az idős emberek mindig nagy szeretettel fogadják diákjainkat, némelyek közülük beavatják őket életük egy-egy szakaszának történéseibe is. Fiataljainknak ez a tette az online szavazáson elnyerte az olvasók szimpátiáját: az említett kategóriában a legtöbb szavazatot kaptuk. A szlovák média is felfigyelt ránk: interjút adtunk a Szlovák Rádiónak, illetve a Szlovák Televízió 1-es csatornájának. Az otthonnal nem szűnt meg a kapcsolatunk: itt a tavasz, ismét indulunk, hogy önzetlen munkával könnyebbé tegyük a sokat próbált, éltes korú emberek mindennapjait. író Erzsébet tanár SßMLß TtßJBlfTBC A CSAUMML A kilencvenes évek dunaszerdahelyi alvilágának története olyan fordulatos és annyira brutális, hogy kitalálni nem is lehetett volna. Átlátni az összefüggéseket és kapcsolatrendszereket utólag sem lehetett könnyű, hiszen ez az a téma, amelyről máig sem beszélnek szívesen az érintettek. Barak Dávid erre a nem könnyű feladatra vállalkozott az Elásott igazság című könyvében. Vrabec Mária faggatta őt a könyv születésének körülményeiről, háttérinformációkról, arról, vannak-e hasonlóságok a Kuciak-ügy tárgyalásán szereplő vádlottak és a csallóközi maffiózók beismerő vallomásai között ► Téma: Kilenc választás története - avagy hogyan jutottunk el idáig? Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Yasarnap