Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-14 / 37. szám

101 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2020. február 14. | www.ujszo.com Kártevők és a felmelegedés - együtt még súlyosabb gondokat okoznak A hőmérséklet emelkedése a rovaroknál gyorsabb anyagcserét eredményez, amitől azok értelemszerűen többet esz­nek, megnő a rovarok populációinak mérete és emiatt az a terület is, amelyet úgymond lefednek (Shutterstock) CSIBRÁNYI ZOLTÁN A mezőgazdaságban mindig komoly gondot jelentenek a különféle kártevők. És ugyanígy akár a hirtelen jött időjárási szélsőségek. Ha ez a kettő együtt jelenik meg, a növények nem igazán birkóznak meg velük - ez derült ki egy 2020. január 21-én közzétett kutatási eredményből. Az Amerikai Tudományos Aka­démia folyóiratában (PNAS) jelent meg a Michigan Állami Egyetem azon új tanulmánya, amely szerint az eddigi modellek alábecsülték a me­zőgazdasági termésveszteségeket. Közismert, hogy a növényeknek vannak bizonyos esetekben bevet­hető védekezési módszereik. Kémi­ai úton próbálnak védekezni például a hernyók ellen - ha azok beleha­rapnak a levelekbe, a növények il­lékony jázmonátokat választanak ki, amelyek hatására a növények elkez­denek védekezni a testüket harapdá­­ló hernyók ellen. A növények a túl nagy melegre is képesek érdemben reagálni. Megemelik leveleiket, hogy azok távolabb legyenek a fel­forrósodott talajtól. Emellett „iz­zadni” is tudnak, megnyitják a le­veleiken a * gázcserenyílásaikat (sztóma), amelyeken keresztül vizet tudnak elpárologtatni, ilyenképpen hűtve a leveleket. Ám vannak hely­zetek, amelyekkelmárnembímakel. A komoly gondot egyrészt az a té­nyező jelenti, hogy a hőmérséklet emelkedése a rovaroknál gyorsabb anyagcserét eredményez, amitől azok értelemszerűen többet esznek, megnő a rovarok populációinak mé­rete és emiatt az a terület is, amelyet úgymond lefednek. Tetézi a bajt, hogy a globális felmelegedés egyre több és több teret biztosít mind na­gyobb számú rovarfajnak. Az egyik szerző, Gregg Howe, az MSU-DOE Növénykutató Labora­tóriumának professzora azt mondja: „Tudjuk, hogy vannak olyan korlá­tok, amelyek megakadályozzák, hogy a növények egyidejűleg tud­janak kezelni két különféle stresszt.” Ám megválaszolatlan volt a kérdés, hogy mennyire birkóznak meg a ro­varok támadásával és a megnöveke­dett hőmérséklettel egyidejűleg, ezért erre próbáltak választ keresni. A kísérlet eredményei szerint úgy tűnik, hogy nem igazán. Ha a para­dicsomnövényeket ellepik a kárte­vők, az ezek elleni védekezésre irá­nyuló erőfeszítéseik közepette már nem bírnak alkalmazkodni a közben megemelkedő hőmérsékleti viszo­nyokhoz is. A paradicsomnövények az ilyen, két irányból érkező táma­dás következtében kevésbé termelé­kenyek. Gregg Howe laboratóriumában egy posztdoktori kutató, Nathan Havko a következő kísérletet végez­te el: paradicsomnövényeket egy klímakamrában, más szóval nevelő­kamrában (fitotron) állandóan 38°C- on tartott, és közben éhes hernyókat engedett lakmározni a növényekből. Amikor Gregg Howe kinyitotta a nevelőkamrákat, amelyekben két csoport növényt neveltek (egyiket magas hőmérsékleten, a másikat kontrollként normál hőfokon), az eredményt látva megdöbbent. Sza­vai szerint „a hernyók a melegebb környezetben sokkal nagyobbak voltak; majdnem teljesen elpusztí­tották a növényeket”. Havko kifejtette, hogy „ha a hő­mérséklet magasabb, a sérült para­dicsomnövény aj ázmonátokból még többet választ ki, ami erősebb vé­delmi választ eredményez”. Csak­hogy, amint azt Havko részletezte: „Valahogy ez nem akadályozza a hernyókat. Megállapítottuk továb­bá, hogy a jázmonátok gátolják a nö­vény azon képességét, hogy lehűtse magát, nem képes a leveleit felemel­ni vagy izzadni.” Lehetséges, hogy a növények be­zárják a pórusaikat, hogy ne veszít­senek vizet a károsodást szenvedett levélrészeiken, de emiatt végül hő­hullámmal egyenértékű károsodást szenvednek el. De akár még az is le­hetséges, hogy a hernyók valami­lyen ravasz cselhez folyamodva rá­adás károkat okoznak a növénynek azért, hogy a levelek pórusai zárva maradjanak és a levelek hőmérsék­lete megnövekedjen, és mindezek révén felgyorsulhat a rovarok növe­kedése és fejlődése. Akárhogy is, a sérült növényekben romlik a foto­szintézis folyamata, erőforrásaikat nem képesek megfelelően használ­ni, következésképpen a sérült növé­nyek kevésbé képesek növekedni. És Howe rámutat a lényegre: „A védel­mi válasz bekapcsolása több kárt okozhat, mint hasznot, ha a növé­nyek magas hőmérsékletnek vagy másféle terhelésnek vannak kitéve.” Mindez potenciálisan veszélyt je­lent az emberiség élelmiszer­biztonságára nézve. Ezért hát ilyen apróságnak tűnő részletekre is érde­mes nagyobb gondot fordítani az érintett szakembereknek, amiként a mezőgazdasági termelőknek is elő­nyére válik a terményekről való még figyelmesebb gondoskodás. A Nap sarkvidékeit vizsgálja a most útnak indított űrszonda MTI-HlR Útnak indították a floridai Cape Canaveralból az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Solar Orbiter nevű űrszondáját, amely a tervek szerint elsőként fogja lencsevégre kapni a Nap sarkvidékeit. Az 1,5 milliárd dolláros nap­szondát egy Atlas V hordozóraké­tán bocsátották fel. A NASA nem sokkal később sikeresnek ítélte a kilövést, miután a Solar Orbiter napszámyai kinyíltak. Az 1800 kilogrammos űreszköz a Vénusz és a Föld gravitációs erejét fogja használni, hogy kilökje magát a Nap körüli pályájáról és elsőként készíthessen felvételeket madár­távlatból a Nap sarkvidékeiről. A misszió hét éve alatt a Solar Orbiter 24 fokkal fog eltérni a Nap egyen­lítőjének síkjától, ha a missziót há­rom évvel meghosszabbítják, akkor 33 fokkal. Az Európában megépített nap­szonda 2021 végén kezdi meg tu­dományos tevékenységét, és 2022- ben fogja először nagyon megkö­zelíteni a Napot, majd hathavonta megismétli a manővert., A tervek szerint a Naptól való legkisebb tá­volsága 42 millió kilométer lesz, vagyis belép a Merkúr keringési pályájára. A Solar Orbiter négy műszert és hat távoli érzékelésű képalkotó eszközt fog szállítani. Ez ugyan jócskán elmarad a NASA másfél éve útnak indított Parker Solar Probe nevű űrszon­dájának rekordjától, amely 18,6 millió km volt, ám a Solar Orbiter „igazi ereje” nem a Nap megköze­lítésében, hanem sarkvidékeinek megörökítésében rejlik. Nicola Fox, a NASA kutatója szerint mivel a Solar Orbiter fentről fog lenézni a Nap pólusaira, a kutatóknak lehe­tőségük nyílik a térségben lévő sö­tét, folyton változó koronalyukak tanulmányozására. A szonda vár­hatóan közvetlen képet kap a Nap sarkpontjai felől érkező napszélről, és segíthet annak megértésében is, mi okozza a napfolt növekedésének és apadásának 11 éves ciklusát. Látószöge révén a Solar Orbiter várhatóan teljes háromdimenziós nézetet nyújt majd a Földtől körül­belül 150 millió kilométerre lévő Napról. A szonda titánium hőpán­célja és kalciumfoszfát alkotta bur­kolata ellenáll több mint 530 Celsius­­foknak is. A Nap sarkvidékeinek megfigye-A tervek szerint a Naptól való legkisebb távolsága 42 millió kilométer lesz, vagyis belép a Merkúr keringési pályájára (Shutterstock) lése mellett az űrszonda a más nap­rendszerekben lévő bolygók esetle­ges lakhatóságának vizsgálatában, valamint az űridőjárás jobb előrejel­zésében is segítheti a kutatókat. Az egyetlen szonda, amely a Nap sarkvidékei fölé repült, eddig a NASA és ESA által közösen kifej­lesztett Ulysses volt. Az Ulyssest 1990-ben indították útnak, 2009-ben ért véget a küldetése. Ez a szonda so­hasem került közelebb a Naphoz, mint a Nap-Föld távolság, és csak olyan műszereket szállított, amelyek csupán a közvetlenül a szondát öve­ző körülményeket tudták vizsgálni. Az elmúlt 30 évben több mint tu­catnyi űrszondát indítottak útnak a Nap tanulmányozására. A technoló­giai fejlettség azonban csak most ért el arra a szintre, hogy olyan űr­szondákat lehessen létrehozni, ame­lyek elég közel tudnak kerülni a Nap­hoz anélkül, hogy megsülnének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom