Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-22 / 44. szám
www.ujszo.com SZALON 2020. FEBRUAR 22. 17] MM el tudja érni, hogy tényleg rá figyeljek. Nem tudok mellette elsétálni. Beleakaszkodik a papucsomba, a nadrágomba, a köntösömbe. Csak a mancsát emeli, a teste helyzetén nem változtat. A macskafogás harmadik módja ez. Pislogva jelzi a jóindulatát, máskor az etetésidőt nyávogja. MM örökké éhes, rohan egyik táltól a másikig, habzsol, a hónapokkal ezelőtti éhezés emléke kiirthatadan, felfalná a világot. Egyre nagyobb. Mostanában gyakran kelt légszomj, s mikor az okot tapogatom, kezem mindig MM-et találja a mellkasomon. Ahányszor hozzáérek, hangosan dorombol, és nem is tudja, hogy ő préseli belőlem a levegőt. Sürgősen tágítanunk kell a teret, mert kinövi a lakást. Ahogy nyújtózik, még csak saját súlyát bírja, eltolja magát a faltól, de rövidesen a falat rúgja ki, és EM-nek nem lesz menekülése. Nekünk se. Több területre van szükség. Horizontálisan már nincs hová terjeszkednünk, övék a balkon is. Vadászterület. Hangtalanul kapják el a madarakat, nem hallok semmilyen mozgást, egy hangot sem, csak a tollakat találom meg, barnát, feketét, sárgát. Nem tudom, hogyan. A tér majdnem teljesen zárt, nehéz redőnyök szigetelik el, a korlátokat burkolat fedi, a rés csak két centiméternyi. Ragadozó faj, a gyilkolás nem meglepő, a hangtalanság annál inkább. Trillázva kommunikálunk, nie a zsinórt a kezemből. A macskák benne állnak a valóságban. Az összes. Nem csak úgy, mint te meg én, mindig különbözőek a világ szövetétől, egy idegen anyag, amit, ha meg tűr is a közeg, beépülni sosem enged. Viszkózcsík a selymen. EM és MM otthon vannak, annyira övék a lakás, mint az utcák és a rétek. Egyszerre vannak jelen mindenhol. A fekete bundájú EM az ajtó mögötti sötétségből szakad ki, a sarkok mögött bújik, és láthatadanná válik, amikor lábait maga alá húzva leskelődik az ablakban. MM-et azért elárulják fehér foltjai, de így is átnéz fölötte mindenki, aki keresi. Ha mozduladanul fekszik, a szem csak egy gyűrt, ledobott ruhadarabot lát. TÁRCA A SZALONBAN Czucz Enikő Macskafogó A felülethez lapul az összegyűrt takaró mögött. A préda pozíciójából majdnem észreveheteden, égnek meredő fülei persze kilátszanak, de a fekete-fehér ágynemű megfelelő kamuflázs, előnyös és célszerű előteret szolgáltat. Szeme szinte teljesen fekete a kitágult pupillák miatt, megtörheteden figyelemmel kíséri a prédaállat mozdulatait, mielőtt lassan megemeli a testének hátulsó felét, riszál és ugrik. Most éppen Egyik Macskára (röv. EM, a gazdaságosság kedvéért). Ez az egyik módja a macskafogásnak. Tudom, hogy leheteden vállalkozás elterelni a figyelmét azután, hogy kiválasztotta a célpontot. Ha nem benti macska lenne, már nem élne, az az ösztönből fakadó, naponta gyakorolt és tökélyre fejlesztett fókusz ölné meg, ami egy létezőre szűkíti a világot. Hiába csapok zajt, dobok elé játékot, simogatom meg, semmi sem használ. Máskor a lakás másik feléből is fejvesztve rohan, ha meghallja a nevét, a legmagasabb pontról zuhanórepülésben érkezik az ölembe, ha csak egy kicsi esélyt is lát a figyelemre, de vadászatkor érdektelenné válók számára. Azért mindig próbálkozom, legalább EM felfigyel a hangomra, időben észreveszi a készülő támadást, és kedve szerint dönt: tüntetőleg elzárkózik, játékba száll vagy hagyja, hogy Másik Macska (röv. MM) lerohanja. EM nem hatódik meg, több száz támadáson van túl. A macskafogás másik módja látszólag sokkal ösztönösebb, szinte csak rohangálásként és csapkodásként hat. Úgy tűnik, mintha nélkülözné a kiszámítottságot, ami persze távolról sem igaz, csak sokkal gyorsabb annál, mint ahogyan egy ádagos emberi agy fel képes fogni a mozgást. A macska gyors, teste hajlik, mintha kétfelé fúrna egyszerre, az összes izma mozdul, amikor az előtte cikázó EM-et vagy a fonálra erősített tollat kergeti. Én még nem tudom, hová fog érkezni, ő már odacsap, elkapja, és a szájában hurcolja el, mikor egy hirtelen mozdulattal sikerül kitépdobogva, harci kiáltással üldözik egymást, még akkor is csipognak, amikor elképzelik a kisállatok nyakának kitörését. Úgy tűnik, a képzelet több zajt csap, mint a tett. Az élet látványa mozdulásra késztet, a légzés szabályozására, az izmok feszítésére. A veszély viszont, ami MM-re leselkedik, hangtalan. Tanul és kísérletezik. Ilyenkor az én ösztöneimnek kell működniük. Az első héten majdnem megfojtotta magát az ágy támlájának rácsai között. Pár hete az asztal tetején felejtett bevásárlótáskába mászott bele, esés közben kaptam el. A macskafogás negyedik módja egészen egyszerű. Odasétál, átkarolja EM fejét, megmosdatja. Odasétál, belemászik az ölembe. Általában a combomon találja meg a helyét és az egyensúlyát megtartandó, belevájja karmait a bőrbe. Tehetné jobban is, marhatná a húsom, de ő épp csak tartani akarja magát. MM szeretete fáj. Ágaskodva gyúrja a nyakamat, apró piros nyomokat hagyva dagaszt. Időnként elkapja a kezem. Tanja, rágja, rúgja. Ha megijedek, ha hirtelen elhúzom, ha nem vagyok okos, sérülés lesz a játékból. Nincs hirtelen mozdulat. Ellazítom a kezem, bármennyire kellemetlen is, hogy az éles fogak a bőrömet sértik, így pár pillanaton belül elveszti az érdeklődését. A mozduladanság, az ellenállás hiányával elégededen, de nem hagyok neki választást. Belenyugszik, ez eddig tartott. Megnyalogatja a kezem, hátha még van benne élet. Az esélytelenséget látva egykedvűen távozik. EM mellett alszik el. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XXIII. / Elválasztás ári várakozások a kapuk előtt. Erről egy teljes cikksorozatot leheme írni, mindegyikben benne lehetnének annak árnyalatai, hogy döglődik a határátkelő ember (homo tranzitusz) a forró aszfalton, a fullasztó kocsiban, a pöfögő buszban. A tédenséget káros szokásokkal igyekszünk pótolni, dohányzunk és könyvet olvasunk. A veszteglés váteszeivé válunk - itt fogunk megrohadni — mondjuk. A Klek melletti határátkelő ugyan nem tartozik a legvéresebbek közé, nem olyan hosszú a várakozási idő, hogy nekifoghatnánk lemészárolni utastársainkat. A várakozás azonban annál abszurdabb. Ugyanis mindenféle tervezett megálló nélkül néhány kilométer után újabb kapu, azaz a Neum határátkelő várjon ránk. És mindez miért? Hogy Horvátországból Horvátországba érjünk. A húsz kilométeres bosnyák kijárat a tengerhez olyan, mint egy váradan dalmát szikla, amiben jól elbotlik az ember, mielőtt továbbhaladna. Annak, hogy a karlócai békéből örökölt exoszmán kivájat [sic! értsd: sziklahegyek] a tengerre máig Bosznia területét képezi, valószínűleg csak a bosnyákok örülnek, s ők annál inkább. A horvátok is örököltek: az ottomán kijáratot a tengerre itt a Raguzai és a Velencei Köztársaság közti gyűlöletdiplomácia triumfúsa lett - ők kérvényezték ezt ugyanis, nehogy közös határuk legyen egymással. Örökölte tehát Horvátország, a Dalmácia partvonálában lévő szakadást. Pedig Neumban is horvátok élnek, de ami a nyári lakosságot illeti, az üdülőváros régi, szétszakadt szarajevói családokkal telik meg. Akik általában Horvátországon át, a Neretva menti gyorsforgalmi úton, Metkovicnál ki, majd Kleknél be, azaz visszalépnek országukba. Halad egy belföldi út ugyan Hutovon keresztül is, hetvenhétszer olyan kacskaringós, mint az előző, és hold- és marsbéli biblikus pusztaságokon hág keresztül. Ezen mentünk Jével, aki útközben jött rá, hogy otthon felejtette az údevelét. Van itt már egy darab új út is, olyan dinamikával és logikával halad építése, mint erre minden. A továbbiakban marad a poroszkálás a Fiattal indiánfilmes panorámákban. A naplementét már a neumi hétvégiház teraszáról nézzük, az öböl végén vörös homályt nyalnak a hullámok, s éppen ott a meredek parthoz közel egy vízből meredő struktúra, valamiféle acéltorony vagy konstrukció áll. Az a peljesaci híd, mondja D. kérdésemre, míg kitölti a kávét a dzsezvából. De akárhogy nézem is, az legfeljebb csak torony lehet. A peljeski most még csak épül Komarna és Duboka között. Vagy nem épül? Senki nem tudja már követni, legyint az öregasszonyok nyugalmával D. anyja, B., aki egyszer azt mondta magáról, az ő élete már rég véget ért a háborúval. Peljesac félsziget a kettészelt Dalmácia déli feléből hetven kilométer hosszan nyúlik a tengerbe északi hányban, a boszniai és észak-dalmáciai partvonal mellett. Ha a horvát partról át leheme hidalni a horvát félszigetet, a híd egyesíthetné Horvátország részeit, zökkenőmentes lenne a Splitet és Dubrovnikot összekötő út és Korcsuk szigete is elérhetőbb lenne, amelyet később szintén át leheme hidalni a félszigetről. A félsziget „nyakánál”, a Ston városa melletti természetes földhídon vezetne át az út a partvonalra Dubrovnik felé. Éppen a hatalmas fal és erődrendszeren át (mellett? alatt?), amely a félelem és ellenségesség legmonumentálisabb építménye a történelemben a kínai nagy fal után. A híd ötlete már a háború után felmerült. Boszniának persze nem tetszett, hogy kijáratát a tengerre ki akarják vonni a forgalomból, a vendéglátók'és a kiskeresekedők is jövedelemtől esnének el - Boszniában ugyanis minden olcsóbb, mint Horvátországban, ezt a társadalom ügyes fogyasztói mind tudják. B. a fejét fogja. Lehetetlen áthidalni, mondja D., nem is a távolság miatt, hanem mert nem lehet neki talapzatot építeni. Elnézem B. válla felett az öböl végét, a meredeken a tengerbe merülő sziklás-hegyes partot, amely a mélyben is nyilván hasonlóan meredek. Odalenn mocsaras a talaj, folytatja D. a Neretva hordaléka ugyanis erre áramol. Mióta világ a világ, teszi hozzá B. A hídépítés súlyosságára nézve a horvátok számára költségkímélőbbnek tűnt, ha megegyezik a két fél. A horvátok olyan korridort szerettek volna Neumnál, ahol határellenőrzés nélkül haladhatnának át a horvát rendszámú autók — az utasszállítást és a kereskedelmet nem engedélyeznék. Bosznia viszont a horvát Ploce kikötőjére, és a Metkovicból odáig vezető vasút használatára tartott igényt (mindkettő a 30-as évek régi Jugoszláviájában épült). A Neumi Egyezményt 1998-ban aláírták, ratifikálására máig nem került sor. Alkalmazására sem, noha megépült a korridor, és a helyi forgalmat a két határátkelőn gyakran ellenőrzés nélkül bonyolítják. Azaz, minden megy a maga „balkáni” rejtekútjain. A megoldadanság pedig csak a szelet adta a hídépítés szándékának vitorlájába. Melynek terve 2000-ben bekerült a rendezési tervbe, végül 2007- ben megkezdődött az építkezés. Aztán jött a gazdasági válság és az egyre lomhábban haladó munkát 2010-ben beszüntették Miután Horvátország belépett az unióba, a kérdés még égetőbb lett, legalábbis a Schengenhez való nem épp zökkenőmentes csadakozás szempontjából. A közbeszerzést a kínaiak nyerték meg, az unió pedig a híd tetemes költségének 85%-át biztosítja. Amelyek tovább növekedtek aizal, hogy a Neumra hivatkozó boszniai követelésnek (ez az ország egyeden, a Földközi-tenger nemzetközi vizeire vezető kikötője) eleget tettek A híd magasságát megemelték, pillérei közti távot kiszélesítették A kínai mérnökök és munkások 2017-ben munkához láttak A bruttó 526 milliós, 285 méter hosszú kábelhíd teste 55 méterrel a tenger fölött lebeg majd. Hat betonpillérje a 128 méteres magasságot is eléri, legalábbis a felszíntől számítva. A tengerfenéktől számítva viszont némelyikük a Duslo kéményének magasságáig érne fel (240 m). A hidak könyvében elég példát találhatunk a hídépítést kísérő szkepszisnek nem épül meg, túl merész, túl messzi, túl magas, túl mély stb. De a kínaiak már a fal építésénél sem ismertek lehetedent. A nyakasság errefelé történelmi hagyomány. A híd pillérei már a tengerfenék sziklájába fúrva elérték a felszínt, azt mondják két év múlva elkészül a híd. Főztem még egyet, lép a teraszra D. újabb gőzölgő dzsezvával. Elsötétült az alkonypír B. válla fölött, a tengerből meredő távoli tornyon kigyúltak a fények Dolgoznak a kínaiak Ha megépül a híd, egy furcsa paradoxonnak lesz hatalmas jele: úgy egyesít, hogy elválaszt. A hidak Antikrisztusa. Száz Pál Aki nyíltan beszél a rendőrségen uralkodó viszonyokról: Jaroslav Malik, a volt országos rendőrfőkapitány első helyettese. EXKLUZÍV INTERJÚ I»*mm A Vasárnap jövő heti számában! A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
