Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-08 / 32. szám
www.ujszo.com I 2020. február 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Hozhat hasznot a matovici populizmus? Internetes ankéttal összeállított kormányprogramunk még nem volt MÁRIUS KOPCSAY Eredetileg úgy volt, hogy a február 29-i választás elsősorban Ficóról fog szólni, aztán meg úgy tűnt, hogy inkább Kotlebáról. Erre jött Matovic. Az egyszerűek pártelnöke a választás központi figurájává próbálja tenni magát. Néhány napja tele van vele a szociális háló meg a választók feje, hogy valamiféle internetes ankéten kellene eldönteni, hogy mi szerepeljen a következő kormány programjában, illetve, hogy milyen feltételekkel lépjen kormánykoalícióra a jelenlegi ellenzékkel az Ol’aNO. Rögtön a legpopulistább témák kerültek a középpontba. Például, hogy minden daganatos beteget két héten belül megműtsenek. (Vaj on ki ellenezné, hogy így legyen?) Ügyes húzásnak tűnik, hogy az emberek szavazzanak a következő kormányprogramról, méghozzá valamiféle internetes, nehezen ellenőrizhető ankéten, ügyes, de csak addig, amíg bele nem gondolunk, hogy például miért nem lehet népszavazást tartani egyebek mellett az adózással kapcsolatos kérdésekről. Kicsit elvonatkozva tételezzük fel, hogy például a kerékpárosok kerekednének felül, és megszavaznák, hogy tűnjenek el a járdáról a gyalogosok. Hiszen csak akadályozzák a bicikliseket, folyton kerülgetni kell őket meg nem lehet rendesen hajtani. Vagy fordítva: ha győznének a gyalogosok, elfogadtatnák, hogy ne lehessen biciklizni például Pozsonyban. Vagy az egész országban. A politikai pártok az egyes lakossági csoportokat képviselik, programjuk pedig javarészt kompromisszumok révén jön létre. Kompromisszumként az egyes csoportok között (hiszen amit valaki üdvözítőnek tart, azt mások esetleg teljes mértékben elutasíthatják), másrészt pedig a kívánságok és a valós lehetőségek kompromisszumaként . Másrészt ha figyelembe vesszük, hogy mi mindent ígértek már itt a politikusok, például Dzurinda a fizetések megduplázását, vagy hogy nem kell majd várakozni az orvosnál, az autópályák befejezését 2010-re(!), na meg tizenharmadik nyugdíjat (Smer), akkor Matovic se sértett meg semmiféle tabut. Sőt, összehasonlítva Ficóval - nem lesz tizenharmadik nyugdíj, ha Kiska beengedi ide a migránsokat - akkor Matovic minden populizmusával együtt eltörpül a Smer elnöke mellett. Komolyabb kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk Kotleba választóihoz. Az OEaNO elkezdte bírálni a PS/Spolut azért, hogy ellentüntetéseket tart Kotlebáék kampányrendezvényein. Matovic szerint igyekezni kell megszólítani az ESNS szavazóit, elbeszélgetni velük. Az igazságnak itt is két arca van. Az elmaradottabb régiók frusztrált, csalódott választóival szóba lehet elegyedni, de ember legyen a talpán, aki horogkeresztes tetkókat viselő, fasizmust éltető támadókkal eszmecserét képes folytatni. Ugye itt inkább a büntetőeljárás a helyes megoldás. Matovic ötlete és eljárása csak egy esetben lehet hasznos: ha a segítségével összességében több szavazatot szerez az ellenzék. Tehát ha a bizonytalanokat, a nemszavazókat és esetleg Kotleba néhány támogatóját sikerül megszólítania, nem pedig a saját lehetséges partnereitől szipkáz el így választókat. A szerző a TASR munkatársa Csak semmi pánik! Felirat egy füleki kínai üzlet kirakatán (Face book) Meddig gyengülhet a forint? Aportfolio.hu szerint technikai elemzési alapon könnyen elképzelhető 1-2 hetes távon a 350 forint körüli euréárfolyam. Azzal, hogy tegnap 339 fölé esett a forint az euróval szemben, meggyőzően áttörte az árfolyam all éves trendvonalát, és további tér nyílt ki felfelé. Már hónapok óta küszködik az árfolyam, előbb 336-nál, majd 337- nél, végül 338-nál állt meg és erősödött kicsit vissza, amikor a gyengülési hullámok kifulladtak. Tegnap viszont áttörte a 339-es trendvonalat is. Ez 3—4 friss alapvető tényezőre vezethető vissza. A váratlan cseh kamatemelés miatt tovább romlott a forint relatív vonzereje, emellett bejelentették a gyenge magyar és német ipari termelési, illetve külkereskedelmi mérleg adatait. A gyenge német adat az eurót is lejtőre küldte, négyhavi mélypontra bukott a dollárral szemben 1,0950-nél, a magasabb kamattartalmú dollár általános erősödése viszont szintén nem tesz jót a forintnak. A 338-as szinthez képest, ahonnan felfelé kitört az árfolyam, hozzáadva ehhez a forint 9-10 egységnyi korábbi nagy gyengülési hullámait, előbukkan a 347-348-as árfolyam. Emiatt viszont a kerek 350- es szint is a képbe kerül a piacot mozgató pszichológiai okok miatt. Emellett a kerek szintek jellemzően vonzzák az árfolyamot, illetve gyakran jelentenek megállót egyegy hullámszerű mozgás során. Ezzel szemben a forint visszaerősödési kísérlete során a 337-338 körüli zóna nagyon erős támasznak számít majd, azaz első körben azon kellene átjutnia a magyar fizetőeszköznek ahhoz, hogy nagyobb erősödési hullám tudjon kibontakozni. ’ (portfolio.hu) Párhuzamosok a végtelenben SZOMBATHY PÁL Neuer, Ramos, Godin, Kompany, Moutinho, Marchisio, David Silva, Nolito, Hulk, Bacca, Mandzukic - mi a közös ebben a képzeletbeli focista 11 -ben? A sikeres pályák mellett az, hogy mindannyian 1986-ban születtek - mint heti történetünk hőse, a magyar válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs. Akit most kirúgott kiesőjelölt arab klubja. ,.Dzsudzsák Balázs teljesítménye mind védekezésben, mind támadásban megkopott az utóbbi időben. Nem beszélve arról, hőgy már 33 éves, nem tud már olyan teljesítményt nyújtani, amit a posztja megkövetel. Régóta figyeltük, csak a megfelelő pillanatot vártuk arra, hogy a helyére igazoljunk valakit.” (Mohammed Al Yamahi, az al-Ittihad Kaiba fociklub alelnöke) Az időzítéssel lehet vitázni, hiszen így a magyar labdarúgó előtt bezárult az átigazolási piacok zöme. Az udvariaskodásmentes, egyenes beszéd viszont nem ritka a világfütballban, s a technika fejlődésével mára az ilyen döntéseket statisztikák tömegével lehet alátámasztani: egy-két szám még félrevezethet, de komplett méréssorok és mutatók nem. A fizetések folyamatos növekedéséért cserébe a profi labdarúgók átláthatósága, átvilágítása, a teljesítmények számonkérhetősége is egyre részletesebb, tökéletesebb. „Teljesen váratlanul ért, sokkolt a klub döntése, nem ismerem az okokat, melyek miatt megváltak tőlem. A klubnál mindenkivel jó volt a kapcsolatom.” (Dzsudzsák Balázs 108-szoros válogatott labdarúgó) A fenti, 1986-os születésű álomnévsorból egy játékost ragadjunk ki, több okból is: a vb-ezüstérmes horvát Mario Mandzukic szomszédos országból indult, s merőben más pályafutásához képest most is Dzsudzsákkal szomszédos államban, nevezetesen Katarban focizik. A kezdet és a zárószakasz kezdete közötti 2020-as hasonlóságon túl az eltérések a szembeötlőek. Nézzük! Dzsudzsi 22 évesen szerződött el Debrecenből a holland PS V Eindhovenhez, támadó kollégája két évvel később hagyta el a zágrábi Dinamót, hogy elkezdje a nyugati légiós életet, nagyjából ugyanabban a kategóriában: a Wolfsburgban. „Dzsudzsák nyáron lejáró szerződésének egyéves meghosszabbításáról tárgyalunk a klubbal, ahol megbecsülik a focistát, aki jól érzi magát náluk.” (Vörösbaranyi József játékosmenedzser egy héttel korábban) És innentől vesz hajmeresztőén más ívet és irányt két tehetséges középeurópai futballista karrieije: Dzsudzsák 114 PSV-meccs után 2011 -ben a mesésen fizető Kelet felé veszi az irányt 25 évesen, a legélesebb focista életkorban: Mahacskala, Moszkva, Bursa, aztán 2016 óta, a harmadik ikszbe lépve már az Emírségek. ígéretes nyugat-európai karrier, topbajnokságok lépcsősora helyett valami egészen más, amit nehéz nem a könnyebb ellenállás választásának látni. Hozzá képest SuperMario 26 évesen a Bayern Münchenben folytatja, maradva a Bundesligában, de a csúcskategóriába lépve, aztán jön a spanyol LA Liga az Atlético színeiben, hogy még 30. életév betöltése előtt a Juventushoz csatlakozzon, náluk aztán 117 meccs következik, hogy végül tavaly döntsön úgy: jöhet bonuszként a fizetős Kelet, Katar formájában. Tehát Mandzukic pályafutásának csúcsidőszaka a Juvénél lényegében éppen azokra az évekre esett, amikor a mi Balázsunk már az Öbölben tevegelte a futballt. Mandzukic a világkarriert csinálta végig, Dzsudzsák az abrakadabrát. Mindkettő jól fizetett. Azt már csak apró adalékként teszem hozzá, hogy a mi fiunk 108 válogatott fellépésével szemben a védekezésben is fenomenális horvát csatár 89 nemzeti mezes fellépést hozott össze - igaz, ő 11 év után, 33 góllal már 2018-ban lemondta a válogatottságot, azaz visszavonult. Időben. Dzsudzsák Balázs a modem kor leggazdagabb magyar labdarúgója, mert a legsikeresebbnek Gera Zoltánt nevezném. Személyisége megosztó, a szurkolók egy része csupa szív vezérnek látja, a másik meg gyenge karakterű alibimenőnek. Talán mindenkinek van igaza, mindenesetre a két karriertörténet felvillant valamit a magyar futball helyzetéről és ambícióiról. Itt ugyanis az induló párhuzamosok tényleg a végtelenben találkoznak. FIGYELŐ Menekülttáborra akartak támadni Bevándorlók elleni támadások előkészítésének gyanújával őrizetbe vett a görög rendőrség hét embert Leszbosz szigetén: Hatósági tájékoztatás szerint öt görög és két külföldi állampolgárt fogtak el a Mória településen található menekülttábor mellett. A17-24 éves gyanúsítottaknál több fürkósbotot, egy acélcsövet, illetve arcot takaró maszkokat találtak. A hatóságok másik két gyanúsítottat - egy görögöt és egy külföldit-köröznek, azt feltételezik, hogy ők is a támadásra készülő csoporthoz tartoznak. Az összesen 2840 férőhelyes móriai táborban és környékén több mint 19 400 embert szállásoltak el, köztük sok kiskorút. A szigeten kiélezetté vált a helyzet a túlzsúfoltság és az egészségtelen körülmények miatt. A lakosság a bevándorlók elszállítását követeli. A menekülttábor lakói többször is tiltakoztak az ellen, hogy visszaküldjék őket Törökországba vagy a hazájukba, és követelték Görögország szárazföldi részére való szállításukat. A görög kormány felgyorsította a menedékjogi kérelmek elbírálását. A kabinet azt tervezi, hogy nyárig bezárja a görög szigeteken található regisztrációs létesítményeket, és zárt kitoloncolási központokat hoz létre. (MTI)