Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-15 / 38. szám

[22 SZALON ■ 2020. FEBRUAR 15. www.ujszo.com TÁRCA A SZALONBAN György Norbert Remény (dramatikás regény) „Gondolkodom, tehát vagyok. ” Descartes „Nihilista vagyok, tehát nem vagyok. ” Én- Azt mondod, nincs remény. Tényleg nincs remény?-Tényleg nincs.- De azért csak van valami re­mény, még ha nincs is semmi re­mény, ugye?- Nincs remény.- Semmi?- Semmi.- Még annyi sem, hogy?- Még annyi sem, hogy.- És mi lesz akkor?- Mikor?- Akkor, ha nincs semmi re­mény.- Semmi sem lesz. Se remény, se semmi más.- Ez azt jelenti, hogy készüljünk fel a legrosszabbra?-Azt jelenti.- A leg- és legrosszabbra? —A leg- és legrosszabbra.- Hogy minden úgy lesz, ahogy?- Hogy minden úgy lesz, ahogy.- Minden ugyanúgy?- Minden ugyanúgy.- Ugyanúgy, tehát ugyanaz?- Ugyanúgy, tehát ugyanaz.- Ugyanaz a reménytelenség?- Ugyanaz a reménytelenség.- Kétségbeesés, depresszió, halál­­félelem?- Kétségbeesés, depresszió, halál­­félelem.- Minden, ami rossz, be fog kö­vetkezni?- Minden, ami rossz, be fog kö­vetkezni.- Ennek így mi értelme van?- Minek?- Ennek az egésznek Mi értelme van?- Semmi értelme sincs. Sem en­nek az egészének se semmi másnak- Akkor mi értelme van az élet­nek?- Semmi értelme sincs.- Haljunk meg mindannyian?- Haljatok meg mindannyian.-Te is meg akarsz halni?-Akar a halál. (szünet)- Előbb azt mondtad, hogy az életnek semmi értelme sincs. És hogy haljunk meg mindannyian. Akkor viszont neked is meg kell halnod.- Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy az életnek sem­mi értelme sincs. És haljatok meg mindannyian.-Te nem akarsz meghalni?-Akar a halál.- Ha jól értem, haljon meg mindenki más? S hogy rajtad kí­vül egyeden ember se maradjon a Földön?-Jól érted.- Szeretnéd, ha Te maradnál az egyeden ember a Földön?- Szeretném.- És nem lennél szomorú?- Miért lennék szomorú?- Mert egyedül maradnál. És sen­kivel se tudnál szót váltani. És nem maradna senki, aki hozzádbújjon, megöleljen, szeressen.- Én senkivel se akarok szót váltani. És azt sem akarom, hogy bárki is hozzámbújjon, megöleljen, szeressen.- Ezt akarod?-Ezt.- így akarod leélni az életed?-Jgy­- Utálod az embereket?- Utálom.- Megveted őket?- Meg.- Gyűlölöd őket?-Gyűl.- Akarsz inni az egészségemre?- Nem.- Egészségedre.-% (isznak)- Mién mondasz ilyeneket?- Milyeneket?- Ilyeneket.- Nem mondok sem ilyeneket, sem olyanokat.- Mellébeszélsz.- Miért gondolod, hogy mellé­beszélek?- Most is mellébeszélsz.- Nem beszélek mellé.- Mellébeszélsz. És nem adsz egyenes válaszokat a kérdése­imre.- Mert nem teszel fel egyenes kérdéseket.- Egyenes kérdés volt, hogy van remény?- Egyenes választ adtam.-Azt mondtad, nincs remény.- Igen, azt mondtam. Mit szeret­tél volna hallani?- Az igazságot.- Az igazságot mondtam.- És mi az igazság?- Hogy nincs remény.- És hogy semmi sincs, ezt is mondtad. - Igen, semmi sincs, ezt is mondtam. - De ha semmi sincs, se remény, se semmi más, mi lesz aztán?-Aztán? Ki tudja, mi lesz aztán. Eztán, amaz tán, nincs, ki tudja. (csend)- Unamuno egyszer azt mond­ta...- Mit mondott Unamuno?- Nem tudom. Már nem emlék­szem. (szünet)- Éhes vagy?-Nem. - Mit ennél? - Kocsonyát. (színváltozás)-Jó napot. Itthon vannak*- Itthon. Jöjjön csak be.- És a kutya? Nem harap?-De. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XXII. / Alatt (A szerző felvétele) Majd alszunk a híd alatt. Szál­lóigévé vált a mondat Pével, mielőtt Prágába mentünk Mert valóban a híd alatt aludtunk Nem úgy, mint a hajlék­talan, ifjú Juliette Binoche a Pont Neuf szerelmesei című filmben, aki valóban - illetve fiktív módon - a híd alatt aludt. Híd alatt aludni mindig valami alávaló, alantas, hi­szen legfeljebb lakni lehet a hídon. Ez pedig tipikus középkori szokás volt, a firenzei Oreghídon ez máig látható. Aki a híd alatt alszik, annak befellegzett - mondtam egyszer Pének a szállóigére - onnét már nincs kiút, híd alól nem lehet fel­jönni. Olyan, mint a sír. Eszembe jut a Montmartre temető, szinte idilli hely a zajos város közepén, de hupsz, egy híd alatt kell átmen­ni a temetőben. A kép káprázatos: odafenn jámak-kelnek az elevenek, akik majd valaha egyszercsak így, a végső helyen fognak nyugodni. Ott ágaskodik felettünk a vasfűd, amely a temetőn ível át. Súlyos lábakkal teper a sírkápolnák közé. Mond­hatni, beletehénkedik a végső nyughelybe, s ha ez még nem lenne elég, iszonyú zajt is csap, robog rajta minden. Ez alatt a híd alatt menjen aztán az ember Heine sírjához. Annak ugyan nyugalma nem sérült, ellentétben az apró sírkápol­nákkal, amelyek előtt az embernek az az érzése, nem egyenesedhetne ki rajtuk anélkül, hogy be ne verné a fejét - a hídba. Két, korábban jól menő színpadi szerző mellett itt volt Henri Beyle sírja is: ám Sten­dhal rajongóinak egészen 1962-ig kellett azért kardoskodniuk, hogy erről az alantas helyről a temető szebbik részébe exhumáltassák, avagy transzhumáltassák a marad­ványait. Stendhal már majd ötven éve halott volt, mikor hidat húztak föléje. Igaz, Párizs demiurgosza, Haussmann báró már a huszadik évforduló alkalmával próbálkozott — na nem mintha keresztbe akart volna tenni a megboldogultnak -, de elsőre nem sikerült keresztülvin­nie az akaratát. Híd alatt alszunk - rándulok vissza a jelenbe -, de nem az örök­kévalóságig, mindössze csak pár napot. S Párizs helyett Prága. Jé he­lyett Pé. Pont Caulaincourt helyett Nuselsky most. Már az első alkalommal meg­csodáltam a magasan az utcafront, a klasszicizáló épületek homlokzata fölött húzódó, nem is ívelő hidat. A szimmetriák és párhuzamosok ege-földje között robogott velem a villamos Sporilov irányába, mikor Ához mentem. És micsoda érzés átsétálni rajta. Hosszú, akár a végtelenség. Magas, akár a relativitáselmélet. Magasan az emberek feje felett. Tetők felett. Levizelni róla. Csak egy madárka. Mondják. Kötéltáncolni a korlát­ján. Vagy leugrani róla. (Magasí­tott vasrács keríti a járdát odafönn. Nem véledenül.) Vagy alatta alud­ni. A klasszicizáló utcasor megsza­kad a híd alatt, épületeket kellett lerombolni a pillérek miatt. Egye­dül ez a ház úszta meg, ez nem volt útban. Két pillér közé esik, csak részben áll a híd alatt. Éppen azzal a részével, ahol a mi szobánk van. „Előfordul, hogy néhány nagy gondolatot annál nehezebb meg­valósítani, minél kétségtelenebb általános hasznuk. Azért van ez így, mert kétségtelen haszna folytán az efféle gondolat közveden érdekévé és később talán személyes ügyévé válik az emberek szélesebb körének, amely aztán megnehezíti a gyors megvalósítás előkészítését” - olvas­hatjuk a késői normalizáció korá­nak olajozott cseh nyelván a prágai hidak könyvében. Lebegtet és kö­dösít, rejtegeti a szükséges megelő­ző aszanációt. Az aforisztikus kez­dés filozofikuma azonban gyorsan a valóságba tér, mind történeti, mint szerkezeti szempontból kimerítő­en tárgyalja a Klement Gottwald hidat - mert harmincöt éve még így hívták. A párttitkár halálának huszadik évfordulóján indult meg a forgalom a hídon. A Nuslei-völgy hídjáról ugyan már a századelőn, ötven évvel a párt­­titkár halála előtt gondolt egy na­gyot Jaroslav Marjanko, a főpálya­­udvar acélszerkezetének tervezője, s elkészítette egy acélhíd tervét. Az acél ment ekkor Monarchiaszerte. De éppen a Monarchia halála esz­tendejében Stanislav Bechyné cg)' vasbeton híd tervével rukkolt elő. Ebből sem lett semmi. 1926-ban pályázatot hirdettek, ahogy 1933- ban is. Volt miből válogatni, bár a győztes pályamunka mindkét alka­lommal puszta terv maradt. Az el­sőn a Republika dinamikus elegan­ciája látszik, afféle „budovatelsky nadsení”. A másik már gazdasági­lag válságos időkben fogant, nem utolsósorban azért, hogy munkát adjon; puritán, költségkímélő, funkcióelvű - újra Bechyné pá­lyamunkája. Mellesleg Bechyné később pont 1973-ban halt meg, amikor a híd végül is megépült. Az 1938-as pályázat tervét a republika szétesése és a világháború már eleve ellehetetlenítette. Alapvető probléma minden esetben a híd anyagának kérdése volt. Az első két pályázaton két első helyet hirdettek: egyet egy acél-, egyet pedig egy vasbeton hídnak. A harmadik esetben az utóbbi mellett döntöttek. A betonhíd csak ívhíd lehet, míg az acélhíd gerendahíd- pillérek a hídtesttel derékszögek­kel. Utóbbinál kevesebb házat kel­lene lerombolni, gondolták. Hogy mennyire volt igazuk, az a mai ge­­rendahídon látszik: egyeden házzal lenne csak kevesebb, a némileg híd alá lógó miénkkel. A híd alól nyílik ablakunk: lenn az utca, fenn a híd. Mellettem a Vysehrad alatt tovaíu­­tó vasút - robaja sokkal bántóbb, a hídé csak távoli mantra. A döntést a felelősök végül ad­dig odázták, mire feltalálták a fe­szített vasbetont, s a kérdés, ahogy keleten lenni szokott, magától megoldódott. Az 1959-1961-es kétfordulós pályázat győztes ter­vét 1964-ben jóváhagyták. A híd tehát horizontális lett, szigorúan paralel, avagy maradiul: igényes. A feszített vasbeton tartós, nem fog olyan hamar szétpotyogni, mint annak maradványai, aki­ről elnevezték - mondom Pének az udvaron, és felnézek, mintha napoznék. De hidazok. Felettem homlokegyenest a híd magasa. A legcsodálatosabb mégis akkor volt, amikor elhagytuk a szobát, a házat, és felkapaszkodva a lejtőn a híd szintjére a Vysehrad meg­állóban felszálltunk a C metróra. Dehogy a kilátás! A tudat, hogy a metró a híd gyomrában halad, és bár nem látni ki, szorongva suha­nunk haránt az emberek feje felett- a földalattin. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom