Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-25 / 46. szám
www.ujszo.com | 2020. február 25. KULTÚRA 117 Párhuzamok zsigeri ösztönökre A Disznó című szlovák fikciós politikai thriller tudatosan, kimaxoltan hatásos munka, a székhez szegezi a nézőt Egy meg nem nevezett kis ország befolyásos vállalkozója, miniszterelnöke és belügyminisztere egy adriai jachton (Fotó: CinemArt/Lukasz Wojciechowski) LAKATOS KRISZTINA A Disznó egyik jelenetében Ondro, a fiatal újságíró egy ingatlanfejlesztési áfacsalás alapvető sémáját igyekszik elmagyarázni a szerkesztőjének, aki azzal pöccinti vissza a témát, hogy ez túl bonyolult, az emberek nem értenék meg. Nos, ez a vád biztosan nem árheti Mariana Öengel Solöanská és Rudolf Biermann filmjét: az elemi ösztönök szintjén ragadja meg a témáját és a zsigeri ösztönökre hat. Nagyon nehéz filmként értékelni a Disznót, ebben az esetben ugyanis az, hogy mi ez a mozi, szinte teljesen kitakarja, hogy milyen. Bevezetőnek, röviden talán annyit: tudatosan, kimaxoltan hatásos munka, amely arra a másfél órára a székhez szegezi a nézőt, és utána is nehezen ereszti. Persze, hogy ki mit visz magával ebből a hangsúlyozottan fikciós politikai thrillerből, amelyben minden hasonlóság megtörtént eseményekkel, élő és holt személyekkel csakis a véletlen műve, az más kérdés. Soltész Árpád oknyomozó újságíró azonos című (hangsúlyozottan fikciós) regénye, amelynek két történetszálát a fiatal szlovák forgatókönyvíró-rendező páros filmre vitte, eleve felvetett bizonyos dilemmákat. Például azt, hogy a legkisebb magashegység lábánál meghúzódó festői kis ország politikai elitjét átitató korrupcióról, a struktúrák minden szintjébe behatoló bűnözésről látleletet adva a szerző egyrészt pontosan azonosíthatóan a hazai közélet szereplőiről és botrányairól mesél, másrészt pedig olyan összefüggéseket, történeteket sző a könyvbe, amelyekről még a viszonylag jól tájékozott olvasó sem tudja eldönteni, hogy az írói fantázia termékei-e, vagy bizalmas, ilyen-olyan okok miatt korábban nem publikált, de hiteles háttér-információk. Persze, így (is) működik a fikció. Ugyanakkor nem mellékes, hogy maga a médium eleve szűrő. Soltész regényét bestsellerként jegyzik a szlovák könyvpiacon, bármit is jelentsen ez az adott műfajban; tippem szerint néhány ezer olvasót. Valószínűleg többségében olyan olvasót, aki a szlovákiai társadalmi-politikai viszonyok kritikus követése felől jutott el ehhez a szövevényes, sok szálat és sok szereplőt mozgató, helyenként nehezen követhető regényhez. Mariana Cengel Solcanská és Rudolf Biermann filmje három héttel a parlamenti választások előtt került a mozikba, sorra dönti a nézettségi rekordokat, eddig legalább 250 ezren váltottak rá jegyet. Az azonosítás, a megfeleltetés, a felismerés - a valós és a filmbeli tények összekapcsolása - ilyen-olyan mértékben nyilván minden nézőben elindul. Azt viszont megbecsülni sem merem, hányán nézték ezt a mozit—egy borzasztó, újkeletű magyar műszóval élve — alapvetően nyomorpomóként. Persze, így (is) működik a film. A Disznó elsősorban azoknál talál be, akiknek eleve meggyőződésük, hogy: 1. a világot „a három P” mozgatja (a nyomdafestékre való tekintettel mondjuk úgy: a nemi ösztönök, a pénz és a politika); 2. a politika menthetetlenül szennyes dolog, mire a mocsokban gázolva valaki hatalmi pozícióba ér, el is veszti minden kapcsolatát a normális társadalommal. Ennek megfelelően ebben a modellben a meg nem nevezett kis ország semmiféle erkölcsöt nem ismerő politikai elitje a szex, a lenyúlás, a gátlástalan hatalomgyakorlás arany háromszögének orgiáját üli. 1999-ben egy férfi felszed egy szőkét egy bárban. Hétköznapi történet lehetne, ám- a férfi szépreményű, ambiciózus politikus, a szőke meg csak 14, ráadásul az aktusról videófelvételt is készített egy maffiamódszerekkel dolgozó vállalkozó. Aki nem akar semmi rosszat, csak annyit, hogy a megszorongatott képviselő alapítson saját pártot, nyerjen választásokat, aztán legyen nyugalom, virágozzon az üzlet. És lön: a kiszemelt vezető bejelenti a pártalapítást, meghirdeti a szociális állam programját, 2012-ben pedig megnyeri a választásokat, amit egy üveg kólával ünnepel meg. Ismerős? Itt most Bobónak hívják. A támogatóját pedig, aki később egyebek mellett luxuslakást és csinos barna asszisztenst tol (anti)hősünk alá, Lolo Wagnernek: Ha mondjuk pusztán a miniszterelnök maffiakapcsolatai nem érnék el az ingerküszöbünket, és nem hőkölnénk hátra, amikor Wagner kis csicskása, a folyton a háttérben sündörgő Nunu a cselekmény egy pontján a mikrofonok mögé penderülve azt mondja, „ennek az országnak a belügyminisztereként...”, akkor a másik szálon elindul egy szintén ismerősnek tetsző történet, amely minden jóérzésű embert letaglóz. Két fiatal lány kisebb drogos vétségek miatt bekerül a Solis nevű reszocializációs intézetbe. Az igazgatónő (a figurájában két, a sajtóban sokat ragozott nőalak körvonala mosódik össze) Wagner megbízható társa: amellett, hogy a lányok profilját kompromittáló helyzetek megteremtésére használja, friss húst is szolgáltat a hatalmon levőknek, többek között az ország szociális miniszterének. Az sem gond, ha az áru nem marad épségben, egészben, a kármentés csak egy további megoldandó feladat. Az alkotók becsületére legyen mondva: megvonják a sokkolás határát, nem kéjelegnek öncélúan a brutális jelenetekben. Van, hogy egyszerűen becsukódik egy ajtó. Van, hogy kinyílik, aztán csak árnyékokat látunk, lövés és puffanás hallatszik. Mert elérünk erre a pontra is, amikor kimondatik, hogy a Wagner politikai kapcsolatait vizsgáló, a reszoc ügyeibe is belefonódó újságírót el kell hallgattatni. A kedvese csak járulékos veszteség. Két éve ez is olyan forgatókönyv, amit a valóságból ismerünk. Mindamellett, amiről eddig beszéltünk, van a Disznóban még egy nyugtalanító elem. Három alkalommal, három exponált ponton (a legelején, a legvégén, valamint Ondro és kedvese egy idilli jelenetében) bukkan fel idézet egy híres ókori szövegemlékből, a behisztuni sziklafeliratból, amely egyébként I. Dareiosz perzsa király hatalomra jutásának, hódításainak történetét meséli el. A történelmi kontextus a filmben nem adott, pusztán töredék hangzik el: nem volt olyan ember, sem perzsa, sem méd, aki szembe mert volna szállni Gaumatával, a varázslóval, olyan nagyon félték, mert sokakat elpusztított; senki sem mert szólni ellene, míg nem jöttem én, Dareiosz. Első, második, harmadik hallásra is tisztán tételeződik a kulcsszó, a félelem... míg eszünkbe nem jut, hogy erre a szövegre mint a politikai píár egy korai szép példájára szoktak hivatkozni a történészek. Gaumatanem létezett, végképp nem volt varázsló, ellenben Dareiosz a hatalomra törve Gaumata várában megölette azt az ellenfelét, aki (a források bizonytalanok) a perzsa trón jogos várományosa lehetett. Aztán utóbb jobbnak látta, ha megideologizálja a tettét, és egy hősi, bátor kiállás, a megmentő történetét véseti kőbe. Abba már jobb bele sem gondolni, hogy ha így, akkor mi most hogyan... Disznó (Svina) - szlovák politikai thriller. Rendező és forgatókönyvíró: Mariana Úengel Solcanská, Rudolf Biermann. Operatőr: Ivan Finta. Szereplők: Jozef Vajda, Marko Igonda, Dano Heriban, Gabriela Marcinková, Diana Mórová, Brano Bystriansky és mások. Elhunyt Csukás István, a Süsü, a sárkány és a Pom-pom atyja Életének 84. évében tegnap meghalt Csukás István, a nemzet művésze. Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, minta Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-hohorgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrif ülés. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt. Csukás István 1936-ban született Kisújszálláson, 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait és azóta írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott. Csukás István (1936-2020) Alkotásait számos elismerésben részesítették. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év legjobb gyermekfilmje díját. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersendíjat, 1987-ben azÉv Könyve-, 1989- benés 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuthdíjjal tüntették ki „magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért”. 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011 -ben Prima Primissima díjat kapott. Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve - a gazdag és színes témájú könyvben tárcák, portrék, paródia, egyfelvonásos színdarab és hangjáték találhatók. 2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel. 2015-ben a Magyar írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Emő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016- ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom-pom szobrát. 2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017- ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült. (MTI, k)
