Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-18 / 40. szám
101 KULTÚRA 2020. február 18. | www.ujszo.com Egy csók és más semmi? A Matthias és Maxime egy derült égből villámcsapásként érkező szerelem és egy hosszú barátság története JUHÁSZ KATALIN A kanadai Xavier Dolan alig múlt harmincéves, de már többet letett az asztalra, mint a legtöbb filmes szakmunkás egész életében (sem). Vérében van a műfaj, egymaga kitesz agy teljes stábot, és olyasmit is tud, ami nem szerepel az egyetemi tantervekben, mert nem tanítható. Vajon el lehet-e magyarázni a rendező szakosoknak, hogyan fejezzünk ki tépelődést, bizonytalanságot természeti képekkel? Vagy a vágó szakosoknak, hogy miként teremtsenek feszültséget egy tóban úszó szereplővel? Hogyan adagoljuk az impulzív gesztusokat egy olyan történetben, ahol a kimondatlanság, az elfojtás a lényeg? Mennyi és milyen zenét használjunk? Hogyan lehet a kamera mozgásával ábrázolni a karakter sebezhetőségét? Mikor, melyik pillanatban éljen véget egy jelenet? Simán el tudom képzelni, hogy néhány kurzuson már elemzik Xavier Dolan Matthias és Maxime című filmjét, amelyet tavaly mutattak be Cannes-ban, és pár napja látható a hazai mozikban. Dolan mások filmjeiben bukkant fel kisebb-nagyobb szerepekben, majd a sajátjaiban is, amelyeknek ő a forgatókönyvírója, vágója, producere, sőt alkalmanként a jelmeztervezője is. Az első ilyen tetőtől talpig önálló alkotás a 2009-es Megöltem anyámat volt, ahol ugyanaz az Anne Dorval játszotta a tizenéves főszereplő (Dolan) anyját, mint később az Anyu című drámában (Mommy, 2014) vagy a mostani Matthias és Maxime-ban. Az anya-fia téma gyakran felbukkan a fiatal rendezőnél, néha csak mellékszálként, másSophia Loren Los Angolos. A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből Sophia Loren főszereplésével készülő új produk- j ció forgalmazási jogait. A globális streamingszolgáltató még idén bemutatja az Edoardo Ponti rendezé- j sében forgatott filmet, amelynek forgatókönyvét Ugo Chiti és Ponti írta Emile Ajar regényéből — írta ; meg a The Hollywood Reporter. Sophia Loren alakítja majd a ho-Loren a holokauszttúlélő Rosa mamát alakítja (TASR-archlvum) kor nagyon is az előtérben. Úgy tűnik, a kereszténydemokrata politikusokhoz hasonlóan ő is a családot tartja a társadalom legfontosabb alkotóelemének. De velük ellentétben kerüli a kliséket, nem fest idilli, mosolygós tablókat, és esze ágában sincs azt terjeszteni, hogy ha a család összetart, ha odahaza minden rendben van, akkor az élet más területein is megoldódnak a problémák, mintegy varázsütésre. A történet Quebecben játszódik, Dolan szülővárosában, francia közegben. Szinte belepottyanunk egy huszonévesekből álló baráti társaság hétvégi bulijába. A szereplők mintha észre se vennék a kamerát: elsétálnak előtte, kihajolnak a képből, egymás szavába vágnak, vagy nem az beszél, akire a kamera fókuszál. Ettől az egész miliő nagyon otthonos, ismerős lesz - persze azzal együtt, hogy mi sosem szívtunk füvet anno, a bulizós korszakunkban. Az egyik lány, aki filmesnek készül, rávesz két srácot, hogy szerepeljenek a rövidfilmjében. Miután elvállalják, kiderül, hogy smárolniuk kall a kamera előtt, mert ez egy nyitott, „expresszionista-egzisztencialista-szürrealista” alkotás lesz. Szóval Erica nem egy lángész, amit a förgatókönyvíró Dolan ügyesen érzékeltet: a lány trendi angol szlenget kever a franciába, olyan kiszólásokkal, amilyeneket hollywoodi filmekből ismer. Az alkotásából szerencsére nem látunk semmit, és azt a bizonyos csókot sem látjuk, mert nekünk csak addig tart a jelenet, amíg a két barát, Matthias és Maxime összehajol. A jómódú értelmiségi családból érkező Matthias (Gabriel D’Almeida Freitas) nősülés előtt áll, és épp elindult felfelé az öltönyös-nyakkendős szamárlétrán. Ügyvédbojtárként kap is egy fontos feladatot: az amerikai partnercégtől érkező fiatal alfahímet kell etetnie, itatnia, szórakoztatnia Quebecben, hogy az illető elégedetten távozzon és jó jelentést írjon. A gardírozást nehezíti az a tény, hogy pultosként dolgozó gyerekkori barátja, Maxime pár nap múlva elutazik Ausztráliába, a tervek szerint két évre, szerencsét próbálni, de ki tudja, látják-e még egymást valaha. Ez az utazás ugyanis valójában menekülési kísérlet: a fiú meg akar szabadulni alkoholproblémákkal küzdő, egyre idegesítőbb édesanyjától. Maxot maga Xavier Dolan alakítja, olcsó tetoválásokkal a karján és egy csúnya pigmentfolttal az arcán. A két fiú látszatra két külön világ, de az a bizonyos csókjelenet hosszú éveken át elfojtott érzéseket hoz felszínre bennük. Váratlanul, eredeti terveik megvalósítása szempontjából a legrosszabbkor- vagy, ha úgy tetszik, az utolsó pillanatban - szembesülnek azzal, hogy mindeddig hazugságban éltek, környezetük befolyása alatt. Olyasminek a felvállalásáról kell dönteniük záros határidőn belül, amit meg sem tudnak fogalmazni. Vajon elmenekül Max a világ végére az érzései elől? És Matthias vajon felrúg-e mindent egy társadalmilag elfogadhatatlan döntéssel? A megfelelés vagy a boldogság a fontosabb? Ez a film egyszerre szerelmi történet és egy barátság története, a nyomasztó témához képest sok humorral. Xavier Dolan úgy elemzi a nemi szerepeket, úgy hatol egyre mélyebbre a karakterek leikébe, hogy a vásznon szinte végig mást mutat. A valódi történést nem láthatjuk, az ugyanis a felszínes fecsegések és a sokat sejtető hallgatások mögött zajlik. Matthias & Maxime, kanadai filmdráma, 2019, 119 perc. Rendező, forgatókönyv, vágó: Xavier Dolan. Operatőr: André Turpin. Szereplők: Gabriel D'Almeida Freitas, Xavier Dolan, Anne Dorval, Pier-Luc Funk, Antoine Pilon. a Netflixnél Bradley Cooper Barry Gibb akar lenni lokauszttúlélő Rosa mamát, aki szárnyai alá veszi a 12 éves utcagyereket, Momót. Az idős, magányos asszony és a gyerek között szoros érzelmi kapcsolat alakul ki, megvédik egymást, szokatlan családot alkotnak a tengerparti olasz városban, ahol élnek. Loren közleményében kifejtette: nagy örömére szolgált, hogy aNetflixszel dolgozhat egy ilyen különleges produkción, amely neki személyes pályafutásában is fontos állomás. „A legnagyobb stúdiókkal dolgoztam már, de bizton állíthatom, hogy egyik sem volt a kulturális sokszínűség olyan gazdag melegágya, mint a Netflix, és ez az, amiért szeretem őket. Megértették, hogy nem építhetnek globális stúdiót anélkül, hogy ne adnának lehetőséget az egyes országok tehetségeinek. Mindenki megérdemli, hogy meghallgassák, erről szól a filmünk, az Előttem az élet és erről szól a Netflix is” - fogalmazott a filmsztár. Ted Sarandos, aNetflix tartalomelőállítási igazgatója Lorent a világ egyik legnagyobb színésznőjének nevezte, és hangsúlyozta, hogy az Előttem az élet olyan történetet mesél el, amely - akárcsak Sophia Loren - az olasz és a globális közönséget is magával ragadja majd. (MTI) Steven Spielberg cégénél, az Amblin Entertainmentnél már folynak a Bee Gees karrierjének korai szakaszát feldolgozó életrajzi film előkészületei. Los Angeles. A forgatókönyvet a Bohemian Rhapsody írójára bízták, a Csillag születikben rocksztárként brillírozó Bradley Cooper pedig állítólag szívesen eljátszaná Barry Gibb szerepét. A film producere, Graham King szintén a Queen-filmmel bizonyított. A projekt még eléggé korai stádiumban van, Anthony McCarten forgatókönyvíró viszont már elárulta, hogy az utóbbi hónapokban többször repült Miamiba, ahol hosszas és célirányos beszélgetéseket folytatott a 73 éves Barry Gibbel, a Bee Gees egyetlen élő tagjával, hogy jobban megismerje a karakterét. (A másik két fivér, Maurice és Robin Gibb 2002-ben, illetve 2013-ban elhunyt.) „Rengeteg kérdést tettem fel neki, és elmondtam, hogy ez nem egy fotó lesz, hanem egy festmény” - foglalta össze a lényeget a forgatókönyvíró, aki a Bohemian Rhapsody esetében is ezt a módszert praktizálta. A The Hollywood Reporter című bennfentes lap szerint a stúdió már tárgyal Bradley Cooperrel, de ezek a megbeszélések nem hivatalosak, ezért semmit sem közölnek róluk. A lap úgy tudja, maga Cooper élénken érdeklődik a szerep iránt, az Amblin Entertainment azonban hagyományos castingot akar, ezért neki is be kell állnia a sorba, hiába bizonyított a Csillag születikben, ahol hangi adottságait is megcsillantotta. A Paramount stúdió szintén részt vesz a produkcióban, de egyelőre nem tudni, mennyi pénzzel szállnak be. Az ausztrál gyökerekkel rendelkező, Angliában felnövő Gibb fivérek együttese, a Bee Gees 45 év alatt 19 dallal vezette a slágerlistákat, a Beatles mellett mindeddig ők az egyetlenek, akiknek egy időben öt számuk is szerepelt az Egyesült Államok hivatalos top 10 slágerlistáján. Albumaikból eddig több mint 120 millió példányt adtak el, a diszkókorszak hajnalán kiadott kislemezeikkel együtt közel 200 millió példányban vásárolták meg lemezeiket. Quk) Bradley Cooper, aki a Csillag születikben már megcsillantotta hangi adottságait, élénken érdeklődik a Bee Gees-film iránt (Fotó TASR-archív)